2012 - Feles, pedig még el sem indultunk :)
2016. március 28. írta: zati

2012 - Feles, pedig még el sem indultunk :)

(2012. január-június)dsc09536.JPG

   Az előző évben talán még kérdés volt, ezúttal már nyilvánvaló lett: igen, megyünk nyaralni.
Igen, Bulgáriába.

Van-e remekebb..?

A Fekete-tenger 1962-től kezdett a magyar turisták kedvelt célpontjává válni - az ötvenedik évfordulón sem jöhetett szóba más. Ezen a videón (forrás: youtube; Magyar Retró) ezt az érzést éneklik meg - feltűnik Mamaia, Napospart, Neszebar. Albena építéséről csak három évvel később születik határozat; nem kis részben a felfutó magyar, lengyel, csehszlovák és NDK-beli turizmus okán.


   Ekkorra már teljesen nyilvábnvaló volt az úticél, az egyetlen kérdés csupán a szállás volt. 

Hová?

Az első két nyaralás szálláshelyei közül mindkettőnek voltak előnyös tulajdonságai. ezúttal úgy döntöttünk, hogy20100812_0307.JPG mindkettőt élvezni fogjuk. Ha a kettő az egyben nem megy, akkor a nyaralás tervezett idejét megfelezve, mindkettő helyen foglalunk szállást!
A félidőben költözünk a partról a hegyre - mint a régi szép időkben. először most is próbáltuk elhessegetni a gondolatot, de végül...
 - Á, a félidei költözés nem lesz olyan bonyolult. Beszórunk mindent a kocsiba, legfeljebb kettőt fordulunk. Ha '81-ben és '82-ben megoldottuk...
   Azért az utazást ezúttal nem Polski 126-ossal terveztük. Végül az autós tervet így is felül kellett írni, de ez csak később vált nyilvánvalóvá.
   Két foglalással a kezünkben vártuk hát az indulás napját, hogy a strandolós napokat a Dorostor, a kirándulós (és további strandolós...) napokat a Diana hotel vendégszeretetét élvezhessük.

A közvetlen előkészületek

jegyében Zsófi lánynk nagyszabású gyűjtögetésbe kezdett, és kellemes nyári slágereket gyűjtött össze egy SD dscf3589.jpgkártyára az utazáshoz. A Ganvie-pozitív dalok, melyek esténként szóltak a szemközti bárban, az első estét leszámítva. Akkor, mint emlékszünk rá, dücc-dücc zene bosszantott "kis éji zene" címen - engem legalábbis...

Az indulás előtt nem sokkal aztán akkori felettesemmel leültünk egy beszélgetésre, ami végén úgy áltunk fel, hogy külön utakon folytatjuk tovább. A szakítást én magam a nyaralás után terveztem, nem kis mértékben az előző évben már mekül bevált, automata, tetőablakos, levehető ajtajú, NDK gyártmányú cseh gyártmányú német autóm miatt, melyet így a tervezettnél korábban, a nyaralás előtt leadtam.
"Változott a program, a te kocsiddal megyünk" - írtam SMS-ben kedvesemnek. Túlzás lenne hát, hogy megrázott volna a dolog, a kiváló barátaimtól (kollégáimtól) való elválás és a kényszerű autócsere okán szomorkodtam.
   De nem sokáig.
Az első dolgom eg FM transzmitter beszerzése volt, hogy Zsófi által összegyűjtögetett zenéket tudjuk élvezni útközben. CD lemezre kiírni eléggé fáradságos munka lett volna.
 A technika terén igyekeztem semmit sem bízni a véletlenre.
Kedves volt kollégám jóvoltából ismét kölcsön kaptunk egy kamerát, melyet ezúttal is a kocsi tetősínjéhez applikáltam, felkészülvén az út látványosságainak megörökítésére.
Karácsonyra véletlenül egy új fényképezőgéppel is gyarapodott az arzenál, és polár és sötétítő szűrőkkel kiegészítve vártam, hogy élesben tesztelhessem a kék, nagyon kék és nagyon tengerparti fényviszonyok között.

   Miután munkahelyváltásom határidőit sikerült a nyaralás időpontjaival össdsc09536.JPGzehangolni, semmiféle változtatást nem volt szükséges tenni, kivéve - a csomagok megtervezését.
   Az Octavia méretei után centivel méricskéltem a Focus csomagterét, és hümmögtem.
 - Kevesebb cuccot tudunk vinni. És kevesebbet tudunnk ott venni is.
 - Neeem, nem kell kevesebbet vásárolnunk - látott át rajtam Kedvesem.

Útra a tavalyihoz hasonlóan ismét a Röszkei Dobó Tanya vendégszeretetét választottuk, és foglaltuk le.

Végül, ennyi kaland után - augusztus 3,-án

eljött az indulás napja!

Délelőtt az elmaradhatatlan autótakarítással indítottam, majd bepakoltunk egy kissé limitált mennyiségű csomagot. Az előző évekhez képest nem vittük például a leszúrható napernyőket, a csomagok bepakolása után viszont még maradt annyi hely, hogy szó nélkül besüllyesztettem a csomagok mögé a szintén frissen vásárolt kameraállványt a fényképezőgéphez, mely összecsukott állapotban is egy kb egy méter hosszú csomagot jelentett.
Ebéd után bezárult hát házunk kapuja, és elsőként Anettért Fordultunk, ellentétben az előző két évvel, amikor is nem Skodultunk semerre sem...
   Anett beszállt, mi pedig megkezdtük utunkat a 2012-es nyárba..

   Egy rövid menet Röszkéig, majd másnap következik - a csúcstáadás.
Azt már tudtuk, hogy ha Szeged környékén ér minket az este, akkor vacsora  Fehértói Halászcsárdában...
Miközben az autentikus cigányzene hangjánál vártunk (nem hiába...) a kiváló vacsoránkra, még kedves Ági kolléganőmnek néhány céges iratot is átadtam. Hiába, a munka az munka, de a kedves kollégákkal találkozni még fontosabb.
   Kitűnő vacsora várt ránk, melynek végeztével ismét kiváló alkohomentes sörrel öblíthettem le az út porát. Ezután visszamentünk a Dobó Tanyára, ahol megtudtuk, hogy házigazdáink bogarasak.
    Nem is kicsit.
Egy gyönyörűen felújított VW bogárt csodáltunk dobozos sörrel (igazival!) a kezünkben, a háziakkal beszélgetve, mielőtt visszavonultunk volna. 
   A rekkenő hőségben dolgozott éjjel is a ventillátor a szobánkban, nem túl nagy örömömre, miután a berregés nem nagyon hagyott aludni.
Kikapcsoltam hát.
Akkor a meleg nem hagyott nyugton.
Visszakapcsoltam ennek megfelelően.
Ez az activity az éjszaka közepén is tartott még, ami nem volt túl szerencsés, miután hajnalban csörgött az óra, néhány perc múlva pedig már kávénkat fogyasztottuk a röszkei határátkelő előtti benzinkúton.

Idén, úgy tűnt, nagyobb szerencsével járunk, mint 2011-ben. A határhoz érve ugyanis percek alatt átjutottunk, és folytattuk utunkat - immáron harmadszor -  Albena felé.

bg12.JPG

(Folytatjuk)

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr588487188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.