(2016.09.12) - a történet folytatása 







   



Hogy miért is váltottunk Albena legolcsóbb és legretróbb, ám a tengerparthoz és a szívünkhöz legközelebb álló Dorostor hotelről az ötcsillagos Flamingora? A recepciókra látható... Nos, nem hűtlenség vitt rá minket. Amint arról már beszámoltan, május legvégén kaptam egy e-mailt, melyben értesítettek a tavaly októberben megkezdett munkálatokról. Körülbelül akkortájt foglaltunk. Dehát az információ inkább lassan, mint biztosan, de végül megérkezett. A levél méretét azóta is csigabájtban jelzi ki gépem... Mivel úgy döntöttünk, mi mindenképp tengerre néző erkélyest szeretnénk (neeem, nem, tengeres gigant poszter mát '77-ben sem tetszett volna...), ezért kedvesem keresett és talált - igaz ez három csillag és harminc év ugrást jelentett. A különbség a két recepció között jól látható a fentebbi két fotón.
   Végül itt álltunk hát.
A Flamingo Grand különleges szintű, executive stúdiója kínált mindent, amit az ember egy szállodai szobától vár
. Baldachinos ágy, mellette nappali sarok. Csodás fürdőszoba, főzősarok, mondjuk itt szerintem a kávén és teán kívül ritkán rotyogott más, tegyük hozzá, az edényzetet is ennek megfelelően mérték.
  De a lényeg a kilátás. Kiléptünk az erkélyre. A függönyön át látott panoráma csak a kezdet volt. Az erkélyről a kilátás valami fantasztikus volt!
   Alattunk messze - nagyon messze - medencék, kicsit odébb fák és a szemközti szállodák, mindezek megvilágítva a délutáni napfény narancsba hajló színeivel - mintha a paradicsomba érkeztünk volna meg. A vízen halászhajók, odébb pedig egy-egy hatalmas tengeri teherszállító kontúrja látszott a horizonton.
   Balra, a Kaliakra hotel impozáns épületén túl Balcik városa látszott, a kikötővel és a parti létesítményekkel. A fényképezőgép zoomja csodákra képes...
   A panoráma minden addiginél szebb volt. Végül háromszázkilencvenkilenc nap várakozás után it voltunk a Fekete-tenger gyöngyének mondott Albenán.
   Alig vártam, hogy elinduljunk le, Albena forgatagába - vagy éppen a kihalt utcákra. Utószezon léávén hömpölygő tömegre nem számítottunk.

Ti Amo!

  Első utunk - kissé megéhezvén - a Ti Amo nevű szemközti pizzériába vezetett.
- Azért az kár, hogy csak egy hetet vagyunk. Esélyünk sincs minden kedvenc helyünket meglátogatni...
- Együnk pár falatot, aztán mehetünk tovább.
Ekkor koccintottunk az első sörrel Bulgáriában 2016-ban - majd jóízűen elfogyasztottunk ketten egy pizzát, csak a bemelegítés kedvéért.

Miután felfrissültünk, felálltunk asztalunktól - és előre megbeszélt célunk felé indultunk. 
 - A Dorostor hogy nézhet ki? 
A kérdésre hamar választ kaptunk...
A korábbi szállásunkat, a Dorostor hotelt tulajdonképp alapig visszabontották - majd elkezdték újjáépíteni, nagyjából a korábbi alapokon. Tavasszal, a szezon kezdetén a munkákat félbehagyták, hogy ne kelljen a nyaraló vendégeket zavarni. 

A múlt és jövő

A Dorostor étteremhez, a Margo's House-hez érve szürreális látvány fogadott minket.  Az épület még állt, a Dorostor Hotelről valahogy leválasztották, így ott árválkodott a hatalmas platánfák alatt a leponyvázott épület-torzó szomszédjában. Még nyitva állt. 
 - Hellooooo, újra itt? - kérdezte széles mosollyal Margo, aki tavaly után idén is azonnal felismert és szívélyesen ölelgetett minket,. 
 - Vége a szezonnak - mondta - holnapután elkezdjük bezárni a helyet. Költözünk a Garden Place helyére a Laguna Garden hotelbe - mondta nem túl nagy boldogsággal. 
 - Ha itt akartok vacsorázni, holnapig meg kellene tenni - mondta - aztán le lesz bontva az étterem. Tizenhárom évem van benne - mondta, és egy pillanatig elfátyolosodott a szeme, ám a következő pillanatban ismét fülig ért a vicsora.
   Azt, hogy "finish" mennyire komolyan kellett venni, két nap múlva reggel megláttuk...
   Mi minden estre körbejártuk egykori szállásunkat, és számos szomorú, vagy inkább reménykeltő fényképet készítettünk az építkezést jótékonyan körülvevő és eltakaró palánk felett.
   Az biztos, hogy az áldatlan retro állapotok mellett már csak az ár szólt, műszakilag az épület siralmas állapotban volt. Ellenben eddig azt gondoltuk, ez egy "átépítés" lesz, nem pedig bontás és új építés.
 - Ötcsillagos szálloda lesz. A neve Paradise Blue lesz... - mondta Margo.

A partra vissza

   Terveinket már a szállodában feladtuk, ami a megérkezéskori fürdést illeti. Legalábbis 50%-ban. Én mentem volna...
   Ballagtunk a parti sétányon az öt éve megszokott úton.
   A törzshelyünkön már messziről kiszúrt egy éles szempár minket, és hívta férjét.
 - Szergo, gyere csak!
   Szergo barátunk örömmel és meglepve üdvözölt minket, bár amint tudtuk, Denis jelezte nekik, hogy jövünk.
 - Melyik szállodában vagytok? - kérdezte.
 - Flamingo Grand.
 - Akkor a ti strandszakaszotok ott feljebb...
 - Nem, mi ide fogunk jönni, hozzátok, továbbra is - mondtuk. - De most egy sört innánk - mutattam az immáron csak egymaga üzemelő hűtőre. A két másik italhűtő kitakarítva, elszállításhoz előkészítve...
 - Á, csak Astika van, meg import sörök. Ti a Shumensko-t szeretitek - mondta.
 - Jó lesz ez is - mondtam.
 - Meddig lesztek? Vasárnapig? Mi szombatig tervezzük a nyitva tartást, aztán vége a szezonnak - mondta - de akkor felhívom a disztribútort, hogy holnap reggel hozzon nektek Shumensko sört -  azzal fogta a telefonját vasárnap este hatkor, és hívta az értékesítőt.
   Azt a Kedves Olvasó eddigi tapasztalataira bízom, hogy kitalálja, másnap reggel volt-e eme becses sör a hűtőben..?

Vacsora...

A bevált rend szerint - első este a Nomad Beach-en,
Ezúttal sem tettünk másképp, ám ezúttal ketten tértünk be a mellette álló stég és a part felkeresését követően. Örömmel láttuk, hogy a korábbi években széthullásnak indult móló új életre kelt - és a tréfás kedvű tervező egy "Kissing Point" - ot is felfestett ide, nehogy elfeledkezzen az ember a napnyugta-napkelte idején a romantikáról...
     Innen egyenesen a Nomad Beach-be vezetett utunk. A korábbi években megszokott népes társaságok,
bizony, hiányoztak, ezért egész könnyű volt szabad asztalt találni.
A megszokott sarokasztalhoz ültünk le, ezúttal ketten, Ekkor megemlítettük: a mi asztalunktól is hiányzik jó pár barát, akikkel előző években kellemes perceket töltöttünk itt...  Az étel-ital választék hibátlan volt, noha a
megszokott barátságos személyzetet ezúttal újabbak váltották, és kedves nejem hívta fel a figyelmemet, hogy a megrendelt sach is kisebb, mint azt megszoktuk. 
   Kisebb, nem kisebb - ketten elfogyasztottuk, nem kevésbé a kitűnő csapolt sörüket - amit, tekintettel a fárasztó napra - egy kiváló bolgár rakiával öblítettünk le. 
   Végül ideje volt visszaindulni a szállodába.

   Előtte egy kis séta a Bazárba, és Albenán a Tzar nevű éjszakai helyig. Ez most eléggé kihaltnak tűnt - később megtudtuk, csak később nyit. A rossz nyelvek szerint Kamen barátunk, aki nagyon bolond, éjjelente itt táncol...
   Ezt nem tudtuk meg, annyi azonban biztos, hogy amikor muníciót vettünk az Aldo szupermarketben, örömmel láttuk, hogy a boltok kínálata az utószezonban is hiánytalan. 
   A kép illusztráció, ezekből nem vettünk. 

Újra az erkélyjelenet...

   A korábbi években is az erkélyre ültünk ki egy kicsit pihenni, hallgatni a tenger morajlását. Most sem tettünk másképp, bár ezúttal kilenc emelettel magasabban, és szűk kétszáz méterrel távolabb voltunk a parttól.
    És zúgott.
A tenger hullámverése tisztán és hangosan hallatszott fel hozzánk.
   Talán a Fekete-tenger volt a nyár derekán megszokottnál hullámzóbb... Talán az épület kialakítása fókuszálja a középső szárnyba a tenger felől érkező zúgást - minden esetre épp olyan hangosan hallottuk a Fekete-tenger számunkra csodás morajlását, mint annak idején a parton álló szállodánk szélső erkélyéről.
A kilátás pedig - nos, igen, este is éppolyan pazar, mint napközben volt...

- Megjöttünk...