2015.08.02, vasárnap                                                                     Fényképalbum ITT :)

   Pompeius mondta a címben szereplő szavakat, nem mi, ezzel együtt mélyen egyetértek velük.
   Hajózni kell, különösen, ha tengerparton tölti a nyarat az ember, ezért kapóra jött az egyik esti sétánk közben a hirdetés, miszerint kishajós kirándulást ajánlanak a szomszédos Balchikba. A program szerint kellemes, fél napos kirándulás, 45 perc oda, két óra ott-tartózkodás, majd 45 perc vissza.
  Úgy döntöttünk, vasárnapra időzítjük a túrát, amikor is zsúfolásig tele a strand a környékben lakók hétvégi fürdőzésének jóvoltából.
  Eljött tehát a nap, melyet először is Denis barátunk üdvözlésével indítottunk.
Denist öt évvel korábban ismertük meg, aki akkor még diákként pincérként dolgozott. Mára már kész közgazdászként komoly cégeknél komoly hivatalokat tölt be, mégis évek óta szinte napi kapcsolatban vagyunk, és minden nyáron együtt töltünk néhány órát, mint "fogadott fiunkkal". 
   Délelőtt Norbival, Verussal négyesben üdvözöltük, a bemutatkozás után Norbi házi készítésű ajándékkal (s nem makramé volt az...) lepte meg bolgár barátunkat. Ezúton is köszönjük :)
   Délelőtt a Ti Amoban egy kávé és egy pohár sör mellett beszéltünk meg a világ dolgait, és állapodtunk meg abban, hogy pénteken, az utolsó esténken elmegyünk együtt Dobrichba, ahol a Club Lebed ad otthont a Laguna Garden Place teljes személyzetének és zenekarának. 

   Eljött tehát a délután egy óra,

az indulás.

A sétányon egy barátságos kinézetű lány fogadott minket, akinek kifizettük a fejenként 30 levás díjat, majd a part felé invitált minket.
   Itt beszállítottak minket egy motorcsónakba, ami nem volt egyszerű a kezünkben szorongatott dobozos üdítőkkel és lábbelijeinkkel. 
   Ez mindannyiunkat meglepett. Mi pedig megindultunk utána a forró homokon, mintha zsinóron húztak volna, kezünkben szandáljainkkal, és a szemközti kioszkban előrelátóan beszerzett jéghideg söreinkkel. 
 - Ezzel visznek minket át a "nagy" hajóra - nevettünk - de akkor azzal mekkora hajóra visznek minket..?
Mint kiderült, a motorcsónakban velünk utazó idősebb úriember lesz a kapitány, aki a sétahajó egy fős személyzetének 100%-át jelentette. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a nyitott fedélzeten bekövetkező szomjhaláltól való félelmünk alaptalan volt, miután az úr szükség esetén előrejött, és hűtött italokat is árult kérésre. Itt azonban a saját elgurult dobozosomat adta vissza :)

 Motorcsónakunk lassított, és kikötött a parttól távolabb lehorgonyzott 12 személyes kishajónál. A művelet nem volt egyszerű, mivel a víz erősen hullámzott. Végül átszálltunk a hajóra, melyen mindössze mi négyen voltunk utasok, plusz a kapitány, aki a tatról irányította a járművet.
   Az út kicsit tovább tartott a tervezettnél, miután az erős hullámzásban a hajó erősen imbolygott, amit kapitányunk időnként a sebesség csökkentésével és a keresztben érkező hullámok felé kormányzással igyekezett tompítani.

Balchik

    Egy kikötőváros Várnától 40 kilométerre északra, Albena, mely tulajdonképpen egy külterületen működő kereskedelmi komplexum, ide tartozik közigazgatásilag, miután sem lakossága, ennélfogva önkormányzata és polgármestere sincsen.
   Balchik Albena mellett Mária román királyné nyári kastélyáról és parkjáról, valamint halász-
és kereskedelmi kikötőjéről nevezetes. E három biztosítja a kisváros bevételeinek nagy részét, ami lehetővé teszi, hogy a kikötő melletti parti sávban újabb és újabb apartmanházak és szállodák épüljenek. Lehet, hogy Bulgáriában is virágzik a korrupció, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy itt a Zseton eltüntetett és látható/beépített részeinek aránya kissé jobb, mint itt, Abszurdisztánban, de igyekszem kerülni az aktuálpolitikát... Rakpartján mólók sorakoznak, melyek sorra adnak otthont a hatalmas kikötői daruktól kezdve vendéglátó-egységeken át napozó lányokig és sirályokig. Mellettük kikötve teherhajóktól halászhajókon át hobbijachtokig mindenféle vízijármű ringatózik a napfényben. Távolban pedig Albena szállodái látszanak (bal oldali kép)

A Palota

   A Királyné Palotájához vezető út a rakparton szép volt, és épp elég hosszú ahhoz, hogy ne legyen időnk bemenni, hiszen a megbeszélt időre, két óra múlva vissza kellett érnünk. Kívülről csodáltuk hát meg, ami leginkább az én fényképezőgépem kattogtatását jelentette, míg a csapat háromnegyede leült egy kellemes kerthelyiségben egy frissítőre. Pár perc múlva csatlakoztam hozzájuk.
   A szervezők profibban is megcsinálhatták volna - nem kettő, hanem négy órát hagyva - akkor bizonyosan bejárjuk a parkot és a Kastélyt.
   A kerthelyiség pincére még szerzett kis bosszúságot, miután kb. tíz perc sem volt elég neki, hogy hozza a számlát, így végül nekem kellett nyüstölni és elkísérni a kasszához, hogy kifizethessem a nem magas összeget. Értem én, hogy szabadságon vagyunk, de azért nem kellene váratni a kapitányunkat.
Bár utólag belegondolva ő sem kapott volna idegbajt, ha a megbeszélt időre nem vagyunk ott.
 - Njama problema - mondta is, amikor hárman élesen érkezve a mólóra kedvenc nejemet kutattam, aki egy hot-dog árusnál kicsit lemaradt. 

A visszaút (talán) delfinekkel

A visszaút még kissé hullámosabbnak ígérkezett, mint idefelé.
Kértünk és kaptunk hűvös Kamenitza sört, fényképezgetés, videózás, amikor a kapitány mutat a nyílt tenger felé a hullámokra, kézfejével ugró állatokat imitálva. Nem, nem szöcskét...
 - Dolphins - mondta.
Attól kezdve a nyílt víz felé fordulva sasoltunk. Én magam 39 év alatt sokszor jártam tengerpartokon, de soha nem láttam delfineket, a delfináriumon kívül. Gyanakodtam is, hogy csak a turistákat hülyítik velük.
 - Szerintem nem is léteznek - mondtam korábban Horvátországban - csak a helyiek esküdtek össze, hogy jöjjenek a turisták - játszottam a szkeptikust.
   Most azonban időnként egy-egy szürke villanás látszott a hullámokban, ami akár delfin is lehetett. A távolban időnként megcsillant a nap valamin, ami akár a felszínre jövő cet fejének is tűnhetett. Minden esetre örömmel tölt el a tudat, hogy láttunk delfineket, azok jól vannak, vidáman integettek, és üdvözletüket küldik a Kedves Olvasónak. Na, talán egy picit ismét elmerültem a túlzások birodalmában... :)

A partraszállás

   A partraszállás a beszállással megegyező módon történt. A találkozási ponton a motorcsónak várt minket, amibe áthuppantunk, és ő bő gázzal kivitt minket a partra. 

   A parton elindultunk visszafelé az esti felkészülés, egy kis Bazár-látogatás (hölgyek) és egy korty hazai (urak) céljából.

A vacsora

   Vacsora helyszínéül ezúttal kettesben az Old House helyet néztük ki, ahol tavaly kellemes órákat töltöttünk, és amint megfigyeltük, az idei szezonban Milko hiányzik a stábból.
   Jim jóvoltából ismét finom fogásokat kaptunk, barátságos környezetben, a hátunk mögött ülő norvég és a szemben ülő bolgár család csemetéinek vidám gyűrűjében. 
   Miután végeztünk vacsoránkkal, elhatároztuk, végére járunk a Milko-rejtélynek. 
 - Láttuk ám az öreg pincért, Milkot a mexikói étteremben dolgozni. - mondta Tamás pár nappal korábban.
 - Honnan tudod, hogy ő volt - kérdeztük.
 - Honnan, hát a blogodon láttam a fényképét...
Így aztán megnéztük, tényleg ő sürgött-forgott a fiatalokat megszégyenítő lendülettel, miközben minden asztalhoz odafordult, megkérdezve, minden rendben van-e, ízlett-e az étel... Tamás arcmemóriája nem semmi, az látszik, de a kínzó kérdés az, miért váltott Milko?

 - Hol van Milko? - kérdeztem Jimet.
Ő felnevetett.
 - A Tex Mex-ben. El kellett mennie. Volt egy... skandaluma... a főnök feleségével - nevetett.



Na, nézzünk el a Mexikói felé - döntöttük el.

Esti levezető sétánk

után egyébként is jól esett egy pohár sör, megálltunk hát a Tex Mex egyik szabad utcai asztalánál. Kitűnő meleg idő, igazi sétálásra csábító, az utca tele emberekkel, a forgatagban angol, német, orosz, román, bolgár, lengyel, holland mondatok hallatszottak, különböző ételek, pattogatott kukorica, vattacukor illatát hozta a szellő. A mexikói zenekar a korábbi években megszokott összeállításban játszott, igazán jól, igazán romantikusan - és a Tips feliratú gitárba gyűjtögetve a vendégek és a járókelők adományait. 
   Milko meglátott minket az étterem belsejéből, kiszaladt, fülig érő szájjal futott oda hozzánk:
 - Jo estet, egeszsegedre!!! - szórta magyar szókincsének gyöngyszemeit, miközben ölelgetett minket.
 - Mi történt? - kérdeztük.
 - Aaa, volt egy kis... hmm... botrány a főnök feleségével - nevetett fel - de nem baj, most itt vagyok, ugyanaz a munka, semmi baj - mondta.
   A mexikói banda hozzánk lépett, az énekesnő elénekelt valami szép, romantikus dalt, amely a Zene közös nyelvén igazán megindító volt, ám amiből sajnos egy szót sem értettünk, mivel spanyolul szólt. 
   Ekkor azonban a szomszéd asztalhoz fordultak, ahol valakinek a kb. 12 fős társaságból a születésnapja lévén a "Happy birthday to you" - szólalt meg. Egy tüzijátékkal feldíszített torta került az asztalra. Gyerekek sorra énekeltek románul az ünnepeltnek, igazán aranyosak voltak. 
 - Tényleg szimpatikus, vidám társaság - mondtam, miközben szedelődzködtünk, hogy visszatérjünk a szomszédos szállodánkba - Kár, hogy sírni fognak szeptember 4-ikén, amikor Dzsudzsák bevágja nekik 25-ről oda-vissza... :)

Napi töprengő

Azóta is egy apró kérdés motoszkál bennem.
Sokan prüszkölhetnek rám, mert a "balkáni" állapotokat dicsérem. Nos, itthon, a "híres magyar vendéglátás" hol és mikor szolgál ilyen csapolt sörrel, ami friss, jéghideg, tiszta, előhűtött pohárban csapolt, a szintje pedig...
Tecciklátni? Teccikérteni..?
   Egészségünkre! :)