2015. július 29, szerda

 Álmatagon ébredtünk bő egy órával a megszokotthoz képest.
Hisz' megígértük Tamásnak, hogy valahogy beindítjuk lemerült akkumulátoros autóját. Bikakábelünk nem volt, de biztos voltam benne, hogy a segítőkész helybeliek jóvoltából percek alatt kerítünk egyet szükség esetén.
   Norberttel egyszerre léptünk ki szomszédos szobáink ajtaján.
   Megindultunk felfelé a "hegyre".

 Albena két részre tagolódik markánsan: egy tengerparti sík sávra, és egy dombos-fás területre, melyet egy erdővel borított domboldal választ ketté. A szintkülönbség Albena bejáratától távolodva egyre nő, ahogy a "hegy" egyre magasodik Balchik felé, mígnem Albenától északra egy homokkő-fal formájában szakad bele a Fekete-tengerbe.
  Ily módon a feljutást biztosító lépcsők is egyre magasabbak és meredekebbek amint Albenát lezáró Arabella és Nomad Beach felé tartunk. A '80-as években még használható, bár egyre lepusztultabb, az Arabella mellől induló lépcsőt már elemésztette a földcsuszamlás.

Mi a második, az Oasis (Korábban Varshava) hotel melletti lépcsőn indultunk felfelé. Mire fújtatva felértünk, Tamás más várt minket.
 - Pontosak vagytok...
 - A logisztikában dolgozunk, ez a szakmánk - nevetgéltem.
 - Először menjünk a kocsihoz, aztán megmutatom, hol lakunk - mondta.

Némi kaptató után balra - felfelé - fordultunk egy járólapokkal kirakott járdán. Beértünk egy takaros, gondozott parkba, melyben balról egy faház állt "Villa Magnolia Reception" felirattal, jobbra több sorban kis kétszintes pavilonok sorakoztak. Jobbra befordultunk az egyik felé. Elhaladtunk előtte, miközben Tamás rámutatott az egyikre: Ebben lakunk. 

 De először az autó.

Az Aveo egy lejtős parkolóban állt. 
 - Nem lesz gond. Állítsuk egyenesbe, és hajrá...
Úgy is lett. 
Az autó elejét megtoltuk, Tamás kifordította a kormányt balra, és már gurult is szembeállva a lejtővel.
 Meggurult, kettes, kuplung fel, és már el is indult. Azon nem sokat rettegtünk, hogy katalizátoros, mg minden...
 - Sajnos, ha az akksi fenékzárlatos, mindenképp cserélni kell - mondta Norbi - amúgy ha lemerült, a világítást nem kellene erőltetni - mondta Tamásnak, aki nyilván reflexből kapcsolta fel...

A kisház

Innen Tamás bevezetett minket a Villa Magnolia "villájába". Kis pavilon, két-lét, egymással tükörszimmetrikus apartmannal, egymás felett két szinttel. Takaros, modern, vonzó kis lak, két szobával, az egyik a bejárat, a másik hátrafelé kilátással, egy nappalival, külön fürdőszobával és WC-vel. Bizton mondhatom, a világ bármely pontján megállná a helyét mint nyaraló. S hozzá kettő tágas erkély. A kilátás fenyves-lombos erdőre néz, csend van, madárcsicsergés, mókusok. És az illat...
   Barátaink itt laktak hát, olyan áron, amit el sem akartam hinni, az erdőben, kb. 800 méterre a tengertől és 3 méterre a hűtőszekrénytől. Utóbbiban egy üveg Masztika és pár flakon sör éldegélt békésen, mígnem Hókuszpókként megjelentünk...
 - Akkor hát  mossunk fogat - indítványozta házigazdánk, miközben Zsuzsi csatlakozott hozzánk, míg a gyerekek épp ébredeztek.
 - Jó itt - mondták, miközben Tamás a Masztikából töltött kicsit kora reggel.
 - Isten-isten - koccintottunk kissé megszomjazva a vastologatásban.
 - Egy kis sört is hadd töltsek - javasolta buzgón barátunk, amitől még jobb kedvünk lett.
 - Szóval, jó itt, bár azt mondták, hogy 800 méter a tenger, de azt nem, hogy ez csak a szintkülönbség - nevetett.
 - Lassan mennünk kell - reggelizni - mondtam, és elindultunk. 

Vissza a partra

9:01-kor értünk a Dorostorba vissza, akkor, amikor máskor is reggelizni indulunk. 
Kedves párom úgy döntött, ma kihagyja, így hármasban mentünk reggelizni.

Miután a strandidő visszatért, mi is visszatértünk a partra. 
Az éjszakai vihar után a korábbi zöld zászlót a sárga váltotta - majd szokatlanul korán, délben a vízimentők piros zászlót tettek ki. Ez azt jelenti, tilos fürdeni, de a sajátos balkáni szabálykövetés szerint a nem túl mély részeken  engedték az embereket fürödni. Azért a karúszós gyerekeiktől sok méternyire a méteres hullámokban ugráló félrészeg apukákat nem könnyű megérteni...
   Végre hullámzott hát a tenger, remek szórakozást nyújtva mindannyiunknak.
Ma zöld volt... Nem Fekete...

Vacsorához felkészülni

Tegnap megbeszéltük, ma tehát szerencsét próbálunk a Slaviyanski Kut-tal.
Megfürödve, felöltözve odakocogunk hát - a pincér fiú közölte, hogy holnap lesz műsor. 
 - Basszus, vagy átvert, vagy simán nem tudta milyen nap van - mérgelődtem. De csak kicsit, mert, ugyebár, szabadságon vagyunk... :) Mindegy, ma itt vacsorázunk, holnap pedig megnézzük a műsort - állapodtunk meg. 
Szerintem nem bántuk meg. A bolgár konyha kitűnőségeiből tudtunk válogatni.
Jóllakottan, bár az elmaradt show miatt némi hiányérzettel értünk vissza szállásunkra. 

De a műsor csak HOLNAP jön! :)

Sportos levezetés

  Visszatértünk a Dorostorba. 
 - Hozok egy kis pálinkát - mondta Norbi, és szavait menten tettekre váltotta. 

Leültünk a padra, élveztük a meleg estét és a finom meggypálinka minden zamatát. 
 - Kérjük el a pingpogot - jött a nagy ötlet. 
A recepciós hölgy nem akarta megérteni, hogy a két nem túl szomjas fiatalember mé' akar pingpongozni fél 12-kor, de végül odaadta az ütőket, sőt, egy labdát is kerített hozzá.
   Ütögetünk, ütögetünk, a lányok kint beszélgettek, minden idilli hangulatban. Ekkor megjelent egy meglehetősen ittas fiatalember, vodkával a kezében. Megkínáltuk, jó magyarként...
   Egyszer csak megjelenik a recepciós hölgy, világosbarna dús hajával körbenéz, majd ennyit szól:
 - Mindjárt éjfél...
Erre én:
 - Íííígy van, épp ideje inni egyet - azzal rögtön töltöttünk egyet... 

Mire aztán leadtuk a szettet, és elindultunk a szobába, Norbi rábökött a recepció Oslo-hoz címkézett órájára:
 - Osloban most van mindjárt éjfél - szólt oda, mire szinte visítottunk a röhögéstől látván a recepciós arcát... :)