(1982. július)
Eljött 1982 nyara. 
Édesapám szorgosan dolgozott azért, hogy a nyaralás feltételeit előteremtse, közben Attilával időnként összejöttek, és tervezték a második utat.
A tervezgetés valójában leginkább anekdotázásból és beszélgetésből állt. Hogy hogy kerül a torzonborz Paul Breitner ide? Nos...
1982 július 11-ike, alig egy héttel a tervezett indulás előtt, vasárnap este családilag néztük a spanyolországi futball VB döntőjét.
Egy szenzációs meccsen 3-0-ás olasz vezetés után feltámadtak a németek, és Breitner a 81. percben bevette Dino Zoff kapuját.
Na, körülbelül ekkor indult el Attila a szomszéd lépcsőházból hozzánk.
Csengettek. Mármint hogy ő egyedül, miután társa egy Pinot Noir volt, aki nem éri el a csengőt.
- Hát, ezek a taljánok a végén még elveszítik - nevetett, és felemelte a kezében tartott vörösbort.
Persze, végül a palackot kibontottuk, a taljánok pedig nem veszítették el.
A beszélgetés egy bizonyos irányba indult.
- Istvánkám, már csak egy hét! Felkészültetek?
Felkészültünk, bizony! 
Fixáltuk a programot. Tavalyi útitársaink, Móger Janiék ezúttal nem tartottak velünk, de Attila bejelentette, hogy
egy barátja családostul velünk tart.
Édesanyám immáron rutinosan készíttette fel kispolákunkat a hosszú útra. Pontosan tudtuk, hogy mire kell készülni. Motorolaj, kétütemű motorolaj (hátha kell...), útiterv... És immáron tudatosan készítettünk egy szatyornyi szappant a kenés céljára, már ha értjük, miről van szó. :)
Felszereltük a tetőcsomagtartót, hogy egyáltalán bármilyen csomagtartó legyen apró autónkon.
Eljött az indulás napja, legalábbis számunkra.
Az előző évhez hasonlóan ezúttal is Szegedre utaztunk. Itt az utolsó
délután csatlakoztak hozzánk Attiláék. Ezúttal egy visszafogottabb este búcsúztatott minket, hisz Nagyapa már korábban kiörömködhette magát érkezésünk okán, és örömét híg lekvárban (akkoriban ugyebár csak lekvárt főztek gyümölcsből) fejezte ki. Annyira híg volt, hogy nem kenték kenyérre, hanem mindjárt pohárba töltötték.
Hajnalban felkeltünk, és elindultunk. Az első állomás Makó volt, ahol egy benzinkúton a harmadik család várt ránk.
Egy szimpatikus negyvenes házaspár egy fiatal lánnyal állt egy fehér VAZ 2101 (ezerkettes) mellett. Rövid bemutatkozás után a tavalyi felállásban megegyeztünk, majd elindultunk Nagylak felé.
Egykettőre beértünk Aradra, a benzinjegyek megvásárlása sokkal simábban ment, mint előző évben, így kora
délelőtt már faltuk az aszfaltot, ezúttal valós célként megjelölve Craiovát.
A Zsiga feltűnő lóerőbeni fejlődést jelentett előző évi flottánkhoz képest. Gyorsan haladtunk, nem kis részben a hűtőrendszer ezúttal megbízható működésének (annak az egy autónak, amelyik érintett a kérdésben...).
Az előző évben látott kellemetlenkedő, kéregető és lopós népek miatt szigorúan lakott területen kívül álltunk meg pihenni és enni. Termoszból Ilonka kávét is varázsolt elő, így azt hiszem, valóban minden jóval meg voltunk áldva. Ha tankolni kellett, immáron lassítás és szívfájdalom nélkül hajtottunk a sor elejére, igen, pólóban-nadrágban, szappannal a kézben - pedig sose' mosdani mentünk. Frutti helyett szórtuk a szappanokat, ezért aztán mindenütt soron kívül végeztünk.
Késő délután leereszkedtünk a Duna völgyébe Orsovánál, majd Szörényvárnál (Turnu Severin) elindultunk Craiova felé.
A Craiova-i kempingen nem fog az idő vasfoga - gondoltuk, hiszen tavaly óta szinte semmit sem változott. Ugyanaz a faépület, ugyanaz a fapofa. Hogy mögötte a nő ugyanaz volt-e, azt nem tudom, de ugyanolyan visszafogott lelkesedéssel fogadott minket, mint egy évvel korábban hazafelé menet. Talán az olvasásban zavartuk meg, nem tudom, az biztos, hogy nem a vendégek kiszolgálásában, tekintettel szinte egyáltalán nem voltak vendégek.
Minden esetre kikértünk két telepített 'caravan'-t, becuccoltunk, majd egy könnyed vacsora, úgy emlékszem, tojásos lecsó, után kis traccsparti, majd nyugovóra tértünk.
Arra, hogy hajnalban apámnak milyen horrorisztikus élményben lesz része, ekkor még nem is sejtettük...
(Folytatjuk ITT)
