2022.07.21.

   Az előző epizódban jeleztem - és annak napján elterveztük, hogy teszünk egy kis kirándulást közösen.
   Korábban talán többször is írtam egy szokásunkról - legyen az jó vagy rossz szokás, valós, évtizedes velünk élő beidegződés. Nevezetesen hogy miután megérkezünk egy új, vagy épp jól ismert helyre, elsőként - ugyebár - az odaút fáradalmait kell kipihennünk.
Természetesen.
   Utána pedig - ej, hisz' csak most érkeztünk - ráérünk még. És eltespedik az ember, halogat, napolgat, hogy aztán egy reggel arra ébredjen, hogy hiszen kevesebb nap van hátra, mint látnivaló. 
   Na most, ezt megelőzendő, a mai (nem amikor ezt írom, hanem amikor játszódik...) napra előre tervet szőttünk, közösen. Térjünk vissza a múlt évben megismert, a '70-es évekből fennmaradt pomoriei tengerparti sávhoz, a vállalati üdülőkkel és a retró, egyben kiváló menza étteremmel egyetemben.

Nincs közel.

   De nem vészes, három kilométer. Erre pontosan emlékszünk, hiszen előző évben is egy kiadós kirándulás kerekedett belőle, igaz, ezúttal nem kerestük fel a sólepárló telepet és a Pomorie FK futballstadionját sem.

Felkerekedve szálláshelyünkről a Központi Strand felé kellett indulnunk, majd ott északra fordulni, majd menni, az ég aljáig.  
   Biljana "tyúkanyó" által a Persia Fast Food mellett működtetett másik büfét is megtiszteltük egy frissítő erejéig - aztán nekivágtunk az útnak, mely végig a parton a szállodasor és a Fekete-tenger között vezetett el. 
   A szállodák előbb modernek, majd kifejezetten csicsások voltak, ahogy haladtunk észak felé, majd a szárazföldet egyszerre csak felváltotta a keskenyedő földnyelv. Az út ellenkező oldalán egy tó fekszik, melyet a tengertől egy néhány tucat méter szélességű földnyelv választ át kilométeren keresztül. 
   A félsós brakkvízű tó partján nádas húzódik, melybe működő és romos horgásztanyák és stégek nyúlnak be, mintha a korabeli Balaton-parton járnánk. A vízben viszont medúzák úsznak, és kagylótelepekben fekete kagylók tenyésznek, kevésbé fajtamentő program, mint a helyi éttermek ellátásának részeként. A kagylótelepek és halneveldék évtizedek, ha nem évszázadok óta képezik a helyi mezőgazdaság részét, amint az az újabb és régebbi létesítmények szerkezetén látható. 

És a nyaralók

   Bizony, ma is állnak, a tábláikon hirdetve a fenntartó nevét. Különböző színvonalon, de nagyjából karbantartva, és ami a legfontosabb, vendégekkel benépesítve.  Illetve a vendégek most nagyrészt a tengerparton múlatták az időt, de láthatóan esténként a közös programok, sakk, ping-pong, és lengőteke - az ember szíve megdobban, amikor eszébe jutnak a boldog gyerekkori nyarak a Balatonnál, a vállalati üdülőben Lengyelországban, vagy éppen a bolgár tengerparton...

És a menza étterem...

Ahol előző évben kiváló ebédet ettünk a régi időket idéző menüsorral, árakkal - és a napernyős terasszal.

Na, ez most zárva volt...
Úgy fest, épp időben jártunk itt 2021-ben, mert aztán ezt a kitűnő helyet is elérte a "Régi jó dógokból' nem mard semmi!" effektus. 

Az Út Vége

   Úticélunk az úton egy fordulónál állt, és itt található egy bár is - "End of the road" néven. Nos, igen, innen egy földút viszi tovább a kalandorokat, akik mennének tovább Ravda vajs Neszebar felé. Mi nem voltunk ilyen legények a gáton...
   Elindultunk hát visszafelé - de nem kellett messzire menni, a tengerparton a bezárt étteremtől nem messze egy parti igazi pléh büfé működött, láthatóan a helyi vendégekre berendezkedve. 
Így hát de ültünk be - és nem csalódtunk. 
Egy jó tarator és némi könnyed falatok után indultunk hát vissza - s miután barátaink a strandot vették célba, mi pedig inkább egy kis kitérőt tettünk, ezúttal ketté váltunk a visszaútra. A létszámot tekintve, szerencsére hatan lévén senkinek a tepsi épsége nem forgott veszélyben - a ketté osztódást vertikálisan oldottuk meg. 
   Mi a ritka, fekete homokos strandot néztük meg, majd tettünk egy kitérőt Pomorie utcáin, visszatérve a nyüzsgő városközpontba.  

   Na meg a Pivokrátort - az egyik szálloda saját sörfőző berendezését, mely ránézésre és ízre is kiváló minőséget kínált...

Vacsora - ha menzán nem, hát bisztróban

   Szállásunkra visszatérve egy rövid pihenő után újra együtt, és újra közös vacsorára indultunk...
 Jól bevált helyünkön, a Breeze Bisztróban a jól bevált fogásokkal - a pleskavica mindig jöhet, ahogy a többi finomság is az egyre bővülő menüről.  
   Csak a pálinkát, azt kell óvatosan kérnünk, mert a személyzet nagyon barátságos, és az a Balkánon hordoz némi veszélyt vendéglátóinknak fel nem róhatóan...

A napi terv tehát sikeresen megvalósult - megjártuk a múltat, visszatértünk a jelenbe, és most egy kiváló estét töltünk barátokkal - és persze tervezünk, ismét a következő napot, hiszen holnap egy zenei programon veszünk részt, tán' még táncra is pattanunk!
   Előtte viszont reggel visszatérünk a strandra!!!

 (Folytatjuk)