'82 - Vaszil fokhagymával
2015. június 08. írta: zati

'82 - Vaszil fokhagymával

milchev.jpg(1982 július 24.)

Híven ígéretéhez, másnap reggel ébresztő után apám elővezette tervét.
Eszerint itt az idő, hogy Vaszilt meglátogassuk otthonában.
Kispolákunk immáron túlsúlya nélkül kigördült hát a kempingből, és a térképen kinézett útvonalon Obrochishtén keresztül Senokos felé indultunk.
   A község nem messze Dobrich, akkori nevén Tolbuhin városa felé esik. Tolbuhin a Bulgáriát "felszabadító" szovjet marsallról kapta nevét, eközben a bolgárok a mindennapi életben továbbra is Dobrichnak nevezték a várost. Mára csak a rendszámtáblák TX jelzése őrzi a valamikori szovjet felszabadító nevét.

Apám teljesen biztos volt a dolgában, hiszen a cím fel volt írva egy noteszlapra19820716_011.jpg.
- Megkérdezünk valakit, biztosan lesz, aki ismeri az Öreget...
Beérve hát a faluba apám rutinosan egy biciklit toló idős bácsinál állíttatta meg az autót.
- Milchev... Vaszil Milchev - mutatta a címet a bácsinak. Ő mindjárt ékes bolgársággal elhadarta, merre kell mennünk - szerencsére nem csak beszélt, hanem gesztikulált is, miközben a biciklit a saját oldalának támasztotta, így hamar megértettük, hogy a következő utcában kell jobbra fordulni, majd balra... 
   Senokos egy nem túl nagy település, sakktábla elrendezéssel, nem volt túl nehéz megtalálni a házat.
Írhatnám, hogy öreg barátunk milyen meglepett boldogsággal fogadott minket, de nem fedné a teljes igazságot.19820716_012.jpg
Vaszil és felesége, Sztanka valóban nagy örömmel jöttek elénk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy számítottak ránk, mivel érkezésünket már jelezték nekik. Hiába, no, a világ kicsi, és más is jár Albenára dolgozni Senokosból.
   Vaszil örömmel vezetett körbe házában, mely meglepően nagy volt, korábban láthatóan egy jómódú vidéki élet tanújaként szép fa bútorokkal berendezve. Ennek ellenére elfogott az az érzés, mely a legtöbb dél-európai háznál érezhető: mintha sohasem lenne teljesen kész.
   Vaszil beinvitált minket a konyhába, leültünk, és amíg apám Vaszillal egy bolgár-orosz keverék nyelven beszélt, öreg barátunk egyszer csak azt mondta: 
- István, a bungallómat idén is nektek adom. De, költözzetek bele. Van még valami, amit nektek akarok adni. Gyere velem! - mondta apámnak. Ezzel a két férfi felállt. és kiment a házból, otthagyva engem édesanyámmal és Sztankával, aki tündér jólelkű asszony volt, ellenben csak bolgárul beszélt, emiatt eléggé nehézkessé vált a beszélgetés. Minden esetre anyám németül és mutogatva próbálkozott, több-kevesebb sikerrel, én eközben a bolgár házakra jellemző régi, falra kiakasztott családi fotókat nézegettem, melyek közül kicsit kilógott a Levszki Szófia focicsapat képe.
   Apám és Vaszil rövidesen visszaérkezett, vaszil büszkén, apu ellenben zavarában mosolygott. Házigazdánk kezében egy fehér nejlonszatyor volt, benne láthatóan zsírpapírba csomagolt véres - valami.
- Elvitt egy TSz-üzembe itt, a szomszéd utcában. Alig szólt valamit, ezt nyomták a kezembe - nevetett - mondtam, hogy nem kell...
- István, ez nektek ajándék, készítsétek el, és egyétek meg a barátaitokkal. Mondjátok meg, hogy Vaszil küldi...
A szatyorban körülbelül nyolc kilogramm (!) máj volt. 
- Hűtőnk sincs... 
- Nem probléma, megcsináljátok ma, és megeszitek vacsorára... úgy, mint 
Látszott, hogy komoly sértés lenne lelkes barátunk számára a visszautasítás, ezért köszönettel elfogadtuk.
Éppúgy, mint a tavalyról jól ismert kulcsot - a bungaló kulcsát... 

Visszaérkezvén a kempingbe, szüleim mindjárt Ilonkát keresték, hisz ő volt az, img_0011.jpgaki bármilyen váratlan helyzetben higgadt volt, a semmiből is kiváló étkeket ütött össze ha valaki megéhezett. Látszott tehát, hogy ő lesz a mi mentőangyalunk, aki biztosan valami fantasztikusat fog kihozni a májból.

- Mit hoztatok? - kérdezte - Máj! Kitűnő, csinálunk belőle valamit... De mit is..? - kezdte meg az Alkotást.
A kempingben az erőforrásokat számba véve nem csak az alapanyagok, hanem az edények és a tűzhely is jelenthetett szűkkeresztmetszetet.
   Végül nekilátott, egy kis fokhagyma, zsír, rizs, miegyéb került elő, gondolkodott, viccelődött, egy olyan ember nyugalmával, akit azóta is csak csodálni, szeretni és irigyelni tudok.
   Néhány perc múlva már ínycsiklandozó illatok jöttek a kis kétégős kempingfőző felől, és ennek megfelelően kezdett mindhárom család egyre kisebb körben kerülni Ilonka csodakonyháját.

Végül megszólalt:
- Gyertek vacsorázniimg_0010.jpg
- Ez mi tulajdonképp? - kérdezte Laci felesége
- Nem is tudom, rögtönöztem. De mivel Vaszilnak köszönhetjük, legyen Fokhagymás Vaszil!
Ezen aztán jót nevettünk, és ez a vacsora bevonult a bulgáriai étkeink közül a legkellemesebb emlékeink közé.
Vacsora után kis kitérő a kemping büféje felé - némi Mastika kóstolás, csak a gyomor egészsége kedvéért - majd nyugovóra tértünk.

Rövidesen ismét költöztünk, majd rádöbbentünk, mennyit változott a világ egy év alatt...

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr107523310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.