Ismét úton, avagy hegyek, tenger, s a nap végén... Kis Éji Zene! :)
2015. december 25. írta: zati

Ismét úton, avagy hegyek, tenger, s a nap végén... Kis Éji Zene! :)


2011. 08. 02-03kep_111.jpg

   Kigördültünk hát

Anettéktól, és a kocsi orrát Bulgária felé fordítottuk.dsc01482.JPG
Persze, ezt kéretik nem szó szerint venni, miután autóval vágtunk neki, egy ilyen rugalmatlan megoldás felettébb lerövidítette volna a nyaralásunkat.
   Ezúttal két komoly aggály megoldódni látszott a tavalyi kétségeimhez képest: az egyik az ismeretlenség. Előző évben aggódtam, hogy vajon minden rendben lesz-e Albenán. Talán az, hogy van.e villany, túlzott aggodalom volt, de mégis... 
    A másik: milyen lesz egy trappban levezetni az utat, még ha az nagyrészt autópályán vezet is.
    Az első kérdésre megkaptuk a választ: Albena egy remek, élő üdülőhely. A másodikat mi magunk oldottuk meg: foglaltunk szállást útközben - az előző évi négy órai induláshoz képest nyertünk néhány órát. Legalábbis akkor azt hittük.

   Délután kettő körül kényelmesen bepakoltunk hát az autóba...

   És már úton voltunk. 

Tatánál hajtottunk fel az M1-es autópályára. Simán haladtunk az M0-ásig, két leterelést leszámítva - a sövények vágását is el kell végezni valamikor. ezután ráfordultunk az épülő M0 autóútra.Itt az M1-M7 között a hagyományos hajmeresztő "bobpálya" várt ránk, a beton elválasztók közé szorított két-két keskeny forgalmi sáv. Az M7-től kezdődően az előző évben megkezdett építési munkák miatti sávelhúzások, leterelések,
sebességkorlátozások és hasonló vidám pillanatok fogadtak minket. Meg nem lepődtem, hiszen munkám miatt ha nem is naponta, de hetenként egy-két alkalommal elhaladtam itt. és meglepett az építés valóban lenyűgöző tempója. Ezért is döntöttünk az előző napi indulás mellett - stressz nélkül, hátradőlve hallgattuk a zenét, miközben suhantunk célunk felé. Jó, volt, hogy 110-zel, volt, hogy negyvennel - de suhantunk. 
, A megbeszéltek szerint nem is állunk meg sehol, egészen a szatymazi pihenőhelyig az M5-ökep_095.jpgs autópályán Szeged előtt. Persze, két-három helyen csak meg kellett állni, mert az M5 gondos kezelőinek nyáron a csúcsforgalomban feltétlenül ki kell cserélni az utat szegélyező szalagkorlát-elemeket. A régi szürke horganyzottakat új horganyzottakra...
    Rövidesen folytattuk utunkat, kis idő múlva Szeged mellett elhaladtunk Röszke irányába. Már látszott a határátkelő előttünk, amikor közvetlenül az utolsó benzinkútnál lekanyarodtunk az autópályáról. Ekkor a GPS kissé váratlanul közölte velünk, hogy ő erre nem ismerős, javasolja, kérjünk valakitől útbaigazítást. Na jó, ilyet talán nem mondott, de tény, hogy az utolsó pár száz méteren magunknak kellett az utat megtalálni.

A Dobó tanyán

egy igen szimpatikus háziasszony fogadott minket. A tanya vendégházábkep_019.jpgan minden szoba foglalt volt, egy nagyobb társaság tartott ott valami tábort, rengeteg gyermekkel és a kísérőikkel. Valóban, a hely minden zajtól távol, a természet közelében, tücsökciripelős-madárdalos helyen van, mégis csupán pár száz méterre az M5-ről és a Röszke-Horgos határátkelőtől.
 - Reggel természetesen reggelivel és kávéval várjuk önöket - mondta vendéglátónk.
 - Köszönjük, de mi igen korán indulunk is tovább - mondtuk, miközben megszemléltünk a lakóházban részünkre felajánlott két szobát. Tiszta és kényelmes volt, azt hiszem, ez a legfontosabb ilyenkor, sejtvén, hogy a nagyképernyős tévét sem sokat fogjuk nyaggatni ezúttal. 
 - Ó, már hatkor talpon vagyunk - mondta a háziasszony, és ebben egy pillanatnyi kétségünk sem volt. 
 - Háááát, mi annál korábban tervezünk indulni - feleltük.
Amint abban nem teljesen értettünk egyet, de végül az előző nap megnyert időt nem a reggeli szúnyókáláshoz, hanem a másnap esti érkezéshez terveztük "beváltani". 
 - Háromkor kelünk - ismertettük a Tervet. Erre már nem volt olyan lelkes a reggeli ajánlgatásában, de ezért nem nehezteltem rá. Hát, háromkor kelni nem teljesen normális...

Vacsora kilátássalfehertoi.jpg

   Vacsorázni a tervek szerint visszaautóztunk a Szeged melletti Fehértói Halászcsárdába. Munkám során többször megfordultam erre, és a helyet mint a környék egyik legjobb konyhájával és elhelyezkedésével 
megáldott éttermét ismertem. Itt is meg tudtunk volna szállni, de volt valami, ami miatt ezt nem tettük meg végül, noha a vacsorához kifejezetten jólesett: a hangulatos cigányzene. (Külső fotó forrása: http://mertutaznijo.cafeblog.hu/2014/07/30/csardaba-jarni-jo/)
    A hazai és külföldi vendégek szórakoztatására igazi cigányzenekar játszott, s ez sajnos Magyarországon egyre inkább ritkaságszámba megy a gépi illetve a szintetizátoros prüttyögés miatt. Hát igen, egy-két zenészt olcsóbb megfizetni, mint egy hat-héttagú zenekkep_012.jpgart. Pedig ezek igazán virtuóz módon játszottak, a cigányzenék és magyar nóták mellett a Beverly Hills-i zsaru fő témája is belefért - cimbalmon! A Kis Éji Zene ezúttal nem okozott problémát, majd csak holnap este fog - erről később örömmel beszámolok.
   Amíg akep_015.jpg megrendelt vacsora érkezett, felmentem az épület mellé ácsolt fa kilátótoronyba, megcsodálni az Alföldi naplementét - a tücskök hangja, a táj, a közeli halastavak kellemes, megnyugtató illata és a beszűrődő hegedűszó - csodálatos érzés volt. Hiába, no, nem csak külföldön lehet csodákat látni. 
  kep_006.jpg  Megérkezett a vacsora, és az embernek egy komoly kihívással kellett szembenézni: a korai ébresztő miatt nyugodt alvásra van szükség: ezért kerülni kell a túlevést. Nos, itt az nem könnyű feladat: a fogások kiadósak és kitűnőek.

   Itt bizony alkoholmentes sört iszogattunk, majd időben visszaindulván a szállásunkra, de azért még egy benzinkúton vettünk egy-két doboz ortodox sört is. 
   Visszatérve a Dobó Tanyára háziasszonyunk azzal fogadott minket:
 - Mivel reggel nem tudnak reggelizni, készítettem az útra egy kis gyümölcsöt.
Belépve a szobába egy hatalmas tál fogadott minket, teleszedve
illatozó almával és barackkal. Másnap út közben valóban jól esett csemegézni belőlük.
Lefekvés előtt házigazdáinkkal beszélgettünk egy kicsit, kezünkben egy doboz sörrel, megcsodálva gyönyörű almazöld Volkswagen bogarát. Azután rövid úton ballagtunk fürödni majd eltenni magunkat másnapra - hiszen

hosszú út áll előttünk

   Éjjel.
  Három. kep_027.jpg
 Egyetlen percet sem aludtam még...
Persze, de, időben lepihentünk és kiválóan aludtunk, de, gondolom, sokan ismerjük ezt az érzést, amikor a szokottnál korábban, jóval korábban kell kelni.

   Gyors mosdás, majd beszédelgünk a kocsiba.
Ekkor már az előző évben beszerzett bolgár tengerész-pólóban feszítettünk. Hiába, no, hazafelé bárki viselhet ilyen turistalátványosságot, de odafelé keveseknek jut eszébe. :)

   A bekötőút visszavezet a határ előtti OMV kútra. Már meg is álltunk.
Az álmosságtól kótyagos fejjel. még nem teljesen bebootolt aggyal kikászálódtunk, és indultam is a kávéautomata felé.
Egy kávé... Forró és NEM, nem koffeinmentes...kep_030.jpg
Egy kis energia kezd az ember ereiben áramlani, lassan rendbe jöttünk - vettünk pár flakon ásványvizet és iceteát... És máris folytattuk utunkat az égaljába elporoszkálva a felkelő nap korongjával a háttérben...

   A vadnyugati jelenet csak lelki szemeim előtt játszódott le, mint ahogy azt Móricka elk
épzelte. Az autópályára rákanyarodva - azonnal fékezni kellett. Előttünk ugyanis féklámpák villantak fel. Nem egy pár, és nem egypár pár... Piros lámpák százai világítottak, jelezvén, a határátlépésre autók tömkelege várakozik.
3 óra 18 perc volt ekkor... A sor haladt ugyan, de nem olyan gyorsan, amint szerettük volna. Az araszoló autók zaja és a kipufogóbűz különösen hosszúvá tette a várakozást. S így, a villámgyors elikep_033.jpgndulás helyett megtekinthettük a csodás napkeltét, így az nem pontosan a fentebb említett elporoszkálós, hanem a helyben topogós üzemmódban ért minket. A jobbra látható kép ennek megfelelően nem a fentebbi napnyugtás kép klónja, hanem a kb. hat órával később készült utódja. Mindeközben az előző napon megnyert órákat szépen visszaadtuk az utazók istenének. Persze, ez nem teljesen
 igaz, hiszen ha otthonról indulunk hajnalban, és később érünk a határra, akkor is állunk két-három órát...

   Végül ránk került a sor, hogy egy unott képű rendőr átvegye iratainkat, és némi szkennelés után visszaadja. 5 órakep_034.jpg 20 perc... A "viszlát" és a "jó utat" köszönéstől azóta is cseng a fülem. S csodák csodája - a szerb oldali beléptető határellenőrzésnél csupán egy-két autó állt, ebből látszott, hol is volt a szűkkeresztmetszet. Öt percen belül már valóban roboghattunk a Tenger felé a tavaly óta jelentősen meghosszabbodott autópályán. Gyakorlatilag egy szakasz Újvidéknél és több híd nem állt még készen, itt leterelés bonyolította az életünket. 
   Jó tempónk okán a reggeli napfény már Belgrádban fogadott minket. A régi szocreál és a modern üvegtornyok oldalán csorgott le a napfénykep_037.jpg egyre frissebben, ragyogóbban, s mire reggeli után folytattuk utunkat a Belgrádi pihenőhelyen, már egy csodás nyári nap fényében fürödtünk fekete autónkkal együtt. Azt hiszem, jól álltunk!
Belgrád a reggeli fényben a szebbik arcát mutatta égbe nyúló daruival és hídjaival.

Délelőtt már Niš-t elhagyva az út legizgalmasabb részén, a Nišava folyó völgyében kanyarogtunk, a szűk úton gyakran pár méteren belül egymás után, össkep_067.jpgzesen 24 alagúton áthajtva. A lélegzetelállító látvány kb harminc kilométeren át tart, ezután előbb a sziklák, majd a Nišava folyó marad el, és kevésbé látványos tájon haladunk Pirot majd Dimitrovgrád tekep_075.jpglepüléseken át, majd egy hosszú kanyar után feltűnik a határátkelő. 

11 óra, és elértük Bulgáriát!

   Ez remek időnek számít, akkor is, ha a határt átlépve azonnal veszítettünk egy órát az időzóna váltása miatt.  
kep_080.jpgA GPS kijelzőjén azonnal egy órával hátrább ugrott az érkezés várható ideje - amely ekkor sem állt rosszul.
Tudtuk, hogy kilométerben túl vagyunk félúton, időben még nem biztos. 
    Az úthasználati vinyetkát érdemes azonnal a belépésnél megváltani - ezt a határátkelőn a belépő sávoknál felállított konténereknél is megtehetjük, de az átkelő után több helyen, az út mentén sorakozó bódéknál is. Fontos hogy tegyük meg, hiszen innentől már útdíjköteles utakon vezet utunk, s szinte minden főúton virít a "Vinyetkakep_081.jpg" jelzőtábla. Igaz, a 10 levás (Kb. 1600 forint) heti útdíj megfizetésekor nem kérnek rendszámot, tehát e-rendszerről nem beszélhetünk, ellenben soha meg sem állítottak minket ellenőrizni, van-e matricánk - jobb a békesség. Egy rövid pihenő a Kalotinai benzinkút pihenőjében - érdemes nem az első, hanem a második, Shell kutat igénybe venni.
   Itt, a nagy napernyők árnyékában egy kis ennivaló, egy kávé, közben pedig tanakodás az útvonalon. Azt, hogy az északi útvonalat válasszuk, már nem kérdés, de hogy a Szófiát megkerülő "körgyűrűt", vagy átkeljünk a városon, azóta is visszatérő dilemma.

dsc09537.JPGAz út izgalmasabb része az elején következett, a szerb-bolgár határ h
egyeit elhagyva elértük Szófiát. A bolgár főváros bevezető szakaszán egy nagy, akkor még lámpás kereszteződésében fordultunk balra az elkerülő útra. A kereszteződés mellett megcsodálhattuk az előző évben már látott irgalmatlan körülményeket, az utcán élő vegyes etnikumú népeket, akik a modern üveg épületek tövében élnek elképesztő körülmények között. Piros lámpánál az addig az útpadkán üldögélő purdék elözönlötték az utat, az álló autók közt cikázva kéregettek. A következő évben majd megpróbálják kinyitni a kocsi ajtaját is, hogy csökkentsék a csomagok jelentette súlyt... Akinek ez az első benyomása Bulgáriáról, komolyan elrettenhetett. 

kep_079.jpgA tranzitútként kijelölt elkerülő tíz kilométerrel hosszabb a városon át vezető főútnál, cserébe a tengelytörő kátyúk között imbolygó teherautók miatt lassabb is. Előzni a nagy forgalom miatt szinte lehetetlen, de végül 30 kilométer után rátérhettünk a Várna felé vezető A2 autópályára. Ez kb. 80 kilométer kényelmes autózást jelent négy hosszú alagúton átkelve. 
    Jablanitsa után az autópálya véget ért, és rövidesen egy normál főúton haladtunk. Hurrá, már csak 400 kilométerre vagyunk...
   Elözö évhez hasonlóan most is Veliko Tarnovóban terveztünk megpihenni. Örömmel láttuk, hogy az előző évi nagy építkezés eredményeként az ismert OMV benzinkút mellett egy hatalmas CBA (!) bevásárlóközpont és egy nagy McDonald's étterem épült. Itt megebédeltünk, eldöntve, hogy a következő megálló: Albena.

A célegyenesben

Innen gyorsabbnak tűnt az út, mégis, annak az esélye, hogy világosban odaérjünk, egyre fogyott. 
kep_098.jpgA Shumentől Várnáig tartó újabb autópálya-szakaszon már a lenyugvó nap fénye aranyozta be a hegyeket. Várnához közeledve megkérdeztem:
- Ki látja meg először a Tengert..?
Az autópályán van egy lejtős szakasz, amikor messze a horizonton először mutatja meg magát a nagy kékség, s amelyen egy-egy távoli fénypont egy-egy hajót jelentenek.
    Ilyenkor az ember kicsit meg is nyugszik, hiszen már ILYEN közel vagyunk, egyben türelmetlenné is válik,kep_099.jpg hiszen azonnal szeretne OTT lenni. Akaraterő kell, hogy Várnát elérve és az autópályáról lehajtva (először látjuk Albena nevét útjelző táblán!) bele ne fusson az első sebességellenőrző kamerába.

Végre, majd' 30 órával az otthonról elindulás, és 16 órával a reggeli ébresztő után behajtottunk az Albena bejáratát jelző sorompón.
- Először parkoljunk le valahol a parton, foglaljuk el a szobákat, majd aztán cuccoljunk fel - mondtam, és így is tettünk. Végighajtottunk a felső úton a volt Halászcsárda Nomad Beach-ig, ahol az egynapos strandolók pakoltak össze és indultak haza, így gyorsan találtunk parkolóhelyet. 
kep_104.jpg   Kiszálltunk, és csak az iratainkkal, a foglalásokkal, meg persze fényképezőgéppel, cigivel, telefonokkal felszerelkezve indultunk el az immáron fürdőzőktől elhagyott, lassan a sirályok által birtokba vett parton a 700 méteres úton a parti sétányon. Elhaladtunk a parti szállodák mellett, elértük a Bazárt, ahol a Kalaposnál az esti programhoz készültek, az énekesnő épp a mikrofonállványt szerelte össze.
  A Dorostor hotel szélső szobáját elérve elfordultunk jobbra, és a parkon át vettük az irányt a recepció felé.

Szobafoglalás - újra és újra...

- Jó estét - köszöntünk angolul.
- Jó estét - köszönt a fiatal recepciós lányka szintén angolul.dscf3891.jpg
Előadtuk jövetelünk célját, a lány a fejét ingatva helyeselt.
 - Igen, két szoba - mondta, és letett elénk két kulcsot.
Eközben elővett egy papírra kinyomtatott alaprajzot, ahol színes ceruzával voltak kiszínezve a foglalt szobák és mutatva a még szabad lakokat. 21. száázad, így szeretlek!
 - Nézzék meg nyugodtan a szobát - mondta, és még nem kezdte besatírozni a számunkra kiadott szobákat.
    Azt tudtuk, hogy a Dorostor nem kifejezetten luxusszálloda. A honlapján nem is ígért sokat, de azt maradéktalanul betartotta. Láttam fényképeket a szálloda 1969-ez átadásáról, az akkori csodás új berendezésről. 
Nos, most ez fogadott minket. Nem, nem a csodás új, hanem az 1969-ben felszerelt...
A folyosót barna szőnyeg borította, mely praktikus, tekintettel a partról érkező vendégekből folyó homokra. 
A szoba ajtót kinyitva a tiszta ám retró berendezés volt az első benyomás. A második, hogy a szobában két különálló ágy volt. Sebaj, össze lehet azt tolni, mondtam én, hisz' úgy mégis kényelmesebb, meg dupla ággyal kértük. Hanem a meglepetés akkor következett, amikor az ágyaz megtolva - nem történt semmi. Nagyobb erővel - semmi. Az ágy ugyanis oda volt csavarozva a falra szerelt furnérlemez hátlaphoz.
    Kinyitva az erkélyajtót fura látvány tárult a szemünk elé.
Az erkélyünkkel szemben egy nagy ugrálóvár magasodott, a kompresszorok zúgását és a gyerekek zsivaját hallatva. Mellettük a Bazár melletti sétányon felállított pénznyelő gyerekjátékok zenéltek, csilingeltek, pittyegtek, ki-ki a beprogramozott műsor szerint.
 - Na jó, menjünk, kérdezzük meg, van-e szobájuk a másik oldalon...
Lementünk hát a recepcióra, felkészülve az itthon már tapasztalt személyzeti ellenállásra. 
 - Van, persze... - mondta a lány. - Itt van ez... és ez... Á, egyszerűbb, ha elviszik az összes üres szoba kulcsát, választanak, a többit meg visszahozzák - nevetett füli gérő szájjal :), és egyből megkedveltük.
   Az első kulcs a 125-ös számot viselte. Az 1-azt jelezte, földszint. A 25 pedig... Basszus a folyosó legvégén van!
Kinyitottuk, megnéztük, kinyitottuk az erkélyt... És tudtuk, hogy EZ a mi szobánk.
A félemeleti erkély alatt közvetlenül a tengerparti sétány húzódott. Azon túl a strand - ennél közelebb a parthoz fizikai képtelenség lett volna szobát kapnunk.
   Egy két apróság nem nagyon zaklatott fel minket, például a fürdőszoba ajtaja nem csukódott be teljesen némi vetemedés okán, de legalább változatosságával gyönyörködtette a szemünket: a fürdőszobán négy különböző csap volt pompázott a két csaptelepen színben és formában nem sikerült egy-egy párat összepasszintaniuk a derék karbantartóknak. De hát mi pihenni jöttünk, nem idegeskedni, hamar magunkévá téve a bolgárok problémamegoldó szlogenét: 
 - No problem (Néha: Hяма проблем...)
- Ez lesz az - mondta ki kedvesem. Ezt aztán komolyan is vettük, a következő években rendszeresen kértük és kaptuk ezt a szobát.
A lányok szintén találtak egy, a parkra néző, délután is árnyas lakot. 
- Na, hozzuk fel a csomagokat.



- Igen, meg egy kicsit rendezzük is át a szobát. Mert ugye, kell egy hűtő. Azt ide tegyük - mondtdscf2837.jpga Teri.
A tévét úgysem nézzük, azt tegyük el a szekrénybe - döntöttük el. Egy asztalt ide toltunk, egy ágyat oda, kb 15 perc alatt úgy átrendeztük a szobát, hogy egy takarítónő sírva kérte volna az igazgatótól a máglyára vetésünket.
    Itt azonban mondták, hogy "nem probléma" - így aztán örömmel pakoltunk ki. Kiballagván a recepcióra kértem egyet a bérelhető, nem túl bizalomgerjesztő kinézetű hűtőszekrények közül. Mert hát kellhet hűteni ásványvizet, ezt-azt.
    Miután igen éhesek voltunk, feltettük a kérdést:
 - Hol vacsorázzunk?
 - Legyen... Legyen a Nomad Beach. Úgyis ott parkolunk... - döntöttük el.

Welcome drink, de ma inkább meals...

Éhesen, szomjasan vánszorogtunk hát el a kiszemet vendéglátóhelyre. 
 - Tavaly voltatok már itt, ugye? - kérdezte a pincérlány.kep_111.jpg
 - Voltunk, bizony - örültünk, hogy megismernek. Később kiderült, itt általában emlékeznek az előző évi turistákra, szemben bizonyos "vendégszeretetéről híres" helyekkel, ahol az előző napi vendégen is keresztülnéznek.
   Végül rendeltünk.Nem tagadom, először sört. Sokat és hideget - mondtam a kislánynak, amikor kérdezte, milyet szeretnénk. Aztán hamar megegyeztünk, hogy bolgár csapolt sört (Shumensko) hoz, a lányoknak némi üdítőt, mellettük egy(-két) kis poharat Mastikával töltve. Hiszen koccintanunk kell, megünnepelve hogy szerencsésen megérkeztünk.  
    Étekként kértük az étlap fotóin remekül mutató nyárs- és grill fogásokat, salátákat, és egyéb finomságokat. Kislányom a maga étkéhez tartárt szeretett volna. A pincér kicsit meglepődött, hogy még egy tartárt is kérünk, de ezt nem tudtuk mire vélni. Addig, amíg el nem kezdték az ételeket kihordani. Igen, általában az ételt "kihozni" szokták, ezt azonban hordani kellett.
   Kiderült ugyanis, részint a tartár nem mártás, hanem egy önálló fogás volt, másrészt az étlapon látható fényképek csalókák voltak. Egyes ételek például csak azért tűntek kisebbeknek, mert messzebbről fotózták őket a többinél, hogy beleférjenek a képbe... A szerény "vegyes grillnyárs" név például két átlósan egymásnak fordított Excalibur méretű kardszerű nyársat takart szakszerűen telerakva annyi finomsággal, ami egy-egy felnőttnek külön-külön is elegendő lett volna...
kep_115.jpg kep_117.jpg  A kihívás tehát adott volt, igyekeztünk is megfelelni, és nem anyámasszony katonáiként megfutamodni néhány csirke, sertés, bárány és hal alkotta sereglettől.
   Kiválóan telt hát a welcome vacsora, ezután utunkat a parti sétányon a Dorostor hotel felé folytattuk. Az autónkkal a szállodához közelebb parkolást itt nem részletezendő okok miatt későbbre halasztottam.  
   Sétánk során hamarosan elértük a Bazárt, ahol egy éjjel-nappali szupermarket várta a vendégeket. 
 - Vegyünk pár sört - mondtam. Így is tettünk. Az üzlet hűtőpultjából különböző márkájú söröket, ásványvizet, üdítőitalt pakoltunk a szatyrunkba, és vittük magunkkal a szobánk felé.

Kis Éji Zene...

Amikor az ember fáradtan leül az erkélyre az éjjel-nappal árnyat adó fák alatt, hogy lefekvés előtt még kep_159.jpgkinyújtóztassa tagjait, tölt egy pohár frissítőt, hogy frissen alhasson el, sok mindenre vágyik akusztikailag. A kabócák pirregése, a tenger morajlása... Ezeket túlharsokva azonban zene duccogott felénk, egyenesen a szemközti tengerparti bárból.
 - Mi a franc ez - kérdeztem a lányokat - ez éjjel-nappali hely? Ráadásul ilyen ducc-ducc zenével..? - kérdeztem.
Ők persze ezt úgy mesélik, hogy duzzogtam. De ez nem igaz, kérem szépen. Másnap a helyzet kellően vicces lett. De most két óráig két lehetőségünk volt: behúzzuk az erkélyajtót, akkor nem zavar a zene, ellenben áll a meleg levegő, vagy kinyitjuk az erkélyt, akkor kellemes szellőzést kapunk - viszont bónuszként a dalnokok mesterműveit kapjuk mellé...

Bevallom, sokat nem gondolkodtam a kérdésen - a fejem le sem ért a párnára, már hatott az Álommanó által szempilláimra szórt álompor - aludtam, mint a döglött mormota, egészen reggelig...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr958192212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.