Kilencedik - Szárnyalj fennen, majd viharos búcsú
2019. június 16. írta: zati

Kilencedik - Szárnyalj fennen, majd viharos búcsú

2018.07.30bg18_d08_cover.jpg

   dscf9047.JPGFecskecsicsergés - kellemes ébresztő, miközben a nap sugarai gyorsan melegítették a délkeleti fekvésű erkély levegőjét. A nagy ablakok jóvoltából a szoba is gyorsan melegedni kezdett, így nem is tudtam tovább az ágyban maradni. Annál is inkább, mert kellemes kávéillat a tengeri levegőben, és a csilingelés - nem, nem a száncsengő, hanem a kávéskanalak rendeltetésszerű használatának zaja jelezte, hogy az én Kedves Nejem már egy ideje letett arról, hogy alszik még egy sort.
 dscf9034.JPG  Kimentem hozzá, és letelepedtem a műanyag kerti (a tizenharmadikon inkább erkélyi) székre. 
 - Már egy ideje fenn vagyok - mondta. - A törölköző kimosásával kellett kezdenem..
 - Na, úsztál máris..?
 - Dehogy, vendégünk volt. Basszus, hallom a tavalyi galamb-burrogást. Kijövök, esküszöm, hogy Tityi és Totyi reppennek fel - idézte fel tavalyi hívatlan vendégeinket. De az biztos, hogy pont a strandtörölközőmre kellett piszkítania a gazfickónak - és ő akkor ott nem ennyire szofisztikált szavakat használt... 
   Mindeközben az erkély sarkán az oda tapasztott fészekből kuksizott minket egy kisfecske. A fészekaljból az utolsó volt, valószínűleg a legfélénkebb. 

Fogmosás20180730_072031.jpg

  és kávézás, majd egy kis reggeli ejtőzés következett az erkélyen. Gyönyörködtem a szikrázóan kék égben, a ragyogó napsütésben. 
 - Végre, itt a jó idő. Ma nem szólhat közbe semmi.(Hangoskönyv olvasásakor ekkor hallanánk:
 - Hahahahaha!) A vízimentő állások zászlói a tegnapi zöld után ma reggel sárga színt jeleztek.
   Kilenc órakor kerekedtünk fel, és a már jól ismert útvonalon lementünk reggelizni a Dobrudja földszinti éttermébe. 20180730_081822.jpg
   Az étterem impozáns méretű csarnokában a korábbi évben megszokott asztalunkhoz telepedtünk le, és a szintén már megszokott fogásokkal pakoltuk meg tányérjainkat. Virsli, tükörtojás, sajt, Teri több zöldséggel, én - bevallom - több szalonnával megrakodva ültünk le reggelizni. 
   Miután végeztünk, a kellemes semmittevés részeként kiültünk a szálloda előtti padok egyikére pár percre, ahol a kellemes borókaillatú szellőt beszívva - az én kedvesem elszívjon egy cigarettát. 

Indulás a partra

- hiszen ma van Tamásékkal az utolsó közös napunk ebben az évben. Hogy jövőre mi lesz..? Majd meglátjuk... De most ideje volt elindulni Szergóhoz az évek óta bevált bg02_20170807_011.jpgstrandra, a Bazár és a La Bomba bisztrótól idén már távolabb, az új helyen, a Laguna Beachtől két kőhajításnyira, illetve mai ésszel gondolkodva: egy wi-fi jelnyire. Felpillantottam az égre, és gomolygó felhőket láttam. Délután lehet, hogy megint esni fog...
   Snejana szokás szerint nem lepődött meg érkezésünkön, olyan természetességgel köszöntött minket, mintha csak egy-két nappal korábban köszöntünk volna el, és pontosan tudta, hogy Tamásékkal együtt vagyunk.
   Tamásék már ott voltak, így a táborhelyünket már eleve Szergo hűtőjéből kiemelt védőitalokkal közelítettük meg. 

Albenán minden másdscf9118.JPG

Igen, Albena más, mint Pomorie volt. Itt nagyobbak a szállodák, szélesebb a parti föveny, nagyobbak a telepített napernyők, és még a reggeli sör is félliteres a Pomorién árult 0,33-as patronokkal szemben. Ha nem patron, akkor magnum - koccintottunk hát, és elindítottuk a napot. 
   S amint Albenán minden más - felkészülendő az időjárás  délutáni szeszélyeire, mindjárt elkocogtam megvenni a jegyeinket az idei parasailing - vontatott ernyős - repülésünkre. Sietni kellett, hiszen ha Hanna csatlakozni akar hozzánk, akkor ma kell megejteni a mutatványt, ha pedig ma kell, akkor jobb minél előbb - viharban ugyanis lefújják a repüléseket, még ha az erős szélben engedik is a parázós embereket parasailingeznibg18_d08_05.JPG
 - Soha többet - fogadkoztam tavaly a szeles út után, s most mégis feliratkoztam az első, 12 órakor induló csoportra. Ha menni kell, minél előbb... 
   Három fő repül, Zsuzsi pedig mint kísérő jön velünk - szólt a Terv. 
 - Anya, veled akarok maradni - kérte Abigél, így végül Tamás szállt fel velünk a motorcsónakba, Zsuzsi és Abi pedig elköszöntek tőlünk. 

Hello, Mr. Robocop

 - köszöntött a fedélzetmester - matróz és röptető ember, a bg18_d08_11.JPGCrazy Shark személyzetének évek óta állandó tagja, pedig a fejkamera ezúttal nem is volt a fejemen, hanem azt Teri viselte, jócskán mögöttem felkapaszkodva a térdig érő vízben ringatózó hajó létráján. 
 - Hello, Madam Robocop - majd a hajó vezetője is régi ismerősként üdvözölt minket. 
Elfoglaltuk helyünket a hajó körbefutó padján, és miközben felmorajlott a hajó motorja, és a vízsugárhajtás mozgásba hozta a testet (a csónakét és a miénket is), a személyzet és az utasok is az eget kémlelték. 
 Úgy tűnt, közvetlenül a tenger partja felett egy láthatatlan - bg18_d08_12.JPGpontosabban egy nagyon is jól látható határvonal húzódott. A tenger felett kék ég és napsütés hívogatott minket, eközben a szárazföld felett egyre nehezebb acélszínű felhők gomolyogtak. Ennek megfelelően kissé befelé, a nyílt víz felé indultunk el. 
   S miután kinyitották az ernyőket, minket szólítottak elsőnek felszálláshoz. 
   A fedélzetmester felcsatolta beülő hevedereink karabínereit a vonórúdba - és a következő pillanatban egy enyhe gázadást követően a taton ülő helyzetből máris

a víz felett lógva találtuk magunkat. bg18_d08_13.JPG

 - Előre nézz, Hanna, ne lefelé - mondta Teri, miközben a hajó egyre távolodva a hangja szép lassan elhalkult, miközben mi szinte egy helyben lebegtünk az enyhe szélben, először csak két-három méter magasban függtünk, majd egy rándulást követően elkezdtünk emelkedni egy lift sebességével. 
   Szerintem Hanna is élvezte az első ernyős repülését, s miközben a hajó egy nagy nyolcas formát írt le a parttól a korábbinál nagyobb távolságra, átadtuk magunkat a látványnak, az arcunkba csapó szélnek, és a párának. 
   A hűvös, párás levegő, a meleg napsütés, no meg az én bg18_d08_15.JPGfeledékenységem - a páramentesítő betéteket itthon hagytam - okán a kamerafelvétel kissé párásra sikerült - azt azonban a saját szemünkkel láttuk, ahogy a sűrű, zivatart hozó felhő a Fish-fish felől a dombokon átbukva maga alá gyűrik Albena látképét - vele együtt pedig az ott tartózkodó embereket. 
   Mi eközben napsütésben hasítottuk a levegőt, és gyönyörködtünk a Nagy Kék látványában, amikor éreztük, hogy a vezető kötél megfeszült, és mi elkezdtünk lassan ereszkedni. A hajó hangját ismét hallottuk, de még viszonylag messze jártunk mögötte, amikor már alig pár méterre a tenger felszíne felett suhantunk. Egyszer csak a felhajtó erő megszűnt, és mi beleplaccsantunk a vízbe, majd egy láthatatlan erő ki is emelt minket - ez a bemártás, amit minden vendég esetében eljátszanak, majd egy újabb emelkedés után a leszállási helyzetbe fordult hajó tatjára érkeztünk ülő helyzetben egyetlen zökkenéssel. 

 Hét és fél perc

 - eddig tartott égi utunk, mely végén kiszálltunk a hevedereinkből, és élvezhettük a motorcsónakos kirándulást, amíg a többi utastársunk is megteszi az ernyős repülését. 
   Mire a sor végére értünk, és rendesen indultunk volna vissza a bázisra, látszott, hogy Albenát elérte a vihar.
 - Reméljük, a lányokkal minden OK - gondoltunk Zsuzsira és Abira...

Vesztegzár a Grand Hotel - helyett a Balchiki öbölbenbg18_d08_16.JPG

    Miután mindenki túlesett a jól megérdemelt vitorlázásán, elindultunk volna vissza, a partra. Ott azonban - az messziről is látszott - épp nem volt a mi fogadásunkra alkalmas állapotban. Vagy inkább mi nem tudtunk volna a vihar miatt kikötni. Ellenben mindenkinek voltak családtagjai, de legalábbis holmijaik a parton - így aztán a személyzet és az utasok néztek egymásra zavartan, mint Ádám az anyák napi ünnepségen. Végül a hajó vezetője megszólalt: 
 - Pár percet várunk... 
   Mi pedig adtuk neki az ötleteket:
 - Addig ugorjunk el Bacikra egy sörre - vagy épp Kranevora - a szomszéd településeken láthatóan sütött a nap, bg18_d08_17.JPGés a vihar helyett a nyár tombolt. 
  Mi pedig vártunk...
  Vártunk...
Időközben mellénk ért egy másik motorcsónak, ami hozzánk hasonlóan a kikötésre várt. 
 - Itt egy család, akik tíz éve minden éven jönnek - mutatott ránk vezetőnk miközben a másik hajó vezetőjével beszélgettek. Ő üdvözölt minket, majd a szó a hajók motorjaira terelődött, és azt méricskélték, melyik hány lóerős. 
 - Te, ezek biztos, hogy versenyezni fognak visszafelé - mondta Tamás. 
   Nem tévedett.

   Felbőgtek a motorok, és eszeveszett sebességgelbg18_d08_18.JPG

kezdtünk vágtatni Albena partja felé, amint egy kicsit oszlani látszott a viharfelhő. Időközben beértünk a viharzónába, és a több fokkal hidegebb levegő apró, tűszerűen fájdalmas  szúrásokkal támadó esőt hozott. Szemből szinte elviselhetetlen volt, mindenki hátat fordított az esőcseppeknek, de legalábbis lehajtotta a fejét  - eközben fedélzetmester barátunk a taton heverő ejtőernyőbe bújva keresett menedéket, majd átverekedte magát a kormányos állás oldalába, ahol leguggolt, és a gépház ajtaját kinyitva és maga előtt tartva talált a vágó szél ellen menedéket. 
    Végül hajónk lassított, és mire elértük a parti sekély vizet, addigra a szél és az eső is eltűntek. 
  bg18_d08_02.jpg  Azt nem mondhatom, hogy "mintha itt sem lettek volna", mivel mindenütt bg18_d08_01.jpgpocsolyák, letört ágak jelezték, hogy itt volt egy kis haddelhadd. 
   Zsuzsi mosolyogva, Abigél kissé megszeppenten fogadott minket a napernyőnknél.
 - Hová szaladjunk, mondom, itt van ezer cucc, úgyhogy bőrig áztunk - fogadott minket Zsuzsi a rá jellemző derűvel. Inkább értünk aggódott, mert nem lehetett látni a hajónkat. Bizony, mert olyan messze napfürdőztünk, miközben a parton ránk váró lányok a holmijainkat mentették...
   Beláthatjuk láttuk hát, hogy a hősök nem feltétlenül az égen ejtőernyő alatt teremnek, hanem a parton napernyők alatt is. 

  Enni a nagy ijedtségrebg18_d08_10_1.JPG

   Bizony, a kislányok már éhesek voltak - nyilván csak ők, én csak szolidaritásból akartam velük tartani - beültünk hát enni valamit. Palacsintát szeretnének, próbáljuk hát meg az Old House-on túl, a Laguna Beach szálloda partján álló palacsintázóba. 
  Az étel könnyed, fogyasztható, de bevallom, a pomorijei árakkal elkényeztetve már nem is tűnt annyira olcsónak, egy haburger menü 14, a pizza menü 16 levás ára magasabb volt, mint előző helyünkön - és ott nem vágtak pofákat, amikor a pizzához kést és villát kértem. Nem mellesleg az "óriás palacsinta" a bg18_d08_19_1.JPGPersia Food-nál lelógott a papír alátétről - itt ellenben az alátét centikkel bizonyult hosszabbnak. Amit nem is értek, hiszen ugyanazt az alátétet használták itt is, ott is...
   S miután elfogyasztottuk ebédünket, ám a nap nem akart kisütni, a szél pedig a vihar utáni helyzetnek megfelelően hűvös volt, úgy döntöttünk, hogy a strandolást mára befejezzük. Ami, ugye, azt is jelentette, hogy barátainknak erre az évre letelt a tengeri fürdőzés ideje.
   Holmijainkat összeszedtük, és úgy döntöttünk, fedettpályás versenyszámmal folytatjuk a napot. 
   Tamás elindult a csomagjaikkal a központi parkolóba, mi pedig a Ti Amo pizzéria felé vettük az irányt.

Találkozó Mr. Murphyvel - sokadszorra

   Idén nem először tréfált meg minket az időjárás gonosz manója. Mire ugyanis Tamás visszaért a Ti Amóba, 20180730_152847.jpgnekünk pedig kihozták az üdítő és testet-lelket melegítő rendelésünket, és koccintottunk - abban a pillanatban elállt a szél, kisütött a nap, az időjárás pedig visszaváltott áprilisból július üzemmódba. 
   Nem baj.
   Miután Zsuzsiéknak ez az utolsó napjuk az idei nyaralásukon, inkább beszélgettünk, sztoriztunk, legfőképp pedig nevetgéltünk. Amikor pedig a három évvel korábbi albenai nyaralás jött szóba, elhatároztuk, hogy a strand helyett sétálni megyünk - felkeressük akkori szállásukat a Villa Magnolia-ban. Ahol akkor jókat bandáztunk,. sőt, még autót is toltunk... bg18_d08_20.JPG
   Az biztos, akkor kiváló üzletet kötöttek Tamásék - és szerintem erre Sztanev úr is rájött - a következő évtől többszörös áron mérték a villát. Mondjuk, talán ennek eredménye az, hogy a villák igen alacsony kihasználtsággal működnek.
   Ha pedig már itt voltunk, a felső, Panoráma Bazárt is útba ejtettük. Az üzletben 0,33-as Shumensko retro sört vettünk, és leültünk a park egyik padjára, illetve mellé. 
   Koccintottunk, és iszogattuk sörünket - amikor már harmadáig volt az üveg, Zsuzsi fején találta a szöget: 
 - Még pont egy cigarettányi sörünk van... El is szívták a dohányosok, majd folytattuk utunkat lefelé, a parkoló felé. 
bg18_d08_03.jpg

Búcsú20180730_182413.jpg

   Zsuzsiékkal megígértettük, hogy a felhőket elhozzák haza, hiszen itthon hőségriadó volt érvényben akkoriban, mi meg minden nap esőben áztunk - na jó, ez kicsit túlzás, de délutánonként azért kaptunk a záporokból. 
   Elköszöntünk hát, és tudtuk, hogy jó lesz, jó lesz a hátralévő idő, de az asztalunknál mindig lesz négy szék nagyon üresen...
    Elindult hát barátaink répa narancsszínű Chevy-je, mi integettünk, majd ott álltunk a parkolóban ketten. 
   A nap pedig elkezdett sütni ragyogóan.   
 - Úgy tűnik, tényleg elvitték a felhőket - jegyeztük meg. 
   Ha pedig elvitték, akkor visszatértünk a partra Szergóhoz, és belevetettük magunkat a Fekete-tengerbe és egy kis napfürdőbe. Este negyed hét volt - az ég és a tenger nyugodt, minden alkalmasnak látszott a következő napok szó szerint felhőtlen fürdőzésére. 

Vacsorára feldscf9052.JPG

   Visszatértünk hát a Dobrudjába, s míg lemostuk magunkról a tengerpart porát - inkább homokját - leültünk egy kicsit élvezni a tengeri panorámát, a tizenhárom emelet dscf9056.JPGmagasból fel-felszűrődő zenét, mely keveredett a fészkükre visszatérő fecskék csivitelésével, a friss, tengeri levegő pedig a grilléttermek konyhájából felszálló fűszeres-füstös illatokkal, tudtam, hogy - menni kell.dscf9066.JPG
   Ma sokat nem gondolkodtunk, hogy hová menjünk vacsorázni - elhaladtunk a Poco Loco steak étterem mellett - jártunk itt és jó volt - én most mégis egy La Bomba-féle sach tálra vágytam. 
   Margoékhoz betérve a megszokott kitűnő vendéglátásban volt részünk, az illatozó-sercegő, tejszínes-sajtos egytálétel önmagában garancia a jó vendéglátásra. 
   Beszélgettünk Margoékkal pár szót, már amennyire a sürgés-forgás mellett meg tudtak állni mellettünk. 
   Örömmel üdvözölt minket Gigoló, a virágárus, majd később megjelent Krassi is.

Versenytársak, mi mindkettővel évek óta jó kapcsolatot ápolunk, és mindkettőjüktől egyformán szoktunk venni vagy nem venni egy-egy szál rózsát a társaság hölgytagjainak. 2013-ig nem vettünk, a kerek képű, mosolygós Krassimir már messziről intett minden alkalommal: Hello, my friend, yes, I know, maybe next time - vagyis tudja, hogy "talán legközelebb" - annál nagyobb volt a meglepetése, amikor negyedik utunkon az akkor négy hölgynek vettünk tőle virágokat. Hiába, a türelem néha szó szerint rózsát terem...
   Denis barátunk szerint rendes srácok, egész évben a rózsákat nevelik családostul - de "biztosan megéri, mert Mercedessel járnak". 

   Mindkettőjüktől 3-3 szálat vettünk, ami errefelé komoly forgalomnak számít, komoly diszkontot is kaptunk rá. Dedscf9070.JPG volt rá okunk, másnapra ugyanis terveink voltak, komoly terveink a virágokkal. 
   Ma viszont koccintani terveztünk, lezárandó ezt a majdnem tökéletes napot - talán, ha Zsuzsiék nem áznak el a parton, de főleg, ha nem kellene holnap hazaindulniuk, akkor tökéletes lenne - amikor hirtelen... dscf9071.JPG
    - Nem, ilyen nincs - mondta teri. 
   A tavalyi bunkó öreg jelent meg, ezúttal másodmagával, és ezúttal is őrült hangosan bömböltetve az elektromos kocsiján a zenét. 
   Mivel azonban ezúttal nem állt meg és nem állt neki provokálni a vendégeket, mi sem helyeztük szolgálatba magunkat, nem úgy, mint előző évben... Mondjuk, annak is megnézném az agyi funkcióit, aki szerint jó ötlet az elektromos kocsira hangrendszert szerelni...
  - Amerikában élt, onnan települt haza - mondta az egyik pincér hölgy - kicsit hülye. Azt hiszi, mindent megtehet... 
  Mi most inkább nem ezen bosszankodtunk, inkább örültünk a kellemes estének, ás tényleg koccintottunk. 

Fent, nagyon fent- napzárás a holddaldscf9075.JPG

   A szobánkban... Hála a déli fekvésnek, a szoba belseje kellemesen felfűtve várt minket, ám mi ezúttal nem terveztünk szaunázást, a kellemesen hűvös szellőt, a tenger illatát és morajlását - és a pazar panorámát választottuk, így az erkélyen ejtőzve hűsöltünk, és csodáltuk a még alacsonyan járó enyhén fogyó hold látványát, és a fekete márványlapként elterülő Fekete-tengerre rajzolt ezüsthidat. 
   Azt hiszem, szép lezárása volt a napnak. 

(Folytatjuk) 
 
  dscf9074.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bulgaria-albena.blog.hu/api/trackback/id/tr3114896560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása