2023. január 31. írta: zati

'21 - A fináléhoz közel - a lényegre figyelünk

2021.07.26-28

Lassan de biztosan a finisbe fordulunk, már ami a pomoriei nyaralást illeti.
Ezt nem a tengeren vagy a felhőkön, esetleg a partvonal változásán venni észre. Nem, azok változatlanok. A változást magunkon venni észre, leginkább azon, hogy - megtettünk szinte minden olyat, amit terveztünk. Amikor kellett, megérkeztünk, Amit kellett, felkerestünk, amin kellett, nagyokat nevettünk, amit lehetett, megettünk-megittunk, felkerestük a csodás Neszebart,
Végre elértük azt, hogy - visszatértünk a lázas semmittevésbe.

Ébredés.

Nem, nem felkelés, az más, az kényszeres, sietős, ilyenkor életidegen dolog.
Ébredés, először is. A befurakodó napsugarak csiklandozására. A sarlósfecskék csivitelésére.
Kávéillatra, ha az ember van olyan szerencsés, hogy kedves párja elkészíti az illatos feketelevest, mely nem a végén jön - az elején.
Aztán kényszerből, de örömmel - le a partra, először is foglalnunk kell. Ez ragyogó napfényes időben öröm, mire leérünk barátommal a Fekete-tenger partjára.

Reggeli.

Hol a Megamartket polcairól, hol pedig valamelyik péküzlet kínálatából. Banica, burek, kashkavanka... Sós, édes, húsos vagy sajtos leveles tészták, melyeket igyekszünk gyorsan, még melegében elfogyasztani.

Reggeli fényben vonultunk a még alig népes utcákon...
És nem mellesleg - védekeznünk kell a fertőzés és az ízléstelenség ellen kitűnő dolgok ízlelésével.
Jégbe hűtve - ez az igazi.

A strandon

Igen, végül is ezért jöttünk...
A tenger langyos vizében megmártózni, remek dolog. A part mellett gyerekként játszani, labdázni - egész évben vágyott dolog.

A tenger ölén

Nekem személy szerint eljön, mert el kell jönnie azoknak a pillanatoknak, amikor kettesben maradunk pár lopott percre - Vele.
A Nagy Kékséggel.
Úszom befelé.
A part zsivaja valahogy elmarad a hátam mögött. Hallom, persze, amikor odafigyelek, de most csak a lágyan körülöttem hullámzó víz sóhaját hallom. Medúzák mellett úszom el, csodálattal teli rajongással figyelem lágy, lüktető mozgásukat. Meg-megállok cseppet sem sietős utamon, nézem az áttetsző csodát.

Minden embernek meg kell, hogy adasson az a pont, amikor és ahol megérzi a Világegyetem, a Földanya, Isten közelségét. Én ezt a tenger színén érzem, a horizontra tekintve, valamint a ragyogó tiszta ég alatt felnézve a fekete bársonyon gyémántként szikrázó csillagokra.

A parton pedig földi javak várnak - mindig más ízek, még akkor is, ha ugyanazon a helyen egymás utáni két napon rendeljük ugyanazt. De mi általában máshol rendeljük, a néhány kedvelt helyet váltogatva, néha egy-egy újabb vendéglátó helyet kipróbálva. Aztán visszatérünk a bevált helyekre. Néha pedig leiratkozunk egy-egy korábban bevált helyről, amennyiben egy személyzet-csere előnytelenül sikerül, netán a korábbi személyzetnek lesz elege a mi vendégül látásunkból - nem erőszak a vendégség, együnk oda, ahol szívesen látnak.
Utolsó reggelünkön jött el az a pillanat, amikor nem finom falatok - hanem egy orosz némber várt minket - a telített strand utolsó sorában a napágyra terített saját matracunkon.
- Azt a leborult...
Hello, éta nasa matrac - mondtam neki, odalépve mellé. Nézett, mint a borjú - Davaj, davaj, éta nasa. Igyitye! Davaj - már taszigáltuk a napágyat. - Sto vü dumala, eto podarka? - emelgettem az ágy végét, udvariasan érdeklődve, tán azt gondolta-e, a matrac valami ajándék volt.
Végül lekászálódott őnaccsága, és Papának magyarázta, milyen bunkó ez a két magyar, miközben én látványosan mostam lefelé a matracról őnagysága izzadtságát.
Őszintén szólva, kibírtam röhögés nélkül, azt is, hogy megtörtént, meg azt is, hogy - ahogy az Illés énekelte - "Nem szólt rá a házmester" - pedig néha nem árt az olyan...

Ám ha vendéglátás - Ilyen hely a Barbut kifőzde Milenával, a Maja Szlovák étterem a látszólag mufurc pincérrel, és a Breeze Bisztró, ahol meginvitáltak minket rendesen...
Finomságok, kellemes társaságban, közben a friss tengeri levegővel keveredő fűszeres grill-illatokkal...

És így jött el az egyik speciális este...

A koncert...

2019-ben szinte véletlenül estünk bele a fő téren felállított színpad előtti sokadalomba, és Veselin - aki szintén mondhatja, hogy "sok a dalom" - remek koncertjét hallgattuk-néztük meg a kellemesen meglepően kellemes zene és a színpompás színpadi kép egyvelegét.
Most pedig együtt- jobban mondva pár méterre egymástól - élveztük a show-t, melyet ez a bolgár művész adott elő.
Végül leizzadva és fáradtan érkeztünk vissza a szállásunkra, ahol a lányok is kipirultan beszéltek a látottakról-hallottakról. Egy tál dinnye felett, hiszen a gyümölcs a nap végén kímélő és egészséges dolog - gyermeknek-felnőttnek egyaránt.

És másnap eljött még egy speciális este.

Mert minden évben eljön ez az este.
A búcsúest.
Amikor délután nem akaródzik a strandon a tengerparttól búcsút venni. Majd a készülődés közben Milenáékhoz megyünk vacsorázni, ahol megígérjük, jövőre ismét... Igen, a 2020-as évet valahogy átvészeltük, persze, senkinek sem volt könnyű, de már akkor tudtuk, hogy az őrületnek vége lesz - és ismét jövünk.

Jóllakottan és elbúcsúzottan egy sétával veszünk búcsút a Fekete-tengertől. Csendesen ballagtunk a parton, és mintha ma a víz hullámzása is halkabb lett volna. S mintha halkabban beszélgettünk volna a teraszozáskor.
Ennek az évnek egy tanulsága biztosan volt: Újra megtanultuk megbecsülni azt, ami megadatik nekünk.
Hiszen semmi sem biztos. Az erőfeszítés és a szándék mellett szükség van szerencsére. Vagy sorsszerűségre. Vagy Isten segítségére. Hívjuk bárhogy - nem csak rajtunk múlik.
Ennek ellenére az ember, az örök lázadó kimondatta velünk:
- Jövőre akkor is visszajövünk!