2010. szeptember - 2011. július

   Albenáról hazaérkezésünk után annak rendje-módja szerint a fényképeket rendeztük, nézegettük, anekdotáztunk,
Sokan kérdezték, milyen volt, mi mindenkinek elmondtuk hogy nagyon is jó.
   A magam részéről a válasz maradéktalanul őszinte volt, és csak bízni tudtam benne, hogy a 2010-es nyaralás a lányok, különösképp kedvenc nejem számára is éppolyan örömteli volt, mint nekem. Aki ismeri Őt, tudja, hogy Teri nem sokáig mondja azt hogy jó arra, ami nem tetszik neki. De miután sokadszorra is azt mondta, hogy jó volt, annyiba hagytam a dolgot.

Újratervezés...

Valamikor ősszel látom ám (noha nem szoktam nézegetni, miket néz az én Szívem Csücske), hogy miközben a neten szörföl, a monitorán tengerparti képek, szállodák, időpont-mezők sorjáznak, nem volt hát nehéz kitalálnom, hogy foglalási oldalakat nézeget. 
 - Khm, Szívem... Horvátországi szállásokat nemigen tudunk foglalni .bg-s oldalakon...
 - Hát... Az a helyzet, hogy tetszett Bulgária... Meg nézegetve az árakat, arra gondoltam, mi lenne ha... Jövőre is Bulgáriába mennénk..?
 - Nekem ez épphogy örömöt okozna - mondtam, emlékezve előző évi megbeszélésünkre, valamint arra, hogy én a Fekete-tengerrel kapcsolatban nem is kicsit elfogult voltam. És talán azóta is.
 - Oké - mondta - de akkor egy dolgot kössünk ki. Nagyon jó volt a Diana hotel, de ezúttal a parton szeretnék lakni. Ne kelljen este kilométereket menni vissza a szállásig, hadd legyünk Albena központjában! A másik kikötés: mindezt csak reggelis ellátással. Nem akarok időhöz, helyszínhez kötve lenni. Nem akarom egy szakács főztjét enni egész nyaralás alatt. Ja, és egy harmadik pont: az idei felállásban kellene mennünk, Anettel együtt.
   Mindkét (most már mindhárom) kikötés teljesen szívemből jött, így aztán  Virág elvtárs mondhatta volna: "Nem nyitok vitát". 
Megegyeztünk, figyeljük, mikor nyitják meg a 2011-es foglalásokat, és akcióba lépünk.

És akcióba léptünk...

   2011. tavaszán sorra nyitották meg a foglalásokat az utazási irodák és szállásfoglalási oldalak.
Tettünk egy újabb tétova kísérletet, megnéztünk több, Bulgáriai utazást és szállást kínáló szerervezetet.
 - Napospart, repülővel, all inclusive...
 - Nem, köszönjük... Albena B&B ellétéssal...
 - De van napospart, busszal...
 - Köszönöm, busszal az, akinek 3...4...5... Nem! Hat anyja van... Albena!
Albena a magyar kínálatokban nem, vagy csak kevéssé van megemlítve, mint a Föld a Galaxis Útikalauzban, csupán ennyi: "Ártalmatlan". A bővített kiadásban "Jobbára ártalmatlan".
   Ennek megfelelően hamar eldőlt, hogy idén (2011-ben) is magunk keresünk szállást. 
Az utazás módja nem volt kérdéses. Én mániákusan ragaszkodtam az autóhoz, hiszen a távolság nem túl nagy, ebben az évben pedig szerencsém volt egy a korábbinál is újabb, erősebb, és kombi lévén nagyobb autóval készülni az útra. Az automata sebességváltó emellett városi forgalomban és dugóban jelentősen lecsökkentette a koncentráció igényt, ezáltal kevésbé fárasztva a vezetőt. 
   Kedvesem hoszas keresgélés és mérlegelés után javaslatot tett.
 - Mit szólsz a Hotel Dorostor-hoz? - kérdezte. Árban a legkedvezőbb, és szinte csak ők kínálnak szállást csak reggelivel.
 - Tudom melyik az, az elhelyezkedése kiváló. Ám maga az épület erősen leamortizált, retró, kirí a sokaságból - sajnos, lefelé. Ez a 2010-es fotón is látszik - nyüsszögtem.
 - Most őszintén, a szállodába a legkevesebb időt töltjük. Ha fedél van a fejünk felett, az ágy tiszta, akkor nem mindegy, az épület hogy néz ki..?
 - Igazad van. Ha pedig annyira gáz, még mindig mód van átcuccolni valahová máshová, akár Peterhez a Dianába.
   2011. május 08-ikán tehát a Booking.com-on lefoglaltuk a szállást Augusztusra, Albenára a Dorostor Hotelba.
 - S mi lenne ha... Ha az odaút nem lenne annyira időhöz kötött, induljunk el előző délután/este. Ha csak Szeged környékén megszállunk egy éjszakát, nyerünk 300 kilométert és kb. három órát - jött elő az újabb ötlet.
   Így aztán némi keresgélés után találtunk Röszkén, a szerb határ mellett egy vendégházat. Itt foglaltunk, meglepően kedvező áron. Négy fő részére 10 000 forint volt a szobák ára, melyet a helyszínen kellett fizetnünk.

A Terv készen áll

Úgy láttuk hát, hogy sínen vagyunk. A foglalásokat három főre indítottuk, hisz' még egy dolgot meg kellett tenni: rávenni Anettet és édesanyját, hogy ismét csatlakozzon az utazó kerethez. 
Áthívtuk hát őket hozzánk, és feltettük a Nagy Kérdést: Anett szeretne-e velünk idén is?
   Szeretett volna.
 - Akkor módosítani kell a szállásfoglalást egy fővel - mondta Kevesem.
 - Rendben. De ismerve a bolgárok problématűrő (nem azonos a megoldóval!) képességét, az sem probléma, ha bejelentetlenül állítunk oda egy plusz fővel. Nem lesz probléma - mondtam.
Felhívtam a foglaláson megadott számot. Egy álmos hangú bolgár fiatalember volt vonalban.
 - Nooo problem - mondta - jöjjenek csak négyen. A foglalást nem kell módosítani, az 20 dollárba kerülne. Jöjjenek, csak...
Így aztán már 

csak indulni kellett.

  Az úti terven nem változtattunk, Az előző évben bevált úrvonal mellett döntöttünk egy változtatással: Röszkén megpihenünk, és hajnalban innen vágunk neki az útnak. Talán még napfénynél odaérünk, és fürdünk a tengerben.
   Nem pont így történt. 
Szakítva az előző évi gyakorlattal, ezúttal még egy újítást alkalmaztunk: egy barátilag kölcsönkapott akciókamerát applikáltam fel a kocsi tetősínére, némi szigetelőszalag és befőttesgumi segítségével, amit az ablakon kinyúlva tudtam indítani és leállítani. Hiába, na, a technológia eme vívmányaival immáron rögzíteni is tudtam a látottakat. Később azután ezt egyre nagyobb felbontásban, végül saját eszközzel tudtam végezni, okostelefonos távvezérléssel és képmegjelenítéssel - de ennek most ne szaladjunk elébe.
   A kamera tesztjének egy kemény próbatételt választottam. Az indulás előtti utolsó napok egyikén az otthonról a budapesti irodáig tartó teljes útvonalat videóra vettem. A 95 kilométert egy óra tíz perc alatt tettem meg - ha valaki izgalmasnak találja, szóljon, örömmel átküldök egy másolatot... :)
   Ebédidőben lementem a váci úti irodaház földszintjére az OTP fiókba, és jólesően vettem kézbe a megrendelt leva és szerb dinár bankjegyeket - immáron materiális jeleként annak, hogy indulunk.
   Kedves rokonaink már megérkeztek, akik a nyaralás ideje alatt nálunk élvezhetik a napfényt, a kertet, és állatkáink társaságát, amíg mi kicsit odébb tesszük ugyanezt. 
   - Emlékszel a Bistro Kartelben a hölgy söröspohár-gyűjteményére? - kérdeztet Teri - Arra gondoltam, becsomagolok neki néhányat a sajátunkból. Hadd legyen magyar pohár is a gyűjteményben. Azzal elővett néhány, itthon is nagy becsben álló darabot.
 - Rendben. Ha ott lesz, és ha megismer minket - megkapja - feleltem.
   
   Eljött az utolsó napon a munkaidő vége, kikapcsoltam a számítógépemet, és elindultam haza - hogy aztán másnap délután bepakoljunk az Octaviába. Először Anették felé vettük az irányt, ahol is a közeli üzlet parkolójában megállva vártuk útitársnőnket, és nekivágtunk az 1300 kilométeres útnak immáron másodszor.

(Folytatjuk)