(1977. július)

Megérkezésünket követő reggel

  a hétfő halvány fénnyel érkezett meg, melyet a sirályok vijjogása kísért. A nap fénye nem tudta felforrósítani a kemping levegőjét, mivel sűrű örökzöld és lombos fák alkotnak napernyőt felette. Ehelyett a gyéren beszűrődő reggeli fénysugár a gyanta és a falevelek illatával telíti meg a levegőt. 

   A korán kelő lakótársak mocorgása, zippzárak zizzenése, lépések zaja húzza vissza finoman az ébrenlétbe az alvót. Aki azonban ezek után is szenderegne, annak álmát a ZIL teherautó benzinmotorjának bőgése, kukás hidraulika szisszenése, és a jómunkásemberek óbégatása biztosan kirúgja az ágyból. Vagy éppen a matracról-hálózsákból, mint minket.
   Ekkor már felélednek a sátorozó vendégek, lassan visszafojtott beszélgetés, nevetgélés hallatszik. Kocsiajtók nyílnak-csukódnak, amint az autóval érkezett szerencsések holmijukat rakosgatják, készülve az újabb napra.

    Felkelés után gyors vizit a közös vizesblokkban, majd hamar önellátó üzemmódba kapcsoltam, és a kemping kisboltjának portékái között válogattam. 

reggeli.

   A kempinges nyaralás egyik nagy varázsa az ellátás, illetve annak hiánya. A reggeli ennek megfelelően mindenkinek ízlése szerint a helyi kisbolt választékából, vagy az este felbontott üvegek tartalmából állt össze.
   A mai világban, a kissé elkényelmesedett önmagam csodálkozva gondol vissza az akkori nomád körülményekre: sátorban, minden szükséges holmit magunkkal cipelve, konnektor csak a vizesblokk egyik oldalán elhelyezett főzőfalon... Itt volt lehetőség merülőforralóval teát főzni, az ott található villanyrezsón ételt melegíteni, esetleg összeütni valamit. Hűtőszekrény nem volt, ezért csak nem romlandó ételeket vihettünk magunkkal, illetve csak annyit vettünk a boltban, ami el is fogyott. 

   Elkocogtam hát a boltba, rendszerint egy péksüteményt vagy egy piskóta tekercset vettem, utóbbi nagyon tetszett a tetejére szórt sárga színű kristálycukor miatt- akkoriban az "E"-ket nem volt szokás számolni, feltüntetni még kevésbé... Körülbelül 20 sztotinkát (3,40 forint) fizettem, és a sátor felé visszamenet meg is ettem. 
- Megyünk már..? - kérdeztem türelmetlenül.
- Persze - hallottam.
Amíg anyám összeszedte a strandcuccokat, apám kiállt a sátor elé, felnézett az égre (basszus, a fák alatt..!), és megjegyezte:
- Holnap lesz csak jó idő, de azért ma sem lesz rossz...
Strandtáska anyám kezében, három zippzár összehúzva, apám a TUTO lakatot felapplikálja... 

Felkerekedtünk.

   Alig kiértünk a kemping hátsó ajtaján, egy szürreális (akkor még nem tudtam, hogy így hívják, csak nagyon meglepett) látványban volt részünk.  
    Egy triciklin kenyérárus árulta portékáját a Gorski Tzar nevű hely mellett, az árnyas fák alatt a járdán.
   A járgány egy guruló stand volt, az elülső doboz alsó részében a kenyerek, felette plexi lapokkal három oldalról védve a munkaasztal. Ez egy piros-fehér kockás abrosszal lefedett felület.
   Az árus unott arccal, kezében egy irgalmatlan nagy késsel vagdalta ketté a kilós kenyereket. Jobb kezénél egy másik piros-fehér kockás kendő. 
   Namost. Vagdalta a kenyereket lendületesen ketté. Ekkor egy csótány elindult a terítőn keresztbe, vesztére. Az unott arcú késével egy csapással kettévágta, majd fogta a kendőjét, egy mozdulattal megtörölte a kés élét. Ezután folytatta a vagdosást.
 - Tessék - fordult hozzánk
 - Köszönjük - mondta apám, és igyekeztünk továbbállni sírás vagy nevetés nélkül...

Az előző napi úton elindultunk a part felé, és a tavaly bevált, legrövidebb úton. A "tevekulás úton" (igen, idén is ott volt a teve is, a kulái is...) átvágtunk a strandra. Ott végigsétáltunk a "szokott" helyünkig, a stégig, ami egy, a vízbe kb. 30 méterre benyúló móló, szemben az Arabella hajóval és a "Halászcsárda" Ribarska Hizha (mai nevén Nomad Beach Club) étteremmel.    Rendszerint tele volt emberekkel, vízbe ugráló fiatalokkal, horgászokkal - és a városka panorámája előtt fotózkodó turistákkal.





 Itt pakoltunk le, és indultunk be a reggelente lágyan hullámzó vízbe. 
- Délután lesz hullámzás - jegyezte meg apám.
Hamar megfigyeltük, hogy délelőtt általában a tenger hűvös, nyugodt. Ha ekkor gyenge északi szél lengedez, az napközben keletire fordul és megélénkül, azaz a tenger felől kezd fújni. A napközben egyre melegebb vízen az addig igen hosszú, alacsony hullámok kezdenek egyesülni, és előbb két-három percenként egy határozott, ám még mindig alacsony hullám látszólag a semmiből felbukkanva surrog át a fürdőzők között, majd kora délután aztán a hullámzás folyamatos lesz, egyre rövidebb, egyben egyre magasabb hullámok kezdenek tornyosulni.
   Ez történt aznap is, remek játéklehetőséget kínálva felnőttnek-gyereknek egyaránt.


   Közben felmentünk a Zornitzába ebédelni. 
A fedett teraszon élveztük a meleg szelet, eszegettük a kebabcsot, miközben Nikolaj két fia sürgött-forgott.
A hangszórókból szóló zene egy lemezjátszóról, bakelit lemezről, mégpedig máig emlékszem, Dalida Gigi l'amoroso című dala hallatszott.
   A két, huszonéves fíú közül az idősebb, az alacsonyabb, barna Kolja volt a barátságosabb, míg öccse, a nagyobb darab, szőke Gosa kifejezetten mufurc volt. Utóbbi nem zavarta szüleimet (engem végképp nem, én a muskátlikon repkedő szendereket néztem, és azon gondolkodtam, mi a fene lehet ez... Azt, hogy szender, csak jóval később tudtam meg. Akkor meg voltan győződve róla, hogy kolibri... :D). Annál inkább nem, mert megjelent nagyszájú barátunk, nyájasan üdvözölt minket, gyorsan elmondta, mennyi dolga van. Ilyenkor látványosan törölgette homlokát, sóhajtozva, hogy "много работа" - mármint, hogy mennyi dolga van. Ez, mondjuk, látszott is rajta, mert amikor levette a rajta lebegő fehér köpenyét, alatta a karja olyan fehér volt, mint egy mentőautó.
   Leült apám mellé. 
- Probléma van - váltott komolyra - nem szabad sokat dolgozni. A karomban volt egy trombózis - mutatta a műtét helyét - a fiaim ezért segítenek. Nekem pihenni kell. Ezért - elviszlek titeket kirándulni!
   Ennek a fordulatnak szüleim örültek, én inkább maradtam volna a strandon minden nap. Máig nem tudom hogyan, de vendéglátónk orosz-bolgár keverék nyelvét nagyjából értettem, noha még el sem kezdtem a szédületes színvonalú általános iskolai orosz tanulást - természetesen gunyoros megjegyzésem nem vonatkozik kedves Mezővári Tiborné későbbi valóban lelkes és színvonalas óráira.

- Szóval. Valamelyik nap elviszlek titeket - megmutatom Bulgáriát!

Aznap este

fáradtan kocogtunk vissza a kempingbe, megbeszélve, hogy másnap Vaszilt látogatjuk meg.
Az este kellemesen meleg volt a fák alatt - nem csak a reggeli meleg napsugarak elől, hanem az esti lehűlés ellen is védelmet nyújtottak hatalmas fáink. 
Vacsorára egy kis hazai - paprikás szalámi, ami '77-ben nem volt mindennapos étek, de az állt el, majd apuval elmentünk nekem egy üdítőt venni - természetesen ő is kapott egy rejtélyes kis műanyag poharat a kezébe, ami egy hátrabiccentéssel kiürült. Idejekorán mentünk "ágyba", ki a kellemes erdei levegőtől, ki a kellemes ánizsos masztikától kellemes álomba merülve...

  Jó éjt!

(Folytatjuk)