1977 - Kvártély, koszt, de leginkább welcome drink...
2015. január 23. írta: zati

1977 - Kvártély, koszt, de leginkább welcome drink...

A lényeg a végén :)

(1977. július)

  Előző évi emlékeim élénken éltek, így szüleim meglepetésére otthonosan mozogtam megérkezésünk percétől kezdve.

Táborverés


Délután a taxiból kiszállva a recepción bejelentkeztünk, ami rám nézve szomorúan unalmas kötelezettséggel járt:
- Fiam, te vigyázz a csomagokra, amíg mi elintézzük a szállást.
Ennek megfelelően felültem egy lövészszázad málhájának megfelelő mennyiségű csomag tetejére, és bámultam az emberek és autók forgatagát. Abban az időben viszonyag jól be lehetett határolni a vendégek származását autójuk alapján, amint azt később könnyedén meg is tanultam. 
   "Természetesen" szállásfoglalásunk nem volt, de percek alatt kezünkben volt a sátorhely tlfoglalására jogosító kis plexi tábla, rajta egy cirill betűs szöveggel. Gyorsan felvertük sátrunkat a kemping egyik szabad sátorhelyén.postcard03.jpg
Ez egy lengyel gyártmányú, három személyes ’Polatka’, egy  hagyományos, "sátortetős" sátor volt, dupla tetővel: a külső kék ponyva hosszabb volt, mint a sárga belső, aminek így egy kis "előteret" alkotott. Belül két függőleges sátorvas tartotta, amit egy teleszkópos cső kötött össze, a sátor gerincét tartva. Emellett két további teleszkópos sátorvas tartotta az előteret. Én boldogan bujkáltam a földön kiterített ponyvában, kezemben a sátorvassal, büszkén vállalva a sátorállítás leglátványosabb feladatát. 
   Felállni, persze, nem tudtunk benne, csupán hálóhelyet biztosított hármunk számára.
Ezt az ólomsúlyú palotát felállítottuk hát, s míg édesanyám kipakolt, apámmal körbeástuk esővízelvezető árokkal, minden eshetőségre készen. Apám ragaszkodott hozzá, hogy jó mély, katonakori tábori emlékei nyomán. Ennek megfelelően a sátor méretes zsákjában lapult egy kicsi, gyalogsági ásóhoz hasonló (annál kisebb) eszköz, mely ásáshoz és a sátorcövekek leveréséhez is alkalmas volt.
A szomszédban sátorozó lengyel család vigyorogva figyelték apa és fia gyalogsági előkészületeit.
A lövészárok-ásás befejeztével a sátor bejáratára, a szúnyoghálós-zippzáras-nejlonos (emlékszünk..?) „ablak” belső oldalára kitűztük a minden évben magunkkal vitt piros-fehér zöld zászlót, végül szüleim elégedetten állapították meg, hogy „készen vagyunk”.
  Én a másfél napos intenzív várakozástól már teljesen kész voltam, és rángattam a kezüket, hogy „menjünk, menjünk máááááár!”
  Apám komoly arccal mondta, hogy rögtön.

Security mindenek előtt


Elővett egy kicsi TUTO lakatot, és a sátor bejáratának három zippzárjának a húzóját középen – összelakatolta.
   Kíváncsi volnék, hányan emlékeznek hasonló „biztonsági megoldásokra”…
Nyolc évesen feltettem a naív kérdést:
- Ez mitől vég meg minket..?
- A tolvajoktól, fiam!
- A tolvaj nem tudja letörni a zippzár húzóját, szétrántani a zippzárt, vagy kivágni a sátor oldalát?
- Hm, de, ki tudja, de errefelé annyira gazemberek nem járnak…
Bízva ebben a nem túl meggyőző biztonsági intézkedésben, magára hagytuk a sátrat, benne útleveleinkkel (következő kérdés: tudjuk-e hol voltak elrejtve..? Igen, a matrac alatt...
), csekély pénzünkkel, és nekivágtunk esti sétánknak.

Esti séta

   Mint minden rendes nyaralóhelyen, Albenán is este van a csúcsidőszak, ami az utcák és a vendéglátóhelyek nyitvatartását illeti.
   Mi határozott célllal kocogtunk észak felé, az Arabella hajó irányába. Pedig útközben számtalan érdekesség kínálkozott, ahol egy fiúgyerek szívesen megállna. Első a Starobolgarski Stan nevű hely volt, ami az itthoni postcard08.jpgépületekhez szokott szemnek 8 évesen is rendkívül izgalmas látványt nyújtott.    (Jobbra)
   Mindjárt utána bal kéz felől a Lunapark, céllövöldékkel, körhintával, dodzsemmel, óriáskerékkel.
Emellett szamár- és lófogatok várták feldíszítve a vendégeket.
 - Üljünk fel rá! - kértem, de erre is a „lesz még rá idő” volt a válasz. A Lunaparkban, és kívül, az utcán is pattogatott kukorica árusok árulták portékájukat, a „Pukanki”-t, valamint fagylalt is volt minden mennyiségben, kisebb részt gépi, nagyobb részt lapáttal kagyló alakú ostyába rakva, és mérlegen súlyra mérve.

  Mindez a sürgés-forgás lenyűgöző volt, és persze égett bele a memóriámba, és bevallom, a szívembe is.
Elérve a szállodasort, jobbról a Karvuna, Tervel és Balik szállodák lépcsőzetes sziluettje tűnt fel, neonfényekkel
kivilágítva, a parkolójuk a komáromi amerikaiautó-találkozót idézve telis-tele amerikai krómcirkálókkal. Ilyet eddig csak amerikai filmeken láttam!
   Dodge, Pontiac, Oldsmobile, Packard – olvastam a márkajelzéseket. Chevrolet, Cadillac… És valamennyin olvashatatlan rendszám. Nézem az ovális országjelzést: IRQ. Irak! Egész családok érkeztek az immáron „baráti” szocialista Bulgáriába. Hiába, az ideológia egy dolog, a lóerő egy másik dolog…2500 kilométer, kétszer annyi, mint nekünk, magyaroknak. 

   Végigügetve az úton elhaladtunk az Orlov (ma: Sandy Beach), Druzhba (Amelia), és a Dorostor (na, ő nem változott, szó szerint, akkor álmomban sem gondoltam volna, hogy harmincöt (!) év múlva törzsvendég leszek itt…) szállodák mellett, majd megálltunk a Bazárnál.
   Itt körülnéztünk, vennünk még nem kellett semmit (apám csík Kossuthja még kb. hat napig bírta), és mentünk tovább, balról a Warszawa (ma: Oasis), Kardam (2013-ban elbontották), Dobrotitza, Kaliakra, és a Zdravets (Arabella Beach) szállodák mellett.

Welcome vacsora

    Elértük első célunkat, a Zornitza nevű vendéglőt (jobbra), melynek tulajdzornitza.jpgonosa, Nikolaj előtte tavasszal zsiványkodott nálunk Vaszillal, megpróbálva lehúzni pár levára.
    Nikolaj örült nekünk, majd villámgyorsan vacsorát rittyentett. Én fintorogtam a hússzelet láttán, mivel – aki ma ismer, nem hiszi el – nem szerettem a húst. Nyafogtam, hogy csak krumplit kérek.
   Anyu azt mondta:
 - Látod, milyen érdekes itt, ahol a rostélyon sült a hús? Na, az íze is ilyen különleges, kóstold csak meg! Kicsit meg van sülve, mint a palacsinta...
   Valóban, városi gyerekként még sosem láttam rostélyon megsütött húst, de hatott a varázsszó (palacsinta), és érdeklődve néztem a mindkét oldalán végigfutó barnás sült csíkokat. Megkóstoltam, és kifejezetten ízlett. Persze, amilyen éhes és fáradt voltam a hosszú út után, ez nem csoda...

    Miután apám és Nikolaj kiörömködték magukat, befejeztük vacsoránkat, és mentünk tovább. Ezúttal nem koccintottak, hisz' a már ismert Ezeröcsi a fekete alapon fehér betűs rendszámával ott állt az épület előtt. 

Welcome drink - már akkor is :)

   Amint korábban leírtam, az Antarktiszhoz hasonlóan állandó lakossága nincsen Albenának, igaz, pingvin csupán a jégkrémes zacsikon volt látható. Azért azt, hogy az Eskimo jégkrém csomagolásán pingvin figyelt, kicsit túlzásnak éreztem már akkor is - vagy az internacionalizmus egyik megjelenési formája volt... :)
   A Zornitza és az Arabella hajó között indult felfelé egy keskeny lépcső, mely meredeken futott felfelé cikk-cakkban a „hegyre”. A Helyiek így hívták, „Gora”, de valójában egy domb, melynek oldalában, az erdősáv fölött további épületek települtek. Itt, a szállodák, éttermek és egy kisebb Bazártól északabbra épültek fel a távolabb lakó helyi munkaerő részére szállók és bungallók. 
Amikor felfelé indultunk a lépcsőn, már komolyan sötétedett. Az egyik fordulóban megálltunk, és visszanéztünk a partra. Csodálatos látvány tárult a szemünk elé: a Fekete-tenger indigókék színben pompázott, a horizont felé vörösbe hajlott, és mire találkozott az ég bíborjával, nem lehetett megmondani, hol kezdődik a víz, és hol kezdődik az ég. Lenn, a parton sirályok vijjogtak, és csipegették fel a parton a fövenyt egyengető traktor mögött a borona által kiforgatott ehető (és ehetetlen) darabokat. A távolban, enyhén balra egy lassú ritmusban fel-felvillanó fény - a Kaliakra-fok világítótornya látszott. Előtte a Balcikról este kifutó halászhajók fényei pislákoltak. 

   Felérve a lépcső tetejére majd' 800 lépcsőfok megtétele után, közvetlenül jobbra találtuk az apám által "Pléhcsárda" néven emlegetett kocsmát. 
   Ez láthatóan kívül esett a külföldi vendégek által látogatott területről, ez kifejezetten a helyben dolgozó, itt megszálló dolgozók esti karbantartására hivatott hely volt. A pultost apám, bátyja és barátai "Álmos Ökör" néven emlegették, és meg kell mondani, hogy az elnevezés - találó volt.1024px-ethanol-3d-balls.png
   Az úriember egy meglehetősen lassú mozgású ember, még a dolgokat elkapkodni nem szerető bolgárok között is. Fekete nadrág, rövid fehér köpeny, akár nálunk akkoriban a pincéreken, fölötte egy felettébb érdekes fej. Őszes haj, pirospozsgás (borvirágos...) arc, réveteg (vizenyős...) tekintet, és egy arcra fixált mosoly (vigyor...),
melyek együttesen valószínűsítik, hogy barátunk, khm, nem áll hadilábon a C2H5OH molekulával (jobbra) (megfejtéseket kérjük a jobbra fent látható címre...) 
   Ő vitte tehát a boltot, és ez nem is változott 1974 és 1982 közötti expedícióink során.
De a helyet nem őmiatta kerestük fel.
Apám tudta, hogyha Vasil Milchevet kell keresnie, itt biztosan megtalálja. 
Vasil különleges ember volt. Évekkel később is fantasztikus meglepetésekkel szolgált nekünk, de most csak felugrott, és szó nélkül megölelt minket. 
   Mindjárt rendelt (nekem üdítőt) szüleimnek és magának is Mentát, szto gram - разбира се/конечно - majd kis idő után Masztikát. 
   Apám és barátja orosz-bolgár szláv keverék nyelven, anyám akkor még aktív németjével beszélték meg májusi látogatásuk óta történteket - különös tekintettel a félnormális Nikolaj Győrben vett, és Ruszénál elkobzott szőnyegének hányattatásaira...
   Tekintettel a fáradtságra, gyorsan, egy üveg Gmza vörösbor elfogyasztása után indultunk vissza a kempingbe, hosszú és mély álommal kialudva az út fáradalmait.

Másnap a fenyőillat és a beszűrődő napsugarak ébresztettek.
- Hurrá, megyünk a partra!

(Folytatjuk)
 
  
   

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr467087723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Győrgy Keczan 2015.10.16. 20:00:59

Tisztelt Zati,

Olvastam blogjukat az 1977-es bulgáriai nyaralásukról. Én is akkor voltam Albenában. A Dobrics étteremben dolgoztam júlus 18-tól augusztus 18-ig. Érdekességet fedeztem fel. Az egyik fotón szereplő ember szerintem én vagyok.

Munkám miatt gyakran járok Komáromba. Ha önök is úgy gondolják, akkor egy kávé mellett elbeszélgethetnénk a közös emlékekről. Amennyiben felkeltette érdeklődését a téma, akkor küldjön egy közvetlen elérhetőséget és megbeszélünk egy találkozót.

Üdvözlettel,
Keczán György