2021.07.18

   Az előző napok hosszú és fárasztó utazásunk után pihenten virradt ránk a reggeli napfény - ami nem azt jelenti, hogy mi virradtunk volna bele pihenten a reggeli fénybe. 
   Álmos hunyorgás a reggeli napfényben - azt hiszem, sokan méltán irigylik ezt a csapást, amit aztán a reggeli fogmosás rituáléjával pecsételünk meg. 
   A korábban bevett szokás szerint reggel nyolc órára megyünk le a partra napágyat-napernyőt foglalni, mert hát az előző években  kitapasztaltuk, hogy errefelé rendes népek járnak - akik ugyebár tiszteletben tartják a Székfoglaló Törölközők távoltartó varázserejét.  
 Nyolc órakor ennek megfelelően mindkét apartman ajtaja egyszerre nyílt, és Tamással ott álltunk a lépcsőházban, kezünkben a helyfoglalás kellékei - törölközők, napozógyékény, miegymás... A miegymás lehet pléd, strandjáték, és más olyan kegytárgyak, amik esetleges elvesztése miatt nem esz meg a fene minket, nem pofoz fel a feleségünk, és nem pofoz fel a nálunk nagyobb nyaralótárs, ha véletlenül az övét kapod fel.

 - Na, barátom, két év után

nézzük meg, mi a helyzet a parton!

- mondta Tamás, és magabiztos léptekkel indultunk a Tenger felé.
   Nos, megnéztük, aztán megláttuk. 
     Álltunk a partra vezető lépcső tetején, körbe-körbe nézegetve zavartan, mint Ádám az anyák napi ünnepségen.
 - Basszus, itt nem lesz helyünk - mormogtam nagy bölcsen, miközben néztem a parton hemzsegő emberiséget, onnan pedig néhányan kárörvendően néztek vissza ránk.  Na jó, legalább nem sírtam - és ezt a későbbi napokon nem mindenki mondhatta el magáról, de akkor már mi is okosabban indítottuk a napot.
   Most a part tele volt emberekkel, akik részben a helyeket foglalták épp, mások pedig a reggeli hűsítő hullámokban fürdőztek.
 - Ezek nem tudnak aludni..? - néztünk össze.
 Hát, eszerint a reggel nyolcas indulás nem elég korai. 
 - Holnap korábban jövünk - állapítottuk meg - és lepakoltuk Wertheim-törölközőinket - a puszta homokra. 
Hely így ma az "állóhelyes szektorba" jutott.
   Ma ez jut, nem baj...

Vissza reggelizni...

   Ezek után csak remélni tudtuk, hogy legalább a nyílt színi helyfoglalásunk érvényes marad, amíg mi az apartmanunk nagy közös teraszán eszegettünk. 
   Első nap a tengerparton - ez minden évben örömteli esemény - most is az volt. 
   Régi ismerősök - a Persia Fast Food bisztró tulaja és a személyzet két év után is örömmel üdvözölt minket, de hát ez errefelé nem meglepő dolog...

Strandolás intermezzókkal

 Időnként, bizony ki kellett jönni a vízből - időnkén meg kellett enni-inni valamit, nehogy kimerítsen minket a Nagy Víz... 
   Végül úgy döntöttünk, korán befejezzük a strandolást - illetve Tamásék döntöttek, mi pedig követtük barátainkat, hátha iszunk valamit a Megamarketben fel kellett töltenünk készleteinket. 
   A boltba indulás előtt egy jóleső fürdőt veszünk - azaz csak attek azok, akinél minden a helyén volt.
   Fütyörészve nyitottam meg a meleg víz csapját, és vártam, hogy megérkezzen a csövön a jóleső.... De ez még mindig hideg. 
   Na jó, mindjárt melegszik...
   Nem melegedett.
 - Srácok, nálatok sincsen meleg víz? - kérdeztem Zsuzsit. 
 Tamás meglepődve nézett rám épp a fürdőből érkezve:
 - Persze hogy van, miért?
 - Basszus, nálunk nincs! - mérgelődtem aznap már nem először.
 - A bojler be van kapcsolva..? - kérdezte.
 - Bojler..? Nálunk nincs bojler!
 - Vízmelegítő. Valami, ami meleg vizet csinál...
 - Hát, ilyen nálunk nincsen - esküdtem meg.
 - Kell, hogy legyen! Megnézhetem? - kérdezte, közben úgy nézett rám, mintha szamárfüleket akarna rám akasztani.
Azzal benyitottunk a fürdőszobába...
Csak körülbelül 180 literes libegett a falon, ott, ahol - esküdöztem! - az imént még semmi sem volt. 
 - EZ MI - kérdezte barátom, 
 - Öööö... Előbb még tuti nem volt itt - nyögtem ki - szerintem Dimitar elvitte, és most hozta vissza - védtem a védhetetlent...
   Jóvanna, még sosem láttam bojlert, nem tudtam, hogy néz ki... Igazából tizenhárom éve köszönünk egy ehhez hasonlóval egymásnak minden reggel. Lehet, túlzottan megszoktam a látványt, ezért nem tűnt fel.
  Na jó, már eddig is eléggé kényelmetlen volt a helyzet, gyorsan bekapcsoltam hát, kigyulladt a megnyugtató piros lámpa, és percekkel később már értékelhető meleg víz áztatta habtestemet...

Az elő- és fővásárlás

 A fejezetcím kissé ellentmondásos, ugyanis elővásárlást a korábbi években megismert Bisztró területén tartottuk - valamiért sört kellett innia a társaság felnőtt tagjainak, akik még mindig nem tudták megemészteni, hogy Dimitar házigazdánk csak úgy elvitte a bojlert, majd visszahozta - legalábbis erről sugdolóztak - ezért koccintottunk egy jő hideg csapolt Shumensko sörrel, mielőtt belevetettük volna a Megamarket forgatagába. De ott főt - egyet sem vásároltunk. 
  A forgatag szó - lássuk be - rejt némi túlzást. Egy-két helyi ember szédelgett bent, tömeg nem volt, mi pedig igazodva hozzájuk, felvettük a járványügyi maszkjainkat, és úgy válogattunk a földi javak között. 

Taktikát változtatunk...

A tegnapi csalódás, amit a Chichovtsi vacsora, jobban mondva a tájékozódási zavaros pincérnő  jelentett, arra késztetett minket, hogy taktikát váltsunk: mielőtt beülünk valahová csapatos étkezésre - derítsük fel a helyet. Próbavásárlás! Ezen a napon a Bisztró már teszteltnek számított, s miután két évvel korábbról emlékeztünk bizonyos fogásokra, eldöntöttük - vacsorázzunk ma itt. 
    Menetben Dimitar házigazdánkkal szerettünk volna néhány szót beszélni - s ördögünk volt, a földszinti kis szolgálati apartman ajtaja résnyire nyitva volt. Felderült, amikor meglátott minket, és nyájasan invitált minket befelé. Miután jövetelünk okát megbeszéltük vele - nem, nem a bojlert kértük vissza tőle, hisz' azt már visszahozta, ugyebár - elővett egy üveg bort, és töltött nekünk. 
 - Holnap - mondta oroszul, amit józanul csak korlátozottan értettem - holnap szeretnélek meghívni titeket egy kis borozásra. Ilyen borom van - mutatott a pohárba kitöltött, rubinvörös nedűre - szerintem nem rossz.
 - Proszit! - koccintottunk, és megízleltük. Édes, nagyon sűrű, igen finom bor volt. 
 - Holnap fent nálatok - beszélgetünk, borozgatunk, jó lesz!
És tényleg jó lett, de ez a holnapi rész története lesz. 

Bisztro falatok

Leültünk hát az utcai fronton kialakított boxok egyikébe, és megrendeltük étkeinket. 
Bisztro, bisztro - kiabálták a Napóleont legyőző orosz katonák a megszállt Párizs kifőzdéiben minél gyorsabb kiszolgálást követelve - innen ered a gyors fogásokat kínáló bisztró kifejezés. Nos, étkeink nem csak gyorsan készültek el, de csalódás sem ért minket - a két évvel korábbi, megbízható bisztró menü változásokon ment át: Az étlap bővült, sok hagyományos bolgár és tengeri fogás került fel a kínálatba, és nem mellesleg az elkészítésük is finomabbra, kimunkáltabbnak tűntek - a kiszolgálás pedig profibbnak - láthatóan a helyi lakosok után a külföldi turistákat is célba vették a fentiek mellett a meghosszabbított nyitvatartási idővel. Bizony, két éve még este 7-kor zártak...

Levezető séta,

Mert a tengerparti nyaralásban sok minden mellett a kellemes tengeri levegőn leszálló estében andalgó séta is kellemes élmény - különösen amikor nem véletlenül útba ejtjük a korábban megismert, akkor jó helyeket...
 - Barbut nyitva, és Milena is fel-alá repdes a vendégek között - néztük messziről az apró termetű, a járda aszfaltját mezítláb rovó pincérnőt a 2019-ben szívünkhöz nőtt családi kifőzdét.
 - De most van a lábán cipő - szúrta ki Zsuzsi.
Hiába, az idők változnak, de az akkor látott, Kusturica filmbe illő öregek is ott ültek a szemközti oldalon, mosolyogva, nézve a sürgés-forgást.
  - Okés, ide is el kell jönnünk - állapítottuk meg.
 - Ha holnap jön Dimitar, előtte vacsorázzunk meg időben. Foglaljunk most asztalt!
Leültünk hát - csakis asztalt foglalni. Étlapot nem, csak hűsítőt kértünk, és előadtuk jövetelünk célját. Természetesen emlékeztek ránk, ami hihetetlen a Balkán vendégszerető vendéglátásában.  
 - És ide is jövünk - miután pár sarokkal odébb a szlovák éttermet is vendégekkel teli, s nem mellesleg az asztalokon - nem, nem kukkoltunk, csak véletlenül láttuk meg - kitűnő fogásoktól roskadozó asztalokkal találtuk. 
   Két helyet derítettünk hát fel csak ma este...

A tengerpart

nyáron minden napszakban csodaszép - számomra legalábbis.
Ilyenkor minden megnyugszik kicsit... A lemenő nap langyos sugarai, majd a mögötte érkező szürkület - mely nem szürke, inkább narancsból rózsaszínen át a lilába hajló, mely indigókékké sötétedve adja át helyét az éjszaka feketeségének.

  Az este levezetése két év után az erkélyen...
A jól ismert látvány. A jól ismert illatok.
És persze ízek is, pedig nem is ettünk semmit. 
Hogy lehet ez..? 
Ez a Nap Második Feladványa...

(Folytatjuk...)