2021.07.24-25

   Eltelt egy kis idő azóta, hogy az előző nap történéseit képernyőre vetettem, de hát ismerjük az idő relatív voltát. 
Az egyik jellemzője az, hogy a sok élmény átélése miatt sokszor épp a megörökítésre nem marad idő, és aki ismer, tudja, hogy az elmúlt időszakban sokfelé vártak utak, helyek, ami miatt az idő kereke szédítő sebességgel látszott forogni  - a másik jellemző az, hogy az idő a nyaralás ideje alatt is gyorsulni látszik: amikor megérkezünk, és sok nap áll előttünk, az édes semmittevésbe vagyunk hajlamosak süppedni. Aztán ahogy a napok fogynak, valahogy a hátralévő napok számával fordított arányban tűnik sebesen suhanni az idő nyila.  

Így volt ez a retró Menzán tett látogatásunk másnapján is: pontosan tudtuk, hogy az egyre fogyatkozó napokban kell - nem kell, de szeretnénk - megejteni néhány tervezett és kedvelt programot. Ma viszont semmittevés a program - erről szeretnék röviden beszámolni.

Reggeli foglalás

a szokásos és egyben megszokhatatlan.
Hurrá, nyaralunk - és felkelünk reggel hatkor. 
Alig múlt napkelte, amikor már a parton élvezzük Tamással a hűs tengeri szelet a meleg nap fényében. Majd miután megbizonyosodunk napágyaink és törölközőink érinthetetlenségéről, elindultunk vissza, kiváló szállásunkra.

Reggeli fogmosás,

   Ha már laltuk, akkor mossuk is, gondolhatónk némi szóviccre fogékony agyvelővel, de hogy a nap biztosan a neki kirótt pályán hasítsa végig az ég kékjét, mi örömmel segítünk neki a négy égtáj felé felemelt aranyló nedűvel.
   Négy égtáj, négy pohár, négy felnőtt... Véletlenek, ugye, nincsenek. Mi pedig titkos boszorkányos furfanggal megformáztuk a világ egyetlen négyszögű pentagrammáját - de aztán, miután nem hiszünk az efféle dolgokban, szakszerűen megsemmisítettük.
   Emellett, hogy adózzunk tudományos igénnyel a jövőkutatásnak is, taglalni kezdtük a következő napok programját. Ehhez néztük a meteorológiai előrejelzést is, valamint a koncertprogramot is, miután egy véletlen koncert sorén kedvenceink közé lépett Veselin Marinov műsora is a terveinkben szerepelt. Tapasztalatból tudom, hogy a meteorológiai előrejelzések körülbelül annyira pontosak, mintha a fentebb említett pentagramma (a miénk ugye négyszögű!) vagy éppen madarak belének segítségével próbálnánk megjövendölni. Utóbbit az állatvédők és mi magunk sem vennénk jó néven, nem mellesleg házigazdánknak sem lenne egyszerű elmagyarázni, miért is vannak kényes nyomok az erkélyen...

Holnap tehát Neszebar!

Ezt mi magunk döntöttük el, ma viszont tengerpart...

 Mint az egykori tej reklám. "Nem lehet megunni". 
Érdemes megjegyezni ezt az illusztrációt - mi pedig a jól sikerült tengerparti nap végén szállásunkon folytattuk a szabadidős programot, ahonnan felkerekedtünk, és a parton található Fantazia fantázianevű étterem felé vettük utunkat. 
    Ez pedig azt is jelentette, hogy az illusztrációként megjelent plakáthoz hasonló látványról aznapra mindenképp le kellett mondanunk. 
    Azért az a lemondás nem járt könnyekkel részünkről.
Történt ugyanis, hogy szépen, kényelmesen, megfelelően nagy kerülővel megérkeztünk a strandunktól pár méterre, a sétány mellett található kerthelyiséghez. A hely asztalai a napszaknak megfelelően meglehetősen tele voltak, és a sétálgatva szállingózó, a vendéglátóipari létesítmények belsőjét és asztalait hol diszkréten, hol gátlástalanul stírölő népek látványa a közelgő vacsoraidőt jelzett előre - ideje hát lehuppannunk, ha szeretnénk enni. 

   És igen, szeretnénk. 

   A felbukkanó személyzet tagjai közül ki jobban, ki kevésbé beszélte az angolt, utóbbi esetben igyekeztük megértetni magunkat tanult, Zsuzsi pedig gyermekkorból hozott szláv tudással - az viszont mindig meglep, hogy külföldiekhez gyakran külföldiül nem beszélő pincér érkezik.
   De akadályokat nem ismerünk, leadtuk rendelésünket, és rövid idő múlva már koccinthattunk gyöngyöző poharainkkal, benne habos, jéghideg - nem, nem tejjel... 
   Tamás barátomnak feltűnt még egy dolog.
 - Te, a pincérek... Fizetéskor forgatják az aprópénzt.
 - Igen..? - értetlenkedtem.
 - Aki helyi, annak nem kell megfordítani az érmét, a fej oldaláról is tudja, milyen érme. Biztosan külföldiek.
   Akkor még nem volt nyilvánvaló, ami 2022-ben az lett: a bolgár vendéglátásban rengeteg, északibb égbolt alatt született fiatal dolgozik. 
   De ezen akkor sem morfondíroztam sokat, mert ha a megrendelt ételeket-italokat rendben kihozzák, majd a számlát is korrektül állítják ki - akkor a mosolyunk őszinte lesz. 
   Az ételek... 
Szokásunk szerint lehetőleg a tradicionális balkáni ételek kerültek az asztalunkra. Plejskavica, kavarma kebab, mellette palacsintatésztába göngyölt hús, rántott falatok... 
Szerintem rendben voltak itt is. Illatoztak, amíg tudtak, a vacsora így jól is esett volna, amíg...

Amíg nem kezdtük magunkat kényelmetlenül érezni.

   Amíg ugyanis ettünk, minden rendben volt. Aztán étkeink fogytával a vacsora tempója - érthető módon - elkezd lassulni, beszélgetünk, sztorizunk, esetleg innánk még valamit - és a személyzet viselkedése kezdett megváltozni. Az utcán ugyanis egyre többen állnak meg, struccoznak befelé, szuggerálnak minket, akiknek már kevés étel van az asztalunkon. Valahol érthető is ez, de vendégként nem kényelmes, amikor a pincérek siettetnek, hogy fizetni kellene és menni, mert jönnének a következő vendégek. Valljuk be, nem a mekibe ültünk be, hanem egy étterembe, szeretünk mi dönteni távozásunk időpontjáról. Nem mellesleg - mi nem üres poharak mellett szeretünk beszélgetni, hanem az üres poharakat mi magunk szeretjük előállítani teli poharak átkonvertálása útján. Ehhez pedig az a bizonyos föníciai találmány szolgál katalizátorként, melyet mi készek vagyunk biztosítani a személyzet által kért mennyiségben, sőt, azt meghaladóan is. De amikor nem látnak minket szívesen - akkor a mi mosolyunk is átvált kevésbé őszintére. Bizonyítékként megmutatom kiváló barátom arcát - előzetes engedélye nélkül. Ugye..?  

Csodás Pomorie

Ez a kedvünket csak átmenetileg szegheti, el nem ronthatja. 
A kellemes időben egy kellemes séta a központban kellemes élmény...

 - Ide idén tényleg fel kell, hogy menjünk - mutattam a Sky Bar tetőteraszára, immáron sokadszor.
Végül hogy voltunk-e? Ezt az Olvasó Fantazia-jára bízom így 2022 vége felé... 

A szálláson

 Teri így szólt: 
 - Ha holnap megyünk Pomoriébe... Meg kellene nézni, mikor megy a busz reggel. Csak hogy aszerint keljünk fel...
Ez valóban jogos elvárás, miután a két és három évvel korábbihoz hasonlóan, ezúttal is a közösségi közlekedésben bízunk. Az, hogy parkolót találni nehéz, idén már a saját szállásunk udvarán is - az nem mellékes szempont.
   Így esett hát, hogy este tizenegy felé haladva én a buszvégállomás felé haladtam - és odaérve lefényképeztem a nagy menetrendi táblát. 
 - Aztán majd otthon kielemezzük - döntöttem el, látván a félhomályban a menetrend-változásokat követni igyekvő felülragasztott időadatokat. 
A fényképen sokkal jobban láthatóak, hála a kínai mérnökök munkájának - ez a tábla bizony homályban rejtőzött. 

Szóval a holnapi program adott - kettesben Neszebarba indulunk, míg barátaink maradnak strandolni.

Jó lesz!
Jó lett.
De ez egy másik történet...

(Folytatjuk)