2021.07.30

   A tegnapi érdekesre sikerült mamóparádé után kipihenten és nyugodtan kevergettük kávénkat az erkélyen, annál is inkább, mert reggelire ezúttal nem volt gondunk: szokásunktól eltérően ezúttal csak szobát kértünk, reggeli nélkül. Nagyon nem aggódtunk, tudván, hogy szállásunk, a Kaliopa hotel strandbárja működteti Albena legjobb pizzázóját. Na jó, az egyik legjobbat. 
   Mielőtt étkezni indulnánk, tehát élvezzük reggeli kávénkat. A fényképen a kávé látható. 
A kávét nézzük, a kis poharakat nem firtatjuk...

Miután elfogyasztottuk KÁVÉNKAT, ideje volt leballagni a tengerparton álló szálloda strandjára - egy jó pizzára. 
Kiváló reggeli, és majdnem 11 óra volt, mire mindezzel végeztünk. 

Lenn, parton

 - mert a parton lenni jó, s mi ezért le is mentünk, utolsó teljes napunkat eltölteni. 
Az időjárás ingadozott, mint a középparaszt, a vízimentők tornyain piros zászló lengedezett, ami azt jelentette, hogy a vízben sok mulatságot ne tervezzünk. De mi terveztünk, de mivel a csendesebb időt délutánra jelezték, nekünk pedig mindenre ez az egy napunk volt - eldöntöttük: körülnézünk Albenán, délután pedig a vízre és a szelekre bízzuk magunkat. 

Egyetlen nap

- ennyi van hátra az idei nyárból.

   Nekem a mindenáron all-inclusive ellátást tukmáló gazemberség fáj, ami az egyedi, kitűnő hangulatú helyekből turista-gyárakat csinál - és nem mellesleg értékeket tüntet el. 

   Utunkat a Bazárban kezdtük, ahol az üzletek nagy része zárva volt. Aztán délnek, a Baltata park felé fordultunk, első állomásunk a Slaviyanski Kat - lett volna. A hely elhagyatottan állt. Láthatjuk, milyen volt, és milyen lett. 

     A déli partszakasz három impozáns szállodája körül a Boryana nyitva, vendégekkel teli, de a két "nővére", a Nona és Elitsa zárva voltak. Mint később megtudtuk, az alacsony foglalásszámok miatt a szállodák egy részét nem nyitották ki, hanem az oda foglalókat átirányították a szomszédos szálláshelyre, ezzel javítva ott a kihasználtságot. 
    Beljebb a Laguna trióval volt ugyanez a helyzet - a Garden - Mare - Beach (Egykoron Balik-Karvuna-Tervel) hármasból is csak a tengerparton álló volt nyitva ebben az évben. 

   Elérkeztünk az Öreg Tölgyhöz - ezt is össze tudjuk hasonlítani. 

   Ezután felhúztuk a hangulatométert, 

és ezen gyökszi vízimutatványos bácsi sem fog tudni rontani, de ez csak egy óra múlva lesznek, mint a békaemberek a Tanú tárgyalási jelenetében. 
   Merthogy először is ennünk kellett valamit ennyi járás után. 
   A Baltata kemping felőli oldalán, egy kis erdei bisztrót cserkésztünk be, ahol - esküszöm! - '976-ban eszegettem a kebabcsicsát limonádéval. A tulaj bácsi megörülvén nekünk, egy-két magyar szóval dobta fel a hangulatunkat. Nahát, megismert, biztosan...
   Ezúttal egy levest ettünk, nem, nem limonádéval, hanem sajttortával. 

     Majd felhúztak minket is

de nem "úgy", hanem "amúgy". 
   Történt pedig, hogy miután kellemesen megebédeltünk, és visszasétáltunk a strandra, láttuk, hogy a délelőtt vajúdó vízimókás emberek telkes üzemmel működnek. Persze ez nem lepett meg minket, mert a motorcsónakokat és a színes kupolaernyőket messziről láttuk, és magunknak - legalábbis számomra - váratlanul döntöttük el: 
 - Menjünk fel az ernyővel...
   Oda is ballagtunk az egyik állomáshoz, ahogy egy vén bunkó, aki nem mellesleg a 2010-ben még barátságos Vén Tengeri Medve volt, akit aztán utána kevesebb negédességgel, és több alkohol-ezrelékkel szoktunk látni, szóbal az öreg felvette a legundokabb álarcát, végigmért mindkettőnket, engem jobban, majd kibökte:

 - Szkolko kilogram? 

 - Szto i petdeszat - mondtam neki, mármint hogy ketten százötven. 
   Nos, tudjuk, hogy Anyuknak a korát, Apuknak a súlyát nem szép dolog firtatni, én magamat mindig minden körülmények között kilencven kilónak vallottam, lehet - mondom: LEHET - mutatott a mutató (az a nyomorult...) többet is, de most nem volt rajtam sem munkavédelmi bakancs, sem szemüveg, úgyhogy fogadjuk el azt a kétjegyű számot. 
  - Mnógo. Dva round - márminthogy ő nem fogadta el a kilencvenet, és mi két külön felhúzásra ítéltettünk. 
  Basszus,  oda van írva, hogy 180 a max súly, hát abba tuti beleférünk - dühödtem be, és nem a dupla menet és a két szimpla menet ára közötti tíz leva (5 euró) különbözet miatt, hanem a sértett férfi-önérzet miatt mondtam:

 - Na, akkor húzunk innen...

   Utunk a másik felszállóállomáshoz vezetett, ahol a jól ismert, mosolygós, kicsit remegős bácsi, meg a ővele megszokott szigorú tekintetű amazon fogadott minket, láthatóan megismerve. Nem egymást, minket...
  A bácsi ránk nézett, csak annyit mondott:
 - Dobre - azaz rendben vagyunk. 
Fizettünk hát, majd felöltöttük a mentőmellényeket, és beszálltunk a túlzsúfoltnak nem nevezhető csónakba.  
Hogy mennyire váratlan volt a dolog, mi sem jelzi jobban: a kamerámat a szobában hagytam, nem volt nálunk - de már nem húztuk az időt azzal, hogy felmegyek érte, hiszen lassan a nap végére értünk.

 Madártávlat

 - mondom én, inkább dróntávlat. Míg a madár könnyedén szálldos, minket - az én súlyommal - a motorcsónak motorja erejével húzott fel, a turbina és a csörlő ereje nélkül - "mint ólomszárnyú betonbagoly" engedelmeskednénk a gravitáció hívásának és buknánk bele a habokba - amit aztán a jóarcú kormányos meg is játszott kevéssé váratlan módon... 
    Ha valaki szeretné, a youtube-on könnyedén talál felvételeket a korábbi évekből... >> ezen a linken. <<

   A nap végét pedig a nap egyre laposabban sütő, aranyszínbe forduló fénye - másrészt pedig Szergó barátunk és csapatának munkálkodása jelezte. 
   Végre megláttam, hogyan installálják a napernyőket a plázson - ezt még sosem láttam! Az új ernyők helyét kellett mérnöki precizitással, milliméterre kimérni - aztán egy motoros fúrás, majd a hosszú szárú asztalokat szúrták a kijelölt helyre, ezután beleállították a középső csőbe a napernyő szárát. Körülbelül annyi idő alatt, mint ezt elmondtam...

Ránk esteledett...

És ha tengerparti este, akkor itt az ideje a vacsorának. Mi pedig nem változtattunk a bevált felálláson - ezúttal is a Nomad Beach club felé vettük az utunkat, és aki kitalálja, mit rendeltünk vacsorára, az jutalmul a Sach avagy Szacs képeit meg is illatozhatja monitoron át.  
   Üdítő színfolt - a hely tele volt vendégekkel - ez jó jel, ami Albena jövőjét illeti...
   És még egy kellemes meglepetés: visszafelé a parton tánc-show, zenével, bulizó fiatalokkal, bizony nekünk is kedvünk lett volna beszállni a buliba. 

Nem maradt hát más hátra - az utolsó este...

   Hisszük - nem hisszük - szódavízzel, mert holnap, ugye... 
 - De jó lenne eljönni Denisék esküvőjére - beszélgettünk - de hát szabadság kellene rá, meg ugye, Várnába repülő nincs, autóval meg két-három napra nem jövünk le - győzködtük egymást, hogy ne bánjuk a dolgot. 
Elég volt bánni azt, hogy a parasailingen nem volt nálunk kamera, így nem tudtuk a facebookra feltenni - így lehet, nem is érvényes...

  Egészségünkre - ez akkor így érvényes lesz... 
  Holnap pedig hosszú út vár ránk.

(Folytatjuk)