2019.07.27

   Van az úgy, hogy jól esik az éj sötétjében beszélgetni. Talán nem is maga a sötétség a kellemes, hanem a bizonyosság, hogy ha most még a sötét is az úr, nemsokára megérkezik a hajnal, és aranyszínű pengéjével széthasítja a sötétség szövetét - számunkra pedig visszatér a napfény, hunyorgással és melegséggel, majd a régen vágyott örömökkel. 
   Írom ezeket a sorokat számomra hajnalban, amikor már érzem az éjszaka végét, miközben kiváló barátaim számára talán még az éj sötétje nyomaszt - de tudom, rövidesen kisüt a nap, mi pedig hamarosan ott fogunk hunyorogni Dimitar apatrmanjának erkélyén, miközben csipegetjük reggelinket, a jóféle Ajran és némi péksütemény alakjában. 
De először is felhangzik a bevált reggeli szólítás:
 - FOGMOSÁS! 
   Mert bizony akkor ébredés után papucsunkban lecsattogtunk Tamással a tengerpartra, és megvettük a reggelinek valókat - míg a csapat lánytagjai az előző este álmosságát aludták ki magukból. Úgyhogy a fogmosás csak visszatértünk után manifesztálódott. Tudtuk mi, hogy mi fán terem a higiénia...

Előző este

nagy teraszozást nem csináltunk, a sötétben összeverődve persze koccintottunk egyet, és barátaink megjegyezték:
 - Négyesben elmentünk felderíteni... Olyan éttermet találtunk, hogy az kész besz**ás!
Nos jó, ilyen jelzővel éttermet az ember a Balkán-félszigeten sem nagyon keres, még kevésbé talál, ám valami azt súgta, ezt pozitív jelzőként kell fogadnunk.
 - Ilyen helyet eddig nem láttunk itt - mondta Tamás - holnap elmegyünk, és megnézzük! - Ezzel el is dőlt a következő napi program.

Reggel - a parton

   Hol másutt is kezdjük a napot? Napfény, meleg, hűsítő tengervíz, azt hiszem bűn lenne nem itt indítani a napot, kezdve az Olasz Focista barátunk büféjének Shumensko patronjával, esetleg Pirinsko "Fiatalok söre" itallal, ha már fénykép illusztrálja, folytatva Biljana és a Persian Fast Food palacsintájával, és minden finomsággal, amit a parton kapni lehet baráti árakon. Aztán pedig irány a tenger - hiszen enélkül hiányozna a torta a hab alól, hiszen végül is ezért utaztunk ennyi kilométert, ugyebár..?
    - Gyerekek, olyat láttunk tegnap, amit azt hittem, csak Kusturica filmekben látni - lelkendezett Tamás.
  Szóval, egy igazi balkáni étterem. A pincérnő mezítláb futkos a vendégek és a pult között. Az út túloldalán meg - két idős úr, afféle helyi góré, ülnek egy kis asztalnál, és csak figyelik a forgalmat. Amikor aztán a személyzetnek pénzt kell váltani, odamennek, azok meg előveszik a rettenetes bankjegyköteget - beváltják a pénzt, majd mint ahol semmi sem történt - ülnek tovább a melegítőgatyában, papucsban...
   No persze, én is láttam néhány Emir Kusturica filmet, hittem is, meg nem is az elhangzottakat - ideje volt hát személyesen is kipróbálni...

Vacsora - a sikátorban

Néhány perces séta vezetett eme étteremhez - és lássuk be, hogy Pomorie belvárosa méreténél fogva sem enged néhány percnél hosszabb túrákat, hacsak nem akarjuk érinteni a szomszéd településeket, beleértve a Burgaszi repülőteret vagy épp Neszebar óvárosát, dehát egyrészt  a (fél)sziget jelleg miatt gyalog indulva elázna a dauer a hajunkban, nem mellesleg pedig az egyiknek még nem jött el az ideje, a másikon meg már túlvoltunk. Így aztán maradt Pomorie szűk, ámde barátságos belvárosa, az út szélén leparkolt láthatóan napi használatban lévő veteránokkal - amik itt nem számítanak annak, én meg azon töprengtem, ha megvenném az egyiket 50 leváért, na jó, ha tele van a tank, akkor 100-ért, hogy tudnám hazahozni - lábon biztosan nem, ezek a jóravaló jószágok számára Pomorie városhatárig elmenni már kész túlélőkaland lehet. Ekkor odaértünk - ott volt a sarkon a ma esti éttermünk. 

A Furcsa Néni

aki pincérkedett a helyen, iszonyatos sebességgel feltűnve-eltűnve, vertikálisan apró, horizontálisan majdnem akkora termetével, mint egy tűzgolyó cikázott az asztalok és a konyha között. Eközben rendelést vett fel bolgár, orosz nyelven, és nem kissé szlovákul és csehül is - előbbivel Zsuzsit, Abit és Hannát helyzetbe hozva. Némileg angolul is értett, de gyorsan elmondta - ő a vendégek kedvéért tanulta meg az északi szláv nyelveket, angolul kicsit ért, -magyarul - nos, magyarul nem, pedig kora alapján akár lehetett is vendéglátós az arany '70-es-'80-as években.
    Most azonban mezítláb vágtatott körbe-körbe, egyetlen rendelést sem tévesztve el, ehelyett minden fogást pontosan, egy időben, mindenkinek azt, amit kért - a szánk tágra nyílt. És nem csak a csodálkozástól, hanem a felszolgált ételek íllatától - ízétől is.
   Néhány kép illusztrálja - halat, rákot, és sok más helyi finomságot rendeltünk - és nem kellett csalódnunk. Tamásék ismét jó helyet húztak be a felkeresendő éttermek listájára...

Fogyasztottunk, koccintottunk, és pihegtünk a finom étkek után nyújtózva a lehűlő esti levegőt évezve, amikor a tenger illata keveredik a közeli leanderek édeskés és a konyha felől jövő fűszeres illatokkal, a későn is szorgosan portyázó sarlósfecskék csivitelésével - valamint a Burgaszi reptérre közelítő repülőgépek alapjáraton surrogó hajtóművei hangjával. 
   Kellemes itt. Visszatérünk - állapítottuk meg. Visszatérünk - erősítettük meg 2021-ben... 

Ideje a napnak véget vetni

mindjárt, mihelyst visszatértünk az apartmanunkba.  
De nem kapkodunk! Az estét nyugtával dicsérjük, s miután a bolgár étteremben kapott nyugtát a zsebünk mélyére gyűrtük, ideje volt kissé kiülni ODA.
  Igen, az erkélyre. 
  Hiszen most volt kis időnk az elmúlt két nap történéseit átbeszélni. S túl azon hogy elmeséltük az albenai parasailinges, izzócserés kalandokat, barátaink is megnyugtattak minket.
 - Jaaa, a mai étterem csak az egyik felfedezett hely volt. A másikat holnap mutatjuk meg! 
   Persze, csak ha akarjátok... Az egy igazi szlovák étterem, ha érdekel titeket...
Naná, hogy érdekel! 
   De ezt csak holnap fogjuk meglátni. 
   Ma különböző egyéb dolgokat láttunk meg. 
Elsősorban az asztalra kikészített dolgokat, amelyek szokásukhoz híven illékonynak bizonyultak. 
Emellett - a szemközti ház magukról megfeledkezett vendégeit, akik furcsa öltözetben üldögéltek kicsiny erkélyeiken, esetleg zárták ki egymást az erkélyről - míg a ház macskái óvatosan, macskákhoz méltó módon óvakodtak a szemközti ereszcsatornákon.
   S mindeközben a sarlósfecskék csivitelése visszhangzott az épületek között a meleg nyári estében.

Igen, van az úgy, hogy sötétség van, és úgy tűnik, messze a jó idő. Ám hamarosan virradt, a hajnal előrelépett, és arany pengéjével felvágta a hosszúnak tűnő sötétséget.
   Így van ez rendjén. Így lesz ez ezután is... Nemsokára napfény, tengerpart, és a fő probléma: milyen típusú sört bontsunk..?

Rövidesen folytatjuk (!)