Nulladik napunk végén remekül aludtunk. Ezt abból is éreztem, hogy az este szigorúan kitűzött hét órai indulás időpontja előtt bő tíz perccel egy távoli légkalapács csicsergésére ébredtem.
  - Nyuszó, mindjárt hét! - ébresztettem kedvenc feleségemet.

Gyors mosdás.
Indulás előtt egy gyors tervezés. Még jó, hogy hét órában állapodtunk meg. Majd azt mondjuk, hogy fél nyocban - tréfálkoztam késésünkön.
- Ha megfelel, reggeli pár kilométerre bolgár oldalon a benzinkútnál.

Na, ez később nem bizonyult volt jó döntésnek. A Dimitrovgrad-Kalotina közötti határátkelő előtt egy kilométerrel már állt a sor.
- Na, Szulejmán és a fő sereg Tebriz helyett Kalotina felé vonul...- vihorásztam kínomban.
De mint tegnap megállapítottam, nem idegeskedünk, szabadságon vagyunk...
   Az ezt követő bő másfél óra két fő tevékenységgel telt: a török utazók német rendszámú autóinak stírölésével (minden német cég vezetője török..? -tűnődtünk az elegáns és sportos autókat látva), illetve Tamás barátunk SMS-eit olvasva, miszerint ők remekül haladnak. Ők szombaton előttünk indultak még hajnalban, és a török hullám előtt átértek Bulgáriába, ahol megszálltak.
   Az már nyilvánvaló volt, hogy a tervezett Veliko Tarnovo-i közös ebédet lekéssük... Szerintem mire mi odaérünk, Tamás barátom a medúzákat simogatja a tengerben.

 Végül bő másfél óra araszolás és tőlem szokatlanul kevés "b" betűs szó után - tudjuk, szabadságon vagyunk, hogy a ragya rogyassza meg...) végre bebocsáttatást nyertünk Bulgária és az EU területére. A következő kihívás a reggeli volt.
   A terv az volt, hogy a határ utáni Shell kútnál pihenünk meg. Namost, erre mondják, hogy ahogy azt Móricka elképzeli... :) A benzinkút ugyanis au odavezető szervizút tele volt  a fentebb említett autókkal illetve az ő barátaival és üzletfeleivel.
   Behajtani sem tudtunk hát, sebaj, majd a következőnél.

  A következő kúton nem volt élelmiszer, maximum a kávékhoz kikászített cukor, azért annyira éhesek akkor mg nem voltunk, majd az azt követőnél sem, így csak üzemanyagot vettem, bár a modellalkatú, lengén öltözött hölgy segítségét visszautasítottam, csak később látván meglepetten, hogy ő, bizony, benzinkutas.

  Végül Szófia határában sikerült venni némi szendvicset, amit igen jó étvággyal fogyasztottunk.
Itt a mosdót egy kék konténer, illetve az abban kialakított két WC fülke jelentette.
   Megfelelő tisztasággal állt rendelkezésünkre. Hanem amikor indulás előtt a hölgy utasok bementek volna, fékezett kb. nyolc nagy méretű német autó, és pillanat alatt hosszú sor állt össze fejkendős asszonyságokból és divatosan öltözött lányaikból. 
   Végül továbbindultunk, azonban mintha elvágták volna a pechek sorozatát. 
Innentől akadálymentesen suhantunk Várna majd Albena felé. Veliko Tarnovóban élveztük a McDonalds egyedi ízvilágát. Késóbb még a hülyén kitáblázott várnai autópálya-kijárati körforgalomban sem keveredtünk el... 
   Első alkalmommal tehát még napvilágnál, "nyitvatartási időben" értünk a Hotel Dorostorhoz.
Pepa, a szálloda menedzser nagy örömmel üdvözölt minket, mi kevésbé nagy örömmel láttuk a szomszédos Kamelia hotel lebontását illetve az utána maradt üres telket.
- Lebontották. A Dorostornak pedig ez az utolsó szezonja - mondta. Októberben megkezdődik a teljes átalakítás... A Kamelia helyén úk épületszárny épül, a Dorostor épületét pedig teljesen átalakítják.
   Ez tehát azt jelenti, hogy a mi kedvelt, szocreál és pénztárcakímélő szállodánk helyén is új néven fog egy all-inclusive hely állni.

   Egy gyors kipakolás és szobaátrendezés, melynek részeként szereztünk hűtőszekrényt is a folyosó végén álló mzeumi korú darabok közül, majd elindultam a szomszédos Bazárba kiszorítani hűtőnkből a levegőt. 
   Ekkor, amoint azt egy filmben sem lehet jobban megrendezni, Tamás barátommal futottam össze a recepción, aki épp jött megkérdezni, megérkeztünk-e már. Kis családjával a Dorostor hotel éttermében, a Margo's-ban vacsoráztak, mielőtt három kislánnyal felmentek volna a Villa Magnolia-ba kipihenni az út fáradalmait.
   Kiörvendeztük magunkat, miközben a szülők a gyermekek fáradtságáról beszéltek, azok fel-alá cikáztak, majd elkezdtek lefelé csúszkálni az akadálymentesítés részét képező simított beon rampán.
   Egyszer csak egy ismerős arc, az étterem főnökasszonya, Margo penderült elém lelkendezve, először fülig érő szájjal mosolyogva, majd ahogy a mosoly egyre szélesebb lett, végül egy vicsorrá alakult, én komolyan kezdttem aggódni valamelyikünk épségéért, hisz' fennállt a veszélye, hogy a lány egyébként csinos arca elreped, vagy  - ami még rosszabb - átalakul valamivé. "Két nap, és telihold" - futott át agyamon az aggodalom.
   De az öröm volt, ami előjött Margo-ból, nem a ragadozó. Pár szót váltottunk legott, majd folytattam utamat.

Hiszen jött az, amiért indultunk: strandolás!
   Verus és Norbi először futottak bele a Feketének nevezett tengerbe, de sejtették, hogy ezúttal becsaptuk őket.
   A rövid fürdőt követően pedig a már hagyományossá vált welcome-vacsora a Nomad Beach-ben. 
Ezúttal kissé óvatosabban, ketten-ketten egy sache-ot illetve egy adag grillnyársat fogyasztottunk el - azt hiszem, maradéktalan megelégedéssel és nem utolsó sorban a jól végzett munka örömével. Hiszen megérkeztünk, nem volt rövid út, de cserében jó hosszú volt...
  
   A kellemes vacsora után sétáltunk a Bazár melletti soron, ahol épp takargatták le ponyvával a pénzbedobós játékokat, csocsót, asztalfocit, és tettestársait.
 - Infantilisek - néztem a még játszó felnőtteket. Amikor odaértünk a vízidodzsemhez, megjegyeztem, hogy évek óta csupán ígérgetem, de egyszer fel kell ülni egy ilyen szerkezetre.
 - Á, én nem... - próbált ellenállni Norbert. De miután a hölgyek is támogatták az ötletet, ő is jobb belátásra bírt. Akkor jó ötletnek tűnt... Felpattantunk a vízidodzsemre. Szerencsére éjfélre járt, így a hat év körüli törzsközönség lemaradt a sokkoló látványról, amikor négyen körbe-körbe kergettük egymást a medencében...
   Sajnos, a mutatványos bácsi a kiskacsás csónakról lebeszélt, ezt azóta is bánom - igaz, a kacsafej miatt fényképezni nehezebb lett volna...

Így telt tehát az érkezés napja.
 - Holnap reggel kilenckor - köszöntünk el...