1977 - Újra hegyek-völgyek között!
2015. január 16. írta: zati

1977 - Újra hegyek-völgyek között!

avagy ismerős emberek és ismeretlen libák esete a füstölgő forgózsámollyal

(Folytatás)

   Indulás

   Nagyapám Polskija a megbeszélt időben, hajnali négykor állt meg a házunk előtt. 
Pillanatokkal később telepakolták a 125-ös csomagtartóját... És elindultunk.
A "régi" 10-es úton, Dorog-Pilisvörösvár felől, az Árpád hídon keresztül közelítettük meg a Nyugatit. Útközben nagymamám többször letolta apámat amiért az az egyik cigarettáról gyújtott a másikra. 
- Nem dohányzok sokat - mondta apám, és rágyújtott egy újabb szál Kossuthra. 
1976_aug_8_nyugati_pu_preview.jpg
   Felpakoltunk az általam izgalmasnak talált hordárkulira, és eltoltuk csomagjainkat a jegyen jelzett számú kocsihoz. 
   Ott állt csarnok harmadik vágányán. Gyerekkoromban szüleim számára érthetetlen módon szépnek találtam.

 Egy bordó dízelmozdonnyal kezdődött. Sajnos, nem jegyeztem meg, hogy M61-es NOHAB, vagy 63-as "Gyík" volt-e... A Nord-Orient expressz első részét a MÁV elegáns, kék-szürke kocsijai adták. 

Ezt követték az olajszínű lengyel PKP, a "csefere" (CFR) bilikék vagonjai, valamint a zöld bolgár BDZ kocsik.                                                                                    (Illusztráció. Forrás: retronom.hu)
19820417-820181-14-DR-D-373.jpg

Ha jól emlékszem a három, többinél alacsonyabb, "Utasellátó" emblémát viselő kocsi közül kettő hálókocsi volt, egy pedig étkezőkocsi - eme büszke címét az ablakok fölött felirat hirdette. Megálltunk a miénknél, itt búcsú következett a nagyszülőktől, és felhurcolkodtunk a vagonba.

  Igen, olcsó és sablonos lenne, ha most azt írnám, hogy a hálókocsikalauz a tavaly megismert Gábor barátunk volt. 
Hát, akkor én most olcsó és sablonos leszek: ott állt teljes nagyságában Gábor, a kalauz!

Ha netán-tán eddig nem lett volna apámnak oka inni valamit, most hirtelen lett. Régi cimborájával alig várták, hogy elinduljon a szerelvény. 
tu154.jpg
Az biztos, hogy mire elhaladtunk a Ferihegyi Repülőtér mellett (Melyik-melyik..? Akkor még csak egy volt...) már apámmal Gábort hallgattuk. Azonban amikor kimutattam az ablakon, apám szava elakadt, majd távolba révedten sorolta a MALÉV csodaszép kék-fehér festésű gépeinek típusait. 
 - Remélem, látunk 154-est... 
 - Ott, az a légcsavaros... Il-18-as. Mellette az a kisebb sugárhajtású, az a Tu-134-es. És megláttuk őket, kettő parkolt, a harmadik lassan gurult- AZ OTT, az a Tu-154-es - mondta - a JÁRMŰ.

   Utólag is örülök, hogy neki, aki vonzódott a repülőgépekhez, végül néhány év múlva megadatott, hogy egyszer - csak egyszer! - részt vegyen egy repülőúton. Hiába, az más világ volt. 

Haladjunk... :)


Haladtunk. 
A vonat több helyen megállt, csak felszállóknak, így a vonat szép lassan megtelt. Nemzetközi vonatként belföldi utasok számára nem volt használható. Cegléd volt az első, Szolnok, Karcag, Püspökladány, Berettyóújfalu... Akkor még nem tudtuk, mi vár ránk. 

Kb. 220 kilométerrel és nyolc ezrelékkel később (neeeem, én akkor még nem...) a vonat fékezett az utolsó magyarországi állomáson.
Rendesen, mint egy évvel korábban is, begördültünk Biharkeresztesre. Vártuk, hogy a CFR dízeles román mozdonyával előfogatolva folytathassuk utunkat. Most azonban valami nem úgy ment, ahogy terveztük.
   Elteltek percek, és észrevettük, hogy az állomás peronján mindenki előre, a szerelvényünk eleje felé tekint. Újabb és újabb fejek jelentek meg a vonat ablakában is. 
   Amikor mi is kidugtuk a fejünket, akkor láttuk a vonat első részénél gomolygó füstöt.
 Izgatott vasutasok siettek előre, majd emberek lepték el a rámpát. Egy M44 "bobó" kocogott el mellettünk, majd az állomás végén megállt. Figyeltük, ahogy a mi szerelvényünk elé tolat, az eddig minket vontató mozdony helyére.
    Hát, nyolc évesen is levágtam, hogy vonatunk egyre kevésbé fest úgy, mint aki egy hosszú út egynegyedénél utasokkal megrakva siet a céljához.
   Gyakorlatilag szétszedték, a gyorsvonati mozdony már visszaindult Pestre, a Bobó a szerelvény első három kocsiját félrehúzta, és ekkor a futóművéből füstöt okádó kocsit lassan elvontatta mellettünk. Mint megtudtuk, valamiért kigyulladt a kocsi, és egyelőre (!) nem mehetünk tovább - az utasok ott álltak csomagjaikkal a peronon. 
   Információ terén kocsin közönsége nem volt bőven ellátva, miután Gábor - a fentebb nem túlzottan részletezett körülmények okán - nem kereste a kontaktust a MÁV tisztviselőivel.
   Annyit megtudtunk: Ceglédről hoznak tartalék vagont!
Nem volt más hátra, mint megvárni.
- Mikor ér ide? - kérdezték az utasok.
- Hamarosan! - viccelődtek a vasutasok. Végül is, mondhatták volna mexikói módra, hogy "mañana", ami, ugye,  azt jelenti, "holnap". De valószínűleg nem akarták feszíteni a húrt. Így hát vártunk... Eltelt egy óra... Kettő... Négy... Hat! Végül bedöcögött egy mozdony, egy darab kocsit vontatva, melyet sietve besoroltak a szerelvénybe a kivett helyett. 

Hat óra

    Hat óra állás után folytattuk utunkat a nyaralásunk helyszíne felé.  dscf4312.JPG
Késő délutánra járt, mire kis kék CFR mozdonyunk bevontatott minket a Kárpátok hágói közé. 
   Valahol Erdélyben, egy kis falu szélén piros jelzést kaptunk. A vonat megállt, annak ellenére, hogy nemzetközi expresszvonat lévén elvileg mindenütt elsőbbsége volt, ám nyilván a tetemes késés miatt ezt nem tudták számonkra biztosítani.
  Amint állunk, Gábor kalauz és apám strázsálnak a folyosón, mint két angol testőr, persze, kezükben puska helyett barna üveg és fehér műanyag pohár, benne valami színtelen folyadék. Ekkor észrevesznek egy tiritarka ruhába öltözött tenyeres-talpas lányt, aki pár libát legeltet a sínektől pár méterre.
- Eladó? - kérdi kalauzunk.
- Nu - válaszol románul.
- Naaa, csak egyet. Adok érte... Száz lejt!
- Două sute - vágta rá a lány felcsillant szemmel, mivel rájött, hogy egy hülyére rásózhat egy libát ötszörös áron, kétszázért.
- Naaaa, Legyen százhúsz...
- O sută șaptezeci  - mondta ő, miszerint százhetvenért odaadná.
Ekkor meghallottuk a kürtöt, és a vonat enyhe rándulással elindult.
Sosem tudjuk tehát meg, mi történt volna, ha találkoznak száznegyven lejnél, de elképzelni is csodás...
   Apám rezignáltan hallgatta az alkudozást, majd megkérdezte:
- Te, mit csináltál volna a libával, ha odaadja? Hová tetted volna?
- Azt nem tudom - felelt Gbor elgondolkodva, majd felderült: - Eltotyogott volna itt a folyosón... :) :) :)
 A nap hihetetlen gyorsan tud eltűnni a magas hegyek között. Röviddel azután, hogy lenyugvó fénye még a sziklafalakon csorgott le narancsszínű mázként, hirtelen mindenütt árnyékban vagyunk, mely előbb sötétszürke, majd koromfekete. 

Bulgária


   Noha késésünkből jelentős részt le tudtunk dolgozni a rövidebb megállókkal és a Kárpátok emelkedőin plusz mozdony előfogatolásának köszönhető nagyobb sebességünknek, még így is jelentős lemaradással, hajnal helyett már világos reggel volt, amikor a Giurgu-Rusze közötti Druzsba-hídon átdübörögtünk Bulgáriába.
   A rusze-i határváros vasútállomása első utunkon tréfált meg, illetve jó apám próbálkozott vele, de immáron tudtam előre, hogy az Y-forduló miatt úgy tűnik majd, hogy "visszafelé" indulnánk. Ehelyett termeészetesen az történt, hogy az állomásról elindulva rögtön Shumen-Várna irányába fordultunk, immáron valóban, az addigi menetiránnyal szemben haladva. Ekkor már fárdt és türelmetlen voltam, és morcosan néztem az állomással szemközti, Duna parti sóderbányából csipegető markolót és valami vöröses, bauxithoz hasonló partoldal rétegzett szerkezetét.
 Anyám próbált elfoglalni:
- Látod milyen érdekes, a különböző korok rétegei láthatóak, mindegyik sokmillió év alatt alakult ki.
Érdekes volt, szerintem hozzájárult, hogy később ilyen pályán induljak el, hogy aztán más irányba haladjak tovább - de ez most teljesen lényegtelen szál :)VarnaRailway.JPG
A mozdonycserét az irányváltás okán pikk-pakk megejtették: az olajzöld BDZ villanymozdony a szerlvény eddigi végére csatlakozott, eloldozták az eddigi elején futó Csauruszt, majd hajrá! Irány Várna.
   Egy év alatt a várnai pályaudvar semmit sem változott.
Bizonyíték erre a mellékelt fénykép, melyen látjuk, hogy még a taxik is ugyanúgy parkolnak előtte, mint tavaly.
   Neeeem, ez a kép természetesen a jelenkori állapotot mutatja. Akkoriban sárga-fehér-málló vakolat színekben pompázott, és szinte sírt a felújításért - azt hiszem, sikerült korrektül körülírnom a helyzetet...

Akkor ugyanis, mai ésszel felfoghatatlan módon - nem volt nálunk fényképezőgép, így élményeinket illusztrálandó a családi archívum egyéb képei között, valamint az internet kincsestárában vagyok kénytelen tallózni.

A lényeg a lényeg - ott voltunk ismét - új kalandokra várva.
Asszem', nem kellett csalódnunk...





A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr107066361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.