2017 - Érkezés -Indul a nyár!
2017. szeptember 03. írta: zati

2017 - Érkezés -Indul a nyár!

2017.08.06. Folytatás innen :)_cover_d1b.jpg

Reggel.

   Mint minden reggel, kedvesem telefonjának andalító ébresztője. Szláv melódia, kellemes dallam. Ébresztőnek bg01_20170806_020.JPGnem túl harsány - ennek megfelelően mindketten maradunk mozdulatlan. Hátha majd a másik felkel, én meg lustizhatok még kicsit.... Aztán lassan bekúszik a tudatunkba a mai nap.
   Hogy ma van AZ a nap, amikor egy év után megérkezünk, és megkezdjük a nyári vakációt. Most pedig itt vagyunk Szerbiában, egy kellemesnek tűnő kis szállodában, a nyitott ablakon hűs, tiszta hegyi levegő áramlik be, a forgalom zajából pedig semmi sem hallatszik - pedig tizenöt méterre a Bulgáriát és Törökországot Nyugat-Európával összekötő tranzitút járművei dübörögnek. 
   Ideje hát beszállni ebbe a dübörgésbe - mozdulunk meg. Én kicsit elgémberedett tagokkal. 
Jót vidulok két képen az előző éjjelről.
 - Egy takarónk van, majd megosztozunk rajta - mondja Ő - nekem úgyis elég nyáron egy kis csücsök...
 Hajnali derengés, fázom... Ő az egy szem takarónkkal nyakig begubózva alszik.
 - Egy csücsök, mi..? Azt nem mondtad, hogy a felém eső csücsök fog kelleni - morcogok, majd igyekszem egy kompromisszumos helyzetbe bogozni az összetekert takarót.

Kávé.

   Szeretem az illatát. Különösen szeretem, amikor egy utazás pihenőjén készül a kis hordozható forralónkban. bg01_20170806_025.jpg
Ilyenkor a magamfajta ember nem csak a kávéért rajong, hanem az azt kísérő körítésért is. Az utazásért. Az ismert vagy épp az ismeretlen dolgokért, amik várnak ránk. 
   Mert, ugye, várnak..?
 - Ugye, minden rendben lesz a szállással... - mondom ki. - Remélem, magasan lévő szoba, tengerre néző erkéllyel...
 - Denis beszélt a fejükkel, azt mondta. Ne aggódj...
Lassan összekészülődtünk hát. 

Reggeli.

   A szálloda étterme svédasztalos reggelivel. Kicsit szokatlan fogásokkal, még furcsább, hogy semmire sincs kiírva, hogy mi az. Egy tükörtojásnál vagy egy szelet sült szalonnánál ez nem okoz problémát, az ember talán bg01_20170806_024.jpgmegbirkózik velük használati útmutató nélkül, csak úgy, rutinból. 
   De van itt ez a tepsis valami. Mintha reszelt sajt lenne a tetején. Odateszem a kolbász mellé. 
 - Ez édes, basszus, ez most nem jött be...
Az mindenesetre biztos, hogy a felszolgált étkek ízvilága távolabb van a magyartól, mint a bolgár ételeké.
   Reggelinket a meleg reggeli napfényben a teraszon fogyasztottuk el.
 - Szabad dohányozni? - kérdezte kedvesem a személyzet tagját. 
 - Szabad. A teraszon is és bent is. A folyosón is. 
Feltűnt, hogy a recepción is volt hamutartó, és bent az étteremben is, a pincér konkrétan a vendég mögött állva cigarettázott a pultnál. 
   Hiába, no, Szerbia még csak tagjelölt, egyelőre a Brüsszeli bürokrácia nem fog rajtuk minden téren...

A panoráma.bg01_20170806_017.JPG

   Eddig átutazóban sosem tűnt fel, milyen szép helyen van Dimitrovgrád. Egy völgyben fekszik, a túloldalon pedigbg01_20170806_018.JPG látható az autópálya építkezése, ami Proszektől a bolgár határig elkerüli majd ezeket a szép festői tájakat. 
 - Akkor lesz majd bajban ez a hely is - méláztam. De be kellett látnom: a helyi és a határmenti bolgár vendégek talán képesek lesznek megtartani ezt a helyet. 
 - Az átutazó szállóvendégek maradnak majd a pályán, és az autópálya motelekben fognak megszállni...
Rövid ideig élveztük a kilátást, relaxáltunk, közben szóba elegyedtünk egy magyar útitárssal - PALiék (a rendszám után...) Neszebar felé tartanak, kölcsönösen jó utat kívántunk - és elindultunk. 7:54 volt ekkor. 

Száguldás, Porsche, szerelem...ut2_0kalot1.PNG

   A sima utunk 6 percig tartott, 8:00-kor beálltunk a sorba a Kalotinai határátkelőhelyen. 
A nyugalmunk ezután 6 másodpercet bírt, miután a sor végén szembe özönlött velünk egy csapat, vizes flakonokat és spricniket, valamint kétes tisztaságú szivacsokat lóbálva. ut2_0kalot2.PNGGyanúsan nagy csapat volt, gyanúsan felnőtt emberekkel. Ösztönösen nyomtam rá a központi zár gombjára és az ablakmosó kapcsolóra...
   Erőszakosan igyekeztek "szélvédőt mosni", az autósok pedig különböző nyelveken anyázva hajtották el őket a jófenébe. 
   Mi ezt magyarul tettük, miközben én demonstratíve - és az ut2_0kalot3.PNGáltaluk rálöttyintett folyadék lemosása érdekében - nyomtam az ablakmosó kapcsoló karját, mint süket az ajtót. 
    Nem kértünk a "szorgos praclik" segítségéből...
    Szerencsére "barátaink" hátra húzódtak, az újonnan érkezőket boldogítani, nekünk pedig a nyugodt sorbanállás jutott osztályrészül. Bámultuk hát utastársainkat, próbáltuk elképzelni, ki honnan jöhet, mit csinálhat civilben. Most épp mindenki demokratikus módon várta, hogy Kiléphessen Szerbiából és visszatérhessen az unióba. 
bg01_20170806_028.jpg

Egy óra, majd az abszurd vásárlás 

Pontosan egy óra alatt léptünk át Bulgáriába, amihez még egy óra hátrányt kaptunk a Gömbölyű Föld elmélet okán - az időzóna átlépése után mindjárt 10 óra volt.
- Na, akkor vegyünk matricát - álltunk ki a forgalomból mindjárt az átlépés után. ut2_01.PNG
Odaléptem a "Vignette" feliratú bódéhoz. 
 - Egy havi matricát kérek - mondtam.
 - Nincs - vakkantotta az árus.
 - OK, akkor egy hetit szeretnék.
 - Nincs-  mondta. 
 - Öööö. Árulnak matricát itt - néztem fel a feliratra.
Nem gondoltam volna, hogy a XXI. században megélem a Monty Python Sajtbolt jelenetét...
Érdemes megnézni a jelenetet itt - nagyjából ez történt. 
Végül matrica nélkül kellett távoznunk.
 - A benzinkúton van - mondta a matricaárus, és a részéről nem lettünk gazdagabbak a matricával.
   Megvettük hát 30 leváért az egy hónapra érvényes vinyettát a benzinkúton - és folytattuk utunkat a mai menetrend szerint, mely jóval rövidebb, 520 kilométernek ígérkezett.
...és egy kis kitéró

   Az út Szófiát elérve végül a városon át vezető, valamivel rövidebb, de több a jelzőlámpával tarkított utat választottam. Aztán a bonyolult, a körforgalom felett átívelő felüljáróról egy modern, megújult elkerülő szakaszt láttunk. Nos, két éve jártunk erre utoljára, azóta dolgoztak a fiúk...
    De mi továbbhajtottunk a Slivnitsa sugárúton, gyakorlatilag a belvárost épp elkerülendő, a leggyorsabb áthajtást biztosító sugárúton. 
   Aztán az egyetlen, Szófiában teljesítendő csomópontban...

Beütött a krach.ut2_02.PNG

   Szóval.
   Bulgáriában képeznek közlekedésmérnököket. Biztosan. de azok itt most vagy metréfáltak, vagy épp szabadságon voltak, esetleg valahol nyugaton épp felszolgálnak...
   Történt pedig, hogy tartottuk a GPS és a nap állása szerinti irányt. 
   Amikor a navigáció azt mondja, hogy "tarts balra"... Mit teszünk? Tartunk balra. Addig ez okozott vidám pillanatokat, miután a többsávos utak szélső (külső-belső egyaránt) sávja időnként egyszerűen minden előjel nélkül elfogyott elkanyarodó sávvá válva, ezáltal last minute sávváltóvá téve ut2_03.PNGminket. 
  - Itt balra! - mondtam, és behúzódtam a bal oldali sávba. Ekkor a jobb szélső és a középső két sáv közé elválasztó korlát kúszott be. És itt, a sávelválasztó korlát után, amikor már nincs sávváltás... Megláttam az emelkedő jobb szélső sáv mellett a balra mutató nyíl mellett "Ва..." és "Бу...", ami a Варна (Várna) és Бургаc (Burgas) városnevek kezdőbetűi... Felfelé, és a felüljárón - balra.
   Mi pedig tartottunk jobbra, az aluljárón dél felé... Orromat az édességboltra vágyó kisgyerekként az ablaküvegre nyomva vágyakozva néztem a vágyott Várna jelzés felé, miközben egy könnycsepp gördült le... - na, jó, ez így bg01_20170806_029.jpgtúlzás, azért akkora orrom nincs, hogy az Octavia jobb oldali ablakát elérje, meg annyira sírós sem vagyok, ehelyett... Szégyen, de csúnyán beszéltem akkor, abban a percben, bizony... 
 - Basszus, itt kellett volna JOBBRA menni bal felé....bg01_20170806_030.jpg
Mentünk hát pár száz métert, megfordultunk, és...
 - Na, ITT jobbra - korrigáltuk az irányt - és mentünk tovább, kifelé a bolgár fővárosból

Úton

Innen azután nyílegyenesen vezetett az út a Várna felé vezető autópályára. 
    Azért a "várna felé vezetést" feltételesen kell fogadni, miután a hátralévő 460 kilométerből egyelőre 100-at tettünk meg autópályán, azután . Egy gyors pihenő, kávé, tankolás, és már vágtattunk is tovább. 

Bulgáriában az üzemanyagárak a magyarországiakhoz képest "némileg" alacsonyabbak: egy liter prémium (maxx motion) gázolajért az OMV kútján 1,94 levát (kb. 310 forintot) fizettünk. Természetesen nem egy litert vettünk, a másodiktól a negyvenkilencedik literig egyaránt a fenti ár volt érvényes...

   A megszokott menetrend szerint ebédre a Bulgária közepén, Veliko Tarnovo városában működő étteremben volt foglalásunk.
   Na, jó, a foglalás erős kifejezés, az biztos, hogy a McDonald's minden évben olcsó és gyors étkezést kínált - ezúttal is. Amikor azonban kedvesemet a mosdó előtt vártam, megpillantottam ŐT. 
   Azt mondják, minden gyerek fél a bohócoktól. Amióta láttam az It (Az) című, Stephen King regényéből készült filmet, én is félek tőlük. :)
    És ott volt... Persze, azt mondta, az ő neve Ronald McDonald, de engem nem lehet ilyen olcsó trükkel megvezetni!

Tercsi... Kérsz egy lufit? Repülnek... Mind repül!!!

bohoc2-horz.jpg   A grillkonyha kulináris csodáinak elfogyasztása után folytattuk utunkat, miután több, mint negyven perces pihenőt töltöttünk el itt. 15 órát mutattak a műszerek, amikor folytattuk utunkat a hegy-völgyes bolgár vidéken. 
   Az idővel igazán jól álltunk, vagyis jól haladtunk - ezért, amikor az út mentén furcsa dolgot láttunk, úgy döntöttem, teszünk egy gyors kitérőt. 
   Targovishte előtt, 170 kilométerre célunktól egy, Prolaz nevű településnél letértem az útról, és befordultunk a bg01_20170806_031.JPGfaluba. 
Itt egy régi, ám máig használatban lévő minaret magasodik, oldalán arab írással írt török nyelvű felirat hirdeti az igét az egykori Oszmán birodalom itt maradt emlékeként. 

16:50-kor 38 °C volt, amikor felhajtottunk Shumen mellett az autópályára, mely meg sem áll Várnáig - gondoltuk, de kissé tévedtünk: egy rejtélyes okból elkövetett útlezárás, minden szóba jöhető kereszteződésnél rendőrposzttal megtámogatva vezetett be minket a környékbeli bodzásokon és harasztokon átvezető kis utak világába. 
   Ám el nem tántorodtunk: fél óra kerengés és cammogás után visszatértünk az autópályára, ahonnan a megszokott úton, a reptér mellett letérve, majd Aksakovo felé ut2_aeb01.PNGindulva immáron Albena jelzésit követve haladtunk. Végül 18:10-kor megérkeztünk a belépő kapukhoz - és behajtottunk Albenára!

Welcome drink

...de előbb szállásfoglalás.
 - Reméljük, Denis fellépése hatásos volt - mondogattuk, akkor is, amikor a két napos elfoglaltság lezárásaként leparkoltam a Hotel Dobrudja előtti parkolóban. 
   A parkolási szabályok változtak: a korábbi évekkel ellentétbe idén már megszűnt a járdán-úton-útfélen parkolás, ehelyett csak a megnövelt számú kijelölt ut2_aeb02.PNGparkolóhelyen szabad leállni.
 - Ha-ha, a bejáratnál álló "lopóautó" figyelmeztetésként van kint - vicceskedtem, nem tudván, hogy igen, pontosan azért. 

   A Dobrudja hotel bemutatását később részletesen tervezem megejteni (van mit...), de eddig igazából egy nevezetes emlék fűz hozzá, nevezetesen egy Bloody Mary exra tartozékokkal és lakótársakkal... 
    Most azonban kíváncsian lépkedtünk felfelé a Kádár-barokk - vagy inkább Zsivkov-gót stílusú szocialista megalomán épület lépcsőin, amelynek érdekessége, hogy a lépcsőn felérve keresztezzük a bejárat előtti taxiutat.
   A legfrissebb divat szerint épült - értsd az akkori, 1982-es moszkvai divat szerint - előtérben odaléptünk egy dscf1551.JPGmosolygós, csinos recepciós lányhoz. 
 - Az útleveleiket legyenek szíves - szólt, mi átadtuk a plasztiklapjainkat.
 - A szobájuk az 1233-as - mndta, és átadott nekünk egy kulcsot egy másfél kilós réz koloncra applikálva.
"Ezt repülős turisták biztos nem fogják ellopni" - gondoltam.
 - Tizedik feletti szobát kértünk a kilátás miatt, eddig minden OK - nyugtáztuk. 
A liftből kilépve megálltunk a tágas előtérben.
A hatalmas ablakokon át áradt be a fény, és a fákon és a napfényben fürdő parti szállodák mögött megpillantottuk a Fekete-tenger kék sziluettjét. 

Merre lehet a szobánk?

Ez eddig soha nem okozott gondot, de most ott toporogtunk tanácstalanul a folyosón,mint Ádám az anyák napi20170814_100437.jpg ünnepségen.
 - Erre a 1202-es van, szemben a 11-es... Hol lehetnek a harmincasok? A másik szárny a 09-essel kezdődött.
 - Itt egy ajtó, lehet, hogy erre - mondtam - és benyitottam a takarító szertárba - ami a falra kifüggesztett ábrán "iroda"-ként szerepelt. Hát, írni nem nagyon szoktak benne...
Végül a szobánkat is megleltük - a 1211-es során a 1219 szomszédjában - a folyosó végén. Eddig jó!

Kinyitva az ajtót, azért, meglepődtünk. 
A berendezés és a szoba tulajdonképp a Dorostor hotelben megszokott időutazást idézte fel. 
Ellenben az elrendezés... 
Egy méretes előtérbe léptünk be. Innen szemben egy nagy szoba nyílt, dupla ággyal és egy nappali sarokkal. bg01_20170806_046.JPGBalra egy rövid folyosó, szemben a fürdőszobával, balra egy külön WC-vel - így kettő van! - és jobbra egy kisebb hálószobával. Kisebbet írtam, de sok helyen ekkora "a szoba". 
 - Ez igen - néztünk össze - ez egy lakosztály! Kicsit ódivatú, nem is kicsit retró - de nagy.

Welcome drink

- vágyakoztam, de megbeszéltük: felcuccolunk és utána.
bg01_20170806_054.jpg   De előbb megnéztük a szobánk számunkra legkényesebb pontját - az erkélyt. 
Erkélyünk hatalmas, délnyugatra, a Baltata park felé néz, kissé balra pedig - a Tenger. bg01_20170806_050.jpg
 - Nagyon jó!
Néztük a panorámát, amire vártunk, és szusszantunk egyet.
 - Na, menjünk a csomagokért, de... A szállodával szembe költözött a TexMex mexikói étterem - ott iszunk egy sört - MOST.
A szavakat tett követte - pár perc múlva ott ültünk a mexikói étterem padján.
 - Vajon Milko van-e - néztük a személyzet után - tavaly azt mondta, hogy az az utolsó szezonja. Igaz, tavalyelőtt is...
   Ebben a pillanatban kipenderült a placcra öreg barátunk, aki villámként cikázott most is a vendégek között - ezúttal azonban láthatóan sántítva. 
 - Ne nézd, vajon ő észrevesz-e minket - mondta az én Drágám.
 - Jo estet szervusz - lépett oda hozzánk fülig érő szájjal, miután észrevette az új vendégeket.
Örültünk és beszéltünk pár szót, bár ő sietett. Majd később beszélünk - egyeztünk meg. 

Welcome drink

- írom immáron harmadszor. bg01_20170806_066.jpg
Végre megérkezett a gyöngyöző hideg sör - mellé egy kis "apróság"...
Cheeeeeers - koccintottunk - és pár pillanattal később egy újabb ismerős szaladt hozzánk az utcai forgatagból - Rosi, aki masszőrként dolgozik és rakja rendbe csontjainkat. 
bg01_20170806_069.jpg   Öröm, ölelés, beszélgetés - hihetetlen jó dolog régi barátokkal összefutni...
   Aztán a korábbi években megismert, általunk Giggolo-nak emlegetett virágárus fiú...
Tíz perc alatt három régi ismerős üdvözöl minket - akikkel egy éve találkoztunk, és természetes, hogy megismernek minket ebben a forgatagban...
 - Mikor jöttetek? - kérdezte barátnénk.
 - Húsz perce - mondtuk.

   Ideje volt felcuccolni, majd míg Ő a csomagokat pakolta ki, én elindultam vásárolni. 
 - Kenyér, tej sör, ásványvíz - tudtam, mire lesz szükség. És ezúttal betettem még valamit a kosárba.
 - Felelevenítjük a régi "fogmosás" tudományát - gondoltam, azzal vételeztem egy Slanchev Brjag konyakot...


Welcome drink

- írom negyedszer, pedig csak a másodikkal koccintunk, ezúttal az erkélyen. bg01_20170806_062.JPG
A látvány - tenger és holdfény... Alattunk a fények és a forgatag.
 - Vacsora? A szokott helyen?
 - Persze! Első este hagyományosan a Nomad Beach-en... - gondoltuk akkor. 
bg01_20170806_068.JPG

Elindultunk hát...

 - Nézzük a Dorostor helyét!
Kicsit elhűltünk az újonnan épített, Paradise Blue nevet viselő szálloda láttán. Szép, ragyogó, és...
 - Ötször annyiba került volna, mint a Dorostorban...
De szép... Szebb, mint amit a látványtervek alapján gondoltunk volna.
bg01_20170806_083.JPG
Később természetesen lett módunk alaposabban körülnézni...
    Odaértünk a Nomad Beach éttermehez Albena északi végén.
 A tömeg váratlan problémát okozott.
 - Itt ma biztosan nem fogunk vacsorázni - néztünk a zsúfolásig telt helyiségre, ahol egy szabad asztal sem volt.
 - Mi lesz most, mindmeghalunk - eshettünk volna pánikba. Ehelyett elindultunk a parton a "Kalapos" La Bomba felé.
  Egy kényelmes séta várt ránk a parti sétányon, kerülgetve az emberek seregletét - néha hordáját - végül odaértünk.
Itt is igyekeztünk kipuhatolni, van-e ismerős... Nos...

Szervusz, ba**dmeg - fogadott a pincérnőbg01_20170806_076.JPG

nevetve.  Az előző évben megismert hölgy szó szerint a nyakunkba ugrott. 
 - Jaj, tudom ám, hogy ez nem szép, de csak nektek mondok ilyet - nevetett.
 - Hol tanultad?  Tavaly azt mndtad, most nem leszel itt - mondtuk.
 - Hát, igen, elmentem egy hajóra dolgozni. A csapat fele bolgár, fele magyar - na, tőlük tanultam, hogy  "bazdmeg". Mindig ezt mondogatták, kérdeztem, mit jelent..?
 - Elmondták?
 - Igen - nevetett  -de olyan jó mondani!
Margo, a stáb régi-régi tagja szintén megörült jöttünkre. A hely harmadik pincére azonban változott, a szöke Vessy helyett egy ősz úr, Peter tüsténkedett. Ő is beszél pár szót magyarul, de ez csak később lett nevetés tárgya.

Vacsora

    Valójában fáradtak voltunk, emellett éhesek is - a két napos utazás végén szerettünk volna valami "rendes" bg01_20170806_075.JPGkaját.
    Forgattuk hát az étlapot, olvasgatva a számtalan finom fogást, nézegetve a képeket, végül mindketten választottunk. 
 - Te mit?
 - Én? Sach-ot!
 - Na, én is azt választottam, de nem baj, akkor kérünk egy sertés és egy csirkehúsos sach-ot.
   Severina végül javasolta, hogy a csirkést válasszuk. Így is tettünk - ugyanazt rendeltük.
 Inni is :)
Koccintottunk.
 - Welcome végre, itt vagyunk!
Néhány perc és koccintás után ott illatoztak a cseréptálon a tejszínes-szaftos mártásban még rotyogó csirkefalatok és zöldségek - a közepén egy darab füstölt sajttal.
   Kár, hogy csak a látványt tudjuk megörökíteni, az illatokat nem - azt csak emlékeinkben tároljuk, és örömmel javasoljuk annak, aki erre jár.bg01_20170806_097.JPG
    Természetes, hogy a vacsora kellemesen telt. 
Jóllakottan, fáradtan sétáltunk a forró tengerparti éjszakában vissza, a kivilágított óriás gyomrába. 


bg01_20170806_112.JPGAz erkélyre természetes, hogy kiültünk. Annál is inkább, mert a szobánkban meglehetősen meleg volt.
 - A falat egész nap süti a nap. Milyen meleg lehet a kisebb, erkély nélküli szobákban - töprengtünk. 
És (tudom, "és"-sel nem kezdünk mondatot...) a bőség zavara felvetett még egy kérdést. 
 - Melyik szobában aludjunk?
   Végül a kisebb belső szoba mellett döntöttünk. Persze, nyitott ablak mellett, hadd járjon a levegő.
   Ez akkor jó ötletnek tűnt.
De aztán éjjel feltámadt a szél. Erősen. Nem fújt, hanem süvített. 
Nálunk pedig nyitva volt az összes ablak. Kis szobánk a légáram útjában a legszűkebb keresztmetszetnek bizonyult. 
   De ekkor még el tudtam aludni... 
(Folytatjuk itt)
bg01_20170806_060g.JPG


 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr2112783340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.