2014. augusztus 18. írta: zati

Zenit és nadir

Az aranykor a ’80-as évek végéig tartott. Akkor, a kelet-európai blokk rendszerváltása a turizmust sem hagyta érintetlenül. Egyes országokon fegyveres harcok söpörtek végig, másutt gazdasági válság, volt, ahol elfuserált privatizációk sora pusztított. A hozzá nem értő, inkompetens új tulajdonosok sokszor már „zimmerferis” fellépésükkel elriasztották a vendégeket, nem csak a szálláshelytől, de még az országtól is. Másutt gazdasági csőd miatt zártak be korábban jól működő vendéglátóhelyeket. Volt, ahol az azonnali profit reményében elhalasztott felújítások, karbantartások hiánya miatt pusztult le vállalhatatlan szintre a létesítmény.
Ennek nyomait bel- és külföldön egyaránt láthatjuk.

   Ahogy a Balaton, úgy a bolgár tengerpart is megszenvedte a változásokat.
   Bekövetkezett a hanyatlás.

A bolgár tengerpart egy átmeneti krízis után talpra állt, és aki ma látogat oda, megállapíthatja, hogy az „aranykorhoz” képest is szenzációs fejlődésen ment keresztül. Tette mindezt annak ellenére, hogy a politikai és gazdasági bajok mellett természeti csapás is sújtotta Albenát. Egy elhibázott terv keretében úgy döntöttek, hogy a parton építenek utat a szomszédos Balchikig. Ehhez a tengerbe szakadó hegyoldalt megbontották, és meredek bevágást vájtak. Igen ám, de a hegyoldal löszből állt, ami így labilissá vált.

A '80-as évek elejétől kezdve a terület északi peremén álló domb laza löszfala omlani kezdett. Egy vihar nyomán földcsuszamlás indult meg, mely az azonnali károk mellett azt is eredményezte, hogy a talaj lassan megindult lefelé, a part felé. Ennek eredményeképpen az út, valamint a domboldalon álló épületek - kemping, bungallók, éttermek - életveszélyessé váltak, és bezártak. Szomorú mementóként még ma is láthatóak a helyét visszafoglaló erdő mélyén.

   A bolgárok előre menekültek ki a válságból: Albena esetében elkerülték a biztos csődöt jelentő erőltetett privatizációt. Egy vállalkozás, az Albena o.o.d. kezében maradt a teljes infrastruktúra. A létesítményeket évről évre adják bérbe, miközben a tulajdonjog és a fenntartás a központ kezében marad. Ennek megfelelően a különböző szállodák és egyéb létesítmények profitja egy kézben összpontosul. Ez lehetővé teszi, hogy lassan, szisztematikusan minden megújuljon, fejlődjön anélkül, hogy minden kis tulajdonos agyon lenne adósodva magyar kollégáik mintájára. Ez lehetővé teszi, hogy a nagy tőkeigényű beruházások ellenére az árakat viszonylag alacsony szinten tudják tartani, nem kényszerülnek sem jelentősen drágítani, sem pedig lehúzós trükköket alkalmazni. Ehelyett külföldi vendégek tömegét vonzza a korrekt kiszolgálás, a barátságos vendéglátás, erős kontrasztot adva a Magyarországon található botrányos jelenségeknek. Itt még senkit nem kellett a bankautomatához "kísérni", hogy ki tudja fizetni a "párszázas" (százezres...) cechhet néhány ásványvízért. És nem csak azért, mert itt a legtöbb helyen lehetséges bankkártyával fizetni.
   Wellness részlegek, medencék, teljes átalakítások, kategórianöveléssel járó teljes felújítások – ezt eredményezi a közös kassza.
   Az utóbbi években hipermodern, egész évben nyitva tartó, ötcsillagos szálloda is épült, ettől a kategóriától a kétcsillagos „low budget” szállóig bezárólag kínálva szállást kinek-kinek igényei és lehetőségei szerint.

Magyarország legnagyobb tava azóta sem talál ki a válságból. Remek földrajzi elhelyezkedése és adottsága ellenére évről évre csak reménykednek a visszatérő idegenforgalomban.
Eddig úgy tűnik, hiába. A korábban nagy tömegben itt lévő osztrák, német, holland turisták más úti célokat találtak. Olyat, ahol nem a vígjátéknak szánt ZimmerFeri-féle alakok köszönnek (már ha köszönnek…) rájuk, nem a folyamatos pitiáner lehúzásokat, súlycsökkentéseket, pénzváltáskori trükköket kell árgus szemmel figyelni, s ahol a megrendelt (számlázott) ásványvíz helyett csapvizet, a márkás italok helyett kannás „ízű szeszesitalt” kapnak. Ahol a „wellness” nem egy földre rakott lavór és pénzbedobós (!) infraszauna, hanem valóban jól felszerelt létesítmény. És ahol valóban kiszámítható a kellemes időjárás, nem kell két-három kánikulai nap után egy hétig a borús eget nézni – s ahol a kormányzat hurrápropagandája nem nyomja a meteorológiai intézeteket, hogy az időjárási híreket is kozmetikázzák a „rossz idő” helyett „beltéri programokhoz” vagy „borospince-látogatáshoz” „ideális” időként leírva a helyzetet.
   Mindeközben a horvát, görög, spanyol, vagy éppen a bolgár tengerpart évről évre, szisztematikusan felújított, felszerelt, a meghirdetett szolgáltatásokat nyújtó szálláshelyekkel várja a tisztelt publikumot, mi még mindig az unott, tümmedt fejű, a vendéget a pokolba kívánó idiótákkal próbálunk vendéglátást csinálni.
A fenti mondatom súlyos ugyan, de az utóbbi években túl magunk is sokszor futottunk bele az ilyen, a jól működő helyek renoméját is porba sújtó vendéglátóipari alkalmazottakkal. És még egy adalék: Gondolom, sokan emlékszünk még az évekkel-évtizedekkel ezelőtt bevett gyakorlatra: amint a németül beszélő vendégek érkeztek egy üzletbe, étterembe, csak ők voltak körülugrálva. Ők kaptak meg mindent elsőre. A magyar turista másod-harmadrendű vendég volt.
   Nos, bizony, sokan emlékszünk még rá.
   Tetszettek volna AKKOR megbecsülni minket, biztosan többen mennénk ma is. Ne ma tessék panaszkodni a televíziók kamerájának, keziccsókolom…

Jelen, jövő

Albena jelene és jövője a tulajdonos, Kassimir Stanev kezében van.
A 2000-es évek elején indult korszerűsítés a vendéglátóhelyek és szállodál infrastrukturális fejlesztését követően erőteljes átalakítás következett be Albena üzletpolitikája terén is.
Az addig jelentős bed-and-breakfast ellátásról egyre inkább preferálják a szállodák all-inclusive kínálatát. Ezt eleinte csak az árak módosításával próbálták elérni, később a legtöbb hely kínálatából egyszerűen eltűnt az aktív turisták és a belőlük élő vendéglátósok számára előnyös, változatos programot kínáló ellátási forma.
Az eredmény: a szállodák közönsége zárttá válik, s miközben a vendéglátóhelyek sorra zárnak be a vendégek hiányában, a szállodák tele vannak helyben lakó, onnan ki sem mozduló vendégekkel, akik az egyre emelkedő szobaárakkal megfizetik az étkezés-italok árát - ezzel szinte röghöz kötik őket: ha ki van fizetve, nem fognak kimenni, a helyi vendéglátás és a helyi programokat élvezni. Ülnek bent a medence mellett, és esznek-isznak egész nap - hiszen "ki van fizetve, le kell enni".

Sajnos ezzel elveszíti Albena

- és az összes többi turistaparadicsom - a jellegét és ezzel azt a varázst, amiért annak idején beleszerettem.
Zenés, táncos vidám estek egykor - most pedig üres székek, unatkozó, és a veszteségüket számolgató vendéglátósok. És elértünk oda is, hogy ezekbe ki kell írni, hogy "Figyelem, NEM all inclusive hely - az elfogyasztott termékeket ki kell fizetni".