2015.07.31, péntek
A pénteki nap gyorsan, ám annál pihentetőbben telt.
A tegnapi vacsora után nem igazán voltunk éhesek, a reggelit könnyedén vettük. A strandon azért dilemmáztunk, hogy mit kérjünk: Shumenskot vagy Zagorka retro-t, norbiék a Kamenitzát is megkóstolták. Hiába no, az élet nagy gondjai...
Szerintem nem lehet mellényúlni egyikkel sem. Sergo hűtőjében kotorászva mindig 
kiválasztotta számunkra a hidegek közül is a leghidegebbet. A baloldali képen éppen felesége, Snejana teszi ugyanezt.
A szokásos strandolás, a nem igazán szokványosan dühös tenger vizében.
A parthoz közelítő hullámok az aljzat homokját felkavarva barnára színezték a strand vizét. A hullámok laposan, előjel nélkül emelkedtek ki, majd buktak át, és hosszan tolták a vizet maguk előtt tajték
ozva, miközben a partról a felduzzasztott víz erős áramlattal folyamként hömpölygött vissza, magával sodorva az aljzat homokját, ezzel pillanatok alatt mély gödröket vájva a puha tengerfenéken.
Ezért is veszélyes ez, a telihold generálta dagályhullámzás: a térdig érő vízben képes emberen átcsapó hullám kiemelkedni, majd iszonyatos erővel húz befelé, el a parttól. Igen, ilyenkor megérzi az ember a természet erejét. De az ostoba (főleg félrészeg orosz) apukák karúszóval, úszógumival engedik gyermekeiket a mély vízben fuldokolni a vízimentők őszinte felháborodására. 
Vicces is az, amikor a gyanútlan embert megteríti a hullám, a következő pillanatban pedig nyitott szemmel az orrával szántja a tengerfenék homokját - és közben bizakodik, hogy "ugye a gatyámat nem tépte le a hullám"... Pedig de :)
Aki érzékeny az orrába fröccsenő vízre, rutinosan egyik kezével az orrát, a másikkal a becses ruhadarabját tartja...hiába, úgyis a víz az erősebb, és végül egy kisebb kőművesmunkához elegendő homokkal a gatyában-fülben-hajban jövünk ki a vízből.
Napközben feltűnt néhány gomolygó felhő. Az egyik különösen magasra tornyozódott.
- Lesz eső..? - tűnődtünk.
- Nem, ebből nem. El fog kerülni Balchik felé...
Így is 
lett. A fehér uszkárt formázó gomolyag elkocogott észak felé. Nem tudtuk, hogy hajnalban az ablakunk alatt fog zörögni...
Estére rengeteg erőnket kivett a hullámok közt kepesztés. Vacsorára kitaláltunk, felkeressük a korábbi kedvencünket, az azóta tulajdonosváltáson átesett Garden Place éttermet.
A Vacsora
A Garden place bejáratán látszik, hogy valam megváltozott. A korábban a bejáratot díszítő zászlók java része
eltűnt, de ami még szomorúbb, az étterem ékessége, a nagy fenyő, melyet a tetőszerkezet körbevett, elpusztult.
A legszomorúbb változás a zenekar. Éveken át a Happyness Duo (Jóvanna, így írják...) remek hangulatot varázsolva rendre megtöltötték a helyet. Most egy énekes leányka énekelgetett, nem mondom, 
hogy rosszul, de őt láthatóan nem érdekelte a dolog, miután éneklés közben a mobiltelefonját baszkurálta. Egy fő kivételével a közönség rendre a tőle lehető legtávolabbi asztalokat foglalta el, szóval nagyon kínos lehetett.
Az egy szem úriembert a képen látható módon kötötte le a produkció...
Taxis barátunk, Meral elmondta: Ó, rengetegen jönnek ide a visszatérő vendégek közül. Utána viszem őket Dobrichba a Club Lebedbe, ahová az itteni stáb költözött. A régi ismerősök közül csak Vladimir, az egyik pincér maradt, ő sem nagyon tudja, miért... A konyha nem rossz, reméljük, jövőre bejáratódik a gépezet.
Levezetés
Egy kellemes esti sétával, miközben betértünk a Bistro Kartelbe megnézni Juliana pohárgyűjteményét. Igen, egy-kettő még nem volt teljesen üres... De mi segítettünk ezen.
Kedves vendéglátónkkal kicsit beszélgettünk, amit nehezít, hogy évről évre egyre inkább németül akar tudni beszélni - pedig ért ám angolul is, ha akar...Hazaérve még kicsit gyönyörködtünk a kellemes teliholdas csendes estében (a jobb oldali képen a felső fényfolt a hold...), így búcsúzott el tőlünk a július - hogy nagy dérrel-dúrral megérkezhessen az augusztus - még tűzijáték is dukált neki...
