Folytatás :)
(1982. július 21)
 
Apám tehát hajnali négy körül ébredt. A fák között már derengett a kora reggeli pirkadat.
A kékesszürke fényben látszottak a lakókocsikat a kiszolgáló épületekkel összekötő, a fűre lerakott járólapok.
  Felkelt, rágyújtott, majd elindult a mosdók felé.
Észtevette, hogy egy ló legel az út mellett. Gondolta, állatbarátként majd jól megszelídíti a derék patást.Más vendég rajtunk kívül nem nagyon lévén, senkit nem zavart az állat, mely nyilván a fűnyírást volt hivatott megoldani a benzinmotornál takarékosabb módon.
 - Kefe..! - viccelődött a Nádas-Markos duó után szabadon (ahol is a Kefe a ló).
Akkor jó ötletnek tűnt, a ló viszont sérelmezte, hogy megzavarják. Fejét felvetette, horkantott egyet, majd hatalmasat harapott apám keze felé.
- Az anyád szűzmáriáját- mondta (nem, nem a ló...), visszarántotta a kezét, majd kénytelen volt futásnak eredni kaffogó-prüszkölő ló elől, egészen a mosdó épületéig szaladva..
Eltelt pár perc, csak vissza kellett indulni a kocsik felé.
Apu kikémlelt, és nem látta a vérmes növényevőt. Kilépett az ajtón, erre az épület sarka mögül megjelent az állat, és ügetve üldözőbe vette apámat.
- Kefe! Kefe! - kiáltotta, miközben a járólapokon szökellve lépteit aprózva futott visszafelé, nyomában a vadul kaffogó négylábúval.
   Mire mi is összekészülődtünk, addigra eltűnt, és soha nem tudtuk meg, miért haragudott ennyire apámra. Talán hallotta a Kőbe zárt lélek jelenetet..? :)
   Így aztán folytattuk az utunkat, és ezúttal a tavalyi tapasztalatok birtokában a tervezett időben beléptünk Bulgáriába. 

   Kinyújtóztunk a Ruszei átkelő után induló gyorsforgalmi csomóponton.
Akkoriban komoly különbség volt Ceausescu Romániája és a turizmustól bevételt remélő Bulgária között, már ami a tengerparti rész és a gyorsforgalmi utak ellátottságát és infrastruktúráját jelentette.
    Itt meg lehetett állni bárhol, lehetett kapni szinte bármit... Némi frissítő (Schweppes!) és étkezés mellett pihentünk egy kicsit.
   Attila megjegyezte:
- Gyerekek, itt még a nap is máképp süt - célozva a vendéglátás mellett arra is, hogy az addigi borongós időt napsütés váltotta, előre vetítve egy újabb kánikulai autózás lehetőségét. 
   Ezután szinte pillanatok alatt elértük a szófiai főútvonal csomópontját, majd Shument. Innen Várna csak egy rövid autópályaszakasz. A frissen, '82-ben felfestett útburkolat gyönyörűen mutatott kocsijaink alatt. Azóta is évről évre megcsodáljuk ezt a látványt. Nem, nem az adott évben felfestést, hanem még az 1982-es felfestést... :)
   Este, még napnyugta előtt megérkeztünk Albenába. 
Kis konvojunk fékezett, és megállt a kemping bejáratánál.
Egyszer csak kipattant egy ember a recepció ajtaján, és elkezdett kiabálni Attilával, mutogatva a mi kocsinkra. Minden szem a zöld Polskira szegeződött.
Bizony, a portás kiszúrta: az előző évi behajtási matricát, melyet nem vettünk le. Integetett, hogy a Trabant álljon félre, hogy a vendég behajthasson. Mondtuk neki, hogy együtt vagyunk, és most jelentkezünk be. 
   Foglalásunk természetesen nem volt, de ez nem okozott gondot. 
- Njema problema - ingatta a fejét a recepciós.
- Rendszám? - kérdezte.
- PR-58-58 - mondta apám. Az ember beírta a Nagy Könyvbe.
- CX-05-29 - diktálta Attila.
A recepciós felnézett - Mi..?
- Esz-Há - betűzte a cirill ábécé szerint. Az ember írta: SH-... - Nem - szólt Attila.
Végül odaadta a Nagy Könyvet, és Attila saját maga írta be rendszámát...

Belépést nyertünk tehát a kempingbe. Megérkeztünk...

(Folytatjuk :)