1976 - Vonattal Erdélyen át
2014. szeptember 25. írta: zati

1976 - Vonattal Erdélyen át

(1976. március-július)

A Jegy

Apám egy nap, munka után ismét komoly arccal jött haza.
  Korábban máskor is előfordult ez nála, bár nem mozgatott meg minden követ eme természeti jelenségért. De most az volt. 
   - Fiam, anyáddal el kell mennünk valahová. Estére itthon leszünk. 
   Azzal engem beletettel egy kizsírozott fürdőkádba, hogy biztosan ott legyek, amikor megjönnek - írhatnám, de nem így történt. Természetesen nagyszüleimnél voltam estig.
 
  Itt szeretném megjegyezni, hogy már többször használtam a "nagyszüleimnél" kifejezést. Kérem, senki ne gondolja, hogy ez egy távoli, több órás - mit órás: napos! - utazással elérhető, rezedaillatú, a kurta farkú malacon túli kis falut jelent, ahol nagyapám minden reggel kinyitva a spalettát és az ablakot kinézett, és elrikkantotta magát, hogy "hú, de k***a messze lakunk!". 
  A helyzet az, hogy az utazást ennél egyszerűbben tudtuk abszolválni.
A valóságban 400 métert kellett megtenni, ez egy kényelmes séta volt mindössze. Gyerekként a tömbházból kiszabadulva nagy felüdülést jelentett a kertes házban a szabadban játszani, sátrat állítani, biciklizni reggeltől estig.

 Este hazajöttek szüleim. Apám elővett egy köteg  rózsaszínű papírt. Én hét éves korom komolyságával kezdtem 1857_1_big.jpgolvasni: NEMZETKÖZI MENETJEGY - Nord Orient expressz, 1976.07.19., 38-as kocsi, Budapest, Nyugati pu.-Várna...
  - Vonattal megyünk, hálókocsival.
A jegy hasonló volt ehhez, az illusztrációként lelt darabhoz. Nekem maga volt a csoda... Hálókocsi!

   Gyerekként izgatottan vártam az utazást oda, ahová eddig csak a fényképeket nézve, képzeletben jutottam el. Ráadásul, mint minden normális fiúgyerek, a vonatozást önmagában izgalmas kalandként vártam.
    Térképen néztem az útvonalat a menetrendi megállókkal: Budapest Nyugati - Cegléd - Szolnok - Püspökladány - Berettyóújfalu - Biharkeresztes... Cluj Napoca, Sighisoara, Brasov, Bucuresti... Apám felvilágosított, hogy azt helyesebb Kolozsvárnak, Segesvárnak, ahol a legnagyobb költőink egyike halt hősi halált, mint aki nem csak tollal, de karddal is küzdött a magyar szabadságért, és Brassónak mondani, hiszen valamikor Magyarország része voltak, bizonyos fröccsmennyiség után a kevésbé polkorrekt "az oláhok elfoglalták, afene a csecsfogukat" kifejezéssel írva le a XX. század elejének zivataros történelmét. 
   Innen az út politikailag és földrajzilag egyaránt simábbnak ígérkezett, a Kárpátokon átkelve Bukarestet érintve - oda-vissza éjszaka - Giurgiu-Rusze között Bulgáriába belépve Razgrad, Shumen, Várna volt az irány.

Nord orient.JPG

Miután az útvonal ismert volt, már csak az indulást kellett kivárni.

  Július közepén eljött A Nap.

Ott álltunk a szobámban egy szekérderéknyi csomaggal - addigi hét évem alatt annyi úti csomagot soha nem láttam egy kupacban.
  Hajnali háromkor csörgött a vekker. 
  Nagypapám 1300-as Polski Fiatjával megállt a ház előtt, telepakoltuk a csomagtartót, és elindultunk.
  Még hajnali sötét volt, amikor a polák befordult az 1-es főúton Almásfüzitőnél Esztergom felé fordult. A hajnal fénye már Dorog, Pilisvörösvár után ért minket. Beértünk Budapestre, majd az Árpád hídon jutottunk át a pesti oldalra. A Nyugati onnan már csak pár percnyi autóútra volt. Akkor már felébredt a város, és én vidéki kisfiúként orromat az ablakra nyomba bámultam a Forgatagot, mely akkor hihetetlen sűrű forgalmat jelentett. Több busz, autó járt a soksávos úton, majdnem annyi, mint ma egy vidéki kisvárosban... :)

A Nyugati Pályaudvar.


Szép. Ez volt az első gondolatom akkor, és az ma is, ahányszor meglátom. 
Óriási - gondoltam akkor. Nem kicsi - gondolom ma, nézve a tévesen Eiffelnek tulajdonított remekművet nézve. A valóság az, hogy a pályaudvar acélszerkezetét tervezte az Eiffel tervezőiroda, de ez mit sem von le sőt, alkalmasint növeli az épület elismertségét, tudván, hogy magyar mérnököknek köszönhetjük. 
                           A kép illusztráció, forrás: internet19820417-820181-14-DR-D-373.jpg

A vonatunk a csarnok bal szélső vágányán állt. 
Az 1. sz. vasútvonal mellett lakó vasútbarátként már láttam ilyen nemzetközi szerelvényt, mely a kooperációban részt vevő társaságoknak megfelelő kocsik színeiben pompáztak. Izgatottam olvastam le a hosszú szerelvény - 13 kocsiból állt! - vagonjain a jelzéseket. Kék-szürke - MÁV, Olajzöld - CsD, Piros - MITROPA DR, Kék - MITROPA DR, kék - CFR, zöld - BDZ, végül megálltunk egy barnás színű kocsi mellett, mely kis fehér táblán a piros 38-as számot viselte - PKP.
    Felszálltunk hát a lengyel vasút fekvőhelyes (odafelé már csak arra volt hely) kocsijába. 

A Kárpátokon át

A kocsi kis csalódást okozott, mert első ránézésre "normál" gyorsvonati fülkés kocsinak tűnt. 
Megkerestük a jegyünkhöz tartozó fülkét. bc.jpg
a nyolcszemélyes fülkébe hat jegyet adtak el. Hármunkon kívül egy huszonéves magyar fiatalember és egy fiatal lengyel pár volt az útitársunk.
   Utóbbiakkal sok kontaktunk nem volt, ők egész úton egymást ölelgették, egyébként sok gond nem volt velük, mintha két páfrány lett volna velünk.
Apám utazási szokásait akkor még csak sejtettem, de utólag is szórakoztat a dolog. 
   Kezdődött azzal, hogy apám dohányzott. Nem, nem egyszerűen sokat szívott. Ő láncdohányos volt, viszont volt annyi felelősség benne családja iránt, hogy minden alkalommal, így most is nemdohányzó fülkébe vett jegyet. 
Ez viszont azt jelentette, hogy ő a 36 órás úton kb. 15 percet töltött a fülkében, a többit a folyosón állva az útitársakkal beszélgetve töltötte. Én többször kimentem hozzá, néztük az elsuhanó tájat. A magyar oldalon a szegedi utazásokból már jól ismert alföldi táj, kevés számú megállóval, ott is csak egy-egy utas szállt fel - a nemzetközi vonatok belföldi utazásra nem voltak igénybe vehetőek. Hosszabb megállást, majd furcsa lökdösést Biharkeresztesen tapasztaltunk. - Mozdonycsere - mondja apám. - Mire cserélik? - Pálinkára - viccelődik egy szintén a folyosón utazó pirospozsgás úr. Apámmal már beszélgettek egy ideje... Egyszer csak ősöm azt mondja:
   - Gyere, átmegyünk a büfékocsiba!
   Az az út! Átvágtunk kocsikon és összekötő folyosókon, a '70-es években is már ódivatú harmonika folyosókon.
A büfékocsiban - micsoda csoda - az ártábla széles lap volt, a termék mellett az árak fel voltak tüntetve a vonat által érintett valamennyi ország pénznemében, így lehetett fizetni (NDK) márkával, zlotyval, (csehszlovák)koronával, forinttal, lejjel és levával is. Én egy igen drága, kb. 8 forintos narancsüdítőt ittam, apám egy Okocim sört, az egy huszas is volt. Ne feledjük, '76-ban járunk...
   Az út számomra maga volt a csoda. A Kárpátok hegyei, a hosszú alagutak... A vonat meredek sziklafalak között haladt, időnként szűk, 120 fokos kanyarokkal emelkedve. Ilyenkor a hosszú szerelvény eleje a völgy túloldalán szembe jött, jól láttuk, hogy a hegyek között felfelé a CFR furcsa, magas, kétszólamú hangon kürtölő kék mozdonyaiból bizony kettő vontatta a szerelvényt, miután (talán Segesváron) előfogatolták egy "erősítéssel".
    Az erősítés lekapcsoltát és Bukarest érintését már nem élhettem át, miután ránkköszöntött az este. A hálófülkés kocsi hat fő maximuma itt kapott jelentőséget: a padok háttámláját vízszintes helyzetbe felahjtva kaptuk a második, a csomagtartó helyén addig is meglévő fekvőhellyel pedig a haradik szintet kaptuk, így hat fő részére volt pihenésre is alkalmas a kocsi. 

Másnap reggel

 

Apám az egész éjszakát a vonat folyosóján állva töltötte, napközben is csak pár percig ült le a Fülesben keresztrejtvényt fejteni, de aztán felpattant, és kiment rágyújtani. Éjjel azt mondta, nem akart minket zavarni, később azt is bevallotta, hogy figyelt, nehogy valaki kilopjon valamit a fülkéből. Erre azért az esély nem volt túl nagy, de megnyudtató volt a tudat, hogy a vonaton négyen ébren vannak: a mozdonyvezető, a büfékocsis (biztos, apám többször ellenőrizte az éjjel...), maga apám, és az ördög, aki sosem alszik...

Reggel hatkor beértünk Ruszéba. Ekkor ébredtünk. Mindenki, miután a Schengeni időket megelőzően (Romániában és Bulgáriában, tegyük hozzá, ma is az az idő van) szimpatikus határőrök jöttek hármasával végigjárni a kocsikat. A koreográfia láthatóan jól felépített volt:
   Az egyik benyitott minden fülkébe, beköszönt több nyelven, és annyit mondott, passport konroll. Majd ment tovább. A második belépett, és megnézte minden utas útlevelét. A harmadik fellépett a folyosó radiátorára, megemelte az álmennyezet burkolatát, és elemlámpával világítva benézett a mennyezet fölötti rekeszekebe. Az első mindeközben a folyosó végére érve benyitott a budiba, ha épp foglalt volt, bekopogott, ha nem nyitották ki, kalauzkulccsal benyitott.
   Ne feledjük, csupa testvéri-baráti szocialista ország álompolgárai utaztunk együtt... :)
Rusze. Majd' egyórás állás, vámvizsgálat és mozdonycsere (Zöld BDZ villanymozdony, sajnos, a típusára nem emlékszem...) után indultunk tovább. Enyhén meglepett a dolog, de az addigi menetirányunkkal szemben indutunk el. Apám tréfálkozni próbált: - Na, megfordultunk, úgy látszk, hazavisznek minket.
    Én erre a hétévesek éles eszével rávágtam: - Szerintem csak Y alakban fordultunk, majs kanyarodunk tovább a tenger felé. - Miért, láttál már ilyet, fiam? -  vigyorgott. - Persze, a Nyugati Pályaudvaron, onnan jövünk :) :) :)

Innen egy rövid vonatút, majd megálltunk Várnában.

A pályaudvaron a vonatról leszállva bepakoltunk egy 1200-as Lada taxiba, majd hallgattam apám bolgár-orosz beszédét, és megdöbbentem - itt vagyunk - de a nyaraláshoz szállásunk nincs! ;)
VarnaRailway.JPG

 De hamarosan benn voltunk a vízben...

  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr876726023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.