2019.07.23

   Az elmúlt napok kellemes strandolás-semmittevés-evés-ivás aranyháromszögéből kilépünk - döntöttük el előző este. És a mai gyönyörűen induló nap erre kiválónak ígérkezett.
   Nos, igen, a szemfüles Olvasónak szemet szúrhatott, hogy háromszöget említek, miközben négy megpróbáltatást sorolok fel... Valóban, tulajdonképp az evés-ivás a hedonizmus ama kellemes stációját jelöli, melyben általában minden, a fejünk tömésével kapcsolatos elfoglaltság beletartozik, a fagylalt és gyümölcskehely fogyasztását pedig ugyancsak nehéz lenne besorolni eme pontok közé. A strandolás és semmittevés is együtt említhető, de akkor meg aranykétszögről, netán egyenesen aranyrúdról esne szó...

    Hedonista életmódinkra rá nem unva eldöntöttük, hogy a környék bejárását nem halogatjuk a nyaralás végére - hiszen az így is hipp-hopp itt lesz - hanem a mai napot az első kirándulásunknak szenteljük.

Neszebar

 - szólt a verdikt még előző este az erkélyen beszélgetve.
   Reggel a szokásos protokoll szerint Tamással reggeli-beszerző utunkra indultunk, amikor is családunk hölgytagjai kérésétől vagy épp hirtelen ötlettől vezérelve álltunk meg venni péksüteményt vagy épp csomagolt felvágottat, sajtot, netán kimért bort - utóbbit természetesen nem reggelire...
   Szállásunkra visszatérve a lányok már ébredeztek, és ki-ki az ébredezés különböző stációjában csatlakoztak hozzánk a reggelit elkölteni. És bizony mi már akkor tudtuk, hogy a fertőtlenítés milyen fontos, és ösztönösen végeztük a vírusok csoffasztását. Csak ezt mi úgy hívjuk,

fogmosás...

   Miután adtunk a higiéniának, szép lassan összekészülődtünk - a Tanács a 8:40-es járatot korainak látva a 9:50-es autóbuszhoz sétáltunk ki a rutinos tömegközlekedők magabiztosságával. 
   A buszmegálló a városközpontban, a Városházával szemben található, egy jól áttekinthető menetrendi táblával, és egy kevésbé értelmezhető forgalmi irodával - utóbbiban egy idősebb hölgy ül, aki udvariasan és változatos szláv szókinccsel magyarázta el, hogy jegyet majd a buszon...
   A felszálláskor már szép kis csoport verődik össze, kérdés, honnan, hiszen a megállóban alig pár ember várakozott. Azonban abban a pillanatban, amikor a vezető kinyitotta a jármű ajtaját, hirtelen a semmiből manifesztálódott egy tucatnyi ember. Pont, mint otthon, amikor az autós körülnéz, mielőtt "vétkezne", és sehol a Szerv - majd a következő pillanatban, mit tesz Isten, ott állnak. 
   Lehet, hogy a szomszédos rendőrkapitányság dolgozói menet kirándulni?

Utazunk

hát, és a tavalyi utunkhoz hasonlóan most is a nem túl hivatalos uniformist, ám határozott és udvarias fellépést viselő kalauz hölgy lépett hozzánk, és szedte be a közlekedési társaság számára a megérdemelt viteldíjakat - majd mondta, hol kell leszállnunk. Ez persze számunkra sem volt ismeretlen, hiszen buszoztunk is már erre - ám  Neszebar óvárosának eltéveszthetetlen látványa egyébként is talpra rántott mindannyiunkat. S mikor elhagytuk utunk során a bolgárok által benépesített üdülőhelyeken jócskán megtelt buszunkat, örömmel szívtuk be Neszebar tenger, tengeri hal illatú levegőjét. 
   Megérkeztünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Találkozás egy régi baráttal

akit sosem hagynánk ki - Dobby, akinek kis boltjából évről évre sok szép edény és terítő gazdagítja asztalunkat a méltóképp elkészített dél-európai fogásokhoz... Nem kérdés, hogy bár nem akartuk megzavarni az aktuális vevővel folytatott beszélgetését, de végül sikerült... 

Városnézés - kicsit másképp.

Csak kicsit másképp...
   Ezúttal talán kevesebb tucat kilométert tettünk meg, ám a nyitva tartó ortodox templomokat sorban meglátogattuk. Kicsi, ám lélegzetelállítóan szép, ma is működő templomok - méltó műemlékek az elmúlt évszázadokból.
   Beültünk azután helyi éttermekbe is, bár a Svejkhez címzett cseh sörözőbe hely híján nem tudtunk leülni, a bolgár helyek is remek kínálatot nyújtanak - tegyük hozzá, hogy a magyarországihoz hasonlóan a turistalátványosságok miatt az árak itt borsosabbak, mint a tengerpart más részein. 

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Felhők kezdtek gyülekezni felettünk

mire a látni-, enni,- és innivalók labirintusából kijutottunk a félsziget tengerpartjára. Ám nem bántuk. A felhők között kibukkanó nap fénye hol ezüstté vagy épp ónszürkévé színezte a Fekete-tengert, máskor a felhők eltűntével ismét aranyszínű ragyogás borította be a tengerpartot és a Fekete-tenger ékszerdobozát, Neszebart. 
   Séta, város- de inkább tengernézés. 
   Végighaladtunk a városka déli partján, elhaladva a "Morska Gara" - avagy tengeri személykikötő előtt, magunk mögött hagyjuk a halászkikötőt a vízben és a parton álló valóban szép kis hajóival, és visszaérünk a világítótoronyhoz. Számomra mindig van valami lenyűgöző ennek az egyébként nem igazán nagy méretű világítót építmények a látványában. Nem is tudom mi... Talán a magányossága, talán a tenger és az ég kékjének háttere. 
   A tenger és az ég pedig kínál itt látványt derekasan. Néha tényleg gondolkodóba ejt, vajon a városka szépsége, vagy a tenger látképe miatt szeretem-e ezt a várost. 

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

   Hiszen itt annyi régi szépség vár minket minden évben. 

Búcsút veszünk, meg némi frissítőt

a Flagman nevű helyen, hiszen van még kis idő a visszafelé menő busz indulásáig. A tavalyi évhez hasonlóan a felhők végül kegyesebbek voltak - a nap kisütött, és úgy tűnt, nem zavarja meg a visszautunkat eső. A fiatal kalauz fiú jelezte, hogy szól, amikor le kell szállnunk. Aztán amikor Aheloj települész járatunk elhagyta, és a pomoriei lepárlótavak között haladt, egyszer csak sercegő hangot hallottunk elölről, mintha zuhannyla mosatták volna a szélvédőt. És pillanatokkal később monszuneső mosta az amúgy sem túl piszkos buszt, ami aztán hullámokban csillapult és erősödött. Mármint az eső, a busz egyenletesen haladt, és végül megállt a pomoriei megállóban. 

 

• 
• 
• 
• 
• 

   A busz a burgaszi járat lévén a Pomorie Óváros lehajtó előtt a Borisz Herceg utcán állt meg, és miután mi leszálltunk a járműről, folytatta útját a nagyváros felé. Mi pedig az erősödő eső elől behúzódtunk egy üzlet előteteje elé, majd rövid morfondírozás után - most mi legyen, várjunk? Elázzunk? - megláttam a Megoldást. A szemközti taxidroszton egy gépkocsi állt, szerencsére keleti szomszédaink hétszemélyes járgánya - pillanatok alatt megegyeztem a sofőrrel, hogy szemben vegye fel a kis csapatot. Innen pedig a máskor kellemes nyári időben ránk váró másfél kilométeres sétát autózással váltottuk ki. 
   Ekkor döntöttünk a kettéválás mellett. már ami a csoportot illeti. Mi a központot elérve kettesben a Megamarkettel áttellenben lévő sarki Bisztróba tértünk be ebédelni, míg Zsuzsiék folytatták útjukat - a szálláson kis szünet után indultak felfedezni újabb vacsorázóhelyet. S hogy milyen jól tették? Ezt majd később elmondom. Ami biztos - este

Napbúcsúztató az erkélyen

amihez az alaphangot Dimitar házigazdánk-barátunk adta meg. Hisz távollétünkben a teraszon termettek tiszta ágyneműk és törölközők mellett valami más ajándék is. Természetesen a kapott kóstolót a neki kijáró nagy becsben tartva hazahoztuk, ott és akkor a méltán jó, ámde boltban megvásárolható nedűkkel mondtunk köszönetet a mozgalmas napért és a jó társaságért. 
 - Jövőre lehet, hogy Neszebart kihagyjuk - mondta Tamás, nem is sejtvén, mennyire fejen találta a szöget.
 - Mi megyünk jövőre is - tévedtünk nagyot kedvesemmel... 
 - Így vagy úgy, együtt akkor is - hangzott el, ezúttal is az igazságot kimondva, bár ez egy későbbi folyam tárgya lesz.
   Addig is itt vagyunk, évezzük a meleg tengerparti estét, a szemközti házon mászkáló macskák és az erkélyen diliskedő szomszédok látványát, a tengeri levegő illatát, és a lassan - vagy épp villámgyorsan (minden csak zársebesség és rekeszérték függvénye, mint jobbra láthatjuk...) ránk boruló sötétség érkezését. 
   Ami biztos: holnap is kirándulunk - olyan helyen, ahol eddig nem jártunk.
   Sólepárló, tudjuk, a Pomorin fogkrém, kárókatonák, node hogy iszapból kikelő emberek és ' 80-as évekbeli menza..? Meglátjuk!

(Folytatjuk)