2017.08.15.

   Már tegnap este eldöntöttem, hogy ma nem hagyom, hogy  Tityi és Totyi, a két galamb ébresszen fel. Elhatároztam, hogy ma reggel végre tényleg meglesem kisszobánk ablakából a nap keltét. Tizenkettedik emelet, keleti fekvés, igaz, a 35 éves, alumínium keretes ablak kissé megvakult fóliázása okán azért érdemes kitárni, ha élvezni szeretném a látványt... Tegnap ugyebár a felhők...
   Fél hat.
 Álmosan odacammogtam hát, kitártam az ablakot, és örömmel láttam, hogy ma talán a felhők kegyesek lesznek hozzám. A szél azonban fújt, olyan erősen, hogy egyik kezemmel a fényképezőgépet tartottam, másikkal kapaszkodnom kellett. Igazság szerint az ablakot fogtam, nem engem akart kirepíteni a huzat, ha már kerülni akarom a túlzásokat. 
 - Hűvös van, felkapok magamra valamit - döntöttem el borzongva a széltől. 
 Felvettem hát valami felsőt, ám mire visszatértem -  a nap ott fénylett az öböl felett.
 - Na. ez gyorsan ment, le is maradtam róla - bosszankodtam egy sort, ám némileg megnyugtatott, hogy a napkelte jelenlétemtől függetlenül szabályosan megtörtént, és a Nap fényét percről percre erősebben kezdte hinteni Albena partjára. A kezdeti rőzsaszín derengés szinte pillanatok alatt erősödött narancs- majd aranyszínű ragyogássá. 
   Láttam már ilyet, nem is egyszer, mégis, minden alkalommal lenyűgöz a látvány, és kedvem lenne lerohanni a partra, futni a süppedős homokban és beszaladni a lágyan hullámzó vízbe...

 - Hideg az a víz, és nem is reggeliztél

- hűtöttem le saját lelkesedésemet hétköznapi gondolatokkal visszarántva magamat a valóságba.
Ez igaz, minden esetre a látvány magával ragadó volt. 
   A fény- és színparádé körülbelül fél órán át tartott, s miután meggyőződtem róla, hogy fénylő csillagunk immáron nélkülem is magabiztosan halad égi pályáján - visszafeküdtem kicsit...

Másodszor keltem fel aznap

kedvesem által készített kávénk illatára.
 - Eeeez igen - szippantottam bele a kávé és a tenger illatának bűvös elegyébe. 
Miközben reggeli italomat kavargattam, néztem a fényjátékot, melyet a reggel óta az égen szétterült felhők és a nap sugarainak tánca hozott létre, a tenger ma éppen szürke felszínére sötét árnyékokat és fémesen ragyogó sávokat rajzolva. 

Végül megreggeliztem, bár a reggeli tengervíz továbbra is hideg lehetett...

Erről hamarosan meggyőződtünk, A reggeli után szokás szerint elindultunk lefelé a partra. 
Örömmel üdvözöltük méltóságából mit sem engedő gyönyörű macska barátunkat, aki idei törzshelyén, a Laguna Beach hotellel szemben álló pattogatott kukoricás és a Rai étterem közötti partszakaszt uralta. 
   Ismét megállapítottuk, hogy megörült nekünk, megsimogattuk, mert becsületére legyen mondva, macska létére a falatok mellett a kényeztetést is igényelte. 
   A tengervizet viszont nyilván nem, amint mi megtapasztaltuk ismét, a délelőtti órákban  idén meglehetősen friss volt a víz hőfoka. A macskák ezt a melegebb időszakokban sem kultiválták, ellentétben velünk, akik Szergonál elfoglalva megszokott napernyőnk alatt a napágyakat, ledobáltuk ruháinkat, és szusszantunk és ciccentettünk egyet, hadd induljon a nap... Miután a rituális Shumensko-s üvegünk kiürült, megindultunk a Fekete-tenger hívogató kékje felé. 
    A vízbe belegázolva egy-egy pici hullám jött csak felénk, ám egyszer csak a semmiből kinőve egy nagyobb példány loccsantott végig a kissé hideg vízzel. 

Semmittevés

   Nem is tudok erről mit írni. 
   Fürdés - minden alkalommal enyhébb, kora délután már kellemesen meleg vízhőfokkal. Ezt időnként egy-egy kellemesen hideg sörrel kompenzáltuk, egyébként a napon süttettük magunkat. A levegő nem volt perzselően meleg, 29-30 °C volt, ám a nap kellemesen melegítette bőrünket. 
   Olvasás. Itthonról hozott olvasnivalók, közben a szél lengedez - idény nyáron szüntelenül vagy fújt, vagy lengedezett, de inkább fújt. A szpaszityelek tornyain a zászló az első pár nap után "kizöldült", most azonban már reggel nyitáskor sárga - korlátozott fürdőzést engedélyező -, délutánonként pirosra - fürdést tiltóra - váltott. 
   Ekkor a vízbe ugyan be lehetett menni, ám a parttól távolodva a vízimentők jelezték, hogy maradjon az ember a parthoz közel. 
 - A parasailing sem üzemel - néztük a bezárt sátrat. 
 - Pedig idén is fel kellene menni Albena egére...

Ebéd és meglepetés

  Készültünk egy kis meglepetéssel egy kitűnő barátunk, Yuliana számára. 
A Bistro Kartel belső terében egy évek óta gyarapodó söröspohár- és korsó gyűjtemény található a világ számos helyéről, melybe korábban mi is vittünk egy-két hazai darabot.
   Idén felkészültünk, és néhány barátunk segítségével összegyűjtöttünk több, nemzetközi és hazai, valamint szlovák sörmárka logójával ékesített korsót és poharat. Volt közöttük olyan egyedi darab is, melyet én kaptam korábban, sörgyári dolgozó koromban, és tudtam, hogy Yuliana éttermének gyűjteményében méltó helye lesz.
   Levittük hát a kis csomagot magunkkal, és letettük az asztal lábához. 
   Rendeltünk. 
Tza-tzak, szokásunkhoz híven. A kicsi, egészben hirtelen sült halacskák mellé shopska-salátát kértünk, és természetesen szervezetünk vízháztartásának fenntartására is ügyeltünk. 
 - Yuliana, szeretnénk veled beszélni - mondtam, miközben ő és Smirnoff pincér fel-alá cirkáltak a különböző nemzetiségű vendégek között, kihez bolgárul, kihez franciául esetleg románul, másokhoz angolul szólva. Barátnénk természetesen minden alkalommal elnézést kért, de németül akart velünk beszélni, mondván "nem beszélek jól angolul" - de ilyen apró trükkel nem ver ár minket, beszél ő angolul, ha akar...
   Most például akart, merthogy mondtam neki: 

 - Yuliana, hozunk nektek egy kis ajándékot

- vezettük elő, és a kezébe adtuk a táskát.
 - Nekem? Jaj, mi ez..? - örült meg láthatóan, és ahogy kezdte kicsomagolni az egyenként beburkolt poharakat, úgy jött izgalomba, mint egy kisgyerek karácsonykor. Csomagolt, ugrándozott, tapsolt örömében, és bevallom, nagyon nagy öröm volt az ő örömét látni. Csak azt sajnálom, hogy mindeközben fényképezőgépemmel nem videót, hanem fényképeket készítettem. Talléros, Arany Ászok, Dreher, Zywiec, Zlaty Bazant, Gösser, valamint a Heineken speciális poharai kerülnek ki méltó helyükre.
 - Mikor mentek haza? Előtte jöttök? - kérdezte.
 - Természetesen jövünk még - nyugtattuk meg. 
 - OK, pénteken, pénteken feltétlenül gyertek - mondta.
 Ebben maradtunk hát, és megígértük, három nap múlva itt leszünk.

Most viszont indultunk, hiszen könnyed ebédünket követően még egy kis strandolás várt ránk - igazából mi vártunk őrá - majd pedig visszamentünk a Dobrudja hotelbe. 

Egy kísérlet négy év után

  Úgy döntöttünk, ma felmegyünk a tetőre. 
A tetőre, ahol évekkel ezelőtt már kellemes és mérsékelten kellemes élményeink voltak, s aki követi bejegyzéseimet, láthatta, 2013-ban, azaz négy évvel korábban milyen hihetetlen élménnyel gazdagodtam hála a gombák rejtélyes világának. 
   Lifttel mentünk hát fel a 17. emeleten lévő teraszra, mely az egy emelettel lejjebb működő, és az utóbbi években szépen felújított, elegáns belső terű Ciel Bleu étterem terasza.
  2011-ben sem kápráztatott el minket a hely, 2013-ban pedig kifejezetten veszélyes bioszférát kaptam, miután Bloody Mary-t rendeltem, s ha nem tudnám, hogy a bele diffundált vodka fertőtlenítő hatású, valószínűleg elpusztulok a gombamérgezés miatt. De én laza voltam, laza vagyok, így hát, mikor villámgyorsan megjelent a kifogástalan pincér az elegánsan felújított teraszon - 

Kértem egy Bloody Mary-t. 

Többek szerint bátor húzás volt. A fiatal pincér felvette rendelésünket, és elment. 
 - Azért bízom benne, hogy a négy évvel korábbi üveget csak kidobták, vagy elfogyott - ha egyik sem, akkor is elpárolgott ennyi idő alatt! 
  Kért italaink percek alatt megérkeztek, s mi az Albena felett a Hegy felől közelítő naplemente aranyba forduló fényei mellett leültünk, és kényelmesen kinyújtózva, élvezve a tengeri szellőt és a friss - friss! - italaink zamatát - valóban kellemesen éreztük magunkat. 
   A hely megjelenése mellett a kiszolgálás is előnyére változott, de a kellemes meglepetés az volt, ami nem is szabad, hogy meglepő legyen. 
   A két ital közötti különbség a két - három! - fotón látható. 2013 vs. 2017. 

  Amikor a fiatal pincér fiú felénk járva megkérdezte, minden rendben van-e, odahívtam.
 - Négy éve ilyen Bloody Mary-t kaptam - mutattam neki a fényképet.
 - Úristen, ilyet nem kaphatott - rémült meg.
 - Nem most, négy éve - nyugtattam meg. Erre megkönnyebbülve annyit mondott:
 - Huhh, akkor én még iskolás voltam, de én ilyet nem szolgálnék fel...
 
  Mindeközben ma másodszor volt szerencsém megnézni a Nap és a horizont találkáját.
Nem tudom, életem eddigi negyvennyolc éve alatt volt-e olyan, hogy ugyanaznap gyönyörködtem volna a nap keltében és nyugtában, és az aggódók megnyugtatására jegyzem meg, hogy útközben is többször pillantottam fel kedves égi kísérőnkre (melynek igazából a Föld a kísérője, mint Nicolaus Copernikus munkássága óta biztosan tudjuk), meggyőződve róla, hogy minden rendben van vele.
   Az égi színjáték a papírformának megfelelően ezúttal fordított sorrendben zajlott le: A nap fénye aranyszínre színezte a láthatárt, és a ragyogó korong szép lassan alámerült - ezúttal a Baltata erdejének fáival határolt horizont mögött. 
   Pillanatokkal később már csak rózsaszín, majd vörös színű láthatár jelezte, merre is ért véget a mai nap. 

Mert a mai nap véget ért, s míg visszanéztünk az indigókék égbolt és a Fekete-tenger ezúttal mélykék háttere előtt elegánsan ragyogó fehér terasz látványára - ideje volt

Indulni vacsorázni

Hisz hová máshová..? 
Utunk egyenesen a La Bomba étterem felé vezetett, s közben elhaladtunk a megújult és megunhatatlan, valójában újonnan épült Paradise Blue szálloda mellett, mely helyén egykor a régi jó - és jó régi - Dorostor hotel állt. Minden napszakban más és más, alapvetően - be kell ismerni - gyönyörű lett, és ezeket a gyönyöröket nem vagyok kész megfizetni. 

   A vacsora, mint Albenán minden nap, a nap fő fogása.
Ma azonban a szokásosnál tovább lapoztunk az étlapon, és a könnyedebb étkek közül választottunk. 
Nem lehet minden nap - illetve lehet, de nem helyes - túlenni magunkat, főleg a napközbeni kellemes ebéd után. 
   Ellenben meggyőződhettünk róla, hogy a kisebb fogásokat, mint a Carbonara spagetti is éppoly gondosan készíti a séf, mint az egész estét - és asztalt - betöltő fogások, a sach-ok esetében.

   Visszatértünk.

Vissza a szobánkba. 
Kiülve az erkélyre, miután átverekedtük magunkat a sétálóutca forgatagán. És bementünk a Dobrudja hotel fotocellás ajtaján, persze, az egyiken, mert a másik előtt két karbantartó épp a bejárat előtti csiszolt kő burkolatot javította és fugázta.
   Ha tudnám, hányadszor látom őket itt..? És vajon hányszor fogom..?

Minden esetre egy kis pihenő az erkélyen egy lefekvés előtti pohár sörrel, esetleg a kék üveges orvossággal...
Hiszen holnap a terveink szerint egy utazás vár ránk - Nessebarba. 

(Folytatjuk)