2016.09.12.

Nomeg megnyitottunk mást is, mait Szergo barátunk jóvoltából kaptunk kézbe.

   De először is felkeltünk. Mind a hárman.

Teri, én, és a Nap.
Az utóbbi kelt elsőként közülünk, és rögtön sütni kezdett, és bár nem forró croissantokat, de forró homokot és strandidőt ígért. 
   Az erkélyre kilépve melegen simogatott a Fekete-tenger víztükrét aranyra festve visszaverődő napfény - mi pedig mint két bagoly, hunyorogva kortyolgattuk a kávénkat. 
   Az előző hasonlatomat átgondolva erősen töröm a fejemet, láttam-e valaha kávét kortyolgató baglyot, de nem vagyok benne biztos...
   Az viszont biztos, hogy némi készülődés után a reggeli felé vettük az irányt. 
   A reggelit a szálloda földszintjén található étteremben kínálták, a megszokotthoz képest is bőségesebb
választékkal. Ekkor még csak ismerkedtünk a hellyel, később alaposabban bemutatom a választékot, ám az első benyomást az ember - a többi emberről szerzi.
   A szállodánk elegáns, szép, minden igényt kielégítő, ám a fényképek egy dolgot sosem lesznek képesek visszaadni: az illatokat. A folyosón, a liftben árulkodó légköri nyomok terjengenek jelezvén egyes terjedelmes kartács(nő) elhaladtát, min ahogy a már elhaladt utasszállító gépek nyomáról is egy darabig a turbulencia és a - kondenzcsík árulkodik. No, itt szinte előírás volt, hogy a liftben, illetve a folyosón, rosszabb esetben az étteremben a Krasznaja Moszkva illata terjengjen, legelvetemültebb esetben pedig a szagok valamely forrása préselje be magát a liftbe mellénk. Ezt kivédendő kifejlesztettünk egy önvédelmi taktikát: ha "gyanús személy" beszállt előttünk a liftbe, hagytuk, hadd menjen - megvárva, amíg elindul, hívtuk a következőt.

A reggelinél

   Szinte mindenhol kell, hogy egy két család ordenáré módon viselkedjen, az egyik helyen a gyerek hangosan
nézi apa tabletjén - mert hát van, Ödönke hadd nézze! - az idegesítően gügyögő rajzfilmet, amott csak szimplán ordít. Nem kér, nem kérdez, csak gondol egyet, és ordít.
   Másutt Nagymama bizonyosan a Megyéből jött, bár elsőre azt hittem, Oroszországból, miután Zsákos Bilbót megszégyenítve pakolja a svédasztalos reggeli részeit a csomagjába. Hiába, no, spórolni tudni kell egy szendvics árát egy ötcsillagos helyen... De aki a félliteres ásványvizes flakont tölti a vízadagolónál,az vitte a pálmát. A szatyrában :)

Reggeli után

Irány a strand!

   A szeptember közepe ellenére verőfényes napsütésben, és kellemes melegben indultunk el a partra. 
Gondoltuk, korábbi években megismert kiváló masszőrt, Rosy-t megkeressük, egy kis kitérővel, a Laguna Garden.Mare-Beach (Valamikori Karvuna-Tervel-Balik) trió felé indultunk. A híreink szerint most a Laguna Beach mellett praktizál.  

   A masszázskabin előtt nem találtuk, bemenni mégsem illendő, hátha a vendég rossz néven venné, ám a szállodák közötti virágoskert látványa még most, a nyár múltával is szép volt - az illatáról nem is beszélve. Más volt, mint a folyosón terjengő pacsuli...
   Elértünk hát Szergo partszakaszához, ahol nem túl nagy meglepetésre azt láttuk, hogy nem kell tülekedni a szabad napágyakért. A Flamingo Grand vendégei számára biztosított parton többen voltak, de mi a nyugalmat, és a megszokott környezetet választottuk. Mindjárt menetben megálltunk a büfénél, ahol átvettük az első, megérdemelt Shumensko sörünket, amellyel ballagtunk a megszokott napernyőnkhöz. 

A nyaralást ünnepélyesen . megnyitjuk!

- koccintottuk össze dobozainkat. Szergo barátunk nem akart már a göngyöleggel vacakolni, előző nap megkérdezte, dobozos jó lesz-e. Jó lett... 
Mire elfogyasztottuk a torokgyíkot még nem okozó hőfokú főzetet, az első felhő a nap elé tolakodott.
   További gomolyok is látszottak az égen.
 - Mi ez, nemhogymá' elromoljon az idő...
Végül nem romlott el. 
A víz, a korábbi éveknek megfelelően a délelőtti órákban kissé hűvös volt. 
 - Nem hideg, csak nedves - mondogattam, inkább magamnak, mint kedves nejemnek.
Egy rövid fürdés után mentünk vissza a partra napozni. 
Napfürdő - vízfürdő - sörfürdő... Azaz egy sör felciccentése...
Az a program, amit az ember egész évben el tud viselni. Amikor az ember megnyugszik, hátrahagyja a mindennapos gondokat - és a tenger hullámverését, a sirályok vijjogását hallgatja, és az idő, mintha egy gigászi gumiszalag volna, lassan nyúlni látszik. Mintha lelassulna minden. 
   Na, a napot eltakaró felhők is egyre lassabban tűntek elvonulni a központi csillagunkat velünk összekötő egyenesből - borulgatott. A napmentes időszakokban pedig odakozmálni sem akart az ember a homokhoz. Délután egy órakor kitaláltuk hát: úgyis fel akartunk sétálni a hegyre - tegyük hát meg most! Amúgy sem terveztük egész napos tekergést, hiszen az egy hét egy egész napját sajnáltuk volna erre. Délután pár órát viszont kellemes lesz eltölteni a hegyoldal fenyőillatában.

Mekk Elek remekei eme helyen leledzenek! 

    Összeszedtük hát szerény holmijainkat, és elindultunk visszafelé, a legrövidebb úton, a Bazár irányában.
 - Még bemegyek a mosdóba - mondta kedvenc nejem, s míg én vártam őt a feljáró mellett, volt időm megcsodálni az igényes helyi mesteremberek igényességét.
  Elsőként a bejárati ajtó feletti világítás igényessége ragadott meg. 
  A java azonban csak eztán jött. Miközben nézegettem a hasonló csodákat, és fényképeztem, jött kifelé az én párom, akinek arckifejezése azt árulta el, hogy olyat látott, amit nem szeretett volna, legalábbis nem ott, ahol látta.
 - Ezek, b'meg, nem normálisak! Ilyet én még nem láttam - mutatott befelé nevetve  - és MOST nem volt nálam a telefonom, hogy lefényképezzem!
   És pár szóban elmondta, mit látott, és egyet kellett, hogy értsek: EZT látni KELL!
S miután a fényképeket csak holnap készítettük el, ezért a nyájas olvasó a következő részben tekintheti meg, mi volt az a csoda, amin vihogtunk, mint két tizenéves. 

- És AZT láttad?

- kérdezte immáron a Flamingo kilencedik emeleti folyosóján kimutatva, a Dobrudja hotel felé.
- Biztos azt a szobát szánták nekünk.
Van, amit az ember lát, és talál rá magyarázatot. Azonban a tizennegyedik emeleten téglákkal befalazott egy szem ablak látványa annyira szürreális volt, amennyire csak lehetett. 
- Mi a fészkes fenének kellett befalazni? Az OK, hogy a keleti erkélyes ablak ugyanahhoz a szobához tartozik, lehet, hogy felesleges az északi ab
lak. De akkor miért csak ezt az egyet szüntették meg, miért nem az összes egymás alatti szobán? Ha megszüntették - miért nem vakolták le kívülről, hogy ízlésesen nézzen ki?
   Készültünk hát tovább a délutáni kiruccanáshoz, gondoltuk, a hegyre felkocogunk, a kilátóteraszt érintve a Kaliakra és az Arabella Beach fölözzi lépcsőn lejövünk.
   Az csak egy apró mellékzönge, hogy amikor visszaértünk a szállodába, azt az időpontot választotta az időjárás, hogy végleg eltüntesse a felhőket, és ismét a nyarat élvezhessük. 

   Elindultunk hát, fel a lépcsőkön, s út közben, a valamikori Green Island bolt és büfé létesítménynél megálltunk. Itt volt talán a leglátványosabb a Dorostor Hotel hiánya, melyet 1975-ben, 2015-ben. és most is lefényképeztünk... 

Fent, a dombtetőn

más volt, mint a korábbi években. A "hegy" szállodái augusztus 31.-én bezárnak, onnantól fogva a természet kezdi visszafoglalni a korábban emberektől hangos területet. 
   A lábunk alatt zizegtek a falevelek, madarak csiripeltek és röppentek fáról fára a kísértetkastélyokként álló kiürített szállodák között. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

   Egy mókus ugrált ágról ágra, megállva pár másodpercig, szemügyre véve minket. Aztán ment tovább a
dolgára. 
   Néhány ember, hozzánk hasonlóan még bóklászott az ösvényeken, nyakukban fényképezőgéppel. De jobbára kettesben lépkedtünk, beszívva a fenyőfák gyantás levegőjét, mely a késői vadvirágok illatával keveredve igazán kellemes érzés volt.
   Néhány perc séta után elértük a kilátóteraszt.
 - Mennyivel kevesebb napernyő van a parton, mint nyáron... - jegyeztük meg.

És valóban: láthatóan folyt már a bontás: a napernyők, nyugágyak napról napra többen kerültek lebontásra és behordásra a téli raktárakba.
   Szergo is elkezdte a maga ernyőinek elszállásolását, fokozatosan, az úttól a part felé haladva. .

 - A piros ernyőkből már alig van... 
 - Egyre közelebb kerülünk a parthoz. Az nem baj, csak egyre többet kell gyalogolni a sörért...

   A felszabadult területeken pedig másfajta turisták jelentek meg, átforgatva az ember által elhagyott homokstrandot falatok után kutatva - a sirályok.

Lefelé tartottunk

a hegyről, ám felfelé kellett indulnunk: a lépcső felső vége a Villa Arabella bungalló-kempingnél található. Elhaladtunk Tamás barátomék tavalyi szállása mellett, a parkoló mellett, ahol a Répaszínűt tologattuk Norbival hármasban, és bizony, hiányérzet szállt meg, mondhatom...
   Elértük az egykori Pléhcsárdát.
   Ezúttal, a ritkuló lomb miatt jobban volt látható, és a part is jobban látszott, mint nyáron, amikor az élet szinte zöld bujasága mindent eltakar.
 - Micsoda kilátás nyílt innen... - elmélkedtem, és valahol bíztam benne, hogy Vaszil, Attila és apám szelleme valahol itt vannak, és egy pohár menta mellett elpöfékelve anekdotáznak a világ bolondságain.

Lefelé ezúttal is számoltuk a lépcsőfokokat. Magunkban.
 - Na, mennyi? - kérdezte Teri lelépve a Kaliakra hotel mögötti járdára.  
 - 278 - mondtam.
 - Nekem 281 - mondta ő. Sosem sikerült még kétszer ugyanazt a számot kapni, de ez is mutatja, hogy egy jó nyaraláskor milyen iszonyatos problémák nyomják az ember vállát.

- Vacsorázzunk valamit a Bistro Kartelben! - döntöttük el a Nap Kérdését, miután első esti sétánkon megtudtuk, hogy Tűztánc a Slaviyanski Kut-ban szerdán van és hétvégén. Tehát szerdán oda megyünk, kedden pedig a Kalaposhoz... Ahol kalapot hat éve láttunk, de a név rajta maradt.
   Ráadásul a Kartelben volt egy küldetésünk is. 

Beléptünk hát a Bistro Kartelbe.

   Juliana ezúttal is nagy örömmel fogadott bennünket, majd kérdezte, lányaink jöttek-e, és a barátaink..? Mondtuk, hogy ezúttal ketten jöttünk, de hoztunk egy kis ajándékot. 
    Azzal átadtuk neki Tamásék által Julianának küldött, és a repülőutat sikeresen túlélt Zlaty Bazant-os korsót - Juliana mesés gyűjteményébe.
 - Tamás barátunk küldi - mondtuk.
 - Tudom, a kedves pár a három kislánnyal - mondta, természetesen emlékezve a korábbi (és reményeink szerint jövőbeni) kedves vendégeire. 
   Fejlesztés, fejlesztés, minden évben szebb, de nem csak szebb, hanem jobb is. Az étlapot böngészve örömmel láttuk, hogy jóval terjedelmesebb, a választék a korábbi évekhez képest igencsak megnőtt. 
   Az épületen is történt egy komoly átalakítás: az utca felé egy komoly és ízlésesen megépített bár került kialakításra, ennek köszönhetően az utca emberei meg-megállnak egy italra, továbbá a szomszéd butikok árusai is itt kvaterkáznak üres perceikben. A lányok a pénzváltóból, a halas pedikűrből, a butikból itt beszélik meg dolgaikat. 

A vacsora - gyümölcslevessel indul.

Olyan hideg típusúval. Nagyon-nagyon hideg, és alacsony víztartalmúval.
Szőlő, kitűnő! A muskotályos szőlő íze selyemként halad lefelé, átmelegítve testet-lelket. 
Juliana egy pohár borral a kezében csatlakozik hozzánk pár percre. Fáradt, az egész szezont végigdolgozta, napi tizenkét órában. Készül, amint mondta, rövidesen utazik, pihenni feltöltődni Európai körútra készül. 
   Miután választottunk étkeket is, elsiet, és készíti a grillnyársat, valamint nekem a kavarmát. Eddig ilyen tradicionális étkeket itt nem ettünk - azonban kiderült, érdemes volt ezúttal ezeket választani! 
   Az ételek illata előre elárulta, hogy a nyársakon és a cserépfedél alatt igencsak finom ízek rejtőznek. 

   A kavarma - egy hagymás-zöldséges, csirke vagy sertéshúsos egytálétel valami mesés volt, ahogy a húsok beveszik a lecsóra emlékeztető zöldséges ízt... 
   Hosszúra nyúlt a vacsora barátnénkkal beszélgetve, aki folyvást németül próbált beszélni velünk, állítva, nem beszél angolul. 
   Pedig de.
 Végül sétáltunk vissza a parton a telő hold fényében, élvezve a kellemes estét, és a nyugalmat, valamint Albena esti látványát.