(2011.08.08-09) 
Kedves barátaink közül többen is kérdezték, miért is megyünk vissza ugyanoda.
Nos, a válasz kézenfekvő - lenne: a kalandok.,, A szokatlan helyek... Az izgalmak...
Pedig legalább ennyire fontos dolog - a pihenés. A semmittevés. A lazulás.
Az érzés, hogy semmi dolgom, legfeljebb inni még egy sört... Miközben a büféhez menet kapkodom a lábamat a forró homokban, igyekezvén rutinosan talpéllel a forró felszín alá lépni... Hallgatva a hullámverés moraját, hol a napágyon fekve, hol útban a Víz felé - vagy onnan vissza ismét szomjasan...
Ráadásul nemhogy ugyanazon országba, de egyenesen ugyanabba a szállodába járunk vissza. Ha még most azt is hozzávesszük, hogy 
rendre ugyanazt a szobát szoktuk kérni és kapni, akkor főleg jogos a fentebbi kérdés.
- Ez az élet, nem a vályogvetés - szokta sóhajtozni édesapám anno - és most őszintén idézg
ettem őt, aki ezekben a napokban lett volna épp hetven éves.
Különösen akkor jutott eszembe, amikor elunvá
n a semmittevést, sétát tettünk a korábban jól ismert környéken. Furcsa dé-ja-vu érzés, amint a gyerekkorban jól ismert helyszín ugyanaz ma, mint akkor - de mégsem teljesen. Az épület kicsit megváltozott, előtte megnőtt a fa. Ahol egykor Moszkvics parkolt, ott most egy AMG áll... Szerencsére az akkori fotók
mellé téve a mai fényképeket, láthatóvá válnak a lassú (a Balkánon nagyon lassú...) változások.
Örömteli változásokról korábban már írtam - voltak azonban szomorú fejlemények is.
Nadír
Sétánk során vonzott a gyermekkoromban jól ismert környék - Albena hegyi része, a partról a felfelé vezető lépcsők, az "Álmos Ökör" Pléhcsárdája. A Stari Kashta - Az Öreg Ház. Vaszil Milchev barátunk egykori bungallója, amelyben örömteli napokat töltöttünk.
Nos, a korábban jelzett, 1980/81-es földcsuszamlás során megindult löszfal többé nem állt meg. A fizika és a geológia már csak ilyen... Ennek következtében a terület, a Hegy Kaliakra Hotel vonalától észak felé eső része gyakorlatilag egy elfeledett zónává vált. Az erő elkezdte visszavenni azt, ami egykor az övé volt. Gyermekkorom kedves helyei pedig még álltak ugyan, de reménytelen képet mutattak...
Egy izgalmas felfedezés
viszont adódott.
Az erdőből a kilátás csodálása, valamint a fényképezés során kiszúrtunk valamit. Valami modern dolgot.
Az 1982 után elkészült óriás, a Dobrudja Hotel tetején lengedező napernyőket.
- Ott fenn működik egy tetőterasz - szúrtuk ki. - Oda fel KELL mennünk! Egy tizenhat emeletes, a környék látványát uraló épület tetejéről Pazar kilátás ígérkezett mint a tenger, mint Albena épületei felé. Napnyugtakor pedig éppen az épületek Dobrudja hotel felőli oldalai fognak a napfényben fürdeni.
Így aztán hamar eldöntöttük, hogy a mai estét a Dobrudja tetőteraszán, majd Denis barátunknál, a Laguna Garden Place-en fogjuk eltölteni.
Egy kis barát
A Dorostor Hotelbe visszatérve a már megismert kis macsek fogadott minket.
- Te, ennek a kis macskának nincs gazdája. Mi lenne, ha tényleg hazavinnénk..?
- Vigyük! Az oltásokat és az állatorvosi papírokat biztosan meg tudjuk szerezni helyi segítséggel...
A döntés tehát megszületett: a kis vörös cicát hazavisszük, ha itt lesz az utolsó (előtti) napon.
Kis barátunkat egy kislány ölében találtuk, aki kicsit suta mozdulatokkal, ám nagy szeretettel forgatta a kis Dorostor cicát, ahogy 
mi elneveztük.
- Bolgár vagy..? - kérdeztem a nyolcévesforma kislányt.
- Nem, Romániából jöttem, de beszélek angolul - válaszolta meglepően jó angolsággal.
Beszélgettünk kicsit, megmutattuk, hogyan kell kézbe fogni egy kiscicát.
ezután Dorostort beinvitáltuk a szobánkba. Bátran elindult felfedezni - remek kis vadász lesz belőle - mondtuk.
Fel, a csúcsra!
A szokás szerint este hét körül járt az idő, amikor nekiláttunk a szokásos ceremóniának: Fürdés, átöltözés, hajmosás - hisz' mindannyiunk haja tele van a tenger tartozékaival - gyümölcseivel talán nem...
Ezután elindultunk a Dobrudja Hotel felé.
- A legfelső szintet kell a liften választanunk - találtam ki a taktikát - az étterem nyilvános, nem csak a szálloda vendégei látogathatják.
Belépve a szállodába a beltér meglepően fényűzőnek és elegánsnak bizonyult. Felvonók egész sora állt a
rendelkezésünkre az előtérben, melyekkel - illetve melyek egyikével - megnyomtuk a 16-os gombot. A lift zökkenve állt meg, és az ajtó kinyitása után egy folyosón szálltunk ki. Néhány lépésnyire egy üvegezett ajtó mögött a remekül kinéző panoráma étterem látszott, mellette egy lépcső vezetett fel a tetőteraszra. A teraszt plexiüveggel és korláttal kerítették le, mögötte valóban csodaszép látvány tárult a szemünk elé. A kora esti napfény a Hegy felett rézsútosan sütött, a szállodák fehérje és a fák lombjának zöldje izgalmas szalagként alkotta Albena látképét. Mögötte pedig, a jóval alacsonyabb Laguna testvérek (a Garden, a Mare és a Beach szállodák) mögött húrként feszült a horizont, mely a türkizkék tenger látványát zárta le. Azon túl a rózsaszínbe hajló égbolt – kelet felől közeledett az alkonyat.
A kiszolgálás akkor sem kápráztatott el minket, maradjunk annyiban, hogy a személyzet bőségesen hagyott időt a kilátásban gyönyörködni - de ekkor legalább a felszolgált italok frissek és kifogástalanok voltak. De jobb lett volna, ha Szintiboy helyett még egy pincért vesznek fel...
Le a Kertbe!
Miután kellően kigyönyörködtük magunkat a valóban lélegzetelállító látványban, utunkat a Garden Place, Denis
barátunk munkahelye felé.
A Garden Place étterme atmoszféráját a még bolgár mércével is szívélyes kiszolgálás, ízletes és nem túl megterhelő ételek, valamint a Happyness Duo remek talpalávalója tette emlékezetessé. A képeken látható arckifejezésem a beállítás művei, semmi köze semmiféle szénhidrogénmolekula jótékony életteni hatásaihoz! Csakhát, amikor az embernek egy jégdarabot tuszkolnak a száján lefelé, akkor nehéz megőrizni a komolyságot...
Kellemes ételek, italok... Zene, tánc - azt gondolom, egy nagyon kellemes, nevetésben gazdag nappal lettünk mi is gazdagabbak.
Na, ezért szeretünk ide járni...
Visszatérve a Dorostor hotelbe kismacsekunk ismét örömmel fogadott minket a recepción - arckifejezése alapján akár aludni is invitálhattuk volna szobánkba, kegyesen el is fogadta volna meghívásunkat...
