(2010. augusztus 11.)
Mint minden nap, a szombat is a szokott módon kezdődött. A befejezés, na, az kicsit rendhagyó lett...
De hadd bocsássam előre, én semmi rosszat nem akartam... :)
A tökéletes balansz (a második kép illusztráció, fotó: Intenet)
Reggeli után egy csobbanás a szálloda medencéjében, majd vizesen nekiindulva végigcsettegtünk az út mellett, befordultunk a fák közé, az egykori kemping bungallóinál, melyeket most az Albenán dolgozó személyzet lakja, leereszkedtünk a lépcsőn a tengerhez.
Levetkőztünk, közben meg is rendeltünk egy sört, hogy visszanyerjük a forróságban elvesztett nedvességet.
Kihozták a jéghideg csapolt sört, melyet nagy élvezettel kortyolgattunk, miközben ruháinkat akkurátusan felaggattuk a napernyő vázára.
Ezután fürödtünk, ki hosszabban, ki rövidebben, végül pihenés a parton. Hideg sör, langyos víz, forró levegő - ez az élet, nem a vályogvetés - szoktam szórni a bölcsességet. Közben az ember fia rádöbben, hogy a lefelé vezető úton további nedvesség is távozott a pórusokon keresztül, melyeket szakszerűen kellett kezelni.
A Nyájas Olvasó azt gondolhatná, hogy egy kipárolgást csökkentő praktikát, pl. dezodort vagy természetes pórusösszehúzó balzsamot szereztem. De NEM, ennél ortodoxabb és reaktívabb módszer mellett döntöttem: kértem még egy sört...
A helyi büfé hűtőpultjában sorakoznak a hideg sörök és üdítő italok. A hűtőből elővéve gyönyörű látványt nyújtva gyöngyöznek a páracseppek az üveg oldalán.
A nap eltelt kellemesen, este egy jó vacsora után kocogtunk vissza szállásunkra.
A Fish-fish zónában, a Diana Hotelben kitűnő pihenés kínálkozott, lévén csendes, kellemes környezetben, viszont igyekeztünk sötétedés előtt felérni a dombra, hogy elkerüljük a sötétben történő botorkálást.
Aznap este is az esti szürkület már a lépcsőn felfelé talált minket. Estére jó programként fürdés után a bárban és az udvaron való aktív pihenést terveztük, sör, medence és egymás társaságában.
Felérve a szobáinkba, megkezdtük a tervezett fürdést, miután a kellemesen hullámzó tenger és a felkavart aljzat jóvoltából a hajunkból, fülünkből, mindenünkből a homok pergett kifelé.
Zsófi lányom jött befelé az erkélyről meglepett arccal
- Apa, téged keresnek.
- Ki?
- Peter. Azt mondta, küldjelek ki.
- Mit akart?
- Azt nem mondta.
Kimentem az erkélyre. Látom ám, hogy házigazdánk az udvaron álló pavilon alól néz felfelé
- Attila, gyertek le kicsit. Szeretnék mutatni valamit.
OK, mondtam, fogalmam sincs mit akarhat, de mondtam a lányoknak, hogy ha készen vannak, jöjjenek utánam. Én előre megyek...
A földszintre érve valószínűtlen látvány tárult elém.
A pavilon alatt egy asztal, megterítve, üvegek, tálak, egy nagy tál saláta, nyers halak. Az asztalnál Peter és egy számomra ismeretlen (Peter természetesen ismerte...) hölgy.
- Attila, köszönöm, hogy lejöttél. A többiek?
- Mindjárt jönnek. - Kedves párom már jött is lefelé.
- Szóval, ma szombat este van, én sem dolgozom. Ma tartok egy pálinka-napot (rakia-day), és szeretnélek titeket meghívni az asztalomhoz. Tartsatok velem!
- Nagyon köszönjük...
- Ez itt a barátnőm, Szvetlána, ők pedig magyar vendégeink, folytatta bolgárul, a nő felé fordulva.
Elővett egy üveget, és töltött mind a négyünknek egy-egy adaggal.
- Egészségünkre!
Pálinka volt, azt hiszem, olyan, ami után hozzáértő honfitársaink is csak csettintettek volna.
- Na, elsőre ennyi, nekem mennem kell a konyhába - mondta, felkapta a halakkal teli tálat, és elszaladt, magunkra hagyva minket barátnőjével.
- Beszélsz angolul? - kérdeztem Szvetlánát.
- Nem nagyon, inkább csak értem, inkább oroszul - válaszolta. Na, frankó... :)
Miután Peter közben még egy ampullával töltött a kiváló pálinkájából, valami elindult a fejemben.
- Hmmm, mikor diák voltam, beszéltem oroszul, de aztán elfelejtettem - mondtam orosz nyelven.
- Na, egész jól beszélsz...
És elkezdtünk oroszul beszélgetni. Mondatról mondatra jöttek elő az iskolában majd később a külföldi útjaimon tanultak.
Zsófi és Anett akkor értek oda.
- Apa beszél oroszul? - kérdezte Zs.
- Látod...
Későb kiderült, hogy hiba volt részemről felfedni kis féltett nyelvemlékemet, és ezt nyomatékosan ajánlom mindenkinek.
Ha egy orosszal, bolgárral beszélgetve megtudja (megsejti), hogy beszélsz oroszul, onnantól fogva csak ezen a nyelven lesz hajlandó szóba állni veled, és olyan ócska trükkel, hogy "Elnézést, nem beszélek oroszul", nem fogod tudni többé eltántorítani. Magas fordulatszámon fogja hozzád vagdalni a cirill betűs szavakat, és várja a válaszodat.
Szóval, csak óvatosan, a szto gramm, bizony, nagyon nagy meggondolatlanságokat eredményezhet!
De mi vállaltuk a veszélyt.
Közben házigazdánk is előkerült, kezében egy nagy tál, tele átsütött tengeri halakkal. Az asztal közepén álló tálban shopska saláta volt.
Aki ismeri a dél-európai népek konyháját, tudhatja, hogy sok helyen készítenek forró olajban egészben kisütött apró halat. Első alkalommal azt mondtam, én meg nem eszem, de szép lassan megszereti az apró, tökéletesen átsült kis halak finom, ropogós húsát.
Bor, sör, üdítőital kísérőként - de a fő szenzáció mégiscsak a névadó rakia volt.
Íze alapján chardonnay szőlő. Házigazdánk elmonsása szerint van egy saját szőlője Balcik környékén. Ahhoz nem elég nagy, hogy borászkodjon rajta - az egész termést úgy, ahogy van, lefőzi pálinkának.
Hát, én erre csak azt tudom mondani, hogy isten tartsa meg remek szokását.
Hajnalig beszélgettünk a világ dolgiról, az üzletről, családról, utazásokról. Peter jól szórakozott azon, hogy 28 évvel korábbi emlékeket elevenítettem fel. Én pedig azon, hogy ő ehhez a kiváló vacsorával, étel-italkínálattal, és nem utolsó sorban remek társasággal asszisztált.
Hála a remek vacsorának, másnap meglepően könnyedén pattantunk fel, és indultunk a következő napi bevetésre. Ez ismét egy laza, strandolással töltött pihenőnapot jelentett. Nem tudván, hogy a következő napon megtudjuk, mit jelent a pokol tüze a földön, avagy a perzselővel nem csak disznóvágáskor találkozunk...
