2021.09.09-11.

Egy baráti meghívás

   Bizony, először örömmel és kissé szomorúan gondoltunk Denis barátunk és menyasszonyának meghívására, hogy érdemesnek tartottak arra, hogy tanúi lehessünk életük fontos pillanatainak - de esélyes volt, hogy udvariasan bár, de el kell utasítanunk a meghívást.
   Aztán néhány nappal hazaérkezésünk után éreztük, hogy valaminek kellene történnie. Mert nem minden nap kap ilyen meghívást az ember.
   Végül a sors - kollégák, vezetők, családtagok képében - úgy hozta, hogy kérdésükre végül ennyit mondtunk válaszul:
 - Igen, ott leszünk!
Hogy hogyan, miképp, az majd kiderül, de eldőlt:

kereshetünk szállást Albenán

és repülőjegyet, ha van. De az nincs. 
   Az hamar kiderült, hogy Várnát a közeli három reptérről - Budapest, Bécs, Pozsony - nem fogjuk elérni, így a rendelkezésre álló szűk három nap szabadsággal kell kilogisztikázni az oda-vissza autóutat, ott egy kis pihenéssel - és útközben sem kívántuk kockáztatni a biztonságot a pihenés feladásával.
 - Szoros lesz - beszéltük meg Terivel - de a barátaink öröme nekünk is boldogságot okoz, ott hát a helyünk!
Külön öröm volt, hogy egy hónapon belül még egyszer készülünk egy hasonlóan boldog eseményre barátaink boldogságában osztozva.   

    A kihívás az időzítés volt

...na meg a szállás.
   Körülbelül két nappal az indulás előtt ugyanis 

elfogtunk egy levelet...

   Azt írják, hogy a kiválasztott szálláshely, a Kaliopa Hotel zárva van, így átirányítanak minket a szomszédos Malibu szállodába.
   Nos, ez önmagában kibírható kellemetlenség, tulajdonképpen hasonló fekvésű és eggyel magasabb felszereltségű szálláshelyről van szó, a necces az volt, hogy vajon ha Kedvenc Nejem nem néz rá a leveleire, akkor egy "ZÁRVA" tábla fogad minket az ajtóra ragasztva..?
   Nyilván egy backdoor-kommunikációs hirdetmény szigorúan bolgár nyelven, de így végül is mindegy volt.  
   Végül eljött az indulás ideje, aznap pedig még dolgoztunk, mint rendesen.
   Kora délután aztán felálltunk, mint egy "rendes" munkanap végén - és indultunk. Először hazafelé, azután berakodunk - és indulás előtt tankoltam, és ha hiszi az olvasó, ha nem - 14 órakor a kocsit műszaki állapotát javítgattam. A mosóban. Mert ha sietünk, ha nem -

elindulás tiszta autóval!

Délután háromkor nekivágtunk a mai 800 kilométeres útnak. 

   Nem mondom, hogy siettünk, de igyekeztem a max sebességet tartani, és külön segítséget jelentett, hogy a határátkelők szinte üresek voltak. 
   18 órakor értünk a Bácsalmási átkelőre, ekkor kicsit távolinak éreztem a célt, a Hotel Happy szállodát a szerb-bolgár határ innenső oldalán.
   Amint fentebb jeleztem, a nyári szabadság-szezon véget ért, így szinte akadály nélkül haladtunk, és éjfél előtt már megérdemelt pihenőnket töltöttük a jól megérdemelt koccintással együtt. Na, jó, vacsorát már nem kértünk, s talán nem is adtak volna - de egy Jelen lét megidva (ilyen szó van..?) kellemesedett a jelen-lét...

Másnap más nyugodtabb tempóban haladhattunk 

hiszen 9 óra után kényelmesen megreggeliztünk, és indultunk tovább.
Reggel korán - 8 körül - Tamás barátom küldött egy üzenetet:
  - Mikor indultok a határra?
   - 9-kor - válaszoltam neki.
Indulás után körülbelül öt perccel már sorakoztunk a szinte üres Caribrod - Kalotina határátkelőhely egyetlen személygépkocsi sávjában.
 - Ha elértek a sárga bólya vonalába, majd nézzetek fel! - írta Tamás - aztán integessetek!
 És igen, akkor és ott többen is figyeltek minket: A Nagy Testvér, a Jó Barát - meg a határátkelő ügyeletes tisztje, hogy az a két félnormális mi a jófenét csinál ott..? Integetnek - de kinek..? 
   Az ott felszerelt forgalomfigyelő kamerán és a BorderWatcher oldalon - benne voltunk a Mátrixban. Mosolyogtunk, integettünk - és barátunk küldte is a nem mindennapi képet.
  Nagyjából ennyi izgalom volt az úton...Meg persze az elővigyázatos haladj-de-érj-is-oda taktika: pihenés és tempós haladás bevált variálása. 

 Az előző utunkon megismert leterelések és forgalmi korlátozások nagyjából megvoltak, de végül rendben

Megérkeztünk Albenára. 

Egy séta és egy vacsora - hol máshol - a Nomad Beach Club-ban, egy kihagyhatatlan Sach vacsorával ünnepeltük az azévi második eljövetelünket. A derék személyzet itt sem nagyon tudta, hová tegyen minket - Öööö, most voltatok itt, nem? Pár hete..? 

Egy esti séta - mint máskor, most sem hagyhattuk ki. 

Reggel a strandon

Mert itt még a szeptember is nyár - a délelőtt tehát a strandon kezdtük a napot - hiszen nyaralunk, nem..? 
És megpróbáltuk a lehetetlent: Három napba belezanzásítani egy mini-nyaralást. Hogy végül ebből mi sikerült? Rövidesen meglátjuk. 

Indítsuk a napot

 - mint minden más nyaralós napot. Lenn, a plázs forró napján egy hideg sörrel indítottuk a programot, majd a kellemesen ragyogó habokban egy fürdés. És emellett egy laza ebédre is sor került az Old House-ban, Zsivko társaságában. Beszélgettünk és elmondtuk, ezúttal mi járatban vagyunk.
   De közben oda-odapillantottunk az órára - hisz ma délután nagyon különleges program vár ránk!
   A szokott délutáni óránál jóval korábban felkerekedtünk, hiszen ezúttal nem a megszokott tisztálkodás és póló-rövidnadrág kombó várt ránk, hanem most bizony "felveszem a szép ruhám", azaz könnyed nyári eleganciában feszítve gyülekeztünk Filiz és Denis nagy napját megünnepelni - és megtanulni, hogy NE fotózzunk nyári napfényben, ha csak nem a sziluetteket akarjuk megörökíteni.

Ünnep

   A korábban sokszor megcsodált Maritime Paradise Blue szálloda a maga csillagjaival volt a helyszín, melynek parkjában gyülekeztünk az ifjú pár szüleivel, testvéreivel, rokonaikkal, barátaikkal. Korábban tartottunk tőle, hogy majd jól kilógunk a sorból, mint külföldiek, de nem, nem lótunk ki. A többiek voltak a külföldiek, relativizálkodhatnék, ha lenn rá okom, és ha létezne ilye tevékenység, de nem. Ez csak részben volt így, a rokoni és baráti kör meglehetősen nagy körből merített. A többség természetesen helyi, de a barátok a szomszédos Obrochistétől Dublinig, Isztambultól Zürichig felölelve Európát adta a násznépet - sőt, Denis barátunk nővére az egyik nagy légitársaságnál dolgozva Dubajból érkezett. Nagy, vidám, nyüzsgő, sokszor angolul beszélő nemzetközi társaság volt hát együtt a fák árnyékában, óvatosan kóstolgatva a vendégváró italokat, finom borokat.
   Kíváncsi pillantások záporoztak a szálloda oldalbejárata felé, ahonnan rövidesen fel kellett bukkannia a párnak.
   Egyszer csak megjelent Denis arca, keresve valakit-valamit. 
  Megpillantott - minket.
 - Terez, Attila - szaladt ki hozzánk.
  - El tudtatok jönni??? - örvendezett, ami igen nagy öröm volt. 
  - Persze - mondtuk, szerény ajándékunkat a kezünkben szorongatva, mint a köszöntő gyerek betlehemezéskor. 
  - Valamit még szeretnék adni nektek, hisz' eddig csak a másolat volt meg nekik - azzal a kezünkbe adott egy igazi, kinyomtatott meghívót az eseményre, amire épp vártunk.
  - Nagyon örülök, hogy itt vagytok - mondta, és pontosan tudtuk, hogy az így is volt - rövidesen találkozunk - fejezte be, hiszen rohannia kellett vissza. A lépcső tetején várták azok, aki jóvoltából mi mindannyian itt voltunk.

Szerettek és barátok

    Denis barátunk életében a két legfontosabb nő - legalábbis akkor a két legfontosabb. Menyasszonya és az édesanyja.
    És ott állt a szertartáshoz két további nélkülözhetetlen úriember - a leperzselt arcú svájci-német barát, aki hozzánk hasonlóan a tengerparton kezdte a programiot - ám hozzánk nem hasonlóan sikerült elbóbiskolni a strandon, büszkén, felszegett fejjel, ki tudja mennyire sem vagy mennyire de, szomjasan - ennek megfelelően frissen perzselt arccal... S mellette egy magas, rövid hajú fiatalember, akiről ekkor még nem tudtuk, de ő volt a Ceremóniamester. 
  Nincs rá jobb szó. 
  A vőfély, az anyakönyvvezető, a DJ, és nem utolsó sorban a hivatalos fényképeket is ő szállította az ifjú párnak. 
  A mi esküvői szolkásainktól eltérő helyi tradíciókat ekkor még nem ismertük - de az, hogy egy vidám, fesztelen eseményre jöttünk, az már biztos volt.
Ajándékunk pedig végül a megfelelő kezekbe került - díszdobozát köszönjük Juditnak, a két nemzet színeiben pompázó selyemrózsákkal. 

Kezdjük hát, kezdődjön a móka, legyen zene, legyen tánc.

Hogy lesz-e? Rövidesen kiderül...

(Folytatjuk...)