(1977. február-július)
Arccal a vasútnak II.
Februárban jött haza apám azzal, hogy jó híre van. Jó éve volt az előző, nem volt hiába a rengeteg túlóra, plusz műszak...
Idén visszatérünk! 
A vonatjegyek megvétele ezúttal problémamentes volt. Ekkor még autónk valahol a Merkur futó sorszámai között létezett virtuálisan, melyet időnként nagyapám Autó-Motor újságában ellenőriztünk. Nem, még nem jön... A távoli Bielsko-Bialában még nem a mi gépünket rakták össze az FSM-nél...
Most a tavalyival ellentétben oda-vissza hálókocsijegyünk volt!
Gyerekként izgatottan vártam az indulás napját, számolva a napokat.
(Érdekességként: ezen sorok írásakor 200 nap van hátra a 2015-ös indulásig!)
Közben érdekes intermezzo történt:
Apu külföldi levelet kapott április elején. Izgatottan bontotta ki, és olvasta a cirill betűs szöveget.
- Ahétszázát, eljönnek Nikolaj és Vaszil!
| Eddigi írásaimban nem emlékeztem meg két emberről, ezúton szeretném megtenni. Szüleim '74-es útjukon megismerkedtek néhány helyi erővel. Ismerve őket, nem meglepő módon ezek az ismerősök- barátok jórészt a helyi vendéglátás erősségeiből kerültek ki.  Az egyik, egy hóhányó, Nikolaj Nikolov volt, aki a tengerparti Zornitza nevű étteremnek volt az üzletvezetője. Ő egy, a '70-es években kezdte vinni a boltot "gebinben", azaz családi vállalkozásban, amit a szocialista rendszerrel gondosan kellett egyeztetni. Ezerrel pörgő, mindennel ügyeskedni próbáló fickó volt.  A másik, az előző ellentéte, egy idős bácsi, Vasil Milchev. Ő a 20 km-re fekvő Senokos faluban lakott. Nyugodt, sohasem siető ember volt, ami mondjuk karbantartóként nem biztos, hogy feltétlenül előnyös tulajdonság volt. Nikolajjal ellentétben kifejezetten szerény körülmények között élt, de rendkívül önzetlen, segítőkész barátunk volt - csak a segítséget sohasem szabadott elkapkodni :) |
Nos, a levél szerint elutaznak Németországba, ami akkoriban, mint arra sokan emlékezhetünk, nem kis túra volt, majd hazafelé megállnak nálunk néhány napra.
A '70-es években egy bolgár vagy épp magyar ember általában három okból utazott Nyugatra: Rokonlátogatásra, Cuccolni, vagy rokonlátogatás során cuccolni.
Április utolsó napjaiban egyszer csak megállt egy fehér 1500-as Lada (ami akkoriban csak a Valakiknek jutott), rajta furcsa, fekete alapon fehér betűs rendszámtábla. TxA - ami a Tolbuhini illetőséget jelezte.
Öröm, kézfogások, ölelések, hiába, na, volt idő, amikor nem tudták az emberek tartani a kapcsolatot elektronikus úton. A levélírás meg, valljuk meg, lassú és illékony dolog.
Este vacsora nálunk, apámék koccintanak.
Fél tíz körül vendégeink felállnak, hogy lemennek a kocsihoz a holmijaikért.
Egyszer csak megjelenik Nikolaj.
- Hát Vaszil merre van? - kérdezte apám.
- Lent maradt, azt mondta, inkább alszik a kocsiban...
- Na neeeee... Apám kocog lefelé, kopogtat a belülről lefüggönyözött kocsin.
- Nem, köszönöm, István, én lent alszom a kocsiban.
- Dehogy alszol lent, gyere fel!
- Neeem, köszönöm, én szegény ember vagyok, nincs rá pénzem!
Na, itt dőlt ki a liszt. Történt ugyanis, hogy Nikolaj, az "élelmes" - értsd: gazember - vállalkozó azt mondta Vaszilnak, hogy István fejenként húsz levát kér a szállásért, amit majd ő ad oda neki :) Ilyen pofátlanságot! Persze, ez nem volt igaz, minden esetre ettől kezdve a két bolgárnak a barátsága nem volt a régi.
Nikolaj gondolta, csak nyerhet. Vagy kis zsebpénzt, vagy egy szobát egyedül magának.
A következő napokban Nikolaj autójával elmentünk a Balatonhoz, majd városnézés Győrben, ahol kedves vendégünk meg nem látta az egyik üzletben, hogy egy (rohadt drága) szőnyeg sokkal olcsóbb, mint otthon. Hát, kérem, aki emlékszik arra a korra, tudhatja, hogy volt ilyen vásárlás, amit "nem lehetett kihagyni", minden esetre néha jobb lett volna megpróbálni.
Később ugyanis, a román-bolgár határon ellenőrizték, és a behozott áru értéke messze meghaladta a bevihetőt - pedig Vaszilt épp a valutakeret és a vámérték megduplázása kedvéért vitte magával. Így a szőnyeg ott helyben elkoboztatott, és később, egy komoly büntetés megfizetése után kapta vissza.
Minden esetre a közeli viszontlátás reményében köszöntünk el vendégeinktől.
Felkészülés
De fel ám! Apám terve szerint a menetrend az előző évivel megegyező lenne.
Vonattal Várnáig, onnan taxi.
Az ellátásunkat a korábbiakhoz hasonlóan nagyrészt itthonról vitt ételekkel terveztük megoldani.
Egy táska tele volt olyasmikkel, mint készételkonzervek, halászlékonzerv, paprikás szalámi, valamint az ételek melegítéséhez szükséges kempingfőző.
Embertelen mennyiségű táska állt szobám végében, mire eljött az indulás előestéje.
És eljött az a bizonyos óracsörgés - készüljünk, Papáék mindjárt itt lesznek!
(Folytatjuk)
