2017 - Neszebar, a ragyogó kékség, napfény és mennyei (valóban) lángos illat
2018. április 09. írta: zati

2017 - Neszebar, a ragyogó kékség, napfény és mennyei (valóban) lángos illat

2017.08.16_cover_d10.jpg

   Amint 2011 óta minden évben, idén sem volt kérdés, hogy ellátogatunk-e Neszebarba. 20170816_083301.jpg
  Persz kérdés 2016-ban autónk és időnk nem volt, miután akkor csak egy hetet töltöttünk Albenán, és repülővel jöttünkígy akkor kihagytuk, ezúttal két év után vágtunk neki az akkor bejárt útnak
   Miután sok időnk nem volt már hátra az idei nyaralásból, és érthető módon nem szerettünk volna közvetlenül a hazaindulás előtt egy egész napos kirándulásba bonyolódni, előre eldöntöttük, hogy a mai nap lesz az ideális arra, hogy felkeressük Neszebart, ezt a fekete-tengeri ékszerdobozt.
   Az Ékszerdobozhoz azonban - maradva a társításnál - a Dobrudja Holtelből, maradjunk annyiban, hogy az albenai Nagy Dobozból vezetett az út. 

Reggeli szertartásunk

   ezúttal ismét kávézással kezdődött a kellemesen langyos reggeli szellőben. 
A szellőben, amely idén szinte folyamatosan fújt, borzolva hajunkat és a tenger felszínét, s amely miatt immár másodszor voltak kitűzve napokon át a piros zászlók a vízimentő állásokon.
 - A végén még idén elmarad a parasailing - néztem a távolba, ahol az idén nyáron bizony három-négy napokon át hiányzottak az égről a motorcsónak vontatta ejtőernyők színes kupolái.
 - Lehet, akkor majd jövőre kell bepótolnunk - tette hozzá Kedves Nejem.
A Vitorlás Fogmosás ezúttal a programnak megfelelően - elmaradt, hiszen amint reggelinkkel végeztünk, összeszedtük úti holmijainkat, és elindultunk a parkoló felé. 
   Immáron hat napja, hogy Skodánkat leparkoltunk a nagy platánfa alá, így ismét eltartott egy kis ideig, mire a port lemostam a szélvédőkről. Tíz órára járt, mikor elindultunk Albena bejárata felé, mely bentről nézve kijáratként is működött. 
   Az új parkolási szabályok részeként ismét kifizettük az 5 levás "kiláépti díjat" - eddig a szezonban az első kihajtásnál kellett az egy napi parkolásnak megfelelő díjat kicsengetni, onnantól fogva ingyenesen lehetett ki-be járni. Ennek 2017-től vége, minden kihajtáskor fizetni kell - nyilván a sorompó kopása miatt...

Az idő szinte szaladt...nes01.PNG

Hiszen az első megállónk az Albena kijáratától pár méterre álló benzinkút, majd a Fish-fish zóna Szupermarket-je, ahol felderítettük a hazavitelre szánt termékeket, majd egy íven megfordultunk, és immáron 10:40-kor elindultunk délnek, Neszebar felé. 

Navigációs rejtély

Amint korábban írtam, beismerem, elmulasztottam a GPS térképét frissíteni. OK, körülbelül 2011 óta. nes2.PNG
De azért ismét úgy vágtunk neki, hogy követtük Őt, aki csakúgy, mint néhány évvel ezelőtt, és mint akkor, ismét gondolt egyet, és bevitt minket a málnásba. De ezúttal nagyon finoman csinálta, nem ám csak úgy ,fel egy mellékutcába... Először is a kétsávos főút ketté ágazott. 
   Aztán odaértünk egy kereszteződéshez, ahol elinduláskor vettem észre, hogy szemben, az elágazás után egy tábla mutatta, hogy Burgasz - balra. Nem volt idő gondolkodni, hogy "balra" az itt, vagy a következő kereszteződésben. 
   A választ azóta sejtem - ugyanis nem volt kitéve ugyan a Kanossza kezdete tábla, mégis, éreztem, hogy ez az út nes4.PNGigen komplikált lesz, és nem lehet Bulgária két nagyvárosát összekötő főútvonal. 
   Egyre keskenyebb, és egyre zsúfoltabb utcákba vitt minket a GPS és a fel-feltűnő táblák, míg végül beértünk a harmadik világ elmaradott zónáira emlékeztető "ipari" területre, ahol sok mindenki volt az utcákon, ám derék iparosok a legkevesebben.
nes7.PNG   A képen látható kvíz kimenetelébe most nem mennék bele, nem álltam meg megmérni, a kettő tábla közül melyik vannes5.PNG előrébb, ez egy szemből leskelődő Opel Astra jelenlétében lett volna egy "száz levás" kérdés - ha a rend őrei ki mernének itt állni, de tartok tőle, hogy négy fős járőr kellett volna ehhez: 
   Egy a műszert kezeli.
   Kettő a hátsó ülésekről, letekert ablakok mellett léccel hadonászva tartják távol az Astrát téglákra emelni igyekvő  "kerékcserés" matadorokat.
    Egy pedig járó motornál markolná a kormányt, hogy ha a két kartács kezéből kilopnák a léceket, akkor nagy gáz...
   De gáz nem volt, hamar

Egyenesbe jöttünk

 miután innen már emlékezetből fordultunk a Várnai öböl felé, majd rá a az elegáns nevű Fekete-tenger autóútra.dscf2089.JPG
Utunk innentől kezdve maximálisan eseménytelenül telt, míg 13 órakor a kanyargós hegyi út egyik kanyatulata végében a kék szín immár nem az égboltot, hanem a Fekete-tenger horizontját jelezte. Lefelé ereszkedve megpillantottuk Napospart és Neszebar jól ismert sziluettjeit, ezzel együtt a levegő is megválzotott, megéreztük a tengeri levegőt, melyet kissé elrondította a forgalom okozta kipufogőfüst. A napfény is felerősödött, hiszen a víztükörről visszaverődő fény jelentősen erősíti a fényt és a felmelegedést a parton.
    Innentől ismerős és megszokott úton haladtunk, leszámítva a Neszebar felé kanyarodó kereszteződés forgalmi dugóját.
   A város egyik jellemző kontrasztja az Újvárosba bevezető széles út mentén álló modern épületek és a '80-as nes8.PNGévek memetójaként a bolgár légierő egykori MiG vadászgépe állványra kiállítva 1:1 arányú makettként, és a pár száz méterrel arrébb egy félszigeten álló ezeréves Óváros kicsi és gyönyörű házacskái.dscf2050.JPG
A parkolási lehetőségeinket illetően nem túl biztató óriási forgalom dacára célba vettük az Óváros legnagyobb parkolóját. 
   A parkolóban az első körben sikerült egy (szó szerint egy) üres helyet lelni, ahová be is álltam. Pár méterre onnan egy frissen megüresedett kockába (Ó, kedves ex-matektanáraim, tudom, hogy igazából téglalapra) egy mások autó állt be, amelyből egy furcsa társulat kászálódott ki, egyikük enyhén

dülöngélő járással.

   A társulat vagy négy emberből állt, akik közül az egyik tagban koncentrálódtak az aznap elfogyasztott szénhidrogén-gyökök - próbálom finoman körülírni, hogy barátunk lechvideoton.jpgnem volt már szomjas. A lengyel rendszámú mondeóból kikászálódó pofa meglátta a mi magyar táblánkat, és egyből barátok lettünk - szerinte. 
   Ő ugyanis azonnal egyik prominens politikusunk nevét kiáltozta, és itt most nem Kinga királyné vagy Báthory István, közös történelmünk jeles alakjairól szólt barátunk, aki láthatóan Chopin és Kopernik(usz) munkásságáról is kevesebbet tudott, mint bizonyos aktuálpolitikai kérdésekről... Egyik léhűtőnket nagyon szerette, mi viszont hagytuk ezen szeretetével magában lelkesedni. 

Neszebar

 Ez a város, pontosabban az óvárosa minden évben más és más arcát képes mutatni, hiszen az időjárástól függően más és más fényviszonyok más és más témákat tesznek fotogénebbé, több vagy kevesebb turista bóklászik az utcákon, és az sem mindegy, hogy a kereskedők portékáit az utcára kipakolva, vagy az üzletek mélyén kínálják-e.dscf2091.JPG
   Ezért is jövünk minden évben szívesen vissza, ahol már ismerős helyek, és néhol ismerős emberek köszöntenek minket.
  dscf2094.JPG Most szerencsénk volt, szép napos idő kínált remek fényt polár szűrővel kiemelve a színeket, ellenben a szél gondoskodott róla, hogy ne izzasztó hűségben töltsük ezt a fél napot, hiszen reggeli tervezett és GPS-vezérelt kitérőink okán délután fél kettőre érkeztünk meg.
 - Szerintem először együnk valamit, és csak azután induljunk el - javasolta kedvesem, akivel - étkezésről lévén szó - maradéktalanul egyetértettem.
   Ennek megfelelően első utunk a parton célzottan a Kapitanska Sreschta nevű helyre, ahol a sok éve megismert dscf2079.JPGvidám asztaltársaság tagjai a régi örömmel integettek nekünk, talán csak a pólóik fakultak az évek múlásával...
   Mi a jól megszokott gyümölcs- és fagylaltkelyheket eszegettük, majd egy hűsítő itallal lazítottuk el tagjainkat. 

A város szépséges

látnivalóiról 2015-ös és korábbi útjainkon sok mindent leírtam, nem is szeretném ismételni magamat, elég a látvány újra felidézni, hiszen abból nekem soha nem elég.

 

   Hosszában- keresztben bejártuk a várost, türelmetlen gyerekként szaladtam előre kezemben a fényképezőgéppel, vagy épp lemaradtam megnézni, értsd: hosszasan komponálva a lehető legjobb szögből lőtt dscf2076.JPGfényképet próbálva elkapni. Aki járt már Neszebarban, vagy másutt olyan helyen, ahol egyszerre érinti meg a település történelmi szelleme, az épületek bájos szépsége, az egészet pedig a napfény, a ragyogó kék égbolt és az azúrkék Fekete-tenger gyönyörű háttere keretezi - az, azt hiszem, érti érzéseimet. 
   S miután északtól délig, kelettől nyugatig minden földet bejártunk itt, a Fekete-tenger ékszerdobozán - ideje volt visszatérnünk a 21. századba.


 - Menjünk el Dobby-hoz - kérte Teri olyan természetességgel, mintha a sarki újságoshoz akart volna kiugrani. dscf2107.JPG
   Mi sem természetesebb, hogy a Zornitza nevű étteremnél balra befordulva az utca felénél jobbra két év után is  ott volt dscf2105.JPGDobby boltja kinyitva, benne a bolgár népművészet minden elképzelhető és elképzelhetetlen kincseivel, melyek szinte mindegyike - túl a számomra tetszetős motívumokon - mindennapi 20170816_160805.jpghasználati tárgy, a konyhában kiválóan használható. Véletlenül a konyhában, ez is bizonyítja a bolgár és a magyar népek közötti lelki rokonságot: mindkét nép számára a négy őselem: a Tűz, a Víz, a Kaja és a Pia - ennek megfelelően Bulgáriában kétféle ajándéktárgy létezik: a kacatok, és az étkezéshez, főzéshez, illetve az italozáshoz szükséges Hasznos Holmik.
   Nos, mi az utóbbiak közé vetettük be magunkat, Dobby - valódi nevén Dobrina -  pedig a világ legtermészetesebb dolgaként mutatta, hogy miből ilyen fajtákat és méreteket vittünk haza a korábbi években. 
   Miközben nekünk csomagolt, közben kiszolgált más vendégeket, volt időnk pár szót beszélgetni kedves barátnénkkal, akitől végül el kellett köszönnünk. 
 - Viszát jövőre! - bízva benne, hogy 2018-ban is lesz módunk eljönni hozzá.
De most elindultunk vissza az autónkhoz, hiszen nem kis súly húzta kezünket, tovább gyarapítandó itthoni kerámia-gyűjteményünket. 

Egy cseh sör a bolgár tengerparton...

    Miután csomagjainkat elnyelte az Octavia csomagtere, elindultunk vissza egy régóta meglátogatni kívánt hely felé, melyet idén nem szerettünk volna kihagyni. 
   Évek óta feltűnő és hívogató jelenség volt számunkra a Praha cseh söröző, mely előtt Svejk, a derék katona strázsált évről évre, ezúttal azonban hiába kerestem a járdán.
 - Ott vann fenn - vettem észre az épület emeletének magasságában.dscf2138.JPG
 - Biztosan feltették, hogy ne tapogassák össze a fényképezkedő turisták... Mert vannak, akik nem álltak meg egy fényképnél, de ellenállhatatlan kísértést éreztek ölelgetni, esetleg a gyereküket a figura nyakába ültetni.
  20170816_170925_001.jpgMi ellenben magunkat ültettük le a terasz egyetlen szabad asztalához, és kértünk egy jó hideg cseh sört a pincér hölgytől.
Rövidesen megérkezett (mármint a sör), és a szűk utcák kövein megfáradt tagjainkat kinyújtózva fejedelmi érzés volt nézni a Pilsner remek sörét. A sötét borostyánszín folyadékban a pohár oldalán kiütköző párától homályosan láttam a buborékokat, melyek a kemény habig emelkedtek. A sör habja pedig lassan -nagyon lassan- apró csermelyekben folyt le a pohár párás oldalán. Felemeltem a poharat, és megéreztem a cseh sör komlós illatát... Egy hűs korty... 
    Több nem, mert ma még vezetek, így a Pilsner Urquell-t visszaadtam kedvesemnek, én pedig a csapolt Kofola hűs habjaival csillapítottam szomjamat. 

A tengeri panoráma

Ideje volt visszaindulni a Neszebari félsziget keleti, tengeri panorámát kínáló oldalára. 
 - Valahol megvacsoráznunk valami könnyed étellel, és utána megyünk haza Albenára - döntöttük el, hiszen ha még este megéheznénk, otthon akár repetázhatunk is. 
   Utunk a félsziget legvégére, a Krajbrezhnja utca végén nyíló panorámateraszhoz vezetett, ahol szinte minden20170816_173357.jpg évben megfordulunk. Innen vezet egy lépcső lefelé a partra, és innen vezet az út a parti többszintes panorámaéttermek felé. Miután két orosz hölgyet lefényképeztem együtt, hogy ne csak a szelfikkel bénázzanak, ők is viszonozták ezt a kis szívességet - mármint nem magukról, hanem rólunk csináltak pár képet.
   Innen látszott a szeles időben a Fekete-tenger szeles időben zabolázatlan ereje, hiszen élénk szél fújt, korántsem viharos, ám a tenger felszíne így is tajtékos volt, és látszottak a part menti sziklák fölött örvénylő áramlatok kavargása.dscf2145.JPG
   Elindultunk hát, és minden utunkba eső helyen megnéztük a kínálatot, a vendégeket, a személyzetet, és valamiért mindig azt mondtuk, hogy "meglátjuk". Aztán mentünk tovább. Az igazság az, hogy külön-külön nyilván mind remek hely nagyszerű tengeri és kontinentális kínálattal, az árak sem térhetnek el nagyon, azonban így egymás mellett... Valami hiányzott. Valami szikra, amiért egymásra néznénk, és azt mondanánk: Ide most bemegyünk... Az egyik ilyen tornyos-lépcsős helyen felmentünk a felső utcára a belvárosba, elhaladtunk a Zornitza mellett, és közben a "hova menjünk..?" "Nekem mindegy. Hova menjünk..?""Te döntsd el, nekem mindegy" társasjátékkal mentünk egymás agyára, mígnem el nem értünk egy kis térre, amit két-dscf2162.JPGhárom vendéglő és kávézó töltött meg.
 - Oda nézz! - mondta Teri.
 - Hova? - kérdeztem vissza, ami az emberekkel teli mozgalmas téren talán érthető.
 - A kiszolgálás...

Egy váratlan találkozás

És azonnal megértettem. A Music Box nevű helyen a kerthelyiségben egy ismerős szőke fej tűnt fel. Valaki, aki a korábbi években reggelente - értsd 11 óra körül - jóval távolabb szokott minket jellegzetes félmosolyával köszönteni. Épp Vessy, a korábbi években Albenán a "Kalaposnál" dolgozott, ahol "kalapos" ember ugyan 2010 óta nem, kedves személyzet és kiváló ételek azonban dscf2164.JPGazóta is várnak minket. Ott. Itt azonban, 120 kilométerre Albenától vajmi nagy esély volt rá, hogy összefutunk rég nem látott ismerősünkkel, aki azonnal mosolyogva és minket üdvözölve jött hozzánk.
 - Tudsz ajánlani valahol egy helyet, ahol vacsorázhatnánk..? - kérdeztem.
 - Nem is tudom, valahol arra... - nevetett.
Beszéltünk pár szót, megtudtuk, hogy ide helyezte át székhelyét, hisz' neki végül is mindegy, hiszen a tengerparttól távolabb él, így itt is- ott is szállást kell bérelnie, hogy a nyári szezonban helyben tudjon lakni. 
    Lakik is, a fiával együtt - és ekkor lépett oda a szintén a La Bomba személyzetéből ismert srác, akiről, bevallom, nem gondoltam volna, hogy a tűzről pattant Vessy fia.

Tűzről pattant

- igen, szó szerint. Ugyanis amikor a rendelésre került a sor, Vessy nyilván ismerte már étkezési szokásainkat, és dscf2167.JPGalamiért nem a vegetáriánus menüről, és nem a bécsi szelet, párizsi szelet vonulatról ajánlott, hanem a kiváló egytálételeket ajánlotta figyelmünkbe.
 - A sach-unk nagyon jó - mondta. Hallgatván rá rendeltünk egy sertés- és csirkehúsos-zöldséges sach-ot, és ő még ajánlott valamit.
 - Van olyan lehetőség, hogy vodkával meglocsoljuk az egészet, meggyújtjuk, és látványos lesz, ráadásul a tetején a sajt és a zöldségek még kicsit megpirulnak, karamellizálódnak...
   Mi köszöntük, és kívántunk élni a lehetőséggel, és kíváncsian vártuk az égő egytálételt, melyet a bolgáruk úgy tűnik, szeretnek, mert korábban Margo-nál, a Slaviyanski Kut-ban is ettünk, de a Garden Place-en az égő B52-es dscf2169.JPGitalt is kóstoltuk. 
   Rövidesen meg is jelent Vessy, kezében a nagy kerámiatállal, melyben még ott rotyogott a vegyes hús krumplival és zöldségekkel, fűszerekkel és sajttal, az egész pedig illatozó szafttal körítve... 
   A látvány és az illat eddig is fenomenális volt, és vártuk, hogy szőke pincérnőnk löttyintsen rá némi szénhidrogént, lobbanjon egyet és hadd falatozhassunk. A gyanú akkor tört rám, amikor a tálat nem a mi asztalunkhoz, hanem a szomszéd, üres asztalhoz tette le. Aztán... A várt stampedli helyett egy kávékiöntő-szerű edényt húzott elő, és egy jellegzetes Vessy-s félmosoly kíséretében löttyintett belőle a tálra, majd meggyújtotta.  dscf2171.JPG
   Amikor lángra lobbant az alkohol - csak erős idegzetűeknek, de megnyugtatok mindenkit, maradt az utánunk érkező vendégeknek! - akkor fogta az ibriket, és egyre magasabbra emelve csorgatni kezdte a nedűt a lángra. 
   Nos, ez 

Tűzbiztonsági szempontból aggályos 

20170816_182444_001.jpgvolt, miután tekintélyes méretű lángok között nyúlkálva fejezte be a tűzijátékot barátnénk. Eddigre persze az utca népe is nyújtogatta a nyakát, 20170816_191141.jpgstruccozva figyelték, hogy most étkezés készül-e vagy tűzoltó gyakorlat. 
   Végül Vessy maga ajánlotta fel, hogy kiszedi nekünk tányérra az étkeket, melynek látványa önmagáért beszél, sajnálatos módon a fénykép az illatokat nem képes visszaadni. 
   Még egy kis időt tudtunk beszélgetni, készítettünk néhány közös képet, aztán miután részben a mi showműsorunk, részben a közelgő vacsoraidő okán egyre többen tértek be a Music Box kerthelyiségébe, vendéglátóink egyre elfoglaltabbak lettek. 
     Ideje volt hát indulni, hisz késői érkezésünk miatt a világosban visszautazás eleve reménytelen volt. 
 - Van az autómon fényszóró - szoktam erre mondani az aggodalmaskodóknak, és ezúttal is eszerint (nem) kezdtem meg az aggódást. 


   Még egy rövid séta a parton, egy-két kép a lenyugvó nap fényében fürdő régi templomról.

Aztán indulás vissza

Albenára. Utunk sima, minden izgalomtól mentes volt, ezúttal a forgalom is csillapodott, Várnában pedig mint s0022064.JPGmindig, hazafalé elsőre a helyes úton - Aranyhomok felé a 9-es főúton, percek alatt átérve a városon, igaz, este nem lett volna olyan látványos egy városnéző túra, mint a déli verőfényben...
   Pontosan este 9 óra volt, mire kissé megfáradtan behajtottunk Albenára, s miután a Dobrudja hotel előtti parkolóban nem volt hely, kifordultunk onnan, és az alig 50 méterre onnan, a Kultúrház előtti parkolóban tudtam leállítani autónkat. 
 - Még jobb hely is, mint amaz volt - jegyeztem meg, miután a fákat és az égtájakat megszemléltem. Ráadásul az erkélyünkről is idelátunk - vigyorogtam, hiszen eléggé megmagyarázhatatlan a magyar emberek beidegződése, hogy "rá akarok látni". Minek? Ha éjjel ellopják, mire megyek vele, hogy tíz perccel előbb leszek ideges? Ha meg épp látom, hogy babrálják, esélyem sincs odaérni ilyen messziről - de legalább integethetek a tolvajnak, vagy felírhatom az autóm rendszámát...

Napzárta

   Ezúttal vacsora nélkül. Ez a kitűnő sach után abszolút érthető, hiszen éhesek abszolút nem voltunk. 20170816_224216_001.jpg
Ellenben a hosszú út porát ideje volt leöblíteni. Kerültünk hát egy kicsit a megszokott útvonalunkon, elmentük a Bazár felé, majd jobbra fordulva a Hotel Kaliopa mellett visszakanyarodtunk a központba, 
Betértünk hát a Ti Amo pizzériába, talán csak azért, mert Galin pincér szépen nézett ránk. 
   Leültünk hát, és kértünk némi innivalót, ezúttal étlap nélkül.
Beszélgettünk (jól esett), kinyújtottuk lábainkat (az még jobban esett), és a Kofola után egy csapolt Kamenitzát fogtam a kezembe, és amikor a fentebb leírt szentimentális gondolazok rám törtek a párás pohár palástján lefelé 20170816_233058.jpggördülő páracseppekről - akkor meghúztam hosszan, jólesően...

Utóirat: Az aggódók kedvéért tudatom, hogy a fenti képen látható italokat nem egyedül fogyasztottam el. 
              Többen aggódtak értem és egészségi állapotom miatt a Kofola-fogyasztásomat megosztó Facebook-poszt után. Semmi bajom nem lett tőle - de biztos, ami biztos: Egy adag gyógyszer itt mindjárt bevettem...

(Folytatjuk)


 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr8913798250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.