2016.09.10.-11.

   Két éve traktálom és néha örvendeztetem a tisztelt egybegyűlteket Bulgáriai, Albenai élményekkel.
Mi jusson az ember eszébe egy verőfényes szeptemberi napon fűnyírás közben?
   Talán az, hogy már 400 nap telt el Albena homokja és az illatok nélkül. 
   Hogy az élet úgy rendelte, hogy kiváló, valamint Rejtő-regényekből szalasztott típusú bizonytalan biztonságú barátaink már négyszáz napja nem érezhetik társaságunk hangulat- és szellem-emelő hatását.
   Hogy már a tavaly hozott Masztika is elfogyott... Jujj, ez utóbbi ronda anyagias megjegyzés volt!
   - Ez a nyár már eltelt - jegyzik meg tóbben is, nem titkolt kárörömmel, ami az elfüstölt nyári hónapokat illeti.

   A lényeg tehát az, hogy az embernek, rendes addikt módjára négyszáz nap után komoly elvonási tünetei tudnak kialakulni.
  A munkában töltött napokon az alumínium darabok finom szürkesége után az ember vágyik a színek után. Szeretném látni azt, ami kék és mégis Fekete.
Nem, nem erre gondolok...
Valami nagy vízre... Ami csak a nevében Fekete...

   Az embernek ilyen helyzetben furcsa gondolatai támadnak. 
Először is a dátummal kapcsolatban.
Ma már szeptember 11.-ike van. A tizenötödik évfordulója a terrortámadásnak. Ilyenkor vajon ki lenne olyan botor, hogy például repülőre üljön? De ha mégis, vajon szeretnénk-e, ha ilyen látvány fogadna?
   

Én speciel szeretném...

   Az ember pedig szereti a játékot... Megjelennek tárgyak előttünk, szinte kérve, hogy fényképezzük le őket.  Ez például... :)

   
   Aztán a gondolatok emlékekké állnak össze.
   Amikor az udvarban parkoló autóinkat csomagokkal töltöttük meg.
   Ezek ma már szép emlékek, némelyikről szépsége ellenére lemondtam volna... 
   De a fő kérdés: mikor látjuk viszont a Fekete-tengert és Albenát? 



   Akit érdekel, annak javaslom, tartson velem néha rápillantván feljegyzéseimre - meglehet, fogunk találkozni néhány érdekes vázlattal, amit később véglegesíthetünk.
   Tehát, rendkívüli kalandra fel - szeptember 11 eseménytelenségében bízva töretlenül.