D12 - Napkeltétől búcsúvacsoráig - 2. rész
2015. október 17. írta: zati

D12 - Napkeltétől búcsúvacsoráig - 2. rész

2015.08.07., Péntekdscf0879.jpg

A korai kezdés után még egy napra igyekeztünk visszatérni a normál nyári programhoz, már amennyire ilyenkor lehet.

Vissza a partra! dscf1179.jpg

- mondtuk, és így is tettünk. Látszólag ugyanis "sima" strandolós nap várt ránk - de az utolsó. Ráadásul időben terveztünk feljönni, miután Denis barátunk meginvitált minket a közeli Dobrichba a Club Lebed nevű helyre -
viszontlátni a Laguna Garden Place egykori személyzetét... 
   Elsőként a masszázs kabin felé vettük az irányt, miután Rosy masszőznél előjegyeztünk egy-egy átmozgatást. Rosy éveken át kitartóan ámde nem tolakodóan invitált minket törzshelyünktől pár méterre álló faházába masszázsra. Mindig udvariasan elhárítottuk. 
 - Tudom, lehet, legközelebb . mondta nevetve.
 dscf1181.jpgÉs 2014-ben eljött az idő, amikor úgy döntöttünk, munkában beállt tagjainknak jól esne egy masszázs. Innentól kezdve, ha lehet, még nagyobb örömmel üdvözölt minket minden alkalomma. Lassan visszatérő vendégellé váltunk hát, és ő a nem túl magas díjból azonnal elég komoly kedvezményt adott, melyet természetesen kiterjesztett Norbira és Verusra is, mivel együtt vagyunk...
   Ma azonban egy másik hólgy várt minket.
   Rosy üzlettársa fogadott minket: 
 - Sajnos, Rosynak ma fogorvoshoz kellett mennie, de garanciát vállalok a helyettes hölgy munkására is - monda.
Ezzel be is mentünk egymás után a lányhoz. Teri masszírozása után a fiú elnézést kérve fogadott:
 - Ő nem tudott a Rosy által ígért kedvezményről, de természetesen érvényes, így a te díjadból kétszer öt levát fogunk levonni - szabadkozott.
 Hm, ha ma Norbiék is jöttek volna, végül visszakapnék annyi pénzt, hogy Szergónál egy sör kijönne belőle - morfondíroztam, és ismét beláttam, hogy a masszázs egy egészséges és kellemes dolog...

Fürdőztünk hát napon és vízben, közben felciccentettünk egy-két sört... Közben örömmel hallottam Norbiéktól, hogy szívesen velünk tartanának Dobrichba.
    Délelőtt meglepő üzenet várt a telefonomon, Tamástól, akik pár napja utaztak haza:
 - Amennyiben nem túl nagy teher, hoznátok nekünk egy masztikát és egy mentovkát?
 - Elfogyott? - kérdeztem viccelődve.
 - Nem, de gyorsabban fogy mint gondoltam. 075-ös az jó... - válaszolta itthonról barátunk.
A feladat adott. Itthonra ismét vásárolunk egy-két ajándékot.
De előbb együnk is valamit! Elindultunk hát a La Bomba felé a parton.

Harmadik veretés - Bogival, b'meg... 

   Amint korábban jeleztem már, Jókai szülővárosának szülöttjeként mindig megmelengeti lelkemet a magyar nyelv változatossága, Úgyszintén örömmel tölt el a magyar szürkemarha, nota bene, az őstulok látványa.dscf1201.jpg
   Az "akikre büszkék vagyunk díj napi győztesére, illetve csemetéjére augusztus 7-ikén 12:50-kor figyeltünk fel.
  Kellemes idő. A tenger morajlik a háttérben. A háttérben halk zene szól, és különböző nyelveken folyik a csendes beszélgetés a kerthelyiségben, miközben poharak és az evőeszközök csörrennek.
  Ekkor lépett be a hét éves körüli szőke kislány. 
  Miközben megindult a kissé távolabb lévő kinézett asztalhoz, oda sem nézve egy hanyag mozdulattal felvett egy ketchupos flakont. Miközben a járdán közeledő családját nézte, a flakont a szájához emelve akkurátusan körbenyalta annak a kupakját. 
Mi dermedten néztük.
 - Juj, ezt miért kell - nyögött fel Norbi. De a show csak most kezdődött.
 A kislány a kupak után a teljes flakont végignyalogatta, eltüntetve a kupak és a flakon oldalára száradt megfolyt ketchupot, az ujjnyomokat, és némi fekete apró pöttyöket is. Nem, nem szeplős volt a paradicsomszármazék, hanem légyszaros a flakon.
 - Ide ülünk - mondta Anyu Jókai Mór, Vörösmarty és szerény személyem anyanyelvén. 20150807_140556.jpg
 - Basszus, ezek magyarok - szisszentünk fel. Miután a kislány nem ült le egyből, az imént felvázolt idilli csendbe vércseként vijjogott bele egy szőke női hang:
 - Bogi, ide figyelj bazmeg, miért nem ülsz le a picsádra??? - Ekkor már röhögtünk. Bogi apukája több asztallal odébb kiszúrta, hogy értjük őket, így kezdett kínossá válni a könnyelműen magával hozott satrafa. 
   De hát, the show must go on... 
  - Majd én rendelek - rendelkezett Anyu, nem sok ellentmondást engedve Apunak és pincérnek. Kezében az étlappal hozzá is fordult.
 - Van fanta, van kóla - mondta magyarul - meg egy IIILYEEET - kopogtatott az étlapon. Apu ekkor már zavartan tekingetett körbe.
   Kihozták az italokat, és egy tál kagylót. Anyu ismét jelenetet rendezve visszaküldte a kagylót, melyet aztán ismét kihoztak, és ekkor már Anyu kegyeskedett elfogadni. Apu eddigre fejét fogta, és mormolt maga elé a vállalhatatlan némbert nézve... :)
   
   Délután a bevásárlás ideje jött el. Norbival mi főként sört vásároltunk Szergó kioszkjában, míg a lányok bevették magukat a Bazárba. Jobb az ilyet távolról szemlélni - gondoltam. 

Az este

késő délután kezdődött.
A fürdést követően kimentem az előtérbe (igen, netezni), és láttam, hogy Denis barátunk a megbeszélt időpont előtt vár minket a bejáratnál. 
   Néhány perc múlva beültünk az autóba.
 - BMW 5-ös... - mosolyogtunk. Komoly üzletember lettél - ugrattuk - Pár éve még több számmal kisebb kocsival jártál.
 - Be kell ugranunk Obrochistébe a szüleimhez pár cuccot beadni.
Így is tettünk, befordultunk egy mellékutcába, ahol gyerekek fociztak.
 - Pár éve még én is itt játszottam - mondta. 
Megálltunk a ház előtt. Kijöttek Denis szülei. Egy mosolygós bajuszos úr, és egy kedves asszony penderültek elénk. 
 - Jo napot, szervusz - köszönt Denis édesapja magyarul. Tudtuk, hogy öreg motoros az albenai vendéglátásban. Korábban a Ralitsa hotelben szakácskodott, most az Aquaparkban hódol hivatásának.
Perceken belül búcsút intettünk újdonsült ismerőseinknek, és folytattuk utunkat Dobrich felé.
   Útközben, még Obrochistében egy bánya mellett haladtunk el.
 - Ez milyen bánya? - kérdeztem Denist.
 - Mangán - mondta. Mint később megtudtuk, Európa legnagyobb mangánbányája, Euromangan AD néven.

Kanyargós utunk végén, mely többnek tűnk, mint a hivatalos huszon-egynéhány, végre megdscf1214.jpgérkeztünk Dobrichba, Bulgária tizedik legnagyobb városába. 
A rendszerváltás előtt Tolbuhin, a Bulgáriát felszabadító szovjet hadseregcsoport marsalljának nevét viselte, de a helyiek akkoriban is emlegették a régi-mai nevén.
Bulgáriában sok hősi emlékmű áll még, közöttük több a második világháború hőseinek állít emléket. 
   Egy ilyen emlékmű mellett parkoltunk le. 
   Némi tanakodás után elindultunk a főúton keresztül arra, amerre a tavat sejtettük.

A Club

   A Club Lebed egy mesterséges tó partján álló hatalmas komplexum. Láthatóan kedvelt hely, péntek este dscf1221.jpglévdscf1237.jpgén alig találni szabad asztalt, noha több szinten több száz embert képesek vendégül látni. 
 
 A tulajdonos hölgy - természetesen - örömmel, ismerősként köszönt minket.
   Az egyik emeleti helyiségben zártkörű rendezvény folyt, népzenével és tánccal, eközben a tóparti teraszon régi barátaink, a szintén Laguna Gardenből ismert Hapyness duó zenél. 
dscf1235.jpg   Zeneszünetben váltottunk pár szót velük. Ez a hely egész évben működik - mondta Polly - nem csupán nyáron. 
   Mindeközben figyeltük, ahogy hadseregnyi pincér sürög-forog, hatalmas tálcákon folyamatosan hordva az étkeket-italokat a szép számú vendégség örömére.dscf1255.jpg
   Végül mi is megkaptuk némi tanakodás után megrendelt étkeinket. Talán Norbi járt kevéssé jól, az általa választott fogás előétel lévén valóban nem volt sok. Mi, többiek viszont, azt hiszem, bőségesen jóllaktunk.
Beszélgetés közben egy rakia és egy-két sör...
Azt hiszem, igazán jól sikerült este volt. Amikor

"hozták a számlát,és azt hittem, rosszul látok"

 - mivel kerestem, mit felejtettek le. Az összeg ugyanis az Albenán megszokott kb. kétharmada volt. 

Kifelé menet a tulajdonos pár körbevezetett minket az épületen. Lenyűgöző szépségű beltér, a hatalmas dscf1247-pano.jpgétteremtől a kisebb helyiségen át az exkluzív luxus étkezőig . minden van.
 - Egyszerre három lakodalmat tudunk megrendezni úgy, hogy a vendégek nem zavarják egymást. Több, mint 400 férőhelyünk van - büszkélkedett.
  Egyre kell csak ügyelnünk. Pontosan kell fizetni a bérleti díjat a tulajdonos üzletembereknek...


dscf1266.jpgEzek után nem volt más hátra, mint behuppanni Denis autójába. Útközben csevegtünk a helyi útviszonyokról és a furcsa trafipax-tilalomról. Oborchiste mellett Denis mutatta: 
 - A falu egyik végén minden utcában két sor LED világítás ontja a fényt. A másik oldalon egy-egy izzó pislákolt a villanyoszlopokon. Az utóbbi részen laknak a bolgárok - mondta.
   Értettük... 
Végül fékeztünk a Bazár előtti kereszteződésben.
Denis elköszönt mindnyájunktól.
 - Viszlát jövőre - búcsúztunk tőle.
 - Viszlát a reggelinél - köszöntünk el egymástól. 
A nap ott végződött, ahol elkezdődött.
Kint ültünk az erkélyen.
Hallgattuk a csendet. A mozdulatlanul álló faleveleket néztük. Egy utolsó pohár sör... 

És elmentünk lefeküdni. Holnap utazunk...

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr857965970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.