2015.07.27, hétfő

  Ragyogó napra ébredtünk. Tulajdonképpen ezért is jöttünk, nemdebár..?
  Az erkélyünkről épp látjuk a part egy részét, a pati fövenyt és a napernyőket. Innen épp láthattuk a vízimentő-állás tetején lengő zöld zászlót, amely a nyugodt vizet jelentette komolyabb hullámzás nélkül.
  A korábbi évekkel ellentétben reggelink nem a Dorostor, hanem az Amelia hotel éttermében került felszolgálásra. Először jártunk itt, kicsit körül is kellett járnunk az épületet, mire megleltük az emeleti étterembe vezető lépcsőt. A reggeli két szálloda vendégei részére kicsit túlvállaltnak tűnk, tekintve a kifogyott evőeszközöket, tányérokat, poharakat, míg ételek tekintetében folyamatos volt az utánpótlás. Döbenetesen hosszú sor kígyózott ellenben a frissensült pultnál, ahol, mint kiderült, a palacsinta volt az est (illetve a reggel) fénypontja.
 - Ha ekkora sor áll érte, valószínűleg sosem fogom megkóstolni - mondtam, nem sejtvén, hogy ezen fogadalmamat maradéktalanul be is fogom tartani később.

Reggeli után jóllakottan, az első napos nyaralók boldog időmilliomos-állapotában tervezgettük a napot.
 - Mikor menjünk Dobrich-ba - kérdezte kedvenc feleségem. Ez egy 30 kilométeres autózást jelentett.
 - Ma biztosan nem. Az előző két nap után nem szeretnék motorhangot hallani - dohogtam.  - Ma punnyadjunk...

  Ezután tehát irány a strand.
  Szergo barátunk örömmel fogadott minket. Büféjéből ezúttal hiányzott a Shumensko márka, ezért a Zagorka retro kiadását fogyasztottuk szerényen. Örömmel láttam a korábban apám kezében pompázó palackhoz hasonló megjelenésű üveget. 
- Holnapra rendelek a kedvencetekből - igyekezett megnyugtatni, noha cseppet sem éreztem magam kétségbeesve látván a kínálatot. Különösen, miután megízlelve egy igazán finom, pasztőrözetlen sört takar a retró dizájn.

  Norbi barátomékkal a reggeli után belementünk a vízbe, és élveztük a friss, legfeljebb 24 fokos Fekete-tenger hűvösségét.
   Így telt hát első délelőttünk, a napfény - tengervíz - sörhűtő aranyháromszögben.

   Délben egy könnyű ebédre beléptünk a "kalapos"-hoz a La Bomba-ba. Kedvenc pincérnőink szokás szerint örömmel fogadtak minket. Örömünkből mit sem vont le, hogy a kért La Bomba kehely helyett az azonos márkanevű salátát hozták ki. Kit érdekel ilyenkor.? Még ki sem hozták ételünket, Tamás és Zsuzsi jöttek arra három kisasszonykájukkal. Véletlenek nincsenek, nem is véletlenül, hanem a Bazár jelenttte kiváló elhelyezkedés miatt tartottak erre csípni valamit. Nagy örömmel (remélem, tényleg örültek nekünk... :) ) letelepedtek hozánk, és egy könnyű ebéd + sör kombó alakult ki.
   Anekdotázás, az idevezető út élményei, a gyerekeknek mi tetszik a legjobban, mindezt egy hideg sör mellett a tengerparton...
     Meg is állapodtunk, hogy másnap egy közös vacsora ugyanitt...

  Ebédünk után egy kis séta Albena végében, az Arabella irányában és azon túl.

 Délután folytattuk a szorgos semmittevést, amit félbe sem szakítottunk egészen este hatig, amikor is tervek szerint megfürödve-átöltözve i nem mentünk a sétálóutcába körülnézni.

 - A legegyszerűbb lenne Albenát megnézni röcsögéről - tűnődtünk, és miután megnéztük a menetrendet, melegében fel is szálltunk az egyik kisvonatra.
   Ez a Nomad Beach - Avtogara - Hotel Magnolia útvonalon gyakorlatilag Albena egyik felét - a domborzatosabbat - mutatta meg nekünk.

Este vacsora a Ti Amo pizzériában. Pihentető fogások, rizottó és carbonara, barátaink pizzával dícsérték a napot, miközben kitűnő, mindig friss csapolt sör, ezúttal Kamenitza márkájú oltotta szomjunkat. A megivás mellett a látvány is kitűnő, amint a pára gyöngyözik a korsó oldalán.... Ezután kértünk egy jóféle bolgár pálinkát - nem először, cserébe nem is utoljára.


De mielőtt visszavonultunk volna, az automatáknál kerestünk néhány egy levás érmét, és játszottunk Norbivál egy asztalifoci meccset. Egy menet kéb db egy levással megy - nagyon élveztük, az első két percben hat-nullára álltam égésre, majd sikerült beleerősítenem, és végül feljöttem egy gólra - a visszavágót pedig már sikerült megnyernem. Talán a 0-6-nál nyakamból leakasztott fényképező segített..?



Így telt tehát az első nap. Másnap reggel kilenckor - köszöntünk el...