Kell egy csapat...
2014. szeptember 03. írta: zati

Kell egy csapat...

(2010. április-július)

    Minarik Ede szépreményű Csabagyöngye FC-je óta tudjuk, hogy "kell egy csapat"...

10520834_817091801656624_1971810002775320999_n.jpgKülönösen akkor, ha az ember többedmagával szeretne útnak indulni, amint azt előző részben leírtam
  Mi gyorsan felállítottuk a kezdő csapatot, és jó érzéssel töltött el hogy családom hölgytagjai mellett én magam is helyet kaptam az utazó keretben.
   A foglalást követően elméláztunk azon, hogy egy ágy üresen marad. Ez egyrészt alacsony hatékonyságot jelent, másrészt akkor 15 éves lányunknak felvetette az unatkozás rémét, esetleg azt, hogy minket lesz kénytelen animálni - ez pedig a gondos szülők számára nyitott végtelen és nem túl megnyugtató távlatokat.
   Ekkor Anyának eszébe jutott unokatesója, pontosabban az ő akkor szintén tinédzserkorú lánya. Miután valóban vidám és talpraesett lányról van szó, jó ötletnek tűnt felhívni őket telefonon, és megkérdezni:
 - Szerinted Barbarának volna kedve eljönni velünk Bulgáriába?
A válasz természetesen borítékolható volt, így nagy örömünkre immáron négyfős keret várta az indulás napját.

Ezzel nagyjából egyidőben még egy kérdés mászott elő újra és újra:

Mivel megyünk..?

   Magam könnyedén megadtam a választ, de a mi családunkban a demokráciának ennél ortodoxabb vállfaja működik, eszerint ez a kérdés nem lényeges.
Merthogy a lényeges kérdésekben mindig én döntök, apróságokban a nők. Namost, úgy tűnik, nálunk évek óta nem történtek fontos döntések... :)
   Visszakanyarodva ama kérdésre, hogy popsink mozgatására milyen közegen közlekedő vasat válasszunk, végül a Családi Tanács statáriuma elé került az ügy.
   Én, modern és bevállalós férfi létemre kötöttem az ebet a karóhoz, hogy oda autóval kell menni. Mivelhogy "annak idején" is azzal mentünk. Itt némi torokköszörüléssel igyekeztek felhívni a figyelmemet saját logokai ellentmondásomra, miszerint a "haladó és modern" valamint az "annak ideján is" némi ellentmondásban van. 
   Kedvenc Feleségem szerint ekkora távolságra autóval elindulni nem teljesen normális dolog, repülőgéppel kellene nekivágnunk.
   Amikor felvetettem, hogy ha bolgár kerámiaedényeket-tányérokat-egyebeket veszünk, bizony, jól jöhet egy Octavia csomagtartója, szemben a repjegyes súlykorlátozással. Magunkat ismerve a para már az odaúti beszállásnál kezdődött volna, hazafelé már a reptéri transzferbe sem engedtek volna minket beszállni...
   Az utolsó érvem az volt, hogy ha "annak idején" kispolszkival elindult harmadmagával, sátorral, kempingfelszereléssel, az erdélyi szerpentineken keresztül, az nem normális bátran nekivághat egy modern, klimatizált, kényelmes családi autóval.

Infó, annak, aki esetleg nem ismerné.
Családunk géperejű járműve a lengyel ipar olasz liszenc alapján gyártott csodája, a Polski Fiat 126p volt.
A képen egy hasonló látható, a miénk olívzöld színű volt, azt hiszem, ezen kívül sok polski-fiat-126p-07.jpgkülönbség nem volt a kt kocsi között. Például a felszereltség és a gyári extrák terén is hasonlóak voltak a Gépek.
a kép megtévesztő lehet. Nem egy családi autó van lefényképezve távolról, hanem egy motoros háti permetező méretű kiskocsi közelről.
A Használati Utasítás legbővebb fejezete a "hogyan hajtogassunk be egy felnőtt embert", illetve a "De ki hajtogassa be az utolsót?" című fejezetek voltak. A felvezetés alapján már sejthető, hogy a kényelmi extrák elsajátítása már sokkal könnyebb feladat volt, és a sok kapcsoló, analóg és digitális kijelző nem zavarta össze az utazni kívánó fejét.
   A Porsche mérnökeihez hasonló megoldást választva farmotor, mégpedig egy 650 ccm-es, kéthengeres, léghűtéses motor volt hivatott az autót repíteni a maga 23 lóerős teljesítményével. Miután a motor a hátsó ülés mögött kapott helyet, egyrészt a csomagtartó, mint olyan, nem létezett, az első tengely fölött tulajdonképpen egy aktatáskatartó volt, másrészt a zaj miatt teljesen szükségtelen volt bármilyen rádió beszerelésén gondolkodi.
   Hála a kemény laprugóknak, a sebesség okozta szédülést sikerült féken tartani.
Nos, leszögezhetjük, hogy ezek után a 2010-es út autópályán egy 100+ lóerős autóval kifejezetten sétagaloppnak ígérkezett.

Erre a "családi kétharmad" bólintott. Ezzel eldőlt: autóval megyünk!

  Izgatottan vártuk tehát az indulás napját. 
Eközben semmi okos nem jutott eszembe azzal kapcsolatban, mit kellene például vinnünk. Mivel készüljünk?
  Egy kolléganőm fia révén másodkézből - ne feledjük, a városi legendák és konspirációs teóriák országában ez rendkívül szoros értesülésnek számít! - szereztem híreket, kicsit levont a dolgok élvezeti értékéből, hogy ételmérgezést követő orvosi ellátásról. 
   Végül az egyik bankkártya-kibocsájtó szlogenje jutott eszembe: ..."minden másra ott a MasterCard"... Azaz: egy kis ugrás a vaksötétbe - dahát az biztos, hogy ott mindent lehet kapni, szükség esetén gyógyszer, orvos, ital-étel elérhető, hisz' mégiscsak egy EU országról van szó.

Merre menjünk..?

Rutinos Bulgária-járóként (28 év, ugyebár semmiség, nyilván nem változott semmi... :) ) két útvonal sejlett fel előttem és az akkor még preferált Viamichelin tervező szerint:
 Románián keresztül - M1-M0-M5-Nagylak-Szörényvár (Turnu Severin)-Craiova-Giurgiu/Ruse-Shumen-Várna
vagy
 Szerbián keresztül - M1-M0-M5-Röszke-Belgrád-Nis-Kalotina-Szófia
útvonalon.

  Románia mellett szólt a valamivel kevesebb kilométer és a csodálatos erdélyi táj, valamint a Duna-völgye, a Vaskapu látványa. A Giurgiu-Ruse közötti 2223 m hosszú emeletes közúti-vasúti híd egy, a miénknél már jóval szélesebb Duna felett - ezt érdemes egyszer megnézni!
   De ez az "egyszer" lehet, hogy máskor lesz, mivel ellene szól, hogy gyakorlatilag végig főútvonalon kell utazni, lakott területeken keresztül, autópálya híján.
A döntés megszületett: Szerbia felé fordulunk, az akkor még épülőfélben lévő autópálya felé.

S noha volt GPS-ünk, az útvonalterv szépen kinyomtatódott és lelaminálódott.

Csapat és terv - úgy tűnt - egyben van.
Akkor még nem tudtuk, hogy komoly váltásra fogunk kényszerülni...
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr926656545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása