2012 - Lezárás és kezdet
2017. július 30. írta: zati

2012 - Lezárás és kezdet

12_haza.jpg2012.08.16

  Hűs reggeli szellő simogatott, miközben a Diana hotel kis épületének legfelső szinti erkélyén álltam, kezemben dscf3975.jpgegy reggeli lélekmelegítővel. Nem, nem egy pohár masztika vagy rakia melegített, hanem egy alkoholtól mentes, helyette koffeinben dúskáló forró ital. Hiszen hosszú vezetés várt ránk. 
   Kis csapatunk ma korábban kelt, és korábban tervezte az indulást - haza. 
 20100812_0309.JPG  Két nappal előbb a tervezettnél, és egy nappal előbb a foglaltnál.
   Peter rezignáltan vette tudomásul előző nap a kérésemet:
 - Holnap ki kell csekkolnunk - a munka miatt...
Megértette, és miután rendeztük a számlát, jó utat kívánt, noha tudtuk, indulás előtt még találkozunk.

   Most, hogy siettünk haza, korán, nagyon korán keltünk. Hat óra után pár perccel már kint szívhattam volna cigarettámat a vaskorlátnak dőlve, ha épp nem volnék immáron kétszeresen is elválasztva a dohányzástól.
   Először is magam sosem dohányoztam, másrészt épp dohánypiaci munkám megszűnte miatt lett sürgős a hazaút. 
 - Akármit hoz is a jövő, az biztos, hogy a jövő nyáron két hét, és Bulgária, Albena - döntöttem el. 30 óra múlva már tehettem is az ügy érdekében, de most ott álltam, "szkenneltem", és próbáltam memorizálni a fenséges látványt. 
   Kezemben a kamerával ez nem is tűnt lehetetlen feladatnak...
   Miután tökéletesen tisztában voltam a csomagolás terén rámrótt feladattal, ennek igyekeztem a lehető legmagasabb színvonalon eleget tenni.
 - Semmit, ne légy láb alatt - hangzott a némiképp igazságtalan felszólítás, ám azt el kell ismerni, hogy a kis dscf9173.jpgtárgyak megfelelő méretre hajtogatásában és még kisebb tárgyak belsejébe történő beszuszakolásában a hölgyek sokkal nagyobb tehetséggel rendelkeznek. Nekem meggyőződésem, hogy a ruhadarabok gyártói mérnököket alkalmaznak arra, hogy a ruhákat úgy alakítsák ki, hogy azt sohase lehessen normálisan összehajtogatni.  A cél az, hogyha kipakolsz egy bőröndből, abba soha se lehessen mindent visszapakolni - de lehet, hogy a tárolás, használat során rárakódó szennyeződés miatt nő meg a térfogatuk.
   De az is elképzelhető, nekem nincs türelmem az ilyen dolgokhoz, különösen akkor, amikor látom, hogy a tenger felett a napkelte közeleg. Az idei utolsó napkelte, itt, nekünk, 

   Fogtam hát kis fekete barátomat,dscf9172.jpg

aki a japánok szent tűzhányójának névrokona, és úgy papucsban nekiindultam a főút mentén Albena felé, ahol is 500 méterre az út mellett a "szirtről" remek kilátás ígérkezett. 
   Ez az a pont, ahonnan sárkányrepülők, paplanernyősök indulnak neki a tenger fölé, Albena fölött körözve meglovagolni a tenger felől érkező, a hegyoldalon felfelé törő légáramlatokat. 
   És ez az a pont, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bachiki öbölre,  A hajnali ellenfényben a látvány igazán szép! 
   Na, ez volt az a pillanat, amikor tudtam, ma ennél szebbet aligha fogok látni, különösen nem, hogy ezután utam dscf3976.jpgnem a partra vonulunk Szergo napernyője alá, hanem behuppanunk a Focus üléseibe, és egy maratoni vágta fog következni.
   De most még ott álltam a Szirten, Néztem hát a panorámát, mely balra a Fish-fish zóna dombjával kezdődik, majd a bolgár szárazföld határolja, amíg a 26 kilométerre lévő Kaliakra-foknál bele nem szakad a Fekete-tenger látszólagos végtelenjébe. A hátteret a felkelő nap sugaraitól aranyszínű égbolt adja. Jobbra pedig a nyugodt, márványsimaságú víztömeg, melynek horizontján egy-egy hajó fényei világítanak gyöngyökként. A látványt a korán kelő sirályok vijjogása festi alá. Más hang nem hallatszik, kivéve a saját dscf3978.jpgfújtatásomat, mire papucsomban felmásztam a porló homokkő szirtre. 
   Kamerám zoomját tesztelve megállapíthattam, hogy egész jó kis képeket lehet lőni a 15 kilométerre lévő szélerőművekről, és a 25 kilométerre álló antennákról, miközben azok a felkelő nap fényében fürödtek,

   Ott álltam hát fent, néztem a cseppet sem Fekete-tengert,

a napkeltét, mely megállíthatatlanul közeledett. A fények élesebbek lettek, az árnyékok lerövidültek, és egy új nap indult el itt, Albenán - immáron nélkülünk. 
   Lefelé jövet papucsban - hát szép lesz, ha leesek innen így, még az sem lesz, aki kinevessen, nem még hogy segítsen - gondoltam. 

   Hazaindulás előtt volt még egy fontos feladat. 
Egy kis úticsomagot kellett összeraknunk a Diana szomszédjában működő helyi kisboltban. 
Bementünk, és igyekeztünk beszerezni a hazavinni szánt Masztikát - gyakorlatilag felvásároltuk az üzlet készletét az ott dolgozó hölgyek nem kis örömére. Vettünk hát literes, hét decis... maradjunk abban, hogy a jövedéki előírásoknak éppen megfelelő mennyiségű ánizspálinkát. 

Eljött hát a búcsú ideje. 

  Elköszöntünk házigazdánktól, és megindultunk az immáron megszokott hazautunkon. 12_erk_4.JPG
Könnyű ebéd a Veliko Tarnovo-i gyorsétteremben - ilyenkor valahogy mindig fáradtabb a hangulat, mint idefelé jövet. 
    Terivel felváltva vezetünk, amíg ő vezet, én bóbiskolok kicsit. Próbálok erőt gyűjteni, de ezen felül már semmi sem működik igazán. A japán turista is alszik bennem valahol, fotók sem nagyon készülnek. 
   Hazafelé az emberen úrrá lesz a "csak-érjünk-már-haza" hangulat. Megállunk amikor meg kell, tankolunk és eszünk is valamit, egy Belgrád melletti benzinkúton szendviccsel és üdítővel erősítünk. 
   Amíg a bolgár-szerb határon kisebb tülekedés után átjutottunk - a török urak közül sokan nem ismerik a sor fogalmát - és rövidesen haladtunk Belgrád felé. Az autópálya keresztezte a szerb fővárost, mi legalábbis behajtottunk, majd követve a Budapest táblákat, viszonylag 12_erk_0.JPGgyorsan ki is értünk.
   Eddig tehát szerencsénk volt, de a kisördög nem aludt. 
 - Tudod, hogy jártunk tavaly is... - mondtam. - Menjünk Tompa felé!
 - De az kerülőt jelent - vetette ellen Kedvesem.
 - Inkább harminc kilométer kerülő, mint hat óra várakozás - érveltem.

Így történt hát, hogy immáron késő este letértünk az autópályáról, és első alkalommal Szabadkán át Tompánál értük el a magyar-szerb határt.

Pontosan éjfél volt.

Előttünk a sor kettő autóból állt.
- Ugye megmondtam, hogy erre jöjjünk! - voltam bölcs hirtelen.
Közben láttuk, hogy az elülső autó csomagtérajtaja lecsukódik, és elindul.
  A vámos és a határőr (tudom, határrendész...) az előttünk álló autóhoz lépett. És olyat tett, amit eddig nem nagyon láttunk. Felnyittatták a csomagtartót, és elkezdtek bent kutakodni, nézelődni.
- OK, akkor most senki sem szól egy szót se, csak én beszélek! - szólt Kedves Feleségem. Nyilván arra célzott, hogy a szabályoknak megfelelő italok kérdéseket generálhatnak a határőrizet erői irányából...
 - Jó estét - szólított meg minket a határrendész. Eklérte az okmányainkat, majd a finánc percei következtek.
 - A csomagtartót legyen szíves kinyitni. Hol jártak..? - kérdezte.
A napbarnított, bolgár pólókat viselő emberek és a csomagok tetején heverő szalmakalapok látványa meggyózte, hogy "nem ezeket a droidokat keresi".
 - Bulgáriában - hangzott a válasz.
 - Vásároltak Szerbiában valamit? - kérdezte az egyenruhás.
 - Nem, semmit.
 - Szeszesitalt, cigarettát sem vásároltak Szerbiában? - kérdezte.
 - Nem, azt különösen nem - hangzott az őszinte válasz.
 - Akkor további jó utat - és indultunk tovább a körülbelül hat perig tartó megálló után.

Hosszú éjszaka

következett, miután megálltunk egy bezárt panzió parkolójában kezet mosni és cigarettázni (már annak, aki ebben illetékes), átvettem a volánt és nekiindultunk az Alföldön egy hosszú útnak. Kicsit fárasztó volt, a monoton autópálya után egy monoton éjszakai autózás következett, mely "ismerd meg hazádat" túra is lehetett volna, ha nappal utazunk, így azonban hosszú bolyongásnak éreztük az Alföld Tengersík Vidékén, ahol a laposföld-hívőket kezdi megérteni az ember...


   Végül Kecskemét környékén értük el az M5 autópályát, ahol is agy benzinkútnál tartottunk újabb pihenőt. Örömmel adtam át a volánt is, miután kissé fáradtnak tűntem. Mintha nem a régi volnék... 

   Végül hajnali háromkor értünk haza fáradtan, csapzottan - de rendben. 
Egy sör az utazóknak kijárt, mielőtt ágyba dőltünk, vagy négy órakor. 

Utózönge

  Tíz órakor csörgött az ébresztőórám.
  Rövid készülődés után indulás tovább, még az út után ki sem lett az autónk pakolva teljesen.
Délben ott ültem Fertődön egy emeleti tárgyalóban, és eddigi munkatapasztalataimról értekeztem egy talpraesett igazgatónővel, és a mellette ülő HR vezetővel. Nem tudtam, mit gondolnak napégette képemet és a leéégéstől hámló orromat látva. De biztosan lerítt rólam, hogy épp a tengerpartról toppantam be. És amikor elgondolkodva a hajamba túrtam, éreztem (legalábbis érezni véltem) a bőrömön valami finom szemcséket peregni.

Tengeri homok Fertődön... :D

Ez a megbeszélés végül egy új kezdethez vezetett - mi pedig egy év múlva... Vajon hová..? 

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr9512701027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.