1981.július 21.
(Folytatás innen)

Reggel

  A reggel Albena kempingjében Jani ébresztőjével indult, aki minden versenyzőt - természetesen a felnőtteket - Slanchev Bryaggal ébresztett.
Ezúttal az összekészülődés a tegnapihoz hasonlóan igénybe vett némi időt, miután Attila a csónak után a búvárfelszerelését, és a pluszban hozott eszközöket is előszedte autója feneketlen gyomrából. Mondjuk, a "feneketlen gyomor" kifejezés egy Trabant 601-re kicsit túlzónak tűnhet, de higgyük el: két személlyel, előredöntött hátsó üléssel valóban nagy tér állt rendelkezésre a felszereléseknek.
- Óvatosan, Druszám! - szólt rám Attila, amikor a szigonyok felé kezdtem nyúlkálni. - Most nincs töltve, de ha fel lesz, veszélyes! - mutatott a sűrített levegős szigonypuskára. - Inkább szólj, ha meg akarod nézni, de ne vidd el anélkül, hogy szólnál nekem!
   A másik egy 1,2 m hosszú, fa nyélben végződő szigony volt, amely leginkább egy profi szalonnázó nyársra emlékeztetett, leszámítva a tűhegyesre köszörült, visszafelé álló szakállban végződő hegyet.
   Előkerült egy profi narancssárga-fekete műanyagnyelű tőr (olasz, csontfűrészes, horogkiszedős, rozsdamentes - mondta el Attila, Békanyúzó - mondta apám), a palack a légzőcsutorával, háló (a Zsákmánynak!), egy öltözet neoprén ruha, ólomövek. Ezek működését gyorsan elmondta nekünk, köré sereglett három srácnak, majd elővett egy dobozt, benne búvárszemüvegek, snorkerek és békatalpak.
    Ezt mind összepakoltuk, gyakorlatilag egy partraszálló sereg teljes menetfelszerelését cipeltük magunkkal. Erősen indokolt volt a "röcsöge" igénybevétele, szokás szerint tetőn a csónak, a felszerelések pedig táskákban szétosztva. A többi vendég leplezetlen kíváncsisággal méregetett minket.

Partraszállás

  Leérvén a partra egyből a Fish-fish felé, a strandtól északra fekvő szakasz felé indultunk. A nudistákat elérve folytattuk utunkat, végül az ő "telepük" és a távoli kiszögellésben látszó halászcsónakok között telepedtünk le. 
   Itt a part lényegesen keskenyebb volt, mint a hivatalos strandon, és enyhén ívelt kelet, a tenger belseje felé, majd egy kis kiszögellést képezve a part megtörve eltűnt a szem elől. Távolabb látszott a szárazföld csíkja egyre vékonyodva, míg egyszer csak megszakad a kékségben, engedve az ég és a víz kékjének határvonalát látni végig a teljes horizonton, egészen addig, amíg déli irányban magasodó kranevo-i domb és fok le nem zárják a kilátást a végtelenre.
  Itt, egy keskeny úttól pár méteren keresztül kövek, majd egy kb. 5 méter keskeny homokos part várt minket, ahol lepakoltunk.                                                                    
   Innentől kellemes szabadidős elfoglaltság kezdődött, helyben lehetett fürödni a strandnál lényegesen tisztább vízben, olvasni a leszúrt napernyők alatt, kártyázni az utat szegélyező sziklákon - és persze merülni.
- OK, gyerekek, itt lesz a Bázis - mondta Attila
Beöltözött, miközben mi, srácok, néztük, a nők pedig adogatták neki a neoprén ruha elemeit és a felszerelést.
- Te, úgy öltözöl, mintegy torreádor - mondták.
- Pedig most csak felderíteni megyek - mondta.

A víz alatt

   Az első merülési expedíció három főből állt: Apám evezett, Jani a csónak végében a felszerelést tartotta, Attila pedig középen ült fekete ruhában, hátán a sárga színű palackkal.
Beeveztek kb. 50 méternyire, amikor Attila háttal belefordult a vízbe. Ilyet előtte Jaques Cousteau kapitány filmjein láttunk!
   A felszálló buborékok jelezték, a búvár merre úszik. Pár perc után felbukkant.
- Itt még sekély, itt majd snorkerrel merülünk, - mondta - menünk beljebb. Azzal a csónakon kívül körbefutó kötélbe kapaszkodott. Apám evezni kezdett. Később újra elmerült, majd felbukkant, végül bemászott a csónakba.
Jani nyugtalankodott, miután a terheléstől a csónak oldalfala lenyomódott, és folyni kezdett be a víz.
- Ne aggódj, nem borul fel. A tengeri vihar sem tudja felborítani - mondta.
Közeledve az öböl közepén kifeszített hálókhoz, sűrűsödni kezdett a tengeri élővilág.
- Itt jó lesz - mondta.                                                                              (A kép a következő évben készült)

Elkezdődött hát a merülés. Többször kijött a partra, cserélve a csónakban ülőket.
Attila teljes felszerelésben merült, kezében egy hálóval. Kisvártatva feljött, benne jópár csigával.
- Na, még többet is láttam! - örült a zsákmánynak.
Kievezve a partra megcsodáltuk a zsákmányt, mely jó pár nagyméretű rapana csiga képében a hálóban csücsült.
- Oké, és mit csinálunk velük-  kérdezte Jani.
- Preparáljuk, Janikám, nyersen vagy lakkozva, nem kell vennünk az árusoktól. Dísztárgynak! 
- Nem úgy, hanem hogy szedjük belőle ki a csigát? - kérdezte.
- Mittomén, kihúzzuk! - válaszolta Attila.
Az első kísérlet egy lehetetlen feladatra mindig vicces utólag.
- Nekem vékony hosszú ujjim vannak, lássuk! - mondta anyám, és megpróbált benyúlni az állat és a háza közé. A csiga persze nem hagyta annyiban a dolgot, megpróbált visszahúzódni a házába. Rövid kézitusa kezdődött, mely végül döntetlenül ért véget: a csiga nem tudott "hazaszaladni", de anyu sem tudta kirántani a házából.
- Hagyjad, mást kell kitalálni - mondták a többiek.

Apám, mint a Tűz Őrzője

- Ki kellene főzni! - mondta Attila.
- Miben?
- Ebben - mondta apám, azzal a közeli bokor alatt álló, egykor talán kátrányos hengerre mutatott.
- Ebben kifőzzük. Építek neki egy kis tűzhelyet - itt! - mutatott egy sík területre.
Munkához is látott.
- Hozzatok kisebb köveket - mondta nekünk.
Kézzel ásott egy kisebb gödröt.
A köveket szépen két sorban egymásra rakta, ezzel egy gyűrűt képezett, melyen egy helyen nyílást hagyott. A kövek közti rést homokkal tömte el. Amikor kész volt, a fém hengert a "boksa" tetejére próbálta.
- Jó lesz, mindjárt kész! Hozzatok fát!
Röviddel ezután keskeny füstcsík tekergett az ég felé, miután a boksa alá tuszkolt apróra tört gallyak lángra kaptak.
A tartályt megtöltöttük vízzel, ráállítottuk a tűzhely tetejére.
Közben apám a hátulsó oldalról is kivett egy követ, "hogy kapjon levegőt", erre a tűz határozottabban kezdett égni.

Vigyázó Szemek

   Nyilván a csónakos-merülős-tűzrakós történet mások figyelmét is felkeltette, a távolról kíváncsiskodó nudistákon kívül. Nem telt el pár másodperc, megjelent egy motorcsónak, benne két emberrel. Látszólag kíváncsiskodtak, de látszott, hogy komolyan érdekli, mi a fészkes fenét csinálunk a hálóik közelében (a jobb oldali alsóbb képen apám mögött a háttérben). A helyi halászok közül voltak.
- Ezeket gyűjtjük - mutatta Attila - kifőzzük, és visszük haza,
- Jól van, ez rossz, kártékony állat. Gyűjtsétek, vigyétek haza mindet! - mondták a halászok immár barátságosabban.
Végül barátságot kötöttek velünk, ettől kezdve a helyi halászokkal kötött ismeretségünk érdekes élményekkel ajándékozott meg minket.
   Mi pedig nekiálltunk egy felettébb kellemetlen, ámde eredményes munkának, a csigákat kifőzésének. Így a házukból már könnyedén eltávolíthatóak voltak.

A Második Bázison

A tengerparti nyaralásnak van egy érdekes mellékhatása.     (Zagorka sör - 28 sztotinka, kb. 4,50 forint...)

A meleg, száraz levegő, a sós víz és a napfény hatására - rengeteg nedvesség távozik a szervezetből. Ezt tanácsos pótolni. De miután saját szemünkkel láttuk, hogy a vízben miféle teremtmények élnek, a felnőtt ember (tehát később magam is) úgy dönt, hogy speciális, növényi részeken átfőzött vízzel pótolja.
- Igyunk egy sört - mondta apám - meg akár egy masztikát is...
Ezzel Attila, Jani és apám, hozzájuk én is csatlakoztam, elindultunk fel, a Pléhcsárdába.
   Vaszil szokás szerint ott volt.
- István, miért a kempingben laktok? Itt van nekem a hegyen egy bungalóm.
- Együtt jöttünk a két másik családdal...                                                                               
  - Deee,fogadjátok el. Lehettek velük együtt - de aludni jobb itt. Nem sátorban, ágyban. Kényelmes, van villany, fizetnetek sem kell. Én úgyis hazautazom minden este Szenokosba, pár kilométer... 

   Így történt hát, hogy megegyeztek: pár nap múlva felköltözünk a Hegyre, Vaszil bungalójába.

   De most igyekeztünk vissza a partra, kezünkben a lent maradottaknak szánt ellátmánnyal, sör és üdítő képében.
 A kiürült csigaházakat szárítani kiraktuk a sziklákra, míg az elpusztult állatok "húsát" a nap végén a hengerben beemeltük a csónakba.
- Na, most figyeljetek! - mondta Attila.
Ami ezután következett - na, azt sajnálom, hogy nem vettük filmre.
Apám evezett, Attila a csónak végében, ölében a "hordóval". Én ellensúlynak a csónak orrában.
Az első sirály akkor jelent meg felettünk, amikor alig öt méterre jártunk a parttól. Ahogy haladtunk egyre beljebb, úgy kezdett egyre több madár körözni felettünk.
- Az előbb látták, hogy egy adagot a hordóból a vízbe öntök - mondta Attila.
Körülbelül 100 méterre a parttól a hordó tartalmát beleöntötte a tengerbe. A sirályok azonmód lecsaptak, és vijjogva harcoltak a csigák maradványaiért.
Nem tartott három percig - és tökéletes rend és tisztaság uralkodott.

Napzárta

A nap végén összeszedtük a felszereléseket. Attila ügyelt arra, hogy a napközben összegyűlt szemetet is összegyűjtsük, és magunkkal vigyük.
- Lehet, hogy holnap is ide jövünk - mondta - nehogy már a saját szemetünk fogadjon minket... Amúgy, még kábé két napon tudunk merülni, elnézve a palackok jelzéseit. Csigánk van elég, csak ha valami igen nagy jön szembe, de tarisznyarákot még akarok fogni... 

 A röcsögével visszaértünk a kempingbe. 
Fürdés, átöltözés, a csigáinkat pedig kiakasztottuk száradni egy fa ágcsonkjára.

- Gyerekek, erre a napra inni kell valamit - azzal a vidám társaság nagy része átvonult a kemping "restijébe". Letelepedtünk a zöld zománccal lefestett vas asztalhoz, (emlékszünk, a Balatonon és mindenhol itthon is ilyen várt minket, a közepén kerek lyukkal a napernyőnek, soha sehol nem láttam napernyőt beleállítva), a jellegzetes, hajlított vascsőből és fa lécekből készült, előbbi zöld, utóbbi lécenként zöld-fehér csíkosra festett székeke.
- Hozok valamit - mondta Attila.
A tegnapi büfés fickó hallgatta.
- Hat masztikát kérek, két sört (lehet, hogy nem pont ennyi volt, utólag mindegy), egy üveg vörösbort, Gmzát, a gyerekeknek pedig üdítőt...
   A büfés bontott, töltött, letette Attila elé, majd felemelte Attila masztikáját, és egy jót belekortyolt!
- Hát, te mit csinálsz - kérdezte.
- Nálunk ez a barátság jele. Ha beleiszom a poharadba, azt jelenti, barátok vagyunk.
   Ezen már akkor is jót röhögtünk, szerintem ha nem a megfelelő ember poharába iszik bele a pultos, akkor az nem a barátság, hanem egy kiadós pofonosztás jele lenne, minden esetre azóta sem mertem megkérdezni kiterjedt bolgár ismeretségi körömben, hogy valóban van-e ilyen tradíció Bulgáriában, vagy csupán a lehúzás egyik fortélyát láttuk...


(Folytatjuk)