'82 - Szorgos semmittevés
2015. június 29. írta: zati

'82 - Szorgos semmittevés

(1982 július-augusztus)
19820716_020.jpg
   A hegyre költözésünktől kezdve ismét a tavalyi kétlaki élet kezdődött számunkra.
   Először is a tenger. Hisz' azért utaztunk 1200 kilométert...
Attila búvárfelszerelését a reggeli röcsöge-menettel együtt vittük a partra. 
    A gumicsónak felfújva, épeszű embernek soha nem jutott volna eszébe napi szinten leereszteni, majd reggel egy kisebb ugrálóvárnak megfelelő (na jó, enyhe túlzás...) mennyiségű levegőt visszapumpálni.
A kép jobb oldalán járó-kelő hölgy szatyorral a kezében alaposan megnézte kis menetünket.

A tavalyi módszert felelevenítve, immáron percek alatt felépült a boksa, amelyen a zsákmányolt csigák kifőzése megtörtént. Mint korábban írtam, a helyi hatóságok által azóta is ritkítani ajánlott invazív Rapana csigák voltak célpontjaink. Mondjuk, a Rapana csigákat nem kérdeztük meg a kérdésről, de a helyi halászok a vállunkat veregették látván szorgos gyűjtögetésünk (tenger) gyümölcseit.
19820716_023_2.jpg19820716_024_1.jpg









Nem, nem ettük meg őket, de a házak feltétlenül kellettek az autónak egy markáns, a következő nyárig érezhető lopásgátló buké biztosításához, Wunderbaum helyett. Hát ki az ördög lopna el egy autót, amelyet szag után egyből megtaláltak volna, annak ellenére, hogy fél éven át nyitott csomagtér-ajtóval állt a garázsban..?
Attila öltözik, mint egy matador...                                                                  És a zsákmány :) Nem én, a kezemben...                          img_0002_1.jpg
19820716_022_1.jpg













   Előző évhez képest a legmarkánsabb változás az volt, hogy a Hegy leomlása előrehaladottabb szakaszba került, ezért még kevesebb vendéggel találkoztunk, azok is bennfentesek, azaz a helyi erők része voltak. Albenán19820716_002.jpg a változások egyébként is ólomlábakon járnak, az ismerőseink is rendszerint ugyanazon a széken, ugyanannél az asztalnál üldögéltek, talán csak a cigaretta volt másik doboz tavaly óta, meg persze a poharaikat kellett néha utántölteni, talán csak hogy ne kelljen vízkőteleníteni.
  Néhány ember azért lakott ott rajtunk kívül is. 
  Egyik nap apámmal mentünk a boltba a képen a háttérben látható, parkoló autók melletti kis boltba (azóta csak az alapja van meg...)
   A szakadékban, amely az előző évi 1-1,5 méterről 3 méter mélyre süllyedt, egy kicsi, szürke-fehér tarka macska nyávogott. 
Apám lelkes állatbarátként azonnal úgy döntött, hogy segíteni kell a kis állatkán. Lemászott hát. Én közben aggódva figyeltem, amint vietnami műanyag papucsában, egy szál fürdőnadrágban, nem nulla ezrelékkel ereszkedik, törött korlát-elemekbe mag kidőlt bokrok ágaiba kapaszkodva.
  Megfogta a cicát. Abban a pillanatban egy barna képű ember elkezdett valamit kiabálni neki németül és egy ismeretlen nyelven. 
- Ne kiabálj, meg akarom menteni... - mondta.
- Azt mondja, ne bántsd a macskát - mondta egy ősz hajú öregúr bolgárul.
- Mondd meg neki, hogy segítek - válaszolt apu szláv keverék nyelvén.
Feljött, és leporolta magát. Közben a macska anyja megjelent, így az egész akció okafogyottá vált.
    A barna ember látta, hogy nem vadászat folyik, hanem állatmentés, megenyhült. 
- Shelley Ahmed vagyok, Indiából - mutatkozott be.
Többször találkoztunk Shelley-ékkel, akikkel apám örömteli barátságot ápolt valami rejtélyes módon annak ellenére, hogy Shelley hindu volt: nem fogyasztott alkoholt, és az ételünket sem fogadta el soha. Ennek ellenére jókat beszélgettek, s talán mint Yin és Yang, egymást kiegészítve Shelley az ásmányvizes üvegből kortyolt egyet-egyet, apu a Slanchev Bryag konyakjából...
   Mint kiderült, felesége lévén Nyugat-Berlinben élt, és dolgozott Budapesten is a metró építésén. Évekig leveleztek még, Shelley hol Németországból, hol Indiából írt levelet nagyon szép kézírással, melyet apám, a németet nem igazán ismervén,  nehezen válaszolt meg.
                                                                                           Iovan barátunk feleségével
A fordítani segítő öregúr is bemutatkozott.19820716_003_cut.jpg
- Iovan - mondta.
- Iván? - kérdezte apám.
- Neeem. Ioan igazából. Szilisztrában lakunk. Román származású vagyok, de a bolgárok előtt ezt nem mondom. Bár a feleségem nem is beszél bolgárul, úgyhogy úgyis mindenki tudja - nevetett. 
   Így történt hát, hogy ismét ismerősökre tettünk szert. Iovan később szinte mindennapos vendégünkké vált. Apámmal már reggelente találkoztak, és együtt elmentek a boltba - fogat mosni. Volt olyan, hogy Iovan valami szafaládéval a kezében érkezett kis faházunkba, utólag belegondolva már akkor sem volt szomjas. Majd addig váltották a világot, amíg apámmal történt eszmecseréjét követően anélkül ment haza... A macskák nagy örömére.

Így aztán a hegy, a tengerpart és a rizsa (Ribarska Hizha) aranyháromszögében vígan, bár ki
csit egyhangúan teltek napjaink, amit még egy Nesebar-i kirándulással tarkítottunk. Mindhárom autóval felkerekedtünk, és nekivágtunk az akkor nagynak számító 150 kilométeres útnak. Nesebarról, annak látnivalóiról később annak rendje-módja szerint beszámolok. Most csak egy apró adalék: mindig izgatott, milyen lehet a hullámzó tengeren szárnyashajón utazni. A Kometa-1 szárnyashajó 1982-ben - és 2012-ben. :)
19820716_025_1.jpg
dscf3791.jpg










(1982 - vége következik...)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr17558252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.