2015.08.04, kedd

   Amint tegnap eldöntöttük, két további napot szánunk kirándulásra. 
Kedden Nesebar mellett döntöttünk. Aki a fotóalbumra vet egy pillantást (talán érdemes!), talán megérti, miért keressük fel évről évre...
- Oda mi nem megyünk - jelentették ki Norbiék, valószínűleg az eredeti tervünk miatt, mely szerint ezúttal taxival mennénk, ne legyen akadály a vezetés a sör élvezetének. Azonban egy kis fejszámolás, és mindjárt felülírtam eredeti tervünket - annyit nem ér egy vagy két sör.
 - Kocsival megyünk. Gondoljátok meg....

Úton...

Így hát reggel a megbeszélt időpontban a reggeli után négyesben elindultunk a parkoló felé. Némi programozás - mert hát ugyan sokszor jártunk már arra, de a GPS sosem árt - után kihajtottunk Albena kapuján, és Várna felé vettük az irányt. A korábbi jól bevált gyakorlattal ellentétben ezúttal nem tévedtünk el, hanem egyből a Szófia, majd Burgas felé vettük az irányt. 

  A Várnát Burgasszal összekötő útvonal, mely Bulgária két legfontosabb tengerparti városát köti össze, erőteljesen alul van tervezve az évtizedek alatt jelentőssé vált személy- és teherforgalom számára. 
 Várna belvárosából kifelé előbb a vasúti pályaudvarra vezető vágányok felett, majd a kikötői öböl, illetve a Várnai tó csatornája felett haladunk át hosszú felüljárókon, majd rátérünk az A4 autópályára, mely Burgas felé vezet. Itt éri az autóst az első csalódás, mivel az autópálya szűk 10 kilométer után véget ér, és az E87-es út egy sima kétsávos főútvonalban folytatódik tovább.
   Az út felfelé kanyarog hosszan, időnként pazar tengeri panorámát kínálva, majd lefelé veszi az irányt, és ismét a parton haladunk. Ezután ismét több kilométeres emelkedők következnek, próbára téve embert és gépet egyaránt. Sűrűn találkozni felforrt hűtővízzel félreállt autókkal, és nem csak öreg, leharcolt példányokkal...
   Utunk során hatalmas kontraszt látható a hegyeken keresztezett falvak szegénysége, és a tengerparti üdülőhelyek, például Obzor jóléte és pezsgő élete között.
   Az út utolsó szakasza egy masszív lejtő, mely előbb az erdőn keresztül egyenesen, majd egyre sűrűbb kanyarokkal egy szerpentin útként ereszkedik a tender, és Slanchev Brjag, a Napospart felé. 
 - Ez finom lesz visszafelé - gondoltam első alkalommal, még 2011-ben, s azóta is minden évben. Itt tárul először a szemünk elé a magasból a Fekete-tenger panorámája Naposparttal, mellette a tengerbe benyúló Nesebar-félszigettel. Fotózni nem tudtam megállni, a Google Utcaképen a hely :)
  Naposparton keresztül a turistaforgalom miatt zsúfolt úton haladunk. Az út mellett mindkét oldalon újabbnál újabb, valóban reprezentatív kinézetű szállodák és apartmanházak láthatóak, s mindenhol parkoló autók.
 - A tenger két kilométerre van - mutatunk a felüljárón az út fölött gumimatracokkal, strandcuccokkal caplató családra - ja, még jó, hogy minden szálloda "tengerre néző" panorámát kínál.
 - Igen, ha mást nem, gaztengerre - gyönyörködünk az ablakok alatt húzódó poros mezőre és autóbontóra (!).
Napospart 300 000 ember elhelyezésére alkalmas, szemben Albena 45 000 férőhelyével - az előbbi eszerint "turistagyár", míg az utóbbi egy üdülőtelep.

A bolgár tengerpartban épp az a szép, hogy mindenki megtalálja az ízlésének való helyet. Számomra nem kérdés - szüleim '74-ben jól választottak.
  Napospart vs. Albena - részlet... Utóbbiban nagyobb eséllyel szerzel barátokat és valódi élményeket... 

   Kb. négy kilométerrel odébb egy lámpás kereszteződésnél ágazik el az út, és fordulunk a tenger, és Nesebar felé. A főút után szinte azonnal érintjük Napospart déli szélét, megcsodáljuk a strand embertömegét, és beérünk Nesebarba. 
   Az újváros a parton található, szorosan összeépülve Naposparttal. Egy szép, ámde tipikus bolgár tengerparti város tömbházakkal és parti szállodákkal. A varázslat a félszigetre vezető földnyelvnél kezdődik. A Han Khrum utca egy körforgalomban ér véget, innen az egyik út vezet az Óvárosba. Jobbra: a látvány a Google Utcaképen.
   Első alkalommal még aggódtam a parkolás miatt, mára már nem teszem: az Óvárosba átérve három parkoló található, mely azonos díjazásért, óránként 2 leváért vehető igénybe. A bejáratnál jelzőtáblára kiírt számokkal jelzik, mely parkolóban hány szabad férőhely áll rendelkezésre. 
   Ezúttal láttam, hogy a központi és a hajóállomás melletti parkolók megteltek, ezért balra, a rakpart felé fordultam. A Zhana Chimbuleva utcán balra a yachtkikötő, azon túl a tenger és Napospart, jobbra pedig a domboldalon gyönyörű kis szállodák, panziók és éttermek csalogatnak. Az út elvezetett a parkoló bejáratához, ahol egy sorompón behajtva jutottunk el a parkolóhelyünkig.
   Miután eddig minden alkalommal a félsziget másik oldalán parkoltunk, a megszokott útvonalunkkal szemben indultunk el. Végigsétáltunk hát a Krajbrezhna utcán, és a félsziget keleti végét levágva átértünk a déli öböl fölé. 

- Igyunk valamit, mielőtt belevágunk a sétába - döntöttünk el, és megálltunk egy teraszos kerthelyiségnél. A pincér álmos tekintettel nézett ránk, és - valljuk be - nem túl észvesztő iramban jött oda hozzánk felvenni a rendelést.

  Némi sört és kávét rendeltünk, miközben felkerestük a mellékhelyiséget, mely kifogástalanul tisztának és rendezettnek bizonyult.

   Fényképeztünk, és folytattuk volna a sétát, amikor...

Második Veretés

Jókai szülővárosának szülöttjeként mindig örömmel tölt el az irodalmi magyar nyelvvel történő találkozás sokszáz kilométerre az Otthontól. A második találkozásunkat éltük hát meg honfitársainkkal, mely után ismét tanácsosnak éreztük meg sem szólalni magyarul - még a végén azt hiszik, hogy velünk vannak...
   Megjelent ugyanis a part felé vezető lépcsőn egy kb tíz fős Csipet Csapat (vö. horda), megfelelően izzadó, lihegő ember formájában. Messziről repkedtek a "p*csák" és a "f*szok", mígnem az egyikük megállt a kerthelyiség mellett hangosan kiabálva:
- Elmentek ti a picsáááába, ki a f*szom ennyit mááászni ezen a k*rv* lépcsőn!!!
"Szép volt fiúk" - gondoltam, és láttam, hogy sokan hallották, sokan látták, szerencsére kevesen értették ezt a csodás szózatot...

A városban

   Nesebar, az ókori Mesambria hűen őrzi a történelmi hagyományokat és épületeket, különösen a valamikori kereskedelmet. Nevezetesen a város legszebb panorámáját kínáló déli part tetején gyakorlatilag összeépültek a szebbnél szebb éttermek, a belváros házai közötti sikátorokban szinte minden épület földszintjén boltok és kávézók kínálják portékáikat. A hagyományos cserépedények, terítők mellett ajándéktárgyak, régiségek kaphatók szovjet egyenruháktól SS sisakokon át korabeli gramofonig, mai látcsövektől a XVIII. századi lőfegyvereken át a Lenin és Dimitrov-szobrokig minden elérhető. A vendéglők itt magyar nyelvű étlappal várják a Nagyérdeműt. Kellemes színfolt a cseh és szlovák vendéglők, előbbiben Svejk áll őrt, utóbbiban csapolt Kofolával csábítják a közönséget. 
   Az árak valamivel magasabbak a Bulgáriában másutt megszokottnak. A nagy kínálathoz ezúttal jóval kisebb kereslet társult, miután egy korábban meglátogatott bolt eladója teával kínált minket (igen, voltatok és beszéltünk a magyar turistákról- mondta), és csodáltuk a török stílusú üveglámpáik szépségét, rákérdeztem az 50%-os diszkont okára.
 - Az idén sokkal kevesebb az orosz turista - mondta - alig jönnek... A gazdaságuk bajban van, a rubel túl sokat veszített az értékéből.
   Lassan elérkeztünk a kikötő felé, ahol is a Kapitanska Srechta nevű vendéglőbe tértünk be, amint tesszük azt eddig minden évben. A hangulatos kerthelyiségben egy vidám asztaltársaság tölti az időt évek óta... Szintén évek óta csodáljuk a felújított veterán autót. 
   De az igazán páratlan a panoráma, mely Nesebar kikötőjére nyílik. A rakparton halászhajók, vitorlás- és motoros személyszállítók mellett láthatóak a Nesebar másik megközelíthetőségét biztosító tengeri szárnyashajók is. Ezek a gépek nem kicsit nagyobbak, mint a korábban a Dunán megszokott valamikori Sirály, Vöcsök, majd Bíbic sorozat hajói. A Komet szárnyashajók Várna, Burgas és Nesebar között kínálnak gyors és kényelmes tengeri összeköttetést, nem kevés, cserében meglehetősen sok pénzért. 
  Közben megkaptuk a megrendelt fagylaltkelyheket és üdítőket, lefényképeztük, majd jóízűen elfogyasztottuk őket. 
  Továbbindulás előzz bementünk a mosdóba. Keresztülvágva az étterem belső terén, régiségek és preparált állatok mellett haladtunk el.
 - Merre van a mosdó? - kérdezte Norbi.
 - Bemész, egyenesen, és a veterán, ötvenéves MZ motornál jobbra - mondtam vigyorogva, tudván, barátunk ezt csípni fogja.
 - Régi MZ??? - Norbi szinte kondenzcsíkot húzott maga után futtában... 

Megcsodáltuk a világítótornyot, majd a parton indultunk vissza a Zornitza vendéglőig, ahol is felmentünk a város utcáiba, hiszen még meg kellett látogatnunk Dobby-t.

Dobby

Régi ismerősünk. Szinte véletlenül mentünk be első alkalommal a sok népművészeti ajándékokat kínáló bolt közül az övébe, hogy vásároljunk valami bolgár emléket. A kedves, mosolygós, segítőkész hölgy hamar elbűvölt minket, elmagyarázta, mi mihez használható. Vásároltunk nála, majd amikor a következő évben betértünk hozzá, régi ismerősként, örömmel üdvözölt minket. Mikor válogattunk, hogy mit vigyünk, mondta, hogy "tavaly ilyen terítőt vittetek (!), ahhoz ez a tál illik... Hm, egy évben sokezren fordulnak meg nála, és ő emlékezett rá, hogy miből milyet és mekkora méretűt vettünk nála. Emlékezett lánykáinkra, kiszúrta, hogy valaki fogyott a társaságban - nem, nem én...
   Betértünk hát Dobby üzletébe, ahol - éppúgy, mint tavaly - éppen eszegetni próbált.
 - Nem baj, visszajövünk pár perc múlva - mondtuk. Hálás volt, szabadkozott, nem sok szabad perce van enni.
 - Pedig az nagyon fontos, enni kell - mondtam megértően.
Visszatértünk hát negyed óra múltán, kiörvendeztük magunkat az újbóli találkozás felett - és megvettük azt, amit előre elterveztünk, egy sache tálat, melyben reményeink szerint kitűnő egytálételeket fogunk készíteni. 
   Dobby elmagyarázta, hogyan kell első alkalommal használatba venni az edényt, hogyan kell és hogyan nem szabad tisztítani. Látszott rajta, hogy nem csak eladja a portékát, hanem szereti azt, és szeret a vendégekkel foglalkozni. 

Visszaút

   Lassan ideje visszakocogni a kocsinkhoz. A parkolóban rendben bepakoltunk az autóba, egy cigaretta (annak, aki dohányzik), még egy kicsit gyönyörködés a tájban és a panorámában, és még néhány fotó. Különösen egy bálnatojásról, amelyet előrelátó házigazdáink egy hálóba tettek, hogy ha kikelne, nehogy megtámadja a járókelőket... ;)

   Ideje visszaindulni Albenába, mondtam. Kihajtottunk a parkolóból, a kapuban leróva a 10 levás, kb. 1700 forintos parkolási díjat, és máris suhantunk hazafelé. A suhanás kicsit túlzás, miután a hosszú emelkedős kanyarokban könnyű kilométereken át cammogni a nehéz teherautók mögött, de végül rendben hazaértünk Albenára.
   Leparkoltam, és elindultunk volna a Kardam hotel helyén lévő parkolóból, amikor fura látvány tárult a szemem elé. A parkoló túlsó oldalán egy Skoda 120-as parkolt le. Cseh rendszámmal, egy idősebb úr kászálódott ki belőle. Észrevette kezemben a fényképezőgépet, mosolygott.
 - Jó estét, lefotózhatom? - kérdeztem illendően.
 - Igen, igen - nevetgélt.
 - Hány éves az autó? - kérdeztem angolul.
 - Harmincöt - felelte németül - az első autóm. Kitűnő gép! - mondta.

Vacsora - a tetőn..?

 A szállodába visszafelé menet rendhagyó ötlettel állt elő valaki: Először is koccintsunk a sikeres kirándulásra.
Azután megbeszéljük, mit vacsorázzunk.
  Kihoztunk hát a bejárat előtti padra néhány poharat (konkrétan négyet), ásványvizet és egy kis pálinkát.
- Egészségünkre - emeltük a poharat aznap először, ámde (nem akarván lelőni a poént) nem utoljára. 
Rövidesen megszületett a verdikt: együnk hamburgert! Megvesszük, felvisszük a Dorostor tetejére... Milyen jó lesz. 
   Norbert barátommal vállaltuk az élelem beszerzés feladatát, hiszen a vadászat mégiscsak ősidők óta férfimesterség, másrészt valami miatt én éreztem sürgetőnek, hogy falatkázhassunk végre.
Átvágtunk a parkon, leérve a partra, elhaladtunk a Bazár mellett, egyenesen a La Bomba részét képező gyorsbüféhez értünk.
   A pultos fiú Norbit köszöntötte ismerősként, s miközben a grillen készültek hamburgereink, beszélgettünk a sráccal. 
  Végül átvettük csomagunkat, benne az illatozó szendvicsekkel, hozzá fogtunk még néhány hideg sört, amit a hűtőből kaptunk elő. Azt gondolom, kitűnő vacsorára tettünk szert.
  Visszaérvén a szállodánk elé, úgy döntöttünk, nem állunk neki felcipekedni a tetőre, megesszük ott helyben.
Nos, a La Bomba hamburgeréről érdemes tudni, hogy készítése során a félbevágott zsemle belsejét is meggrillezik, emellett a húst is a grillen sütik át, adva nekik egy finom füstös illatot, a zsemle pedig friss és mégis belül ropogós lesz... Az egészet átjárja egy füstös-húsos-friss kenyeres illat... Isteni volt. :)
 - Na, erre koccintanunk kell - nevettünk. 
Beszélgettünk, nevetgéltünk, amikor ráesett valami a vállamra.
Csepp.
Még egy csepp... Még egy.
 - Gyerekek, ma elázunk - mondtam.
 - Fogjuk meg csak a padot... - szólt nejem. Azzal megemeltük, és bevittük a Dorostor és a valamikori Kamelia hotel közötti fedett átjáró alá. 
  Itt leültünk, csipszet ropogtattunk, töltöttünk időnként egy-egy pohár italt, és alapvetően élveztük a nyaralást, miközben ömlött az eső, és láttuk a bőrig ázott felnőtteket és gyerekeket.
Időközben az eső elállt.
 - Én bundázott mogyorót szeretnék! - mondta Verus.
 - Hozzunk neked az Aldo-ból?
 - Nem kell, van nálam egy öt levás, majd én hozok.
Azzal felállt, és elsétált a ligeten keresztül.
Norbi nézte a perceket - Mikor jön már vissza... 
 - Ne aggódj, nem fog elveszni...
Egyszer csak megjelent Verus, kezében - tökmaggal.
 - Nem volt bundázott mogyoró..? 
 - Volt, de drága volt! Három leva lett volna...
 - És?
 - Vettem 1,20-ért tökmagot... Meg adtak hozzá 3,80-ért egy tök szép körömlakkot! :) :) :)

Erre koccintanunk kellett - aztán lassan eltettük magunkat másnapra, hiszen ismét várt ránk a strandolás.