1975 - A Wartburg nagy útja
2014. szeptember 23. írta: zati

1975 - A Wartburg nagy útja

(1975. július)

A Második Csapat

   Előző évi sikerükön fellelkesülve apám sztoriban volt. Az asztalon bontott üveg bor, szódás szifon (Lila, 2 litereswartburg-353-w-limousine--235347.jpg gömb, még megvan), füstszínű pohárban ropi. Fényképek jártak kézről kézre. Anyám és én már láttuk párszor mindet, ennek ellenére örömmel nézegettük meg újra és újra. A történeteket fél füllel hallgattam, és nem tartottam fontosnak megjegyezni, hogy legutóbb nem pontosan ugyanúgy történt, mint most :)
   Apám bátyja, Jóska (nekem bácsi:) ) és felesége jókedvűen hallgatták.

- Pistukám, figyelj, jövőre elmegyünk együtt. Kocsival. Én levezetek, te megmutatsz mindent, rendben?
  Hiszen óóóóriási csomagtartóm van, Wartburg, Pistukám, Wartburg!    

Hát így történt. Legalábbis így emlékszem.
Azt hamar megbeszéltük, hogy ismét mehetek Mamáékhoz, hiszen nem érezném jól magamat egy gyerekként négy felnőttel, csak nyűglődnék. 

   Nagybátyám világlátott ember volt, Budapesti, ami akkoriban nyomatékosította, hogy valaki mindenhez ért, és sokmindent birtokol - még abban a '70-es évekbeni Magyarországon is, amelyben (állítólag) semmit sem lehetett kapni, ennek ellenére mindenkinek mindene megvolt. Legalábbis az, ami az ő igényeihez képest a "minden"-t jelentette.
   Jóska bátyám eldöntötte, hogy diapozitívra fog fényképezni, ezzel lehetővé téve diavetítéssel egybekötött beszélgetős összejövetelek megtartását - hiába, no, a videó, házimozi, projektor előtti időkben ez egy komoly társadalmi esemény volt. 

Az úton

  A bázis apai nagyszüleim szegedi háza volt. Hajnalban onnan vágtak neki Románián keresztül a majd' 1200 kilométeres útnak. 
   A Wartburg 353W falta a kilométereket. Az a tény, hogy a kétütemű motorjához a keveréket a benzinkúton kellett kotyvasztani, kicsit vont le az örömökből. Romániában akkoriban nem forgalmaztak keverék üzemanyagot. Ez komoly gondot nem okozott, hiszen a motorolajos flakonból "saccra" is megfelelően lehetett adagolni az olajat a benzinhez. A korabeli kétütemű motorok nem voltak túl igényesek, az 1:33-1:40 közötti keverék teljesen megfelelt, de 1:50 is megfelelt, az 1:25-nél kicsit füstölt, de e gyertyát még nem köpte be... :)

Románia, Erdély, hegyvidéki táj. 19750715_007.jpg
   Aki látta, annak valami a szívébe markol. Petőfi verse, az Alföld sorai a "fenyvesektől vadregényes tája, tán csodállak, ámde nem szeretlek"érthetetlenné válnak. Ha létezik olyan hely, amelyen az ember azt gondolja, hogy Isten jókedvében a mennyország egy darabját lent hagyta nekünk mutatóba - nos, ez az.


Nyári meleg, klíma na, persze... Sokadik megálló után már erősen a célba kívánkozik az ember. 
Lejtőn szalad a waresz,rakottan, kb. 90-nel. 
Mögötte egy kamion enged a gravitáció csábításának. Gyorsul és gyorsul...
Bözsi néném elkezdi rángatni a vezetőülés háttámláját: - Jóska, ÁLLJ MEG, belénk jön a kamion!!!
- Ja, ha megállok, AKKOR jön belénk...
   Nem akarom elvenni a helyzet izgalmát, de végül természetesen nem ment beléjük a kamion. 

Megérkeztek.

A szállás majdnem jó volt. Majdnem...
Az előző évinek megfelelő bungallók a hegyoldalban. A vizesblokk közös, mosdás és mellékhelység a faházban

Zombori József és neje,                                                                                                                 Zombori István és neje :)
19750715_030.jpg19750715_029.jpg























nincs. Ezt a horvát tengerparton telepített lakókocsik vendégei ismerik, nem rossz, kicsit nomád érzés. 
Hanem eljött az első este. 
A bungalló ajtaját kinyitva valami mozgott. Fekete... Nem, nem az Alien-filmek idegen lénye, de hasonló. A falon lepkék tömege nyüzsgött. Magyar ember számára szokatlan látvány, minden esetre hőseink (rokonaim) hamar kiélték zoológiai érdeklődésüket, és hamar a praktikus célok kezdték motiválni őket: 
- Irtsuk ki őket!
Igen ám, de:
   Ha becsukták az ajtót, az meleget nem lehetett elviselni.
   Ha kinyitották az ajtót, a villanyfényre újabb és újabb rovarok érkeztek.
Joci bátyám ekkor bedobta a Nagy Ötletet: - Gyerekek, gyertyafénynél kell megküzdeni velük!
Így történt, hogy a hadművelet évek-évtizedek múlva is a Lampionos Rovarirtás néven volt említve a családi legendáriumban... 
   Ott a helyszínen H. Tiborral és feleségével ismét, és nem utoljára, összefutottak. Véletlenek. persze, nincsenek, de az, hogy az ember 1200 kilométerre találkozik kollégájával, barátjával, aki ráadásul a szomszéd lépcsőházban is lakik, valamit jelent. Ha mást nem, hát azt, hogy mindkét családban mély nyomot hagyott az előző, 1974-es út...

Albena

  Az igazi magyar turista hamar belakta Albenát, pillanatok alatt feltérképezve, és az akkori viszonyok mellett a japán turistákat megszégyenítő tűzgyorsasággal igyekezett megörökíteni mindent.
   A mai eszemmel-szememmel hálás vagyok nekik, amiért remek sanszot teremtettek "ilyen volt-ilyen lett" fotók készítésére :)

A napirend

Aki már volt nyaralni, az tudja, hogy a reggeli ébredés nem mindig könnyű feladat. 
A hegyoldalban, a mostani Flamingo hotel fölött volt egy kitűnő, tiszta vizű forrás. Nos, nem árulok el nagy titkot, hogy a csapat tagjai reggelente nem ott kezdték a napot.
  Ébredés.
  Aki előbb kelt, átkopogott a másik bungallóba.
- Mi aaaz..?
- Gyere, fogmosás!
A fogmosás itt a kisboltban kb. 2,70 leváért (Kb. 45 forint!) vett fél literes Slanchev Bryag konyak meghúzását jelentette :)
A nap ezután visszatért a normális mederbe. Ebéd a Ribarska Hizha (ma: Nomad Beach club) étteremben vagy a Dobrich-ban (ez ma az egyik all-inclusive szállodarésze). 

Majd jött az este. Világító neonreklámok, a '70-es években szokatlan lovas hintók... Turisták tömege, kiváló éttermek...
Hiába, este a '70-es évek úriembere kiöltözött - a tengerparton is! :)
Csapatkép a tengerparti sétányon, valamint a Hotel Bratislava előtt.
19750715_024.jpg19750715_013.jpg

   










   Természetesen a látnivalók mellett barátokat is szereztek, az alkalmi cimborák mellett éveken át, sőt, életen át tartó kitűnő barátra is szert tettek, Vaszil bácsiról később bővebben is megemlékezem.
A strandon a törzshelyükkel szemben állt a Zornitza étterem. A tulajjal, Nikolajjal is összebarátkoztak - később többször járt is nálunk, Magyarországon, de ezen szokását a később el nem ítélhető módon abbahagyta...
Csapatkép a Dobrich étterem előtt - a várost akkor még Tolbuhinnak hívták a szovjet fontparancsnok után. (Érdekesség, hogy a Dobrich-csá történő visszakeresztelés után majd negyedszázaddal a járás gépkocsi rendszámai továbbra is a TX - cirill TH - Tolbuhin nevét őrzik).
A magyar csapat, középen köpenyben Nikolaj Nikolov barátunkkal
19750715_019.jpg












Akkor apám már ezerrel égett a Bulgária-lázban. De ne egy, a Balkánon terjedő betegségre gondoljunk. Hanem arra az érzésre, amit a Fekete-tenger zúgása, a sirályok hangja, az illatok, az ízek váltanak ki - amikor az ember itthon érez honvágyat...
    Ezzel nem árulok el nagy titkot: magam is átestem ezen a betegségen - és soha nem hevertem ki. Ez vezetett a 2010-es visszatéréshez. De ez egy későbbi történet - hiszen amikor történetünk játszódik, én még nagymamáméknál toltam a csattogós lepkét... 

19750715_027.jpg



















A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr996692837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása