(2012.08.05)
   Az előző esti kellemes idő, a tapasztalatok - és nem utolsó sorban a meteorológiai oldalak alapján elvártnak megfelelően kellemesen meleg, és az erkélyt árnyékoló japáncseresznye ágai között átszűrődő fénysugarak ébresztettek minket a szemközti víz hullámzásának hangjával aláfestve.
   Ez így persze romantikusan hangzik, a valóság ennél kissé földhözragadtabb: kedvenc nejem órájának ébresztésére keltünk. A priceless pillanatok később jönnek, a legvégén a cigányzenekarban csúcsosodnak ki, de ez majd a legvégén...
   Hiába, ha a szállodában a reggelit csak 10-ig tálalják, akkor illik időben odaérni, ahhoz pedig hajnali nyolckor fel kell szakadni az ágyból. 
   Pillanatokkal később a mini vízmelegítőnk hangja veri ki az álmot a szememből, majd a kávé illata, melyet kedvesem mixel a szoba íróasztalán. Mire felülök az ágyon, egy csésze neszkávé illatozik az éjjeliszekrényen.
    Az ízéről ekkor még nem tudok nyilatkozni, hiszen olyan forró, hogy a csésze közelébe nem tudok nyúlni,

nemhogy megízlelni a vágyott nedűt. A Földnek százmillió évekre volt szükség, a csészének röpke negyed órára, amíg lehűl olyan hőfokra, amely az élet számára elviselhetővé teszi.
   Na, ezen negyedóra alatt én épp felébredek annyira, hogy elinduljon a nap egy kellemes kávézással az erkélyen, tengerparti kilátással.
   Hm, ilyenkor gondolok arra, hogy EZ AZ A PILLANAT, legalábbis azon pillanatok egyike, amiért ez az egész van. 
Az egész éves tervezgetés, a foglalás, igen, a költségekre félretevés, az autó felkészítése, a vezetés hegy-völgyön át, és ezért készül ez a kis poszt is, hogy mások is láthassák. Aztán, ha kedvet éreznek hasonlóhoz, személyesen is átélhessék.
   Na, ennyit a merengésről, az erkélyen még szippantok egy jót a tengeri levegőből, majd megnézem a zászlók színét az őrtornyokon.

 - Zöld a zászló...

Ezután nekivágtunk a reggelihez vezető útnak. 

   Miután lányaink már helyet foglaltak egy asztalnál, csatlakoztunk hozzájuk.
Reggeli után leballagtunk a partra és egyből tavalyi törzshelyünkre, Szergo barátunk területe felé indultunk.
Szergo és párja, Snejana örömmel üdvözölt minket.
 - Természetesen, a tavaly megszokott napernyőink és ágyaink várnak ránk  mondta.
Strandolás előtt innánk valamint...
 - Dve Shunensko - mosolygott Szergo
 - Da - mondtuk, pedig lehet, hogy ebben a korai órában nem is sört terveztünk kóstolni. De hát itt elég volt előző évben egyszer kérni, azóta is tudja vendéglátónk, mit kértünk. A magyar úgynevezett "vendéglátósok" figyelmébe ajánlva...  

  És megkezdtük...

Napfürdőzés... Fürdés... Hűsítő... Az édes körforgás :)
Ezt napközben egy kis nassolás szakította félbe. Utunkat Julianához, a Bistro Kartel felé vettük.
Juliana, a főnökasszony, és Iva ezúttal is nagy örömmel fogadtak minket. Háziasszonyunk sajnos évről évre kevesebbet beszél angolul, és egyre inkább németül próbál kommunikálni velünk - nem túl nagy sikerrel. Év közben Németországban dolgozunk férjemmel - mondja, ami azért magyarázatot ad a változásra. 

Délután, a tenger felszínén lebegés közben merül fel a kellemes kérdés:
 - Ma hol vacsorázzunk?
 - Legyen a Starija Dub!
 - Legyen!!! - zártuk rövidre a kérdést.

Visszatérve a strandról, este gyorsan elkészültünk. 
A "gyorsan"-t nem az otthoni rohanó élet, hanem a dél-európai "no problem" filozófiájú alacsony stressz-szintű életvielhez képest kell gyorsnak érteni. Míg kedvesem zuhanyzik és átöltözik, én például leballagok a Bazárba venni ezt-azt. Főleg a hűtőszekrénybe való dolgokat. Igen, ásványvizet is. Nemcsak sört. Bár azt is...

Vissza a Stariya Dub-ba

   Egy igen kellemes séta várt ránk a tengerparti sétányon. A fürdőzők zaja immáron elhalkult, a hullámok csobbanását a koncon marakodó sirályok vijjogása kísérte. Eközben a nap során felhevült bőrünket a hűvös tengeri szellő hűsítette.
    Előző évben Peter Dragnjev barátunk javaslatára jártunk itt, és az ételkínálat, az autentikus beltér valamint az esti műsor hamar a kedvenc helyeink egyikévé tette az Albena déli szélén, a part és a Baltata erdeje közé beékelt remek kis vendéglőt.  
   - Jo estet kivánok! - köszönt az előző évben megismert Ralitsa, aki népviseletben fogadta a belépő vendégeket. 
   Már nem lepődtünk meg, hogy mint másutt, itt is pontosan tudják egy év után is, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk - pedig igyekszünk nem felhívni magunkra a figyelmet :)
   Mindjárt mellénk penderült egy kalóz (talán Jack Sparrow?) kivont karddal, és közös fénykép készült. 
Bent aztán nem mindennapi műsorban volt részünk.

A látvány mindent vitt. 

   A szőke énekes nagysága viseletére nem találtunk szavakat. Gyakorlatilag
 egy flitteres tangát viselt a nyakába akasztva teljesen indokolatlanul, amit remekül ellenpontozott a brácsás cigányzenész aranyflitteres kalapja, melynek létjogosultságát azóta sem sikerült megfejtenünk. A zenész úr szandál-fehér zokni kombója ezután meglehetősen ortodox viseletnek számított. 
   Mi a már megszokott szenzációs vacsorát rendeltünk, a kétszemélyes grilltálat - négyünk részére. 
   Nem, esély sem volt arra, hogy elfogyasszuk a teljes adagot, pedig dolgoztunk rajta derekasan. Eközben tudván, hogy magyarok vagyunk, a zenekar megkülönböztetett figyelemmel igyekezett a kedvünkben járni. Hiába, a magyar ember evés közben nem nagyon beszél, az éneklés viszont teljességgel elképzelhetetlen az ínycsiklandozó falatok fogyasztása közben.
   Grillezett húsok, csirke, sertés... Kolbászok és kebabcs...

   Nem tudom, volt-e olyan, hogy két ember el tudta tüntetni egy ültő helyében. Na, mondjuk tudok egy-két ilyen úriembert, akivel kipróbálnánk. Tamás, majd '17-ben benevezünk... :)
   Mindeközben a derék muzsikások rendületlenül húzták a talpalávalót, hol oroszul, hol nekünk kedveskedve magyar stílusban, hol pedig a mellettünk ülő szerb családot táncba rántva délszláv dallamokkal nyomulva. 

   Mégis, az estre a vendégművészként fellépő "Tom Jones imitátor" tette fel, aki szenzációs egyveleggel lepett meg minket, és a legvégén az orosz úriembert is megtáncoltatta - érdemes a lenti videó végét megnézni :)

Hazafelé...

Ezután nem maradt más, mint egy kellemes séta hazafelé. Útközben bepillantottunk egy remek kis Öreg Házba, ahol karaoke szólt a zenekar műsorát követően.
 - Majd egyszer ide is betérünk - mondtuk.
Arra nem számítottunk, hogy az az egyszer két év múlva jön el.
De most a kellemes idővel és a remek vacsora élményével voltunk elfoglalva...