(2010 augusztus)
Közeledett a várva várt Nap.
Addig minden nap büszke és öntudatos kiskakas módjára osztottam az észt, hogy mi hol van, mindent tudunk, minden renden lesz, de be nem vallanám ugyan, hogy kicsit nyugtalanított egy dolog.
"Biztos minden rendben lesz? Biztos minden ott van, ahol emlékszem rá? Mi van, ha a szállás csak átverés? Mi van, ha..." - sorra hessegettem el a rossz gondolatokat.
Versenyfutás a Hivatallal
Egy nap, indulás előtt pár nappal csendett a telefon.
- Baj van! Barbarának lejárt a személyije...
A rokon lánynak lejárt a személyi igazolványa, így maximum a csomagtartóban, a batyuk alatt tudott volna átjönni velünk a határon. Én ennél ortodoxabb megoldásokhoz szokott emberként a sürgősségi hosszabbításban bíztam.
Annak rendje-módja szerint be is adták a helyi Okmányirodába a kérelmet.
Nézte a család a postát. Semmi, nap nap után.
Eljött az indulás előtti péntek. Reggel jön a posta. SEMMI.
Telefonos érdeklődés a budapesti Központi Okmányirodán. Onnan a lehető legrosszabb hírt kaptuk: Csütörtökön postáztuk...
Ha még ott van - Budapesten dolgoztam - átveszem a küldeményt, és kész. Ha már szerdán postázzák - pénteken megérkezik. De így...
Ekkor családilag felmerült egy ötlet, kettő nappal az indulás előtt.
Ha már segített az ötletelésben a hajszakor - mi lenne, ha Irma barátnénk lányát, Anettet kérdeznénk meg, nincs-e kedve velünk tartani. Utólag is azt gondolom, nem mindennapos beszélgetés lehetett, mégha előtte édesanyjával konzultáltunk:
- Szia! Azt szeretnénk megkérdezni, hogy nincs-e kedved velünk jönni Bulgáriába nyaralni..?
- Őőőő... de lenne. Mikor?
- Akkor csomagolj! Holnapután hajnali négykor indulás! :)
Hát, valahogy így történt. Végül összeállt a kezdőcsapat.
START
Szombaton délután rituális kocsimosással kezdődött a program.
Kívül-belül megtisztult kis Octaviám, mert nem mindegy, hogy milyen szép tiszta autót lep por, bogarak, és miben szórjuk ki a morzsáinkat.
Természetesen az indulást megelőzően egy olajszervízzel egybekötött műszaki átvizsgálást is kértem, de erre
most nem vesztegetnék több szót.
Ezután tettem egy kitérőt Anetthoz, az úti csomagjait elhoztam, hogy ne hajnalban kelljen a csomagokkal szerencsétlenkedni a sötétben. Este kezdődött a tetris, de végül a hatalmas csomagtartó minden csomagot engedelmesen elnyelt annak ellenére, hogy minden elképzelhető és elkézelhetetlen tárgy volt velünk, nem tudván, mire lesz az ismeretlenben szükségünk.
- Kis címletű euró bankjegyekre szükség lesz - jelentettem ki - sose' tudni...
Előre bespájzoltunk szerb dinárral és bolgár levával, ki tudja, fogunk-e tudni valahol váltani - aggódtam.
Az útiterv szerint (a Szerbián átmenő autópálya mellett döntöttünk) 14 órás útnak ígérkezett, ezért a hajnali négy órás indulás mellett döntöttünk.
Az este a bepakolás és a készülődés, valamint az utazás izgalma miatt gyorsan eltelt, és máris csörgött a vekker.
Indulás előtt kis házi ünnepség keretében felköszöntöttük kutyusunkat, akinek aznap volt a születésnapja, gyertyával ékesített parízer-tortát szétosztva állatkáink között, de végül a tervezett időben bepattantunk a kocsiba, és pontban 4 órakor fékeztünk Anették előtt.
Rövid búcsúzás, majd felhördült az 1.6-os MPI motor...
És megkeztük utazásunkat az ismeretlenbe...
(folyt. köv.)
