Ötödik nap - "Van-e remekebb..?" Gyöngy a parton avagy szomszéd város, szomszéd erkély
2019. március 03. írta: zati

Ötödik nap - "Van-e remekebb..?" Gyöngy a parton avagy szomszéd város, szomszéd erkély

2018.07.26bg18_d6cover.jpg

   A nap a szokott kávéillattal indult, majd egy gyors reggelivel folytatódott, melyet egy, a közeli pékségben 20180726_095026.jpgbeszerzett burek formájában vezettem elő. Előző nap ugyanis eldöntöttük, hogy ma ellátogatunk Neszebarba, a Fekete-tenger partján álló egykori bizánci kisvárosba.
   Erre két okunk volt: egyrészt mert Neszebar szép hely, másrészt meg... Hisz' megbeszéltük Tamásékkal, hogy Neszebarban egy ebédre átmegyünk. És ha megbeszéltük, akkor megyünk, akkor is, ha később a meglepetések erejével hatottunk Pomorie-i jelenésünket illetően. 
   Ezúttal szakítunk a hagyományokkal, már ami a Neszebarba utazást illeti. Tegyük hozzá, hogy a máskor 120 kilométeres út ezúttal tizedére rövidült, miután ezúttal Pomorije volt a bázis. Tamás kétséget sem hagyott, mit teszünk:
 - Átmegyünk busszal! Nem autózunk, hogy aztán a parkolással is foglalkoznunk kelljen, meg egy sört se ihassunk meg...
   Így aztán, mivel 10:15-kor indult az általunk korábban kinézett buszjárat, egy közös fogmosással indítottuk el a napot, majd elindultunk az autóbuszállomás felé. 
   Mert hát tudjuk: az utazás jó, az utazásnál "Van-e remekebb..?" 

A buszpályaudvaron

maréknyi ember állt a járdára települt autóbuszállomás-épület körül. Tanácstalanul néztünk körbe, míg aztán az dscf8728.JPGegyik forgalmi helyiségből egy tanácselnök-titkárnő formájú termetes bárisnya oroszul közölte, hogy jegyet az autóbuszon fogunk tudni venni. 
   Egyszer csak a világegyetemre érvényes anyagmegmaradási törvénynek ellentmondó jelenségre lettünk figyelmesek, mert abban a pillanatban, amikor a 'Burgas, Nesebar, Obzor' feliratú autóbuszállásra beállt busz kinyitotta az ajtaját, a várakozó emberek hirtelen tömeggé gyarapodtak, szinte a semmiből keletkezve. Mire beálltunk a sorba, a semmiből megjelenő emberek jóvoltából egy hosszú sorban találtuk magunkat. 
   Végül felszálltunk, és mindenkinek jutott ülőhely, igaz, Tamás és Zsuzsi ölében ültek Abi és Hanna. 
Pomoriét a félszigetről az óvárosi részen keresztül átszelve még két megállóban állt meg járművünk, további dscf8735.JPGfelszállókkal növelve az utazási élményt. 
   Az egyik útelágazásnál a körforgalom közepén Szent György szobra sárkányölés közben ábrázolja a szemközti kolostor névadó szentjét.
 - Ezt egyszer meg kell néznünk - állapítottuk meg a reggeli napfényben megcsillanó arany kereszttel ékesített csodaszép kis templomot. Hogy milyen hamar kerítünk erre sort, ekkor még nem is sejtettük...

Sólepárlók mellett haladtunk el, miután negyedóra alatt elhagytuk Pomoriét Alehoj, majd Neszebar irányában.

pomorin-specialis-fogkrem-1971-x-482a_1_big_1.jpg
A mai 40-es, 50-es korosztály emlékszik a Pomorin fogkrém sós ízére, melyet a nosztalgia kiválóra kerekít fel. Nos, a Pomorie mellett kitermelt sónak, illetve az itt fellelhető sós iszapnak komoly gyógyhatást tulajdonítanak. Sajnos, 2018-ban nem volt időnk kipróbálni a sós-iszapos terápiát, de higgye el a Nyájas Olvasó, egészségünk karbantartására más terápiákkal komoly erőfeszítéseket tettünk.  

   A buszon a kalauz hölgy, akinél korábban fejenként 3,50 leváért megvettük jegyeinket, és nem mellesleg beszélt angolul, jelezte, hogy a busz nem megy be Neszebar óvárosába, hanem vele szemben, a szárazföldi újváros megállójában kell leszállnunk. Eközben áthaladtunk Ravda településen is, ahol modern lakóházak, kis apartmanházak, luxusautók, medencék jelezték, hogy itt kifejezetten vastag pénztárcájú bolgárok töltik idejüket, a strand mellett aquapark és éttermek sokasága - tradicionálistól a McDonald's-ig - várják a vendégeket. 

10:55-kor szálltunk ledscf8506.JPG

a buszról. Rövid sétával jutottunk el az Óvárosba vezető töltésen keresztül úticélunkhoz, Neszebar történelmi központjába. Ezután elindultunk a parton déli irányba, a Morska Gara, azaz a tengeri kikötő felé. Az általunk már jól ismert lépcsőkön felmentünk, és ott álltunk az óváros egyik bejáratánál. Ez volt a pillanat, amikor kedvesem nehezményezte, hogy a szokásokkal szemben nem a Kapitanska Shresta nevű helyre térünk be egy fagylaltkehellyel indítani a túrát, de ezúttal az épp energiával feltöltött kislányainkkal nem lett volna a legszerencsésebb.
 - Menjünk egy kört, aztán visszajövünk, amikor kezdenek fáradni - javasolta Tamás bölcsen.dscf8562.JPG

   Elindultunk hát, mégpedig Dobby jól ismert népművészeti- és ajándékboltja felé. Az nem volt kétséges, ott lesz-e, mint ahogy az sem, megismer-e minket. A bolgár emberek ott vannak, és megismernek, és barátként üdvözölnek - ha te is barátként köszöntötted őket amikor találkoztatok. Ezt az 1981-es érkezésünk és apám Vaszil barátjának túláradó öröme óta pontosan tudom. 

Felfigyeltem egy Jelre. 

   Az imént idéztem egy jelenetet 1981-ből. Most azonban négy évvel korábbról, 1977-ből érintett meg valami. Valami, ami…

   Aki olvasta akkori beszámolómat, vagy maga is részt vett az akkori utazásokon, még inkább az azokat követő sztorizós-nosztalgiázós, gyerekként is varázslatos összejöveteleken, tudhatja, hogy akkoriban édesanyám kedvenc dala Dalida Gigi l'amoroso című dala volt. Ez a Zornitza (utólag érthető módon) nem túl széles zenei repertoárjának ékköve volt.
   A Dal és a Fekete-tenger túlélte Dalidát, a Zornitzát, és sajnos, édesanyámat is, aki egy éve odafentről Figyel minket. És nem csak figyel, jelet is küld. A háttérben szól az öreg gitáros zenéje, ami egyszer csak… Rejtélyes módon valamiért elindítottam a felvételt, hogy rögzítsem, két másik dal között mi csendül fel csak két strófa erejéig. 
Nem, nem hiszek az ilyen dolgokban. De nem volt egyszerű helyzet...
Július 26, Anna nap volt aznap.

 - Anna nap van... - mondtam magam elé döbbenten, és talán azóta sem tudom, mi volt ez a pillanatnyi jelenség.  

   Folytattuk utunkat a Zornitza - esthajnalcsillag - étterme felé, ahol aztán balra fordulva máris ott álltunk kedvenc dscf8654.JPGboltunk előtt. Dobby - ez nem volt kérdés - örömmel üdvözölt minket, és gyorsan megbeszéltük, hogy visszajövünk később, hiszen vásárolni - természetesen - szeretnénk, volt is elképzelésünk, ám a szerzeményeinket nem volna jó ötlet körbecipelni a városon. 
   Egy rövid séta következett keresztül az óvároson, élvezve a napsütést, a meleget, Neszebar hangulatát, a régi épületek látványát, és úgy egyáltalán - az utazást, az ottlétet. 

Kis pihenő cetlátással 

   Ezután igazán jól esett visszatérve a Kapitanska Shresta árnyas lugasa alá beülni, és a desszertek közül a melba és a gyümölcskelyhek kínálatából élvezni az Édes Életet,dscf8549.JPG valamint a kikötői öböl - azon túl pedig Pomorie és odébb pedig Burgasz látványát. 
    Amint pedig néztük az öblöt, Teri felkiáltott: 
 - Az mi ott? Delfin!
  dscf8539_delfin.JPG Bizony, delfinek úsztak párban az öbölben, időnként ki-kiugorva a vízből. Egy-két fényképet sikerült készíteni róluk, mondjuk jobb lett volna, ha előre szólnak, dscf8548.JPGmikor mutatják meg magukat, de hát ezek a mai fiatalok… Szóval, a képeken nem a Loch Ness-i vagy épp a Nesszebari szörny, hanem egy delfin látható. Esetleg a derék szörny delfinnek álcázta magát, hogy megőrizhesse inkognitóját..?
  20180726_123129.jpg Minden esetre 1976 óta végre bizonyosan megláthattam - 2015-ben már majdnem láttunk - a Fekete-tenger számos delfinfajának két példányát. Mondjuk valamit "majdnem látni", na ennek a kifejezésnek az értelmét Tamásékkal dscf8511.JPGkielemezzük egy éjszakába nyúló erkélyezéskor.
   Néhány fagylaltkehely és - na jó, sör is volt! - elfogyasztása után továbbindultunk, lenn, a tengerparti sétányon. A sziget csücskére elérve ezúttal folytattuk utunkat a parton, szemben Napospart panorámájával. 
  A látvány igazán szép, a modern épületek, a turista bárkáktól a hajókon át az szárnyas motorcsónakokig volt itt minden, ami a turistákat a bukszájuk kinyitására dscf8573.JPGösztökélje. 
   De jaj, amott a Nagy Madár épp megtámadja az ernyőn siklókat? Nem... 
  A sokszáz éves épületek és a modern technika békésen megfér itt, mi pedig a parton jártuk körbe a félszigetet, időnként megállva egy kicsit egy fénykép vagy épp a játék kedvéért, mígnem elértünk a Mária Mennybemenetele templomig.
   A képgaléria önmagáért beszél...

 

Mentünk felfelé a lépcsőn, Mária mennybemeneteléig.

   Nem arról volt persze szó, hogy bárki is az Úr színe elé akart volna járulni, hanem a fenti nevet viselő ortodox dscf8639.JPGtemplom irányába fordultunk. Ezúttal belülről is megtekintettük a kis szentélyt. Szép volt, ám miután egy működő szakrális helyről van szó ott imádkozó hívekkel, a fényképezést igyekeztem a lahető legminimálisabbra fogni.
   A templomkertben álló másfél méteres tojásokat azóta sem tudom értelmezni, pedig próbáltam. Ám... Ha a piros héjból a húsvétra következtetünk, hát, nemigen szeretnék az itteni húsvéti nyúllal találkozni. 
 dscf8644.JPG  Visszatérve az Óváros szűk utcáin keresztül ismét ott álltunk kedvenc üzletünk előtt. Dobby segítségével - pontosan tudja, a korábbi évek vásárlásai során miket, és milyen méretben vittünk haza, így végképp nem nehéz a készlethez illő újabb és újabb darabokat beszerezni.   dscf8642.JPG
   Vásároltunk is néhány süteményes tálat, de ezúttal a tömegközlekedés miatt nem télapónyi puttonnyal indultunk tovább. Illetve vissza, hiszen ideje volt az autóbuszállomás felé venni az irányt. 
   A busz indulását a kitett táblákon csekkoltuk, és miután közel egy óránk volt addig, a szemközti vendéglők közül

beültünk - nem flegmán - a Flagman nevűbe.   

   Nem tudom, a Nyájas Olvasó volt-e úgy, hogy az egész napos városnézés-gyaloglás után, a nyári melegben,20180726_145728.jpg porban, napsütésben végre beülhet egy árnyas helyiségbe, a lábat kinyújtóztatva érzi csak, mennyire elfáradt, és már a hang is csak rekedten, már-már elhalóan tör elő tikkadt torkán... 
   Én már voltam így néhányszor. 
   És ilyenkor esik jól egy jéghideg Coca Cola.
   Ugye, nem..? A reklámokban a marketingesek rendre ezt üzenik, de nem, pontosan tudjuk, ilyenkor mi esik jól az ember fiának-lányának. 
 - Hideg, nagggyon hideg, nagy, nagggyon nagy sört kérünk - rendeltünk a szimpatikus pincér hölgytől. És ha a hölgyet a mosolya szimpatikussá tette, hát tovább tetézte szimpátiánkat a tálcáján közelítő - pontosabban a közelítő tálcáján dscf8569.JPGpompázó négy Shumensko sör látványa. 
   Nos, igen a borostyánszín kristálytiszta ital tetején vékony habréteg, a pohár oldalán lecsurgó sörhab nagy cseppje széles ösvényt rajzol a párás üvegre... Gyorsabban ittunk bele, mint ahogy a delfinek szökkentek, ezért a derék cetekkel ellentéttel söreinket nem sikerült lefényképezni, legalábbis egészben.
   Míg a lányok pizzája készült, Hanna körbejárt a helyen, és az érdekes tárgyakat lefényképezte. 
  Azután eljött az indulás ideje, és kivonultunk a buszmegállóba. 

Felszálltunk hát a buszra, 

ahol is indulás után a kalauz felvilágosított minket, hogy a busz nem megy be Pomorije központba, hanem a parti dscf8725.JPGvárosrészen keresztül megy tovább Burgasz felé. Kicsit Dé-ja-vu érzésem volt, miután idefelé ugyanez volt a helyzet - egy különbséggel: míg Neszebarban ez 250 méteres sétát jelentett, ez Pomoriében két és fél kilométert.
   Leültünk, Abi kissé elpilledt a hosszú nap végére, a többiek pedig egykedvűen néztük a kissé túltöltött buszon az utat. Aztán az egyik megállónál kalauzunk jelezte, hogy megérkeztünk Pomoriébe. 
   Leszálltunk hát, és enyhe tanakodás kezdődött, hogy merre kell indulnunk. 
 - Arra - mutattam.
 - Honnan tudod? - jött a kérdés,
 - Hát, a félsziget keleti irányban nyúlik be a tengerbe. Akkor délután a napnak háttal kell haladni - vetettem be dscf8736.JPGáltalános iskolai logikámat. 
   Tamás és Zsuzsi egy grill büfében egy pofás hambugerrel töltöttek magukba energiát, majd elindultunk egy tényleg hosszú úton. A klasszikus óvárosi részből indulva dscf8740.JPGvolt módunk újból megnézni a reggel megcsodált Szent György templomot és a körforgalomban épp a ritka hüllőt pusztító szent lovasszobrát. 
   Ezután egy kissé ellentmondásos területen mentünk keresztül. Egy egykori benzinkút mintha egy elfeledett világ díszlete lenne, pár méterrel odább viszont egy büszke dscf8746.JPGapartmanház, a földszinti kirakatban feszítő chopper motorokkal, hátul a parkolóban a gaz mögül kilátszó Trabant-Zsiguli-Wartburg trióval.  
   Kicsit odébb szocreál blokkházak, a lakók pedig láthatóan más és más értékeket vallottak.
Az út túloldalán egy evangélikus templom - de szerintem egy egykori malom épületéből alakították ki. Minden esetre furcsa...

dscf8742.JPG

Visszaértünk Pomoriébe.

 dscf8754.JPG  Miután mindketten éhesek voltunk, csak leraktuk szerzeményeinket a dscf8756.JPGszállásunkon, és vágtattunk a partra a törzshelyünkre, a Biljanába, ahol húsz perccel később már a délután napfényben fürdő strand és a horizonton ragyogó hajó látványával eltelten választottunk vacsorát. 
    Az étlapról kétféle levest rendeltünk, valamint a képen vonzónak látszó "Sörkolbász" 20180726_185005.jpgkipróbálása mellett döntöttünk. Az étel rövidesen érkezett is, élőben még attraktívabban, amiről tudok is mutatni egy képet. ;)
   A fogás azonban a nevével ellentétben nem tartalmazott sört, csak kolbászt, a sört külön kellett megrendelnünk mellé. Komolyra fordítva a szót, a képen látható, illatos kolbászok és csevapcsicsák, hozzájuk a fokhagymás lepény kitűnő vacsorát nyújtottak a barátinál is jobb áron. 
   Miután jóllaktunk, kinyújtóztattuk tagjainkat, barátaink is épp megérkeztek, és rövidesen a kitűnő Pomorie Muscat rakiával koccintottunk a mai sikeres napra.  dscf8768.JPG
   Tamásék is rendeltek hát más és más, eddig nem kóstolt fogásokat, és jókedvűen falatoztunk.
   Hanem úgy tűnik, a gyerekek energiája tényleg kifogyhatatlannak bizonyul: vacsora után ők bizony szerettek volna fürödni menni. 
20180726_201059.jpg   Hanna és Abi lementek hát a partra, és a lenyugvó nap fényénél sellőként ugráltak a habokban olyan elevenen, mintha nem épp egy sok kilométeres dscf8767.JPGtúrán lettek volna túl. Mindeközben mi, felnőttek, lélekben támogattuk őket, és ortodox módon másféle habokat élveztünk, padokon kinyújtózva beszélgettünk és élveztük az estét és a telő hold fényét. Időközben leánykák visszatértek és végül negyed tízkor indultunk el haza.

Szomszédolás az erkélyen

   Az estét még egy kicsit folytatnunk kellett, hiszen az erkélyre még picit le kellett ülnünk. Kettő okunk volt rá: az egyik, hogy még szomjasak voltunk. Na, jó, nem nagyon, csak kicsit.
   A másik, hogy meg kellett beszélnünk, hogy legyen a holnap.dscf8813.JPG
 - Reggel érdemes lemenni korán foglalni a helyet - mondta korábban Tamás.
Ekkor a szemem előtt lepergett a jelenet, amikor is ott ülök reggel hétkor a parti napágyon, miközben a csapat szerencsésebb tagjai (szóval mindenki más) jóízűen épp a másik oldalára fordul. Barátom elhessegette a szürreális képet: 
 - Nem, itt lemennek az emberek a partra, letesznek valamit a placcra-napágyra, és akkor a többiek ezt tiszteletben tartják. 
 - OK, reggel korán - de nem túl korán - lemegyünk foglalni - egyeztünk meg. 
 - Fél nyolc.
 - Fél nyolc - csaptunk egymás tenyerébe.
- Na, egészségünkre - zártuk le a napot, mert hát nem csak reggel, de este is kell a fogmosás... 

dscf8805.JPG

 (Folytatjuk)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr7814645085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.