(2010. augusztus 13)
Peter házigazdánk megmondta előre...
Napok óta aszalódtunk az áldott 40 fok körüli hőmérsékleten. Hétfő reggel egy-két felhő látszott kóvályogni az égbolton, ezért döntöttünk: ma lesz a napja, hogy tegyünk egy kirándulást.
Ekkor még mindig gyermekkorom emlékei vezettek, és emlékeim szerint (a hangok mondták, csak próbálom úgy kifejezni magam, mintha...) észak felé kitűnő kirándulóhelyek várnak minket.
A térképen megkerestük a Kaliakra-fokot, mely kb. 45 kilométernyire északra található. Ez egy szirt, mely a Fekete-tengerbe másfél kilométer hosszan nyúlik be, és magasan a tenger fölé tornyosulva csodálatos panorámát kínál.
Az indulásig az említett két felhő eltűnt, helyette a nap kezdett újult erővel rohamozni, számomra kiváló kirándulóidőt ígérve.
Amint írtam, számomra. Mert csapatunk hölgytagjai persze nyafogtak, hogy meleg van. Hát, mivel nyaralni jöttünk, az időjárás rendeltetésszerű használata meleggel jár - mondtam én.
A hűvös szobánkban felkészültünk az útitervvel, ami röviden a követező volt: a parton elmegyünk a Kaliakra-fokig. Ott gyönyörködés a kilátásban, majd hazafelé - ha lesz idő rá - megnézzük Balcikban az Arborétumot és Mária királyné kastélyát.
Így hát reggeli után nekiindultunk az Útnak akkor már 40 fok felé járó melegben, olyan tájon, ahol a sziklás-bozótos területen sok fa nem ad árnyékot.
A látvány lenyűgöző, a tenger felett 30 méterre, tíz emeletnyire magasodó fennsík meredeken szakad bele a tengerbe, mely valószínűleg itt kínálja a legszélesebb horizontot, lévén a csúcsról körülbelül 240 fokos szögben a végtelen vízfelület látszik.
A Kaliakra-fok több dologról is nevezetes:
Már az ókorban erőd emelkedett a szirten, melynek romjai ma is láthatóak. Az egykori erődben egy kis múzeum is működik, mely terepasztalon mutatja be a görög, majd bizánci település fejlődését.
Egy legenda szerint az erődöt a törökök ostromolták, amikor negyven fiatal lány úgy döntött, élve nem kerülnek a törökök fogságába, inkább a halált választják. Talán, ha látják Hürrem szultána kalandjait Szulejmán sorozatában, nem döntenek ilyen drasztikus megoldás mellett, minden esetre negyvenen a hosszú hajukat egy nagy fonatba fonták, így vetették magukat a szikláról a tengerbe... Emléküket így ma egy emlékmű őrzi, egy török tévésorozat helyett.
Szintén a Kaliakra-fokhoz kötődő, immáron valós esemény: 1791. augusztus 11-ikén az orosz Fjodor Usakov ellentengernagy itt győzte le a jelentős túlerőben lévő török flottát - Usakov 12 sorhajóval és 2 fregattal rendelkezett szemben az Oszmánok 18 sorhajójával és 17 fregattjával.
Az ő emlékét is emlékmű őrzi a helyszínen.
Két emlékmű. Uszólányok vs. Usakov - a Tisztelt Olvasóra bízom, döntse el, melyik melyik :)
Van a helyszínen egy harmadik emlékmű is, annak ellenére, hogy szinte biztos, hogy nyilasok nem jártak a helyszínen... Ellenben, a jelek szerint élmunkások és harcosok - igen! :)
Látható a fentiekből, hogy a bolgár és orosz nép számára milyen fontos kulturális központ a Kaliakra-fok. Emiatt is érthető az ott megforduló turisták nagy száma, a fokon a múzeum mellett működő, felfrissülést és ételeket kínáló vendéglő működése, ahol a 40+-os hőmérsékletben kicsit megpihentünk.
Ezután folytattuk - jobban mondva folytattam a terep felderítését, miután kis csapatunk 3/4-e megunta az általam "felderítés és fotózás" kifejezéssel megszépített nevű önveszélyes tevékenységet. Ez abból állt, hogy minden, általam ott és akkor érdekesnek látott dolgot becserkésztem, több szögből lefotóztam. Mindezt a rekkenő hőségben, amikor árnyékot csak webshopon lehet rendelni, a kabócák pirregése hallatszik, de az is szerintem csak felvételről, mert a derék rovaroknak több eszük van, mint nekem, ők lent úsznak a 31 fokos vízben, a fák ágain a madarak pedig szépen átsültek, épp csak egy kis sörrel kellett volna őket megkenegetni...
Sóval enyhe túlzással a megsülés szélén élveztem a meleget és a fotózást, Ők pedig noszogattak, hogy menni kellene vissza Balcikba, az arborétumot megnézni.
Én pedig mondogattam, hogy mindjárt, miközben próbáltam húzni az időt, hogy a tűző napon álló fekete színű autómba be kelljen ülni...
Elindultunkban két dolgon töprengtem. A vár szép, antik rom.
Épp ezért nem értem, miért nem csapták agyon szívlapáttal azt a marhát, aki kitalálta, hogy a villanyvezetéknek nem kell földkábel, neeem, inkább tegyünk oda három böszme vastraverzet, azon majd jól odavisszük a ménkűt a múzeumnak, a vendéglőnek...
És... A hegycsúcson cselesen elrejtett katonai létesítménynek. Ez még a Varsói Szerződés keretében létesült, ma a NATO-t szolgáló lokátorállomás (a konteók rajongóinak: a lokátor mellett valószínűleg rádió, újabban GSM lehallgatás, valamint a közelben tartózkodók adatforgalmát, Facebook-fiókját is ezzel kutatják át és küldik át jelentésüket ürgebőrbe varrva a Gyíkembereknek?).
Minden esetre az agysejtek fáradása után minden igény megvolt arra, hogy némi szellőztetés és a klíma felpörgetése után visszainduljunk a balciki arborétum és nyári rezidencia felé, ahol Mária, Románia királynéja, illetve az ő emléke várt ránk. Gyermekkori emlékeim szerint szép helyen. Az azóta eltelt kb. harminc év alatt, mint rövidesen megtudtuk, a hely szépsége túlnőtt minden emléken. Albenától pár kilométerre egy színpompás park várja a kirándulókat, egy gyönyörű stranddal.
(Folytatjuk)
